Már megszoktuk, akár meg is untuk, hogy ilyenkor boldog-boldogtalan osztogat díjakat, legyen szó "Akadémiákról" vagy random blogokról. Természetesen mi sem szeretnénk kimaradni ebből, de vagyunk annyira hipszterek, hogy ezt máshogyan oldjuk meg. Mert őszintén, kit érdekel a huszadik "legjobb rendező" vagy "legjobb színész" díj, ráadásul egy olyan szar blogtól, mint a miénk? Viszont rengeteg olyan unortodox kategória van, amelyben talán még senki nem osztott ki fődíjat. Úgyhogy itt vagyunk mi, hogy 5 teljesen indokolatlan kategóriában kiosszuk a nevezetteknek járó elismerést. Illetve nemcsak mi, hanem ti is, ugyanis közösen képzeltük el a győztes eldöntését, méghozzá úgy, hogy mi minden kategóriában megadunk 5 jelöltet, ti pedig szavazhattok rájuk, rögtön a szekció végén. A voksolás három hétig tart, utána pedig ünnepélyes keretek között kihirdetjük a győzteseket. Íme tehát a díjak és a nevezettek:

M. Night Shyamalan-díj

Ezt a elismerést annak a tehetséges alkotónak ítéljük meg, aki a legnagyobb csalódást tudta okozni az idei év során. Névadónak pedig annál alkalmasabb személyt nem is találhatnánk, aki egy Hatodik érzéktől képes volt eljutni az After Earth-ig, mindössze 14 év leforgása alatt. Követői pedig akadnak szép számmal, nézzük tehát, kik azok a zsenik, akiknek idei munkásságán csak a fejünket foghattuk:

Darren Aronofsky (Noé): Rendezőnk eddig akármihez nyúlt, nem tudott hibázni, márpedig 5 teljesen eltérő karakterű filmmel ez nem kis teljesítmény. Jogosan gondoltuk tehát, hogy ha már az elmúlt évek összes nagyobb blockbusterét visszamondta szerelemprojektje kedvéért, az valami igazán nagy szám lesz. Ezek után az az igazán megdöbbentő, hogy a Noé pont egy olyan lélektelen bérmunkának tűnik, amit valaki kényszerből csinál meg, mielőtt hagyná a francba az egészet és újra visszatérne a független filmekhez. Szóval az ijesztő kérdés igazából az, hogy tényleg ezt tudja Aronofsky, ha hagyják kibontakozni?

David Ayer (Sabotage): Felmerül a kérdés, hogy ha már bő egy évtizede Oscar-jelölt forgatókönyvet írtál, mi a halálért mész akárcsak a közelébe is egy Skip Woods-szkriptnek? Ayer minden bizonnyal tud rá egy frappáns választ, engem viszont megbénít az a tudat, hogy 2012 egyik legjobb filmjének rendezője képes volt összeállni a Die Hard 5 szerzőjével, csak hogy összehozzon egy ilyen béna akciómozit. A direktor szerepeltetésének jogosságát természetesen erősen kétségessé teszi, hogy a Furyvel villámgyorsan mindent jóvá tett, engem azonban ez csak megerősít abban a hitemben, hogy az év világon semmi szüksége nem lett volna akár csak egy percet is áldoznia az idejéből a Sabotage-ra.

Christopher Nolan (Csillagok között): Ha valaki Spielbergtől örököl meg egy projektet, az egész jól hangzik. Ha pontosan olyan filmet rendez belőle, mint Spielberg, az már kicsit furcsának tűnik. Viszont ha egy olyan giccses, ügyetlen és legkevésbé sem fordulatos filmet rendez belőle, mint a mostani Spielberg, az már nem hogy nem dicséretes, de egyesen felháborító. Ha pedig hozzáteszem, hogy az elmúlt 15 évben a filmezés úttörőjének számító rendezőtő eredeti ötletei itt kimerülnek az Űrodüsszeia kreatív megidézgetésében, már semmi sem menti meg Nolant.

