A tavalyi listát tradícióvá téve most is szeretnék megemlékezni azokról kiváló produkciókról, amelyek a kutyát sem érdekeltek az év során. A bekerülésnek két kritériuma volt: legyen olyan jó, hogy méltó legyen a lista címéhez, valamint vagy ne rendelkezzen magyar bemutatóval, vagy ellenkező esetben brutálisan alacsony nézettség mellett távozzon az itthoni mozikból. Ez utóbbit ezúttal igyekeztem néhány mondat erejéig körüljárni, legyen ez tehát kicsit a forgalmazók, illetve a mi szégyenfoltunk. (Egy kis adalék: a talán abszolút rekorder Családi üzelmek több, mint 250 ezer nézőt vitt be a magyar mozikba, ennek fényében tessék nézni majd a számokat.)
2013 erőssége itt is meglátszott, csak úgy tudtam leszűkíteni az összeállítást, és megoldani, hogy minden arra méltó alkotás említést kapjon, hogy a top10-zel nem lesz átfedés, tehát az ott szereplő filmeket itt már ne keressétek. Ráadásul idén 10 helyett már 15 címmel találkozhattok, 13-mal jómagam, 2 (+1) darabbal pedig FroG tolmácsolásában.

A házban / Dans La Maison

(Kritika)

Francois Ozon filmje számomra azt bizonyította be, hogy egy ennyire bizarr alkotást is tudok maradéktalanul élvezni. A defektes karakterek, a szatirikus kiszólások mind egy olyan egyedi ízt kölcsönöznek neki, azonban ezt csak kevesen ízlelték meg.

A filmet bemutatták Magyarországon, ráadásul multiplexekben is játszották, ennek ellenére a premier hétvégéjén kis híján 2000-en voltak rá kíváncsiak. A végső nézőszám sem lehetett sokkal több ennél.

Disconnect

(Kritika)

A több szálon futó drámák reneszánszát még talán Paul Thomas Anderson teremtette meg a Magnoliával, és azóta is készülnek kisebb-nagyobb lelkesedéssel hasonló produkciók. Az internet veszélyeiről szóló drámából sajnos pont a különleges és sokkoló megoldások hiányoznak, ennek ellenére azonban mindenképpen egy minőségi darabról számolhatok be.

Itthon még nem láthattuk, és abból kiindulva, hogy az amerikai mozis forgalmazás már áprilisban lecsengett, én azt mondom, ne is várjon rá senki. De ki tudja, a németekhez például január 30-án jön, és lehet, hogy előbb-utóbb Közép-Európába is becsorog.

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék

(Kritika)

Gyakorlatilag Az elit halálosztók olasz verziója, amely hasonlóan jó, sőt: a brazil dráma didaktikussága helyett sokkal több teret hagy a nézőnek. A fő erénye azonban, hogy aktuális témák köré épít fel egy minőségi, és éppen ezért hatásos produkciót.

Itthon érthetetlen módon csak vidéki mozikban mutatták be (igaz, egyszer a Budapesten kívül élők is megérdemlik, hogy kivételesen ők járjanak jól filmes szempontból), ennek megfelelően minden bizonnyal százas nagyságrendű nézője lehetett.

Transz/ Trance 

(Kritika)

Danny Boyle nem kevesebbet ígért legújabb filmje előtti nyilatkozataival, mint hogy a felszínes hollywoodi produkcióval szemben ő egy igazán komoly, "felnőtt" filmet fog hozni. Ami többé-kevésbé sikerült is neki, a Transz forgatókönyve hiába sieti el a dolgokat, végső soron ez egy igencsak érett heist movie, amely újra és újra átveri nézőjét. Mindezt pedig remek fényképezéssel és színészi alakításokkal támogatták meg.

Talán a legnépszerűbb darab a listáról, már amennyiben a premier hétvégéjén összeszedett közel 5000 néző annak számít. Hozzáteszem, egy Oscar-díjas rendező munkájaként tulajdonképpen még előnnyel is indult. (Személyes megjegyzés, hogy a második hét péntekjén kereken két ember társaságában néztem meg az Arénában.)

A kelet / The East

(Kritika)

Már a harmadik darabot fogom ezen a listán az aktualitása kapcsán dicsérni, talán ebből is látszik, hogy a mainstreamben mennyire elsikkadnak ezek a témák. Ami jelen esetben a környezetvédelem, és a "cél szentesíti az eszközt" dilemmája, amely köré egy kicsit idealista, de kétségkívül elgondolkodtató produkciót húzott fel Zal Batmanglij.

A filmet a 2013-as Cinefesten mutatták be, majd röviddel ez után rögtön dvd-n jelent meg itthon.

What Maisie Knew

(Kritika)

Nem csak naprakész tematikával lehet jó filmet készíteni, erre bizonyíték ez a darab is, amely egy 1897-es könyv alapján készült. Azonban a mondanivalója és története, úgy néz ki, kortalan, és (majdnem) tökéletesen sikerült átültetni 2013-ba ezt a remek sztorit.

A forgalmazás joga a Parlux Entertainment-nél van, és már egy magyar címig is eljutottunk, premier valamikor 2014 folyamán. Legalábbis reméljük.

A múlt / Le Passé

(Kritika)

Asghar Farhadi elképesztően visszafogott műve olyan komplex karakter- és lélekábrázolásra képes, amit idén szerintem még sehol máshol nem láttam. Ezzel együtt megvannak a maga hiányosságai, de mindenképpen kötelező darab.

A Cinefesten mutatkozott be ez a film is, a magyar premiert pedig szerény véleményem szerint az elmaradt Oscar-jelölés lehetetlenítette el végleg.

