(Danialves kritikáját itt olvashatjátok.)

Peter Jackson a célvonal előtt bukott orra és nem kicsit esett. Három remek és két jó Középfölde - film után éppen a témában elvileg utolsó rendezése sikerült katasztrofálisan. Tudom én is, hogy A hobbit első és második része messze elmaradt A Gyűrűk Ura trilógiától, számomra mégis lenyűgöző moziélményt nyújtottak. Nem zavart a lassabb tempó, a rétestészta effektus. El tudtam viselni a gyengébben megírt új szálakat és a sokszor erőltetettnek ható összefűzéseket a nagy előddel. Még az sem volt nagy baj, hogy Azog borzasztóan elcsépelt, egysíkú karakter lett, elvégre csak annyi volt a szerepe, hogy állandó veszélyt jelentsen Bilbóékra és ezt a feladatát végül is ellátta.

A Váratlan utazás és a Smaug pusztasága minden hibája ellenére sodort magával, repített el egy csodálatos világba. Tetszett a némileg könnyedebb hangulat, ami a törpék vidámságának (is) volt köszönhető, s imádtam azt is, hogy Bilbó ezerszer meg egyszer szimpatikusabb fazon, mint a mindig síró, nyápic Frodó. A kalandozás csodálatos volt ismét, még akkor is, ha a CGI-tenger helyett szívesebben néztem volna több épített díszletet és Jackson is csak szolgain másolta saját magát, új megoldások és ötletes rendezés helyett. Valahol mélyen mégis éreztem a törődést és a szeretet a képsorokban, és leginkább ez volt az, ami (néhány felvillanástól eltekintve) teljesen hiányzott a záró felvonásból. Az új-zélandi direktor amit elronthatott, azt nagyjából el is rontotta Az öt sereg csatájában.

Némi bevezetéstől eltekintve (címéhez hű módon) A hobbit 3 egy hatalmas csatajelenet. Milyen jó lesz már ez! - gondoltam, hiszen A Gyűrűk Ura filmek tele voltak szórakoztató harcokkal. Amit itt kaptam, az viszont egy átláthatatlan massza, s igazából a tényleges összecsapásból vajmi keveset lehetett megfigyelni. Egy-egy elleni párharcból viszont annál több van, a forgatókönyv görcsösen próbálja összeboronálni a harcoló felek kiemelt tagjait. Sajnos azonban meglehetősen fantáziátlanok ezek a csörték, sokszor röhejesek is. További problémám, hogy amit láthattunk a seregek csatájából, az sem érdekelt túlzottan: csak biodíszleteket láttam és nem karaktereket, sorsokat, s éppen ezért nem érdekelt, hogy ki nyer, ki veszít. Nem volt kötődési pont, a hirtelen feltűnő törpsereg és a többiek így csak arra voltak jók, hogy Bilbónak és társainak további életveszélyes helyzeteket teremtsenek.

Bár eddig nem zavart a felduzzasztott játékidő, így utólag én is belátom, hogy két filmben kellett volna elmesélni ezt a történetet. Egyszerűen egy laikus néző is ki tudja szűrni azokat az elemeket, szálakat a cselekményben, amelyek feleslegesek, s kivágásukkal csak erősödött volna a végeredmény. A törpe-tünde szerelem nevetséges (főleg a harmadik részben), ahogy Legolas bohóckodásainak többsége is. A Bárd (és kicsi családja) túl hangsúlyos szerepet kap, de a legirritálóbb karakter Alfrid, akinek ilyen mértékű szerepeltetése emberiség elleni bűntettnek minősül. Kínos egyébként, hogy Bilbó és Gandalf történetének kivételével egyik szál sem kap normális, kielégítő lezárást. A sok elcsépelt, túlnyújtott és sablonos összecsapás után erre már nem maradt energiája a minden stílusérzéket elvesztő Peter Jacksonnak.

Ennyi negatívum felsorolása után talán már senkit nem lep meg, ha még egyszer leírom, hogy számomra hatalmas csalódás volt a film. Az egyedüli, amiben nem találtam problémát, az Bilbó és Gandalf karaktere, illetve az őket játszó színészek játéka. Martin Freeman és Ian McKellen képviselik az őszinteséget, a csúcskategóriát ebben a megfáradt műben. Kettejük kiemelt szerepe, illetve az utolsó, Megyében játszódó pár perc volt az, ami miatt valahol mégis érdemes volt végigszenvednem a Hobbit-trilógia utolsó darabját.