Luc Besson (3 nap a halálig / Lucy): A francia alkotót azt a megtiszteltetés érte, hogy szám szerint kettő filmjével is kvalifikálta magát ide: a 3 nap a halálig és a Lucy sem egészen azt a vonalat képviseli, amit a Leon, a profi után vizionáltunk neki. Előbbinél talán mentő körülmény, hogy csak íróként adta a nevét ahhoz a borzalomhoz (bár tegyük hozzá, McG ha akart, sem tudott volna sokat rontani rajta), azonban a Lucy egy szánalmas kisebbségi komplexusban szenvedő alkotó keze nyomát viseli magán: Besson elhatározta, hogy a B-akciófilmekkel töltött évtizedek után létrehozza az évszázad sci-fijét, nem meglepő módon azonban ez nem sikerült neki.

Peter Jackson (A hobbit: Az öt sereg csatája): Nagy utat kellett bejárnia az új-zélandi rendezőnek ahhoz, hogy kiérdemelje a "Középfölde George Lucas-a" címet, de a klasszikus Gyűrűk ura-trilógia eszményét olyan módszeresen, részről-részre rombolta le a Hobbitokkal, hogy azon csak ámulni lehet. Ezek közül pedig a mélypont egyértelműen a záródarab lett, amelyben már annyira sem erőltette meg magát, hogy egy koherens történetet építsen a kaszabolás köré. Ezek után nem véletlen, hogy Tolkien fia kerek-perec megtiltotta, hogy bármihez is hozzányúljon apja munkásságából, csak az a furcsa, hogy ez idáig tartott. 

Megan Fox-díj

Az év biodíszletének járó díjat a méltatlanul híres "színésznő" után az a hölgy kapja, akinek az alakítása idén kimerült testi adottságainak felhasználásából. További támogató tényező, ha az alkotás rendezője is úgy gondolta, a női főszereplő másodlagos nemi jellegeinek szexista kihangsúlyozásából valamiféle produkciós érték származhat, és lelkesen vedlett át művészből pornódirektorrá. Nézzük tehát, kik voltak azok a hölgyek, akik nem csináltak semmit, de azt legalább szexin: (A hölgyek nevére kattintva egy-egy kép fog megjelenni, amely remélhetőleg segít a választásban)

Nicola Peltz (Transformers: A kihalás kora): Michael Bay nélkül talán nem is létezne ez a kategória, így érthető, hogy a direktor a Transformers 4. részében sem tudott elszakadni ettől a meghatározó stílusjegyétől. És amikor egy filmben külön el kell magyarázatni egy karakterrel, miért nem pedofília az ifjú "színésznő" megfelelő domborulatait hosszan pásztázni, akkor már érezhető, nem az Oscar-díjas alakítás lebeghetett Bay és Peltz szemei előtt.

Megan Fox (Tini Nindzsa Teknőcök): Maga a névadó sem maradhatott ki a versenyből, hiszen Michael Bay tanítványa, Jonathan Liebesman mesteréhez méltóan használta ki szexuálisan (mármint mozgóképes értelemben, a többiről nem nyilatkoznánk) Foxot a Tini nindzsa teknőcökben. Egyben pedig nekik köszönhetjük azt a kellemesen zavarba ejtő érzést is, ami akkor fogja el az embert, amikor egy teknős tesz pikáns megjegyzéseket egy nő hátsó felére. Ja igen, és mindezt egy gyerekfilmben.

Irina Shayk (Herkules): Cristiano Ronaldo excsaja bámulatosan jelentéktelen szerepet kapott a Herkulesben: gyakorlatilag egy seggvillantás erejéig castingolták be, de ez nem akadályozta meg azt, hogy a trailert már az ő hátsó felével adják el. Ezzel messze a díj legnagyobb esélyese, éppen csak orrhosszal megelőzve azt a Palvin Barbarát, akit kis híján ki is vágtak a végleges filmből.

Emily Ratajkowski (Holtodiglan): A Blurred Lines félmeztelen videoklipjéből elhíresült modell első filmszerepe sem váratott sokáig magára, és meglepő módon a lehetőség nem egy Transformers-szintű produkcióban adódott, hanem az év egyik legkomolyabb dobásában. Az igazán meglepő pedig az, hogy Ratajkowski ehhez egészen fel is nőtt, igaz, a könyvhöz képest jelentősen megnyirbálták a szerepét. Így az az állítás még mindig igaz, hogy gyakorlatilag egy vetkőzés erejéig ugrott be a színre. Ezek után talán nem meglepő, hogy Ben Affleck maga ajánlotta a hölgyet David Fincher rendezőnek, mert őszintén szólva, ha engem megkérdeznének arról, ki tszeretnék megcsöcsörészni egy filmben, én sem Tilda Swintont mondanám.

Eva Green (300: Egy birodalom hajnala / Sin City: Ölni tudnál érte): Az egyetlen valódi színésznő a listáról, aki azonban mindent megtett azért, hogy az idei évben a kebleit többet emlegessük, mint az alakításait. Először a 300 folytatására hívta fel teljesen szükségtelenül a figyelmet meztelenkedésével, majd egy újabb kultfilm igencsak gyenge folytatását, a Sin City kettőt adták el az ő melleivel. Még ha többet is mutatott színészi tehetségéből, mint a fenti 4 jelölt összesen, az ilyen húzásainak köszönhetően semmiképpen nem ez fog megmaradni róla.

Terveztük az elismerés férfi verzióját is kiosztani (Taylor Lautner-díj), de sajnos a Young Adult franchise-ok minden igyekezete ellenére sem tárgyiasította a filmvilág annyira a férfiakat, hogy 5 jelöltet összeszedhessünk.

Johnny Depp-díj

Az M. Night Shyamalan-díj színészi megfelelője, avagy ezt a díjat az a színész(nő)legenda nyerheti el, aki 2014 folyamán a lehető legjobban alulmúlta magát. Ehhez névadóként pedig nem is választhattunk volna mást, mint azt az embert, aki már évek óta ezt teszi. Íme tehát azok a színésznők és színészek, akik a legnagyobb csalódást okozták az elmúlt évben:

Scarlett Johansson (Under the Skin, Lucy, A séf): A nő és az Amerika kapitány: A tél katonája idején még úgy tűnt, a színésznőnek jó éve lesz, azonban ezt az illúziót hamar el kellett kergetnünk. Előbb egy harmatgyenge art filmben múlta magát alul, majd következett Luc Besson fentebb már említett ökörsége. Ezekhez képes Favreau gasztromozija egyenesen remekműnek tűnt, ott viszont egy teljesen jellegtelen szerep teljesen jellegtelen eljátszásával nullázta le magát. De a legnagyobb csalódást szerintem sokaknak mellkisebbítő műtétjével okozta.

Dane DeHaan (Kill Your Darlings, A csodálatos Pókember 2., Life After Beth): Amikor ez a fiatalember feltűnt Az erő krónikájában, sokan gondoltuk azt, hogy fényes jövő állhat előtte. Idén azonban minden erejével igyekezett erre rácáfolni: előbb egy teljesen felejthető életrajzi filmbe állt be, majd a Sony zagyva megalomániájához kölcsönözte az arcát, és 2014-ben még egy béna horror-komédiában is megcsodálhattuk.

Stanley Tucci (Transformers: A kihalás kora, Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész): Az "elkurvulás" szó 2014-es frissítéséhez az Értelmező kéziszótárba minden bizonnyal egyszerűen csak Tucci nevét írták be, ugyanis Oscar-jelölt színészként előbb Michael Bay legújabb művébe, majd az év egyik legpofátlanabb lehúzásába szegődött el. Színészkednie sokat egyikben sem kellett, ellenben jó úton halad afelé, hogy az új Nicolas Cage-ként emlékezzünk rá.

Aaron Paul (Need for Speed, Exodus: Istenek és királyok): Aki nem látta a Breaking Bad-et, az 2014-ben csak hüledezhetett, hogy mire fel sztárolják ezt a srácot. Ugyanis a Halálos iramban-szériát jelenlegi állapota mellett is alulmúló autósfilm főszerepe nem találta meg túl nagy kihívásokkal, Ridley Scott óriási buktájában pedig éppen, hogy nem maradt ki a végső vágásból. A Hosszú út lefelé-ben meg annyira felejthető volt, hogy majdnem ebből a felsorolásból is kifelejtődött.