Az Europa-rejtély / Europa Report

(Kritika)

Régóta nem született olyan jó science-fiction, mint Sebastian Cordero found footage filmje. Nem mondanám, hogy filmtörténelmi szempontból kiemelkedő darabnak tartom, ugyanakkor egy minden tekintetben profi alkotás, az átlagosnál egy kicsivel jobb szórakozást tud nyújtani. Csak egy lépéssel marad el a Holdtól vagy a Pandorumtól. 

Magyarországon január 16-án jelenik meg dvd-n.

The Spectacular Now

(Kritika)

A jó coming-of-age filmeket nagyítóval kell keresni, de aki keres az talál. A két nyaras produkció után az év végére befutott egy kicsit drámaibb, de hasonlóan hangulatos darab is, amit vétek lenne kihagyni.

Itthoni forgalmazása kapcsán még korai bármit is kijelenteni, a tavaly meglehetősen hasonló szituációból érkező The Perks of Being a Wallflower végül tavasszal eljutott egy magyar dvd-premierig. De ehhez érdemes hozzátenni azt is, hogy az a film az USA-ban durván háromszor akkora bevételt tudott felmutatni.

A Cate McCall-per / The Trials Of Cate McCall

(Kritika)

Viszonylag ritkán láthatunk jó tárgyalótermi krimiket, talán a kétévente egyszer is túlzás lenne. Éppen ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy idén is született egy ilyen alkotás, amelyben még Kate Beckinsale is el tudott nyerni valamennyit a megbecsülésemből.

Forgalmazás szempontjából a lehető legbizarrabb eset: a mozis bemutatás mellett VoD-megjelenésről is szó volt, ehhez képest kizárólag vidéken játszották és az ígéretek ellenére a UPC videotárában sem jelent meg. Mindezt úgy, hogy az egész világon elsőként (és jelen állás szerint egyedül) mi láthattuk. Végül is, ha úgy nézzük, nem rossz, hogy Veszprémben van egy amerikai film világpremierje.

Scenic Route

(Kritika)

A kicsit nehezen induló tűlélő-sztori egy remek film két barátról, akik inkább egymással küzdenek, ahelyett, hogy összefognának. Az első fél óra láttán senki ne adja fel, ez az a típusú produkció, amely percről-percre csak jobb lesz, hogy végül egy zseniális befejezésben teljesedjen ki.

Magyarországon nem mutatták még be, és minden bizonnyal nem is fogják soha.

Szibériai nevelés

(Kritika)

Nem a legeredetibb gengszterfilmet láthatjuk ezen olasz produkció képében, azonban ritkán látni ennyire profi és hangulatos alkotást, mint ez. A posztszovjet világ számunkra ráadásul még egy külön érdekességet is tartalmaz, de egyébként is kevés mű mesél a transznisztriai bűnözők mindennapjairól. Ha történetében nem is egyedi, minden más szempontból annál inkább.

A szeptemberi bemutató hetében 2000 ember volt rá kíváncsi itthon. 

Mielőtt éjfélt üt az óra

(Kritika)

Richard Linklater romantikus trilógiájának első darabja már eleve kuriózumnak számított 1995-ben, azonban 18 év alatt még ehhez képest is sokat fejlődött ez a történet. A záró(?)rész a rózsaszín köd helyett már a "boldogan, éltek, amíg meg nem haltak" könyörtelen mindennapjaival szembesít, ezzel pedig egy sokkal érettebb és különlegesebb alkotást hoz létre, mint elődei.

A magyar mozikban szűk 3000 nézővel nyitott augusztusban, úgy néz ki, a moziba járók inkább a könnyedebb romantikus filmeket preferálták.

FroG jelöltjei:

To The Wonder

Meglepő módon Terrence Malick nálunk idén "bemutatott" filmjéről szinte sehol nem említettek egy szót sem. Ez amiatt fura, mert az Élet fáját anno az egekig dicsérte mindenki, és a To The Wonder is maximum egy pár gyengébb pillanat miatt marad alul azzal a produkcióval szemben. A jó öreg Terrence a tőle már megszokott stílusban, a környezet és a képek nyelvén mesél, ezúttal a szeretetről, a szerelemről és ezek hiányáról az emberek életében. És ugyan nem tekintem mesterműnek a darabot, el kell ismerni erényeit (pl. Javier Bardem minimalisztikus, de egyben lehengerlő alakítását) és gyönyörű képeit is.

Odd Thomas

(Kritika) 

Az Odd Thomas ugyan nincs az év legjobb filmjei között, de kétségtelen hogy rendkívül sok erényt tudhat magáénak, ezért is fájó a mellőzése itthon. A "mű" ugyanis kifejezetten vicces, szórakoztató és megfelelően beteg ahhoz, hogy egy jó kis délutáni szórakozásnak teljességgel megfelelő legyen. Ezen tényekhez társul még - a részemről eddig nagy utálatnak örvendő- Anton Yelchin játéka, aki meglepő mód szinte lubickol a szerepben, és megmutatja, miként kellett volna alakítania a Frászkarikában anno.

 Isteni műszak

(Kritika)

Mint ahogyan azt már a toplistámban is írtam, üdítő élmény volt az, hogy végre egy magyar mozi után csettinthettem és elégedetten konstatálhattam azt, hogy maradandó filmélménnyel volt dolgom. Ezért is fájó az, hogy az Isteni műszak a pozitív kritikai visszhangok ellenére is bukásnak tekinthető, hisz alig pár ezren nézték meg a moziban. Azért remélem, hogy Bodzsár Márk nem riad el az első rész kudarcától, és az évek múlásával egyre jobb és kiforrottabb filmeket rendez majd nekünk.

És akkor itt jöhetnek a ti hasonló kedvenceitek, avagy mit kellett volna nekünk látnunk, ti mit láttatok ezek közül és így tovább...