(FilmBaráth kritikáját erre találjátok.)

A galaxis őrzői igazából soha nem tartozott nálam a várós filmek közé (erről itt is meggyőződhettek), mindenesetre egy James Gunn kezéből egy érdekes, ámde nem túl szórakoztató filmre számítottam. Ezek után pedig megkaptam ennek szöges ellentétét: a mű ugyan szórakoztató lett, azonban annyira érdektelen, hogy már ezen sorok papírra képernyőre vetésekor is meg kell erőltetnem magam a felidézéséhez.

Megfutom én is a kötelező tiszteletköröket: a Marvel legújabb filmje vicces, szórakoztató és látványos. A probléma inkább azzal van, hogy nem viccesebb, szórakoztatóbb és látványosabb, mint az átlag, vagyis pontosabban pont ugyanúgy vicces, szórakoztató és látványos, mint az átlag. Az emlékezetes momentumai egy-két jó szövegben, a látvány a szakajtónyi effekten kívül néhány jó kompozícióban, a szórakozás pedig abban merül ki, hogy képes a néző végigülni a 2 órát unatkozás nélkül. De valójában nem ad olyan élményt, hogy a moziból kisétálva ne lehetne különösebb megbánás nélkül elfelejteni - nem mintha egyébként nagyon megmaradna az emberben.

Az a James Gunn, aki a Holtak hajnalában vagy Superben elképesztő cinikussággal figurázott ki mindenféle hősiességet, most pont azt idézte meg, amin évekig röhögött. Rendezőnk feltétlenül szívfacsaró és drámai momentumokat igyekszik préselni két poén közé, miközben főszereplőink kiszámítható módon egyik napról a másikra önző tolvajokból önfeláldozó mártírokká válnak. Emiatt aztán hangulatilag nem is igazán működik a film, és inkább a komolytalan ökörködés és a melodramatikus könnyfakasztás végpontjai között vergődik ide-oda. De az igazi baj nem is ezzel van (hiszen valljuk be, egy évben egyszer is alig sikerül valamelyik filmkészítőnek megvalósítania komédia és tragédia tökéletes keverékét), hanem hogy mindeközben A galaxis őrzői egy generikus látványmozi jegyeit viseli magán.

Persze van benne beszélő mosómedve meg élő fa, néhány klisét sikerül kikerülni a paródia határát súróló humoros húzásokkal, de ezek az apróságok alig tudják elfedni azt, hogy valójában Gunn a whedoni csoportdinamikát hasznosítja újra, az alkotást ugyanazok a felszínes és kiszámítható karakterfejlődések jellemzik, mint bármelyik blockbustert, valamint egy sablonos MacGuffin rángatja hőseinket körbe egy meglehetősen élettelen világban. És ahogyan lövöldözés vált verekedést, egyenesen idegesítővé válik már, hogy a Star Warsra hajazó követhetetlen űrhajós üldözések vagy a pofozkodások igazából ezerszer látott panelekből épülnek fel, és képtelen bármi egyedit is mutatni.

Így az a bizarr helyzet áll elő, hogy hiába mantrázzuk el ezredszerre is, hogy "beszélő mosómedve", az idei nyár blockbusterei közül talán A galaxis őrzői a legkevésbé különleges. (Igen, még a sík idióta Transformersbe is több kreativitás szorult ennél.) Csak momentumokra tud igazán eredeti lenni, amit pedig nyújtani képes, az a Marvelnél most már inkább standard, mintsem megsüvegelendő eredmény. Remélem, hogy a stúdió inkább az Amerika Kapitány folytatásával megkezdett utat folytatja, mint ezt, amin A galaxis őrzőivel elindult.

7,5/10