15(+1) film, amit látnod kellett volna 2013-ban
2014. január 04. írta: danialves

15(+1) film, amit látnod kellett volna 2013-ban

A tavalyi listát tradícióvá téve most is szeretnék megemlékezni azokról kiváló produkciókról, amelyek a kutyát sem érdekeltek az év során. A bekerülésnek két kritériuma volt: legyen olyan jó, hogy méltó legyen a lista címéhez, valamint vagy ne rendelkezzen magyar bemutatóval, vagy ellenkező esetben brutálisan alacsony nézettség mellett távozzon az itthoni mozikból. Ez utóbbit ezúttal igyekeztem néhány mondat erejéig körüljárni, legyen ez tehát kicsit a forgalmazók, illetve a mi szégyenfoltunk. (Egy kis adalék: a talán abszolút rekorder Családi üzelmek több, mint 250 ezer nézőt vitt be a magyar mozikba, ennek fényében tessék nézni majd a számokat.)
2013 erőssége itt is meglátszott, csak úgy tudtam leszűkíteni az összeállítást, és megoldani, hogy minden arra méltó alkotás említést kapjon, hogy a top10-zel nem lesz átfedés, tehát az ott szereplő filmeket itt már ne keressétek. Ráadásul idén 10 helyett már 15 címmel találkozhattok, 13-mal jómagam, 2 (+1) darabbal pedig FroG tolmácsolásában.

A házban / Dans La Maison

(Kritika)

Francois Ozon filmje számomra azt bizonyította be, hogy egy ennyire bizarr alkotást is tudok maradéktalanul élvezni. A defektes karakterek, a szatirikus kiszólások mind egy olyan egyedi ízt kölcsönöznek neki, azonban ezt csak kevesen ízlelték meg.

A filmet bemutatták Magyarországon, ráadásul multiplexekben is játszották, ennek ellenére a premier hétvégéjén kis híján 2000-en voltak rá kíváncsiak. A végső nézőszám sem lehetett sokkal több ennél.

Disconnect

(Kritika)

disconnect.jpg

A több szálon futó drámák reneszánszát még talán Paul Thomas Anderson teremtette meg a Magnoliával, és azóta is készülnek kisebb-nagyobb lelkesedéssel hasonló produkciók. Az internet veszélyeiről szóló drámából sajnos pont a különleges és sokkoló megoldások hiányoznak, ennek ellenére azonban mindenképpen egy minőségi darabról számolhatok be.

Itthon még nem láthattuk, és abból kiindulva, hogy az amerikai mozis forgalmazás már áprilisban lecsengett, én azt mondom, ne is várjon rá senki. De ki tudja, a németekhez például január 30-án jön, és lehet, hogy előbb-utóbb Közép-Európába is becsorog.

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék

(Kritika)

acab2.jpg

Gyakorlatilag Az elit halálosztók olasz verziója, amely hasonlóan jó, sőt: a brazil dráma didaktikussága helyett sokkal több teret hagy a nézőnek. A fő erénye azonban, hogy aktuális témák köré épít fel egy minőségi, és éppen ezért hatásos produkciót.

Itthon érthetetlen módon csak vidéki mozikban mutatták be (igaz, egyszer a Budapesten kívül élők is megérdemlik, hogy kivételesen ők járjanak jól filmes szempontból), ennek megfelelően minden bizonnyal százas nagyságrendű nézője lehetett.

Transz/ Trance 

(Kritika)

trance_1.jpg

Danny Boyle nem kevesebbet ígért legújabb filmje előtti nyilatkozataival, mint hogy a felszínes hollywoodi produkcióval szemben ő egy igazán komoly, "felnőtt" filmet fog hozni. Ami többé-kevésbé sikerült is neki, a Transz forgatókönyve hiába sieti el a dolgokat, végső soron ez egy igencsak érett heist movie, amely újra és újra átveri nézőjét. Mindezt pedig remek fényképezéssel és színészi alakításokkal támogatták meg.

