Könyvajánló: Bartal Tamás: Lámpavas és harisnyatű (2024)
2025. március 05. írta: FilmBaráth

Könyvajánló: Bartal Tamás: Lámpavas és harisnyatű (2024)

Jó kis történelmi krimi

lampavas_es_harisnyatu.jpg

Jó kis történelmi krimi. A Monarchia világáról sokat tudtam, arról azonban nem volt tudomásom, hogy volt egy ilyen sötét oldala is. A könyv ugyanis megtörtént eseményeken alapul, a szereplők is valósak, bár a történet nyilván fikció, mégis borzalmas belegondolni, hogy milyen alvilági állapotok uralkodtak 1874-ben Budapesten. Nem gondoltam volna, hogy a főváros rendőrkapitánya, Thaisz Elek, avagy Lexi bácsi ennyire mocskos alak, a felesége, Reich Fanni (Fáni) pedig egy madám, ketten együtt pedig kézben tartották Budapest bűnös világát. Ez az igazán megdöbbentő, ahogy természetesen a történetben található gyilkosságok is borzasztóak - pláne, hogy tudjuk, tényleg megtörténtek -, egy olyan sötét korszakban, amely eddig nem került napfényre. A politika is összefonódik a bűnözők világával, tényleg nagyon szomorú látni, milyen állapotok uralkodtak akkoriban Budapesten. Nem kevés kutatómunkával járhatott ennek a könyvnek a megírása, elismerésem az írónak, aki a történelmi háttéren túl egy izgalmas krimit is adott nekünk. Az események egy picit lassan indulnak be, de aztán magába szippant a történet, ahogyan egyre jobban bonyolódnak a szálak, úgy lesz egyre izgalmasabb a sztori, a tétek emelkednek, egyre jobban sötétül a tónus, hogy aztán szomorúan megállapítsuk, ebben a bűnös világban nincs igazi megváltás. A kötet végén a szerző leírja, hogy mely alakok voltak valósak, és megdöbbentő, hogy szinte minden fontos szereplő valóban élt, a gyilkosságok valóban megtörténtek, vagyis ez akár így is történhetett volna, persze némi túlzással. Aki szereti a krimiket, az nem fog csalódni, az sem, aki a történelmi háttér miatt fog bele a könyv elolvasásába, ez egy jó darab, aminek érdemes adni egy esélyt.

1874-ben járunk, megölnek egy uzsorást, és egy levágott fejű leány holttestet találnak, főhet hát Herczen Vilmos nyomozó feje, hogy megtalálja a gyilkosokat, ráadásul egy régi esettel is azonosságot mutatnak a nyomok. Hű társával, Arányi Lajos kórboncnokkal a tettesek nyomába veti magát, azonban nagyon hamar rá kell jönnie, hogy magasabb érdekeket sért a nyomozása...

Ki gondolta volna, hogy az 1870-es években ilyen mélyre süllyedt Budapest a bűn mocsarába? Márpedig ekkoriban fénykorukat élték a lebujok, a prostitúció is komoly gondokat okozott, és akkor a rendőrséget átszövő korrupcióról még egyetlen szót sem szóltam. Nem sokat tudtam eddig Thaisz Elekről, de mélységesen meg vagyok döbbenve, hogy egy ilyen alak a főváros rendőrkapitánya lehetett, nem is szólva a feleségéről, aki szintén velejéig romlott volt. Ketten együtt nagyon csúnya dolgokat műveltek, ha nem is minden igaz, ami a könyvben szerepel, azért még így is elég szép bűnlajstromuk van. Ráadásul a szálak a legfelsőbb politikai körökbe vezetnek, szomorú látni, hogy mennyire összenőtt az alvilággal ez a szféra, ahogyan azt is, hogy a nyomozók milyen nehezített terepen végzik a munkájukat, ahelyett, hogy a főnökeik segítenénk nekik, még keresztbe is tesznek, ahol tudnak. Ebből a bűnös világból kiviláglik Herczen Vilmos személyisége, ő egy valóban elkötelezett nyomozó és a munkatársai is azok, azonban olyan magas érdekekkel ütköznek, hogy nem sok esélyük van a valódi bűnösök kilétének felfedésére.

A történet legnagyobb erénye a történelmi háttér, minden bűne ellenére izgalmas beletekinteni ebbe az alvilágba, amelyben az emberi életnek nem volt nagy értéke, óriási drámák játszódnak le előttünk, pokoli történetek tanúi lehetünk, miközben együtt nyomozunk Herczen Vilmossal. Nagyon hamar magába szippant a történet, hamarosan úgy érezzük, mi is ott vagyunk 1874-ben Budapesten, igazi időutazás ez a könyv, belecsöppenünk egy régen letűnt korba, annak is egy sötét zugába. A főváros alvilági életét meglehetősen jól megismerhetjük, jobban is, mint szeretnénk, tényleg döbbenet belegondolni, hogy a valóságban is megtörtént egy csomó esemény a könyvből, szomorú, hogy ez így volt, mégis érdekes, hiszen a bűnök világa eddig rejtve maradt előttünk. Mindezzel együtt ez egy jól felépített krimi, jól megírt karakterekkel, remek történetvezetéssel, jó ritmussal, de az igazi zamatot a történelmi kor adja meg.

A borító abszolút kifejezi a könyv hangulatát, frivol események esnek meg benne, al - és félvilági alakok népesítik be, zajlik a szórakozás, miközben emberi drámák sorát láthatjuk, a mindennapi események összefonódnak a politikával, több szálon fut a történet, ami természetesen a végén összeér. Senki se számítson vidám sztorira, itt bizony komoly bűnesetek forognak fenn, nagyobbak, mint gondolnánk, elveszítjük a jóba vetett hitünket, ez egy sötét tónusú történet, de közben olyan információkra is szert tehetünk a korszakról., amelyekre eddig nem is gondoltunk volna. Például megtudhatjuk, mi az a címben szereplő harisnyatű (egy nagyon extrém pálinka, ami akkoriban volt divatos), de egyéb, a korban szokásos szót is megtanulhatunk, vagyis rengeteget tanulhatunk, miközben azon járatjuk az agyunkat, hogy vajon ki lehetett a gyilkos. Elsősorban a történelem szerelmeseinek ajánlom ezt a könyvet, tényleg nagyon sok mindent megtudhatunk az 1870-es évek Budapestjéről, de a krimik kedvelői is megtalálják a számításukat, a maga műfajában ez egy korrekt alkotás. 

9/10

A könyvet a Múlt-kor Kulturális Alapítvány jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3718783450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása