Ugyan már Bruse kolléga készített egy hasonló listát lassan két éve, természetesen nem egyezhet mindenben a véleményünk, így én magam is jelentkezem most egy ilyen jellegű összeállítással. A vezérlő elvem ugyanakkor más volt: míg ő elsősorban az ismeretlenség megfelelőjeként használta az alulértékeltséget, én sokkal inkább egészen népszerű, ámde a többség által utált alkotásokból válogattam. (Ha jól sejtem, a kommentelők legnagyobb örömére.) Ennek megfelelően lista összeállításnál sok mindent figyelembe vettem az interneten fellelhető kommentektől a különböző értékelésekig, végül azzal az igen tudományos módszerrel az alapján rangsoroltam a filmeket, hogy az imdb pontszámuk mennyire tér el a saját pontozásomtól. Így előre eloszlatnám (minden bizonnyal sikertelenül) azt a félreértést, hogy a listán első helyen szereplő film lenne a legjobb, és fordítva. Ettől függetlenül természetesen csak jó filmeket fogtok itt találni, annyira én sem vagyok szőrszálhasogató, hogy egy olyan filmet idecitáljak, ami 2,4 helyett megérdemelne mondjuk egy 4-est. (Hozzáteszem, ilyeneket nem is nézek.)
Nem gondolom, hogy az összes alulértékelt filmet láttam volna, éppen ezért nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ennél alulértékeltebb filmek ne lennének a világon, maximum én nem láttam őket. Úgyhogy az "XY hogy maradhatott ki?" kommenteknek nem lesz sok értelmük, de természetesen további ötleteket szívesen látok.
+2. Terminátor 3-4., Mátrix 2-3. és a folytatások általában
Minden bizonnyal ez a folytatás-sznobizmus George Lucas hibája, aki 1999-ben a Baljós árnyakkal egy egész generációnak bizonyította be, hogy nem csak a felfokozott várakozások miatt érheti őket csalódás, hanem mert 15 év alatt tényleg csak ennyire futotta. Onnantól kezdve pedig mintha ez az elv már feltétel nélkül érvényesült volna mindenre, még akkor is, ha tényleg csak a nagy várakozások és a megszépült múlt okozták a csalódásokat. Így lett 4 év alatt az egyszerű, vallásos áthallásokat lopó akciómozi Mátrixból egy hihetetlen mélységű, többrétegű történet, amelyhez az egyszerű, vallásos áthallásokat lopó akciómozi folytatásai már nem érhettek fel. 20 év alatt pedig a Terminátor pokolian idegesítő jellemvonásai is valószínűleg valami olyan mély gondolatisággá alakultak, amihez az új évezredben készült két blockbuster már sehogyan sem érhet el. Képzelhetitek meglepődésemet, amikor a mindenki által borzalmasnak aposztrofált negyedik részt még mindig jobban élveztem, mint az elsőt...
+1. Az emlékmás (2012) & Oldboy (2013) és a remake-ek általában
Beszélhetnék itt is konkrétan erről a két filmről, de hasonlóan az előző ponthoz, ezúttal is inkább az ártatlan áldozatul esett remake-eknek szeretnék emléket állítani konkrét filmek helyett. Egészen szánalmas például, hogy az Emmerich-féle hulladék 16 év távlatából már szinte utolérhetetlen klasszikus státuszába emelkedett, amint kijött az új Godzilla. És hiába igaz mindkét említett darabnál, hogy nem érnek fel az eredetijükhöz, mindkét esetben stílusos és szórakoztató filmek születtek, de ha remake-ről van szó, akkor az emberek nagy részénél ez már elképzelhetetlen.
10. Don Jon
Rögtön egy olyan film, amely nem teljesen egyértelműen alulértékelt, mert a kritikusok szinte kivétel nélkül szerették, azonban a közönség már egyáltalán nem volt ilyen jóindulatú. Rossz minőségűnek talán nagyon kevesen, közepesnek viszont annál is többen tartják (ezt reprezentálja az imdb értékelés is), pedig tapasztalatom szerint a Don Jont csak az nem tudja értékelni, aki nem érti. Márpedig ha valaki egy kommersz romkomot várva ül neki ennek a darabnak, akkor könnyen lehet, hogy elmegy a feje felett.
9. Ink
Azon kevés filmek köze tartozik, amelyek 100%-os értékeléssel bírnak a Rottentomatoes-on, de ismeretlenségét jól jelzi, hogy ez kereken 6 darab ember véleményét tükrözi. Az imdb 15 ezer fős mintája már jóval kegyetlenebb, és szintén egy közepes szintre lövi be. Pedig minden amatörizmusa és talán gyerekessége ellenére is egy egészen csodálatos filmről beszélhetünk.
Aronofsky már azzal is a kedvencemmé vált volna, ha csak ezt a filmet rendezi meg a Rekviem egy álomért mellett (nem csak azért, mert akkor mondjuk a Noé kimaradt volna), azonban sokan preferálják A pankrátort vagy a Fekete hattyút, mondván, hogy ez a darab mennyire giccses és érthetetlen. Pedig A forrás egy gyönyörű filmélmény, pazar alakításokkal és filmzenével, és egy nagyon is fájdalmas témával.
7. Pandorum
Az utóbbi évek egyik legjobb sci-fije valószínűleg pont azzal verte ki sokaknál a biztosítékot, ami miatt nagyon jó: remekül idézi meg az Aliennel kezdődő klasszikus űrhajós horrorok hangulatát és világát. Ezt leszámítva viszont nem hiszem, hogy sok elemébe bele lehetne kötni ennek a remek thrillernek.
6. Jelek / Signs
Őszintén megvallva Shyamalannál durvább zuhanórepülést szerintem a világon senki nem tudott bemutatni, és az After Earth kritikáit olvasva (mert hogy a megnézésére már csak az igen balgák vetemedhettek) hajlamosak sokan elfeledkezni pályafutása kezdetének érdemeiről. A Jelek pikantériáját pedig pont az adja, hogy hiába tűnik komolytalan filmnek, valójában nagyon is hatékony a hátborzongatásban és az üzenete átadásában.
5. Anchorman (első és második rész)
Negyedik és egyben utolsó olyan szereplőnk a listán, amely paradicsomügyileg még nem rohadt, ellenben a közönség annál inkább szétszedte. Adam McKay kultfilmjét hiába tartják sokan a világ egyik legjobb vígjátékának, hasonlóan nagy tábor még akár végignézni sem volt képes. A még jobb folytatás is hasonló, sőt, még nagyobb mértékben osztotta meg az embereket, ami már csak azért is furcsa, mert aki már az elsőt is utálta, annak jó eséllyel meg sem kell volna néznie.
Azok közé a darabok közé tartozik, amelyeket elkerült a hírnév, bár szerintem ez nem csak a nagyszabású marketingkampány hiányának, hanem a kifejezetten negatív véleményeknek is köszönhető. Volt olyan hatásvadász kritikus, aki például nem átallotta az év legrosszabb filmjének titulálni. (Amúgy ebben az évben jelent meg például az AvP: Requiem és a Ghost Rider is...) Ráadásul a világ egyik legalulértékeltebb filmje mellé megkapjuk az egyik legalulértékeltebb színészgárdát is, úgyhogy a listán már eleve ez is egy erős pozícióra érdemesítené. De annyira még nem utálják ezt az alkotást, mint a dobogósaimat.
Ridley Scottnak mostanában valahogy nem sikerül eltalálnia a közízlést, ez a film pedig talán mindennél eklatánsabb példája ennek. A jogászt aligha lehetne a forgatókönyvírás iskolapéldájának nevezni, konvencionális értelemben véve igen sok minden hiányzik belőle, ami minőségi darabbá tehetné, azonban a legkevésbé sem mondanám konvencionális alkotásnak. Ezt az oldalát megragadva pedig igazán rossz filmnek sem.
2. Az a bizonyos első év / I Give It A Year
A tavalyi év legjobb vígjátékát csak idén sikerült megnéznem, köszönhetően annak, hogy én is nehezen hittem el FroG kollégámnak, hogy egy ennyire lepontozott film ilyen jó lehet. Kicsit furcsa a mostanság készülő komédiák minőségéből és népszerűségéből kiindulva, hogy pont ezt a filmet tartja az emberek nagy része humortalannak, de ettől függetlenül az a helyzet, hogy ennek a produkciónak még a humoron felül is vannak bőven értékei.
Talán az alulértékelt kifejezés nem is a legjobb rá, hiszen semmilyen szempontból nem tartható értékes filmnek, Neil Marshall azonban egy annyira mesterien szórakoztató sci-fi akciót pakolt össze, amilyenből kevés van a világon. Nagyon álszentnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, ez film bár nem tartalmasabb vagy okosabb egy átlagos blockbusternél, annál sokkal sallangmentesebb és lazább megoldásai vannak az elkápráztatásunkra.