Talán a legnépszerűbb darab a listáról, már amennyiben a premier hétvégéjén összeszedett közel 5000 néző annak számít. Hozzáteszem, egy Oscar-díjas rendező munkájaként tulajdonképpen még előnnyel is indult. (Személyes megjegyzés, hogy a második hét péntekjén kereken két ember társaságában néztem meg az Arénában.)

A kelet / The East

(Kritika)

The-East-Movie1.jpg

Már a harmadik darabot fogom ezen a listán az aktualitása kapcsán dicsérni, talán ebből is látszik, hogy a mainstreamben mennyire elsikkadnak ezek a témák. Ami jelen esetben a környezetvédelem, és a "cél szentesíti az eszközt" dilemmája, amely köré egy kicsit idealista, de kétségkívül elgondolkodtató produkciót húzott fel Zal Batmanglij.

A filmet a 2013-as Cinefesten mutatták be, majd röviddel ez után rögtön dvd-n jelent meg itthon.

What Maisie Knew

(Kritika)

what-maisie-knew.jpg

Nem csak naprakész tematikával lehet jó filmet készíteni, erre bizonyíték ez a darab is, amely egy 1897-es könyv alapján készült. Azonban a mondanivalója és története, úgy néz ki, kortalan, és (majdnem) tökéletesen sikerült átültetni 2013-ba ezt a remek sztorit.

A forgalmazás joga a Parlux Entertainment-nél van, és már egy magyar címig is eljutottunk, premier valamikor 2014 folyamán. Legalábbis reméljük.

A múlt / Le Passé

(Kritika)

lepassé.png

Asghar Farhadi elképesztően visszafogott műve olyan komplex karakter- és lélekábrázolásra képes, amit idén szerintem még sehol máshol nem láttam. Ezzel együtt megvannak a maga hiányosságai, de mindenképpen kötelező darab.

A Cinefesten mutatkozott be ez a film is, a magyar premiert pedig szerény véleményem szerint az elmaradt Oscar-jelölés lehetetlenítette el végleg.

Az Europa-rejtély / Europa Report

(Kritika)

europa-report.jpg

Régóta nem született olyan jó science-fiction, mint Sebastian Cordero found footage filmje. Nem mondanám, hogy filmtörténelmi szempontból kiemelkedő darabnak tartom, ugyanakkor egy minden tekintetben profi alkotás, az átlagosnál egy kicsivel jobb szórakozást tud nyújtani. Csak egy lépéssel marad el a Holdtól vagy a Pandorumtól. 

Magyarországon január 16-án jelenik meg dvd-n.

The Spectacular Now

(Kritika)

The_Spectacular_Now__8BitCommunity5.jpg

A jó coming-of-age filmeket nagyítóval kell keresni, de aki keres az talál. A két nyaras produkció után az év végére befutott egy kicsit drámaibb, de hasonlóan hangulatos darab is, amit vétek lenne kihagyni.

Itthoni forgalmazása kapcsán még korai bármit is kijelenteni, a tavaly meglehetősen hasonló szituációból érkező The Perks of Being a Wallflower végül tavasszal eljutott egy magyar dvd-premierig. De ehhez érdemes hozzátenni azt is, hogy az a film az USA-ban durván háromszor akkora bevételt tudott felmutatni.


A Cate McCall-per / The Trials Of Cate McCall

(Kritika)

trials_cate_mccall-3.jpg

Viszonylag ritkán láthatunk jó tárgyalótermi krimiket, talán a kétévente egyszer is túlzás lenne. Éppen ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy idén is született egy ilyen alkotás, amelyben még Kate Beckinsale is el tudott nyerni valamennyit a megbecsülésemből.

Forgalmazás szempontjából a lehető legbizarrabb eset: a mozis bemutatás mellett VoD-megjelenésről is szó volt, ehhez képest kizárólag vidéken játszották és az ígéretek ellenére a UPC videotárában sem jelent meg. Mindezt úgy, hogy az egész világon elsőként (és jelen állás szerint egyedül) mi láthattuk. Végül is, ha úgy nézzük, nem rossz, hogy Veszprémben van egy amerikai film világpremierje.