3/10

(Aldo Winnfield)

-------------

Aki nálam nagyobb Gyűrűk ura fan az lop, csal és hazudik. Ifjabb éveimnek egyik legnagyobb filmes élménye volt Peter Jackson trilógiája, a mai napig nem tudom megunni, dacára annak, hogy a fantasy nem tartozik a kedvenc műfajaim közé. Imádtam a szereplőket, a látványos csatákat, az akkoriban egyedülálló effekteket. Igen, tudtam, hogy A hobbit egy másik sorozat, egy nem túl vastag könyvből készült, sokkal kevesebb karaktert és eseményt dolgoz fel, mint Tolkien klasszikusa. Mégis vártam gyerekkorom csodáját, amit nem kaptam meg sem az első, sem a második résztől. Habár tetszettek a törpök, és Bilbó is jóval sokrétűbb karakter, mint Frodó, Martin Freeman pedig kiválóan alakította a félszerzetet, sok kedves ismerős is felbukkant, mégsem tudtam megkedvelni Peter Jackson újabb Tolkien-feldolgozását. Nem volt igazán erőteljes főgonosz az első részben, a másodikban szerencsére ott volt Smaug, vagyis sokat javult a helyzet, de az igazán jótól még mindig messze volt. Az utolsó részre a lényegi események elfogytak, a törpök ősi városa visszaszerzésre került, vagyis a fő cél megvalósult, innen már senki nem ment sehová, most már csak egyetlen dolog maradt hátra: a jók és a rosszak végső csatája, egy igazi zúzás a végére. És ezt meg is kaptuk, a rendező végre összekapta magát, sikerült végre magához méltóan befejezni a trilógiát.

A forgatókönyv annak ellenére egészen jól sikerült, hogy a film alapvetően arról szólt, hogy a törpök, az emberek és a tündék együtt rúgják szét a nem kicsit rossz arcú orkszerű és egyéb ocsmány lények hátsó felét. A karakterek nem lettek unalmasak, figyelemmel kísérhettük, hogyan kapja el Tölgypajzsos Thorin a sárkánykórt, és hogyan gyógyul ki belőle, Bilbó még mindig tartogatott meglepetéseket, a tündekirály sem csak azzal foglalkozott, hogy irtó dögösen nézzen a kamerába, hogy az übercool szarvasról ne is beszéljek (amúgy itt jegyezném meg, hogy Lee Pace egy isten!), még egy kis jellemfejlődés is belefért az események sodrába. Mivel Bard főállású hős, ezért az ő karakterét nehéz lett volna árnyalni (megmentem a gyerekeimet, meg amúgy mindenkit, és még a háborút is megpróbálom megelőzni, ezért vagyok a történetben, ezen nagyon nincs mit ragozni), viszont az aljas, számító, örök túlélő alakja nagyon is jól sikerült, legalább volt kit utálni a sok jófiú között. Vagyis nem lett látványos, de üres csatajelenetek sora a film, akkor sem unatkoztunk, amikor éppen véletlenül volt egy kis pihenő akcióügyben. Amire viszont semmi szükség sem volt, az a rémesen gyenge szerelemi szál, a szép tündelány és a bátor törp érzelmeit nem sikerült hihetően vászonra álmodni, a "Ha ez a szerelem, akkor nem kell. Miért fáj? Mert igazi volt!" szöveg erősen súrolta a kínos határát, de legalább van mibe belekötni.

A látványra nem nagyon lehet panaszunk, a csatajelenetek úgy jók, ahogy vannak, Jackson effektgyára hozta a kötelezőt. Én szinkronnal láttam a filmet, időnként fogtam a fejem, de majd DVD-n kárpótolom magam, ennél nagyobb bajom ne legyen. A sárkányt talán kicsit gyorsan iktatták ki a képből, de legalább igazi CGI-parádéval hullt a mélybe, adtunk az akciónak, a heroizmusnak, és Peter Jackson pénztárcájának. De ezúttal nem bosszankodtam azon, hogy teljesen feleslegesen készítettek három részt A hobbit-ból, mert most jól szórakoztam, ami azt előző két filmről nem mondható el teljes mértékben. A színészek közül Martin Freeman és Ian McKellen volt a legjobb. Kár, hogy véget értek a kalandok, hiányozni fog Középfölde és Tolkien fantáziájának teremtményei, akiket a kiwi Spielberg álmodott filmvászonra, mindannyiunk örömére. 

Peter Jackson végre rendezett egy saját magához méltó hobbit-filmet, kár, hogy csak harmadjára sikerült!

8/10

(FilmBaráth)