Benedict Cumberbatch (12 év rabszolgaság, The Fifth Estate, A Madagaszkár pingvinjei, A Hobbit: Az öt sereg csatája): Friss Oscar-jelöltként egy pillanatra sem fordulna meg a fejünkben, hogy a brit szupersztár milyen tragikus évet tudhat maga mögött. Az év egyik legtúlértékeltebb filmjében még viszonylag emlékezetesen alakított, utána viszont az Assange-biopic buktájához asszisztált, szinkronszerepet vállalt egy teljesen felesleges animációs spin-offban, és átkozhatja Peter Jacksont, hogy Smaug 5 perces szereplésének köszönhetően a Hobbit-trilógia méltatlan lezárásán is ott virít majd a neve. Valószínűleg a brit sztár inkább letagadná, hogy 2014-ben a kamera elé állt.

Kevin Spacey-díj

2014 folyamán rengetegen voltak, akik nem is feltétlenül alakításaikkal hívták fel magukra a figyelmet, hanem azzal, hogy amihez nyúltak, az arannyá vált. És mint ismeretes, ez Kevin Spacey legfőbb jellegzetessége volt, aki pályafutása során jó, ha 5 rossz filmet forgatott, miközben olyan klasszikusokhoz adta a nevét, mint a Hetedik vagy a Hold. Az lemúlt év során is akadtak követői ilyen szempontból, így most azokt gyűjtöttük ki nektek, akik legalább 3 jó filmben alakítottak, függetlenül attól, mekkora szerepük is volt.

Bill Paxton (Million Dollar Arm, A holnap határa, Éjjeli féreg): A kissé megkopott fényű sztár egy egészen változatos portfóliót spaceyzett össze: van benne sportfilm, a nyár egyik legjobb blockbustere, és Dan Gilroy remekműve. Ez már csak ahhoz képest sem rossz, hogy Paxton nem igazán áll már azon a szinten, ahol nagyon válogathat az ajánlatok közül. 

Channing Tatum (A Lego-kaland, 22 Jump Street, The Book of Life): A baltaarcú színész hosszú utat járt be a Step Up óta, és meglepő, de két szinkronszereppel képviselteti magát elsősorban. Chris Millerékhez először ugyan csak cameozni ugrott be, de a Jump Street-folytatás sikeréből alaposan kivette a részét és a mexikói tematikájú animáció sem sült el rosszul. Kár, hogy a Foxcatcherrel ez a sorozata már biztosan megszakad.

Willem Dafoe (Out of the Furnace, A Grand Budapest Hotel, A Most Wanted Man, The Fault in Our Stars, John Wick): Úgy néz ki, ez az úriember most Hollywood legfelkapottabb mellékszereplője, ő pedig ezt azzal hálálja meg, hogy amihez nyúl, arannyá válik. Ráadásul ezek közül a filmek közül jó párban nem is akármilyen alakítással örvendeztetett meg minket, úgyhogy nála jobb Spacey-utód talán nem is volt 2014 folyamán.

Jonah Hill (A Lego-kaland, Így neveld a sárkányodat 2, 22 Jump Street): Channing Tatum elmaradhatatlan társa volt idén, legalábbis abból a szempontból minden bizonnyal, hogy két alkotást is közösen vittek sikerre. Harmadiknak pedig Hill is egy animációs filmet választott, ráadásul neki működött jobban a Spacey-hatás, hiszen az Így neveld a sárkányodat folytatása még versenyben van az Oscarért, sőt, annak legnagyobb esélyesévé lépett elő.

Scoot McNairy (Non-Stop, Frank, Országúti bosszú, Holtodiglan): Akarjátok tudni, ki az a színész, aki a 2012-es és a 2013-as év "Legjobb film" Oscar-győztesében is szerepet vállalt? Nem valami szupersztár, hanem ez a fiatalember, akinek a nevéhez talán többetek arcot sem tud párosítani. (Tessék.) Idén a Holtodiglan mellőzésével ezt a bravúrt már biztosan nem fogja véghez vinni, de ez nem akadályozta meg abban, hogy csupa minőségi produkcióba válasszon bele, még ha csak egy-egy kisebb mellékszerep erejéig is. 