Scenic Route

(Kritika)

scenic_1.jpg

A kicsit nehezen induló tűlélő-sztori egy remek film két barátról, akik inkább egymással küzdenek, ahelyett, hogy összefognának. Az első fél óra láttán senki ne adja fel, ez az a típusú produkció, amely percről-percre csak jobb lesz, hogy végül egy zseniális befejezésben teljesedjen ki.

Magyarországon nem mutatták még be, és minden bizonnyal nem is fogják soha.

Szibériai nevelés

(Kritika)

educazione-siberiana.jpg

Nem a legeredetibb gengszterfilmet láthatjuk ezen olasz produkció képében, azonban ritkán látni ennyire profi és hangulatos alkotást, mint ez. A posztszovjet világ számunkra ráadásul még egy külön érdekességet is tartalmaz, de egyébként is kevés mű mesél a transznisztriai bűnözők mindennapjairól. Ha történetében nem is egyedi, minden más szempontból annál inkább.

A szeptemberi bemutató hetében 2000 ember volt rá kíváncsi itthon. 

Mielőtt éjfélt üt az óra

(Kritika)

before-midnight-image03.jpg

Richard Linklater romantikus trilógiájának első darabja már eleve kuriózumnak számított 1995-ben, azonban 18 év alatt még ehhez képest is sokat fejlődött ez a történet. A záró(?)rész a rózsaszín köd helyett már a "boldogan, éltek, amíg meg nem haltak" könyörtelen mindennapjaival szembesít, ezzel pedig egy sokkal érettebb és különlegesebb alkotást hoz létre, mint elődei.

A magyar mozikban szűk 3000 nézővel nyitott augusztusban, úgy néz ki, a moziba járók inkább a könnyedebb romantikus filmeket preferálták.

FroG jelöltjei:

To The Wonder

tothewonder.jpg

Meglepő módon Terrence Malick nálunk idén "bemutatott" filmjéről szinte sehol nem említettek egy szót sem. Ez amiatt fura, mert az Élet fáját anno az egekig dicsérte mindenki, és a To The Wonder is maximum egy pár gyengébb pillanat miatt marad alul azzal a produkcióval szemben. A jó öreg Terrence a tőle már megszokott stílusban, a környezet és a képek nyelvén mesél, ezúttal a szeretetről, a szerelemről és ezek hiányáról az emberek életében. És ugyan nem tekintem mesterműnek a darabot, el kell ismerni erényeit (pl. Javier Bardem minimalisztikus, de egyben lehengerlő alakítását) és gyönyörű képeit is.

Odd Thomas

(Kritika

oddthomas2.png

Az Odd Thomas ugyan nincs az év legjobb filmjei között, de kétségtelen hogy rendkívül sok erényt tudhat magáénak, ezért is fájó a mellőzése itthon. A "mű" ugyanis kifejezetten vicces, szórakoztató és megfelelően beteg ahhoz, hogy egy jó kis délutáni szórakozásnak teljességgel megfelelő legyen. Ezen tényekhez társul még - a részemről eddig nagy utálatnak örvendő- Anton Yelchin játéka, aki meglepő mód szinte lubickol a szerepben, és megmutatja, miként kellett volna alakítania a Frászkarikában anno.

 Isteni műszak

(Kritika)

20130623-isteni-muszak.jpg

Mint ahogyan azt már a toplistámban is írtam, üdítő élmény volt az, hogy végre egy magyar mozi után csettinthettem és elégedetten konstatálhattam azt, hogy maradandó filmélménnyel volt dolgom. Ezért is fájó az, hogy az Isteni műszak a pozitív kritikai visszhangok ellenére is bukásnak tekinthető, hisz alig pár ezren nézték meg a moziban. Azért remélem, hogy Bodzsár Márk nem riad el az első rész kudarcától, és az évek múlásával egyre jobb és kiforrottabb filmeket rendez majd nekünk.

És akkor itt jöhetnek a ti hasonló kedvenceitek, avagy mit kellett volna nekünk látnunk, ti mit láttatok ezek közül és így tovább...

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr725720208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.04. 12:17:42

Az a durva, hogy ezt a posztot nekem írtátok :D 15 filmet nem láttam. Egyedül a Transz-ra vetettem rá magam. Mondjuk a legtöbbjük nem is nagyon hozott lázba, de majd sort kerítek néhányra azért.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.04. 15:40:13

A Transz nálam simán benne volt a top10ben idén. Nemtom, lehet a túl korai torrent megjelenés is betett neki. A keletet tegnap láttam, inkább érdekes, mint jó filmnek mondanám, de egy nézést megér.
A The Spectacular Now-t mindenképpen meg fogom nézni, de a többi nem keltette fel az érdeklődésemet, talán még a To the wonder érne meg egy misét.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.04. 15:49:39

@Santino89: Amennyire figyeltem, a Transz világszinten (pl. USA-ban) sem érdekelt senkit, nem feltétlenül lógunk ki itthon a sorból.
Mindenesetre érdekes történet, hogy Danny Boyle mennyit ér az Oscar-buzz nélkül az emberek szemében.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.04. 18:02:04

@danialves: utánanéztem kicsit, usa-ban összesen 2 milliót hozott, usa-n kívül 22-t. De ha a rendező neve nem is, Rosario Dawson puncija zért bevihette volna a jónépet... érthetetlen... pláne, hogy mennyire nagyon bejött nekem a film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.04. 18:16:37

@Santino89: Ahhoz el kellett volna jutniuk a trailerig... Jó lett volna ez egy erősebb marketinggel, de itthonra is kb. fű alatt jött be.
De végül is itt van rajta kívül még 15 példa, hogy a jó filmeket gyakran nem fedezi fel a nagyközönség.

Semper Fidelis 2014.01.05. 09:33:16

Az A.C.A.B. egy kifejezetten jó film volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.05. 10:15:36

"Az Europa-rejtély / Europa Report"

Honnan ez az idióta magyar cím?

waze 2014.01.05. 10:34:46

köszi a listát, van mit pótolnom:-)
a Transz meglepett h ennyire gyengén szerepelt, sztem top 10 filmnek kellene lennie bár azt megfigyeltem h az ízlésem az inverze a plázamozis célközönségnek, amitől hányok az lesz kasszasiker. A szibériai nevelés kicsit gyengébbet hozott mint vártam, a kevesebb több lett volna igaz rá...picit visszafogottabb az egész és máris reálisabb a kép de ez persze csak 1 vélemény...:-)
mindenkinek jó filmnézést!

opati666 2014.01.05. 10:48:21

Lehet, hogy öregszem és a művészettel szemben elharapódzik az igénytelenségem, de elolvasva a cikket, nekem a cím így módosul:
"15(+1) film, amire örülök, hogy nem ültem be a moziba 2013-ban".

Drago Brutic 2014.01.05. 11:13:18

@opati666: "Lehet, hogy öregszem és a művészettel szemben elharapódzik az igénytelenségem" Hát igen, ha néhány soros dicsérő szösszenet alapján ezt állítod, akkor pontos a képed magadról.

chocco channel 2014.01.05. 11:18:51

A j'adore-t muszaj megemliteni Naomi Wattsal,a tortenet zsenialis es a karakerabrazolas tupontos.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2014.01.05. 11:20:05

Legnagyobb tisztelettel, de ezt az önmagánál egy gondolattal sem többet sugalló, szimplán ijesztgetős szkifihorrort a Holdhoz hasonlítani eléggé meglepő gondolat. Az Európa izére gondolok.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 11:40:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Jó kérdés, mert azt sem látom, hogy lenne forgalmazója a filmnek, egyszerűen csak lett egy magyar címe :D De elvileg meg fog jelenni dvd-n, szóval akkor talán kiderül, hogy ki áll mögötte.
@▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒: Én azért nem lennék biztos benne, hogy önmagánál egy gondolattal sem sugall többet, ami nekem pl. ilyen, az az Apollo 18. Holdhoz egyébként inkább tetszési indexben hasonlítottam, jellegében inkább a Pandorumhoz hasonlítanám. De mondjuk lehet, hogy újra kéne néznem a Forráskódot, mert lehet, hogy akkor azt mondanám, hogy a Forráskód óta nem volt ilyen jó sci-fi.
@chocco channel: Köszi, akkor majd igyekszem pótolni.

pamut 2014.01.05. 11:45:04

Két filmet láttam a listáról, a Transzt, meg az Európa riportot. Mindkettő megérdemelten maradt siker nélkül.

Az Európás kapcsán az az ember érzése, hogy nem is mozis filmnek készült, hanem Tv-filmnek, meg sem próbálkoztak mozis igényességnek megfelelni, sem történetben, sem semmiben, látványban főleg nem. Viszont egy műtermi Tv-filmnek jó, csak kár rendes mozis filmekkel összevetni.

A Transz már érezhetően egy igazi nagy kasszarobbantó durranásnak lett szánva, ahogy Boyle többi filmje is, sajnos csak egy kusza és erőltetett kavarék lett, amit az ember nem másnapra, de 5 perc alatt elfelejt. Külön pech hogy a főszereplő nagyon elhalnyvánul a francia sztár mellett, nem tudott felnőni a feladathoz.

pamut 2014.01.05. 11:50:32

Viszont van egy olyan film (nem idei), ami nálam kiérdemelte a "Minden idők leg alulértékeltebb filmje" jelzőt, sajnos a címére nem emlékszem, a tv-ben láttam vagy 5 éve, azt hiszem norvég film. Kb. 100 (?) éve játszódik valahol nagyon fent északon az örök fagy vidékén, egy meteorológiai állomáson, gyakorlatilag három szereplős (3 férfi) dráma, főleg két férfi (pszichés) küzdelmét mutatja ott a világ végén hóban fagyban.
Zseniálisan felépített film, szerintem kb. 10 ember tud a létezéséről egyáltalán :) Remélem egyszer megtalálom valahol...

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.01.05. 12:02:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Az idei Halloween Night Festen mutatták be így. Ott levetítették a moziban és ez volt hozzá a magyar cím.
@pamut: Igen, nem mozifilmnek készült, ezt jól érezted, hiszen legjobb tudomásom szerint már nyáron maguk az alkotók rakták fel a netre (mint mondjuk a Drinking Buddiest).
"USA 27 June 2013 (internet)"

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.05. 12:07:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Szia, birca! Megszokhattuk, hogy túl hatásvadász filmcímekkel (fordítással?) dolgoznak a magyar forgalmazók. Nem tudatosult bennük még, hogy gyakran a kevesebb a több.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 12:08:50

@lisztes: Egyszerre jelent meg valamilyen stream platformon és moziban, ezek után nem sokan nézték moziban. (125k $ b.o.)
Amúgy ahogy emlékszem, ez a cím már megvolt jóval a Night Fest előtt.
Kb. mint Az első igazi nyár, meg a Stoker, nem tudjuk, hogy ki fogja kiadni, mikor, de magyar cím már van és a szinkronos verziót is felteszik a kalózok. Tegnap írta valaki, hogy Az első igazi nyár még porton sincs fenn, de magyar címe már van egy ideje. :D
El nem tudom képzelni mi ez, forgalmazás előtt megvan a kész magyar verzió, lelkes emberek meg kiszivárogtatják?

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.01.05. 12:12:52

@danialves: Én erre nem vennék mérget. A Night Fest sajtótájékoztatója után írtam a rendezvényről és az emlékeim szerint (ahogy az ott bemutatott filmek többsége) az imdb-n még nem szerepelt magyar címmel. Port.hu-t mondjuk nem nézek, lehet, hogy ott már volt valami, mindenesetre én már csak azért is ehhez kötném a magyar címeket, mert a Festtel párhuzamosan az ott levetített filmek elérhetőek voltak a UPC videotárban is, készült hozzájuk szinkron, stb...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 12:15:38

