Egyszer már megemlékeztem arról, miért borzasztó nehéz jó történelmi filmet készíteni és éppen ezért miért sikerül ez csak keveseknek. Ridley Scottnak már ugyan van rutinja a műfajban, azonban mintha szép lassan felejtené el, amit egykor tudott, olyannyira, hogy az Exodus már csak árnyéka az eleve nem túl acélos Robin Hoodnak. Én ugyan nem tartozom azok közé, akik Scott frissebb műveit következetesen gyűlölik, de ezzel a rendezőnek sikerült komolyan megingatnia a belé vetett hitemet.
Mózes (Christian Bale) és Ramszesz (Joel Edgerton) mostohatestvérek, bajtársak és remek barátok. Egészen addig, amíg előbbiről ki nem derül, hogy nem egy egyiptomi tábornok örököse, hanem a rabszolgasorban tartott zsidók héberek közé tartozik. Ezzel az újdonsült fáraó és főhősünk útjai elválnak, hogy aztán 9 évvel később Mózes Isten hírnökeként térjen vissza és azt követelje, hogy engedjék szabadon a népét. Ramszesz ebbe természetesen nem megy bele, így a héberek felkent vezetője és Istene arra jutnak, hogy ami nem megy szép szóval, az megy majd erőszakkal.
Nem mondom, hogy könnyű dolga van annak, aki már egy untig ismert és ezerszer feldolgozott történetnek vág neki, azonban ennek a filmnek sikerült megvalósítania azt, hogy tulajdonképpen semmit ne tegyen hozzá ehhez a sztorihoz. Míg a Robin Hood legalább a felült "mutassuk be a történelmet realisztikusan" vonatra, addig az Exodus csak a bibliai események unalmas és szolgai felmondása. Egy-két kreatív apróságot leszámítva csak ezek az epizódok sorjáznak felsorolásszerűen, mindenféle dinamika, szerkezet, ív, kirajzolt karakterfejlődések és konfliktusok nélkül, ráadásul teljesen szétdarabolva. Rövid blokkokat kapunk, amelyekben hol hitről, hol származásról, hol kormányzásról van szó, egy kis ideig Mózesék terrorszervezetet is alakítanak, csak hogy aztán ezt félbeszakítva jöjjön a 10 csapás, a két főszereplő konfliktusa pedig hasonló módon egyszer fel-, egyszer pedig eltűnik a szükségszerű deus ex machinák súlya alatt. Persze biztos sokan gondolnak majd arra, hogy a 200 perces nyersvágás szétcincálása tette az alkotást ennyire szétesővé és nyögvenyelőssé, de a helyzet az, hogy egy ilyen unalmas és jellegtelen koncepciót hosszban inkább jóval 2 óra alá kellett volna sűríteni, hogy minimálisan is elviselhető legyen.
Nem elég ugyanis a lapos és fantáziátlan narratíva, maguk a szereplők is borzasztó semmilyenek, de ez még a jobbik verzió: Istent például ugyanis egy passzív-agresszív seggfejnek írták meg, majd egy pofoznivalóan idegesítő kisgyerek szájába töltötték. Mindemellett pedig a forgatókönyv látványosan próbálja elkerülni, hogy valami gondolatot csempésszen a látottakba, ahogy az epizódok váltják egymást a maratoni történetben, ezek közül egyiket sem tudja igazán megragadni és kidolgozni. Ezt pedig az írók a tőmondatokban megírt (nem viccelek, az első összetett mondat kb. 1 óra után hangzik el) és nem ritkán értelmetlen dialógusokban járatják csúcsra, ezen pedig a színészek és a szinkronszínészek is csak rontani tudnak.
A néhány valóban eredeti ötlet kimerül a csodák és csapások ügyes átértelmezésében, ugyanakkor a látvány ezt a hatást képes akár meg is sokszorozni. Scott finoman sem szólva a nolani utat követte, elég bátran nyúlt a CGI-részleghez: szinte minden jelenethez tartozik egy-egy lenyűgöző nagytotál, Dariusz Wolski operatőr kompozíciói gerincét pedig rendre ezek a praktikus módszerekkel kivitelezhetetlen megoldások adják. Ez pedig azon kevés filmek egyike, ahol mindez nem visszafelé sül el: egyrészt hiába a sok effekt, a rendező soha nem támaszkodik olyan mértékben rájuk, hogy egyértelműen kiderüljön a csalás, másrészt a grafika olyan bámulatosan kidolgozott, hogy ez talán lehetetlen is lenne.
Ez viszont még édeskevés ahhoz, hogy Ridley Scott legújabb történelmi eposzának legyen létjogosultsága. Gyakorlatilag kaptunk egy 140 millió dolláros, unalmas és elnyújtott Képes Bibliát, amely helyeként az idiotizmus határát súrolja párbeszédeivel. De ha valaki a tökéletesen semmitmondó és felesleges film mintapéldányát keresi, az Exodusban megtalálja a számítását.
4/10
