87. Oscar-díjátadó: Kritikáink
2015. február 20. írta: danialves

87. Oscar-díjátadó: Kritikáink

Bár az év legfontosabb elismerését már kiosztottuk nem egészen egy hete, azért megemlékeznénk olyan teljesen mellékes díjakról is, mint az Akadémia által az arra érdemeseknek odaítélt aranyszobor. (Főleg, ha már emiatt az autonómiánkat is eladtuk.) Maga a gála még odébb van, azonban éppen ezért még itt az idő átismételni a mezőnyt, egész pontosan a mi igen nárcisztikus szempontunkból azt, hogy mit is alkottunk jelöltekről ezen a szar blogon. Íme tehát a vasárnapi rendezvény legfontosabb szereplői, és hogy mit is írtunk róluk:

Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje

(Legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb női mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb fényképezés, legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés)

Vannak elvitathatatlan érdemei, de mindent összevetve egy unalmas, beképzelt szellemben elkészített mozinak tartom, amit az én ízlésvilágom képtelen volt befogadni. Olyan volt számomra, mint az a megmondóember, aki mindennek és mindenkinek odapörköl, csak épp saját magáról, illetve a saját hibáiról nem vesz tudomást. (Power kritikája)

A Birdman nem szolgál óriási katarzissal vagy hatalmas revelációval. De ilyen forgatókönyvvel, fényképezéssel, ekkora színésznagyságokkal gyanítom, a világ legunalmasabb témájáról is készíthettek volna filmet, azt is élveztem volna. (danialves kritikája)

A Grand Budapest Hotel

(Legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb fényképezés, legjobb filmzene, legjobb díszlet, legjobb smink/maszk, legjobb kosztüm, legjobb vágás)

 Bár elsősorban a komédia túlsúlya miatt nincs egy grandiózus közölnivalója, maradandó élménnyel szolgál. A végső tartalmi pluszt az utolsó fordulat adja, amellyel véget ér az illúzió, és beteljesül a generációkon átívelő mese. És lehet, hogy a nagy építményeken fog az idő vasfoga, ám azon, amit a története nyújt a számunkra, azon soha. (Ny124 (Darvas Tamás) kritikája)

the-imitation-game-facebook.jpgKódjátszma

(Legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb női mellékszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb filmzene, legjobb díszlet, legjobb vágás)

[DUPLAKRITIKÁNK]

A Kódjátszmából csak a lélektelenség és a mesterkéltség árad. Az elvitathatatlan, hogy korrekt tablót ad az Enigma-kódfejtők és főhőse munkásságáról, de közben messziről bűzlik róla, hogy csak a díjéhség által dominált panelekből áll. (danialves)

Morten Tyldum-nak nem volt könnyű dolga, kevés a jó életrajzi film, neki mégis sikerült letennie egy ilyent az asztalra. Biztosra ment, nem kockáztatott, és ez bejött. Nem istenítette a kiváló matematikust, az embert akarta bemutatni a tragikus sors mögött, és azt, hogy mit köszönhet neki a világ. (FilmBaráth)

Sráckor

(Legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb női mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb vágás)

 A belevitt munka tényleg látszik rajta, még azt is kijelentem, hogy megérte ezt a sok évnyi kitartó munkát, azonban hiányzik az összképből egy kis plusz, ami számomra kultstátuszba kategorizálhatná a filmet. (Power kritikája)

Amerikai mesterlövész

(Legjobb film, legjobb férfi főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés, legjobb vágás)

[DUPLAKRITIKÁNK] 

Nem mondhatnám, hogy csalódást okozott, mert egy profin összerakott életrajzi film, amely méltó emléket állított Amerika egyik legnagyobb kortárs háborús hősének, de éppen azért, mert biztosra mentek az alkotók, a zsenialitás hiányzik belőle. A film jó, de legenda biztosan nem lesz belőle, azonban kár lenne kihagyni az életünkből! (FilmBaráth)

Hiába a rendező korrekt visszafogottsága, hiába nyúl jó ízléssel a témához, az Amerikai mesterlövész nem csak Eastwood-életművéből lóg ki lefelé: egyszerűen nem ugorja meg azt a szintet, hogy egy emlékezetes háborús drámáról beszélhessük. Így az a legvalószínűbb, hogy amint lecseng az Oscar-szezon hype-ja, ez a produkció is szép csendben el fog tűnni a süllyesztőben. (danialves)

oscar1_2.jpgFoxcatcher

(Legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb smink/maszk)

