A szülők könyve. Meglepően modern alkotás, amely arról szól, mennyire meg tudja nyomorítani egy család életét, ha teljes mértékben egymásra vannak utalva a gyerekek és a szülők. Ez így leírva nagyon durván hangzik, és ez bizony egy kőkemény dráma, amelyből hiányzik a happy end, nem volt jó olvasni, dacára annak, hogy egy igazi szépirodalmi alkotáshoz van szerencsénk, annak minden gyönyörű szóvirágával és jellemábrázoló mondataival. A Pacsirtát eddig csak filmen láttam, nagyon régen, és csak a madár maradt meg belőle a kalitkában és az, hogy mennyire csúnya a lány. Valószínűleg újra kellene néznem, hiszen ragyogó színészek játszottak benne hatalmasat, de most annyira a könyv hatása alatt vagyok, hogy nem gondolnám, hogy mostanában sort kerítek rá. Vagyis nem emlékeztem már a történetre - ráadásul túl fiatal volt a film megtekintéséhez, nyilván egyetlen szót sem értettem belőle -, ezért nagyon kíváncsian vágtam bele az olvasásba. Ritkán olvasok - sajnos - Kosztolányitól, ezért nagy öröm volt kézbe venni ezt a gyönyörű kötetet, azonban gyorsan elborult a kedvem, ez nem egy habos-babos leányregény, hanem egy valódi dráma, tűpontos társadalomkritikával. Miközben elborzadhatunk a család sorsán, szemügyre vehetjük a kisváros tipikus szereplőit, legyen az színész, színházigazgató, orvos, na és persze a helyi menő banda - már ha lehet ilyet mondani meglett, felnőtt emberekre - vezetőjére, és egyáltalán kiváló az emberábrázolás. Nagyon fájdalmas a mondanivaló - hiába okos a lány, ha nem szép, akkor nem kél el a házassági piacon, a család sorsa pedig a beleszürkülés a mindennapokba -, tényleg nem jó olvasni, a legmegdöbbentőbb az, hogy a szülőknek mennyire nem hiányzik a lányuk, hiszen végre élhetnek, színt vihetnek a szürke hétköznapjaikba, a lány sem boldog a "pihenés" során, hiszen szembesülnie kell azzal, hogy csak teher a rokonság nyakán, és pontosan látja, hogyan fog eltelni az élete, anélkül, hogy bármi fontos történne vele. Nagyon lehangoló a történet, azonban ettől függetlenül bele lehet feledkezni a Kosztolányi nyújtotta szépirodalmi magasságokba, ez a könyv tépi a lelket, ugyanakkor átmos és katarzist ad, mint minden jó klasszikus. Egy ültő helyemben olvastam végig, nagyon drukkoltam a boldog végnek, de az sajnos elmaradt, cserébe viszont egy kiváló drámát kaptunk, amelyre ritkán van lehetőségünk rohanó világunkban.
Vaykayék hosszú évek óta élnek csendes hétköznapiságban öregedő lányukkal, Pacsirtával, aki most azonban elutazik egy hétre a rokonokhoz. Az öregek először nagyon hiányolják gyermeküket, aztán kinyílik a szemük a világra, színházba mennek, társaságba járnak, vendéglőben étkeznek. Azonban a hét gyorsan eltelik, Pacsirta nemsokára érkezik....