"Nem értetted, menj Transformerst nézni"-díj

Mindekivel előfordul, hogy alkalomadtán vagy éppen huzamosabban olyan kifinomult ízlésre tesz szert, amelyhez az igénytelen tömegek véleménye egyszerűen nem érhet fel. Ilyenkor pedig nincs más lehetőség, mint azzal demonstrálni felsőbbrendűségünket, hogy mindenki mást megvádolunk azzal, hogy nem értette ezt a mesterművet, és inkább Michael Bay munkásságával kellene behatóbban ismerkednie, hiszen az való neki. 2014-ben is adódott néhány film, amelyet széles tömegek ilyen vagy olyan okokból utálták, néhány olvasónk számára minden bizonnyal érthetetlen módon. Most viszont itt a lehetőség, hogy kifejezzétek, akiknek nem tetszett az adott alkotás, az csak hülye volt hozzá.

Under the Skin: Jonathan Glazer filmje Imdb-n ironikus módon valahol pont a Transformers magasságaiban jár, miközben a kritikusok 99.9%-a imádta. Ebből a tényből már önmgában is következik, hogy valószínűleg akinek nem tetszett, az csak nem értette, de valljuk be, Glazer egy pontosan olyan művészfilmet készített, ahol ezt tökéletesen el lehet sütni.

The Guest: Adam Wingard produkciója nem éppen egy nehezen dekódolható darab, sőt, de valahogy a bámulatos stíluskavalkádban rejlő zsenialitást nem sikerült meglátniuk azoknak, akiket egyébként Schwarzenegger vagy Stallone nevével bármikor be lehet rángatni a moziba. Ez pedig remekül megmutatja, hogy valójában hányan imádják a 80-as évek hangulatát és műfajait, és kik azok, akik csak nosztalgiasznobok. Utóbbiak pedig menjenek inkább Transformerst nézni, de akkor már valami 30 éves verziót.

Ida: Fekete-fehérben, 4:3-ban forgatni lehet értelmetlen hipszterség és zseniális művészi eszköz is, a kettő között pedig nagyjából annyi a különbség, hogy hogyan állunk hozzá. Mint ahogyan Pawel Pawlowski alkotását is nézhetjük egy semmire sem jó holokausztfilmes utánérzésnek, és egy zseniális drámának is. Ha pedig utóbbi mellett tesszük le a voksunkat, ne felejtsük el előbbieket elküldeni Transformerst nézni.

Csillagok között: Ritkán fordul elő, hogy egy blockbustert emelhetünk be ebbe a versenybe, de Nolan zsenialitása azt is megengedi, hogy egyből a mindennapi emberek számára felfoghatatlan mélységet feltételezzünk róla. Így azok, akiknek az Inception megértéséhez is háromoldalas magyarázat kellett, nyugodtan megvádolhatják a fanyalgókat azzal, hogy azoknak nem is a plothole-okkal, hanem a wormhole-okkal volt problémájuk, és nem ártana egy kis Kip Thorne-t olvasniuk, mielőtt megvádolják ezt a mesterművet bármivel is. Ellenkező esetben pedig foglalkozzanak inkább Michael Bay fizikájával.

Országúti bosszú: David Michod alkotása semmiképpen nem egy szokványos mű, a rendező ugyanis meglehetősen sajátos eszközökhöz nyúlt posztapokaliptikus története elmeséléséhez. Az biztos, hogy a Keri Hilsont dúdoló Robert Pattinson még sokáig nem fog kimenni a fejünkből, de vajon az egész film egy unalmas baromság, vagy egy zseniális remekmű? Ha utóbbi a válasz, akkor tudjátok hova kell küldeni azokat, akik előbbit mondják. 

Reméljük, mindenki szavazott is, így nincs más hátra, mint várni és 3 hét múlva visszatérni hozzánk az eredményekért. Természetesen kommentben várjuk a megjegyezéseket, miértszarablogokat vagy akár azt, hogy milyen kategóriákat vezessünk be jövőre és milyeneket hanyagoljunk.