@lisztes: Nem emlékszem már pontosan, úgyhogy igazad adok neked, de a többit ez akkor sem magyarázza. Stokernek hogy volt áprilisban magyar címe? Vagy a The Way Way Backnek kb. egy nappal azután, hogy az USA-ban kikerült dvd-n?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.05. 12:16:24

@danialves: A Pandorumnak volt valami életérzése, hangulata...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.05. 12:18:08

@Drago Brutic: Ilyen az élet, az öregedéssel az ember szükségszerűen leépül. Senki sem kivétel.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 12:23:54

@l4c1: Számomra ennek is volt. :D
De örülök, hogy egyre többen vannak, akik rajtam kívül is nagyra tartják a Pandorumot.

kvadrillio 2014.01.05. 12:39:54

sztem.....mindenki....mindenki....MEGNÉZI AZT A FILMET, AMELYIK FELKELTI AZ ÉRDEKLŐDÉSÉT !....ennyi... :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 12:51:01

@pamut: Fél órája próbálok valami hasonlót találni, de ha ez lesz az, jössz nekem egy virtuális sörrel:
www.imdb.com/title/tt0113557/

TetraB 2014.01.05. 12:52:04

"az átlagosnál egy kicsivel jobb szórakozást tud nyújtani. Csak egy lépéssel marad el a Holdtól vagy a Pandorumtól. "

ha a Pandorumtól lemarad, akkor elég szörnyű lehet...

pamut 2014.01.05. 13:06:13

@danialves: EZAAAAZ!!! Köszi! Mióta keresem, sose sikerült, és te most megtaláltad nekem! Köszönöm!!! Egy láda sörrel jövök neked! Buék!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.05. 13:27:16

És ezek közül legalább a felét láttam. :D

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.01.05. 13:33:35

nálam az all is lost egyelőre a legjobb

victor vacendak 2014.01.05. 14:08:11

odd thomas meglepően jó film volt. viszonylag hű a regényhez, elég jól eltalált szereplőgárdával. yelchin jó választás volt, a kissé fura akcentusa sem zavaró.

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.05. 14:19:26

azt hogy értitek, hogy to the wonder idén bemutatott?
tudtommal nem mutatták be az országban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.05. 14:26:11

@Deepblue Noir: Nem mutatták be, azért is tettem idézőjelbe a bemutatottat. A listára azért került fel, mint 2013-as film, mert itthon csak akkor vált elérhetővé , ilyen-olyan eszközökkel.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.01.05. 15:23:26

A Cate McCall per-t tuti adták Pesten is, én a Sugárban láttam. Teltházas volt, igaz, nem a legnagyobb teremben, és valszegcsak azért, mert ingyé' járt az új T-home előfizuhoz :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 15:29:29

@holdkoros: Szerintem a T-Home nyereményjátékon kívül nem adták műsorszerűen, legalábbis én akkoriban nézegettem Porton, és nem volt pesti mozi feltüntetve.

Meridian74 2014.01.05. 16:56:35

@TetraB: a Pandorum egy iszonyat jó film volt, jöhetne a sztori folytatása is már.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.05. 17:01:54

@danialves: :D így van, de azért van amit előbb láttam magamtól, semmint nálatok olvastam volna róla. ;)

igric67 2014.01.05. 19:57:43

Amúgy nekem még egy film olvasztotta a lelkembe a biztosítékot Neil Jordan Byzantiuma.Hazajöttem nyaralásból és egyszer csak ott volt.Negyedmagammal néztem meg az utolsó vetítést.Mondjuk én mindig is szerettem volna vámpírcsajjal járni,így ezért a filmért fizettem volna akár pár csepp artériás vérrel is a csuklómból.Döbbenetes vizuális orgia első perctől kezdve,az élet felfokozott utolsó cseppig égetése amit ugye csak ilyen kihalófélben lévő fajtól lehet tanulni.Óraműpontossággal kiszámított mű,ami a székbe présel és napokig jár az agyad utána.Annyi csít kaptam,alig bírtam elégetni utána.Remekmű,ami sajnos szintén nyomtalanul eltűnt a hazai filmforgalmazásból.Speciel ebből a filmes "Nyomtalanúlból" tényleg több komplett évad van.Nekem az Isteni műszak feledésbe merülése különösen fáj.

jooasszony 2014.01.05. 20:15:37

Nekem a 2013 nem a jó filmek éveként fog rögzülni. Ami igazán elvarázsolt, az a Luhrmann féle Gatsby. Fitzgerald-hívő vagyok, nagyon tetszett ez a változat, állítom, hogy jobb, mint a Redford variáció.