Nagyon kedvelem a Libertine kiadó Aranylétrás sorozatát, mert remek alkotásokat foglal magában, klasszikusok kiváló munkáit fedezhetjük fel általa, ráadásul gyönyörű kivitelben. Nagy öröm látni, hogyan fejlődik a kiadó, születnek a szebbnél szebb könyvek, amelyek értéket képviselnek a maguk műfajában, és annak ellenére, hogy csak néhány éve vannak a piacon, már kivívták maguknak a minőségi védjegyet, amely a kiadók tengerében nem kis fegyvertény. Most költözöm, és sajnos rengeteg könyvemtől meg kellett válnom helyhiány miatt, azonban az Aranylétrás sorozat kötetei maradtak, mert ilyen míves alkotásokat bűn elajándékozni szerintem. Ez a kötet is híven betagozódik a korábbi kötetek közé, mind külcsín, mind belbecs tekintetében, ismét egy kiváló alkotáshoz volt szerencsém, melynek szépségén elálmélkodhattam. Szerintem igenis van létjogosultsága egy ilyen szép kivitelű sorozatnak a piacon, mert a rengeteg kiadvány között szükség van a klasszikusokra is, melyeknek köszönhetően igazi szépirodalomhoz juthatunk, ráadásul ezek a kötetek igazi ritkaságokat tartalmaznak, amelyeket öröm felfedezni. Szóval, nagyon szeretem az Aranylétrás könyveket, már most kíváncsian várom, mi lesz a következő, a könyvespolcomon kiemelt helye van ezeknek a szép és lélekemelő alkotásoknak.
1899-ben járunk Sárszegen - amelyről a könyv végén kiderül, hogy nem más szolgált hozzá alapul, mint Szabadka -, egy régen letűnt korban, amelyben minden tragikuma ellenére jó volt megmerítkezni. Ekkor ugyanis még jóval lassabb volt az élet ritmusa, nem volt annyira bonyolult a világ, azonban az emberi lélek és viselkedés nem változott semmit. A szemünk előtt tűnnek fel egy kisváros jellemző szereplői, akik közül az én kedvenceim minden gyarlóságuk ellenére a párducok voltak, akik csütörtökönként gátlások nélkül isznak és játszanak, másnap pedig a macskajajukat gyógyítgatják. Az édesapa is közéjük tartozónak véli magát, még ha csak rövid időre is, érdekes megfigyelni, hogyan változik meg a hatásukra a viselkedése. Részegségében elmondott szavai a lányáról nagyon fájnak, azonban nagyon igazak, ezek a könyv legtragikusabb sorai, és mégis ezek jelentik az igazi katarzist. A két szülőnek egyetlen hete van élvezni az életet, hiszen Pacsirta hazatér, és minden kezdődik újra, miközben tisztában vannak vele, hogy ez már így fog maradni örökre. Fájdalmasan szép történet ez, amit nagyon nem jó olvasni, mégis letehetetlen alkotásról van szó.
Vajon tényleg fel kell áldoznia magát a szülőnek a gyerekéért? Lehetne másképpen is élni, mint a megszokott? Érdemes kilépni a mindennapok mókuskerekéből és felfedezni magunk körül a világot, megszínesítve az életünket? Milyen érzés tudni, hogy a jövőben nem lesz lehetőség eltérni a korábbi hétköznapoktól, nem lesz színház és vendéglő, marad a házi koszt, a leánygyermek állandó jelenléte, és a beleszürkülés az életbe? Nem könnyű kérdések ezek, amelyekre magunkban kell megtalálni a válaszokat, a saját élethelyzetünkre vonatkoztatva. Mint minden klasszikus, ez az alkotás is mindenkit arra tanít, amire az olvasás időpontjában szüksége van, nekem is teljesen mást adott, mint egy másik olvasónak, azonban a katarzis közös élmény. Az egyetlen hiba, amely nekem feltűnt, az az, hogy egy kicsit túl sokat foglalkozik a párducokkal a szerző, van még rajtuk kívül izgalmas karakter, ennél többet azonban nem tudok felróni ennek a remek alkotásnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom ennek a könyvnek az elolvasását, mert bár tényleg tépi a szívet és a lelket, olyan szépirodalmi olvasmányélményt ad, ami nagyon ritka. Jó, hogy újra kiadásra került ez a kötet, egy újabb generáció fedezheti fel magának ezt a nem mostanában született alkotást, amely pusztítóan öli a lelket, mégis különleges élmény elolvasni.
9/10