 A legtöbb filmben megvan az a tisztesség, hogy amennyiben csak egy újságcikknyi alapanyaguk van, nem kínoznak tovább minket másfél óránál, azonban ez a produkció annyira nincs tisztában a saját korlátaival, hogy két órán át gyötri a szerencsétlen nézőt. És őszintén szólva Carrell vagy Ruffalo alakítása vagy Miller egy-két hatásos jelenete sem tesz annyit hozzá az élményhez, hogy ezt jelentősen feledtetni tudja. (danialves kritikája)

Csillagok között

(Legjobb filmzene, legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés, legjobb díszlet, legjobb vizuális effektek)

Egy roppant intelligens film lett a Csillagok között, aminek nem volt könnyű dolga az előzetes elvárásaimmal, de mindet maradéktalanul teljesítette. Érzelmekben gazdag, giccsmentes mozgóképes csodát alkotott Christopher Nolan. (Power kritikája)

Most már szinte humoros belegondolni, hogy eredetileg Spielbergnek szánták ezt a produkciót: a végeredmény ugyanis néhány erősebb pillanatát leszámítva pontosan olyan felszínes és szentimentálisan giccses, mint amilyet az egyre inkább gyengélkedő rendező összehozott volna belőle. (danialves kritikája)

A mindenség elmélete

(Legjobb film, legjobb férfi főszereplő, legjobb női főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb filmzene)

 Stephen Hawking élete nyitott könyv, sok új információt tehát nem tud meg belőle a néző, de talán emberközelbe sikerült hoznia a világhírű tudóst, átélhetőbbé vált életének tragédiája, az ő és feleségének lelki nagysága. A film szépsége abban rejlik, hogy nem monumentálisra nagyított képekkel, hanem egyszerű, emberi szavakon és tetteken keresztül, pátosztól szinte teljesen ismerhetjük meg kettejük történetét. (FilmBaráth kritikája)

oscar2_2.jpgWhiplash

(Legjobb film, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb hangkeverés, legjobb vágás)

A Whiplash nem a nagy szavak, tettek és katarzisok filmje, mert a hatalmas maximalizmussal kidolgozott elbeszélésmódja bőven kompenzál ezért. Ez a mű nem egy agyondísztett improvizáció, nem is egy lapos, de ettől még ragadós popdal: a Whiplash egy utolsó hangig tökélyre fejlesztett szimfónia. Lehet, hogy nem emlegethető még egy lapon a klasszikusokkal, de bravúros megoldásai miatt így is csak meghajolni tudok nagysága előtt. (danialves kritikája)

Mr. Turner

(Legjobb fényképezés, legjobb filmzene, legjobb díszlet, legjobb kosztüm)

A filmet bár egyszer-kétszer valóban élvezetessé teszi Timothy Spall játéka, a már említett atmoszféraépítés és a néhol megjelenő művészetfilozófia, azonban ezek a pozitívumok sem képesek ahhoz, hogy valamelyest orvosolják a rétestésztaként szétnyújtott és kőszáraz cselekményvezetést. (FroG kritikája)

Míg egy festménynek egyetlen drámai elemet kell sürítenie, addig egy filmnek drámai események egész sorával kell foglalkoznia hogy végül állítson valamit. A Mr. Turner nem állít semmit, csak azt, hogy Turner egy excentrikus zseni volt. Ezt mondjuk a film nélkül is tudjuk. (mocsariszorny kritikája)

Vadregény

(Legjobb női mellékszereplő, legjobb díszlet, legjobb kosztüm)

A magyarul Vadregény címet kapó film mégsem lett jó, főleg azért, mert nem működik, mint mozgókép. Nem használja ki a médium lehetőségeit, és az a történet, ami kifejezetten üdítően festhet a színpadon, az fárasztóvá és butává válik Rob Marshall rendező sajnos nem túlságosan hozzáértő kezei között. (AldoWinnfield kritikája)

Rendíthetetlen

(Legjobb fényképezés, legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés)

Ha nem az Oscar - díj lebeg az alkotók szeme előtt, akkor valószínűleg sokkal jobb film született volna, de annyira biztosra akartak menni, hogy nem figyeltek a részletekre. Így egy középszerű, unalmas, dühítően felejthető alkotás született, kárba veszett a tehetség. a beleölt energia és persze pénz. (FilmBaráth kritikája)

oscar3.jpegA galaxis őrzői

(Legjobb smink/maszk, legjobb vizuális effektek)