Voltak ugyan más érdekes filmek (East, Europe report stv..), de sokkal inkább az unalmas és lapos (Nagyfiúk2, Másnaposok, Kolónia ....) volt a jellemző. A könyvtolvajt és a 300 -t még nem láttam, nagyon kíváncsi vagyok rájuk.Bízakodva várom a 2014 filmjeit.

2014.01.05. 23:42:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Láttam a filmet, nagyon jó. A története alapján a rejtély jobban passzol hozzá, így gondolom egy olyan valaki adta ezt neki, aki maga is látta. Lesd meg te is, feliratosan hozzáférhető bizonyos oldalakról, nem fogod megbánni.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.05. 23:58:04

@HUN_Sector:

Láttam 2 hónapja. A magyar cím idétlen. Eleve buta szokás az eredeti címek elferdítése.

Sandor Akarki 2014.01.06. 00:42:59

"alig pár ezren nézték meg a moziban"
Tudod mennyibe kerül egy mozijegy? Elviszed a családot, akkor kisebb vagyon. Vidéken sok helyen (pl. nálunk) nincs is... Youtube meg van mindenhol, azt kell számolni, hogy ott hányan nézik végig.

Is 2014.01.06. 07:28:29

Disconnect, What Maisie Knew, Transz nagyon tetszettek nekem. A Keletet tervezem.

profane 2014.01.06. 08:28:44

@pamut: Ahhoz képest, hogy mennyire tetszett, szinte semmire sem emlékszel belőle.
A címe: Így ért véget a nyaram
2010-es orosz film és egyáltalán nem alulértékelt.

Cpt. Flint 2014.01.06. 10:49:55

@profane: hmmm... nem zavar, hogy közben megtalálták, és nem ez az? :)

profane 2014.01.06. 11:32:23

@Cpt. Flint: Miről beszélsz? Mit találtak meg kik és mi az ami nem az? :)

Cpt. Flint 2014.01.06. 12:08:41

amire pamutnak válaszoltál. már nem sokkal később kiderült, hogy melyik filmről van szó:

"danialves · www.smokingbarrels.blog.hu 2014.01.05. 12:51:01
@pamut: Fél órája próbálok valami hasonlót találni, de ha ez lesz az, jössz nekem egy virtuális sörrel:
http://www.imdb.com/title/tt0113557/ "

pamut 2014.01.05. 13:06:13
@danialves: EZAAAAZ!!! Köszi! Mióta keresem, sose sikerült, és te most megtaláltad nekem! Köszönöm!!! Egy láda sörrel jövök neked! Buék!

különben mindegy, nyilván nem olvastad végig a kommenteket, nem számít.

Cpt. Flint 2014.01.06. 12:09:30

@profane: ld. feljebb, elfelejtettem a "válasz" gombot.

profane 2014.01.06. 12:45:57

@Cpt. Flint: ja ok nem láttam végre minden kiderült elégedetten hátradölhetünk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.01. 11:56:36

A házbant már régóta meg akarom nézni, de sehol se találom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.01. 11:58:49

az Élet fáját anno az egekig dicsérte mindenki - aki nem ért a filmekhez

eßemfaßom meg áll 2014.10.17. 20:48:28

"Régóta nem született olyan jó science-fiction, mint Sebastian Cordero found footage filmje. "

ugye ez csak a poén kedvéért került ide?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 00:20:28

@eßemfaßom meg áll: Te, figyu, nem akarsz "napi értelmetlen kommentjeink" listát is csinálni a blogodra? És mondjuk beválogatni magadat első helyre? ;)
süti beállítások módosítása