Azt hiszem a legtöbb ember, aki VHS-en falta Hollywood kultúrgyümölcseit a Terminátor, a Steven Seagal filmek és a Nulladik óra keresztmetszetében, amikor hibátlan filmről fantáziált, valójában a The Guest-re gondolt. Nagy kár, hogy a film csak 20 évvel később készült el, amikor az egész már csupán kellemes nosztalgiát ébreszt ahelyett, hogy forradalmasítaná a világot. Sebaj, mert még így is állva hagyja a mostani filmmezőny nagy részét, kezdve az úgynevezett blockbusterekkel. Pedig az egész primitív, mint egy varánusz. Petersonék a Nagyon Átlagos Amerikai Család, akik egy Nagyon Átlagos Amerikai Kisvárosban élnek. Mint átlagos família, osztoznak a Nagy Amerikai Háborús Veszteségben: fiúk veszett oda Irakban. Egy fiatalember kopogtat az ajtón: David, aki azt állítja, ismerte a halott fiút a seregből. Davidet pillanatokon belül vendégévé fogadja a család, majd kisvártatva nélkülözhetetlen kelléke lesz a hétköznapoknak az udvarias ex-katona, aki persze nem az akinek látszik, és van, aki gyanakszik is rá, illetve majdnem annyi rejtélyes haláleset történik a kisvárosban, mint egy magyar rendőrautóban, meg a szokásos többi klisé.

Mert a The Guest bevállaltan, szándékosan nem több egy kliséhalmaznál. Minden pillanatát láttuk már más filmben. Az a különbség Adam Wingard és egy B-kategóriás rendező között, hogy Wingard ezt tudja, és ki is használja. De nem is úgy nyúl, mint Tarantino, aki más filmek jeleneteiből ollózza össze a saját filmjeit, hanem hangulatokat, témákat, helyzeteket, stiláris megoldásokat emel át, nem egy filmből, hanem mindenből, ami a 80-as évek. A célja nem más, mint hogy arra a 100 percre, amíg a film tart, visszahozza a 80-as éveket. Nem imitálni akarja (mint Ti West a The House of the Devil-ben), hanem adaptálni azt a hangulatot a a kortárs igényeket kielégítve. A film világosan napjainkban játszódik, de az egyik szereplő ál-80-as évek revival szintizenét hallgat, az összes helyszín úgy van bevilágítva, mintha betiltottak volna mindent a színes neonon kívül, a filmet pedig egyszerre uralja a tesztoszteronszagú maszkulinitás és a spielberg-i gyerekkaland szelleme, egyszerre Terminátor utánérzés és Péntek 13 koppintás, egyszerre felnövésdráma és sorozatgyilkosfilm, egyszerre sci fi, akciófilm és komédia. Sok mozi próbálkozott már hasonló kavalkáddal, és rendszeresen bele is buknak, de Wingard erőskezű rendező, a humor pedig nem parodisztikus, hanem inkább stiláris (például a film fináléjában, ahol a középiskola tornatermében berendezett halloween-i labirintusban üldözi a gyilkos a gyerekeket, és a működdel borított papírmasé temetői díszletben játsszák le újra a Terminátor 2 befejezését), vagy abból fakad, hogy mi tudjuk, a rendező milyen műfaj felé tereli az adott jelenetet, de a szereplő nyilván nem. Az egész lehengerlően szórakoztató, de elképzelhető, hogy csak akkor, ha megvolt az egész VICO-s kazettás életérzés.

Meg egy nagy szart! Nem csak akkor, bármikor. A The Guest minden, ami a Drive lenni akart, a Vendéget játsszó Dan Stevens kinézete még hajaz is Ryan Gosling fizimiskájára. A különbség csak annyi, hogy Wingard nem köldökbámul és van humora, nem takaródzik porhanyóssá patinásodott művészrendezők nevével, hanem bevállalja hatásait, és egy vicces, izgalmas, helyenként akár még érzelmes masszává gyúrja őket össze, aztán az ember képébe vágja, mint egy szögekkel kivert hógolyót. A The Guest az elmúlt fél év legszórakoztatóbbb filmje, emellett pedig hibátlanul kivitelezett: szuper anamorf szélesvásznú képek, remek kompozíciók, LSD halucinációkat idéző színkavalkád (neonnal festve), amikor pedig a film végén beindul az igazi, tökös akció (komplett SWAT osztag az egyszemélyes gyilkológép ellen) az nem ám ilyen kézikamerás rángatódzás, és nem videóklippes szecskára vágás, hanem jól átlátható, dögösen kinéző darabolós lövöldözés, amilyet azóta nem láttunk, hogy Michael Dudikoff befejezte a pályafutását (na jó, annál azért jobb).

Ha akarsz egy estét, amikor egyszerre érzed magad nagyon férfinak és vigyorgó gyereknek, kölcsönözd ki a The Guest-et, toljad be a videomagnóba, opcionálisan ragadj meg egy sört, aztán kellemes szórakozást.

9/10