Hiába mantrázzuk el ezredszerre is, hogy "beszélő mosómedve", az idei nyár blockbusterei közül talán A galaxis őrzői a legkevésbé különleges. Csak momentumokra tud igazán eredeti lenni, amit pedig nyújtani képes, az a Marvelnél most már inkább standard, mintsem megsüvegelendő eredmény. (danialves kritikája)

Nehéz lesz überelni ezt a nagyon jól összerakott alkotást, amelyben minden a helyén van: a karakterek, a forgatókönyv, a humor, az akciók, a látvány. Tökéletes szórakozás ebben a fülledt nyári időben, jó kis blockbuster, kell ennél több? (FilmBaráth kritikája)

Ida

(Legjobb idegennyelvű film, legjobb fényképezés)

Miért is kellene, hogy érdekeljen bennünket egy lengyel falusi apáca útja Istenhez? Például azért, mert olyan egyetemes kérdéseket vet fel az ő sorsa, mint a hit, a megbocsátás, a holokauszt, az élet és a halál, a bűn és az erény. És nem, nem unalmasan és szájbarágósan beszél mindezekről, hanem finom eszközökkel, fekete-fehér képekkel, kevés szóval  és sokat mondó premier plánokkal. (FilmBaráth kritikája)

Selma

(Legjobb film, legjobb betétdal)

 Kevesebb Martin Luther King és több Selma kellett volna ahhoz, hogy igazán ütős, szívet-lelket rázó filmnek örülhessen a néző, így viszont marad a csalódás. Ne legyünk igazságtalanok, nem nézhetetlen alkotásról van szó, de nem is marad meg belőle túl sok jelenet, méltán fog eltűnni a süllyesztőben. (FilmBaráth kritikája)

Inherent Vice

 

(Legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb kosztüm)

 Elképzelésem szerint az Inherent Vice leginkább úgy válik élvezhetővé, ha pontosan azt tesszük, mint a szereplők: iszonyatosan betépünk. Úgy legalább az is elviselhető, hogy ezt a borzalmat az Akadémia egyenesen az év egyik legjobb adaptált forgatókönyvének tartotta. (danialves kritikája)

Vadon

(Legjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő)

Talán sokkal jobb film született volna, ha nem a díjakra hajtanak az alkotók, hanem egyszerűen csak el akarják mesélni Cheryl Strayed nem mindennapi történetét. Így azonban csak egy szépen fényképezett gyalogtúra lett a végeredmény, az igazi drámai erő sajnos hiányzik az alkotásból. (FilmBaráth kritikája)

Továbbá az egy jelölést kapott darabok, ömlesztve, a teljesség igénye nélkül:

Éjjeli féreg (Legjobb eredeti forgatókönyv), Still Alice (Legjobb női főszereplő), Holtodiglan (Legjobb női főszereplő), Két nap, egy éjszaka (Legjobb női főszereplő), A bíró (Legjobb férfi mellékszereplő), X-Men: Az eljövendő múlt napjai (Legjobb vizuális effektusok), A majom bolygója - Forradalom (Legjobb vizuális effektusok), Amerika Kapitány: A tél katonája (Legjobb vizuális effektusok), Demóna (Legjobb jelmez), A hobbit: Az öt sereg csatája #1 #2 (Legjobb hangvágás), Leviatán #1 #2 (Legjobb idegennyelvű film), Eszeveszett mesék (Legjobb idegennyelvű film), Doboztrollok (Legjobb animációs film), Hős6os (Legjobb animációs film), Így neveld a sárkányodat 2. (Legjobb animációs film), Timbuktu (Legjobb idegennyelvű film), The Tale of Princess Kaguya (Legjobb animációs film)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr117150389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.20. 21:07:42

Hm-hm, mintha az én kritikáim nem lennének túl Oscar-kompatibilisek :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.20. 21:23:24

@Werewolfrulez: Csak nem arra akarsz utalni, hogy a horror lenézett műfaj? (Ilyen szempontból is.) :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.20. 21:42:44

@danialves: inkább arra, hogy nekem alacsonyak az igényeim :P

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.20. 22:11:30

@Werewolfrulez: Ez így van, de ettől még egy Babadook simán kaphatott volna jelölést. :P

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.21. 10:14:23

@Werewolfrulez: Az Inherent Vice után én már semmit nem tartanék indokolatlannak az Akadémiától...
süti beállítások módosítása