Többnyire színészekről vagy rendezőkről, azaz általunk meghatározónak tartott alkotókról szokás portrét írni, azonban gyakran elfeledkezünk arról, hogy a reflektorfénybe kerülőknél sokkal inkább a háttérben álló emberek felelősek a filmvilág alakításáért. Így van ez Jason Blum esetében is, aki nélkül ma a horror már elképzelhetetlen lenne - de mindenképpen máshogy nézne ki.
Ironikus módon a Blum sosem szerette a horrort, gyerekként annyira megijedt a Péntek 13-tól, hogy az örökre nyomott hagyott rajta. Filmes tanulmányai során is szobatársa, Noah Baumbach oldalán forgatott - saját bevallása szerint - művészkedő fekete-fehér filmeket (Baumbach ezt azóta is nagy sikerrel műveli), végül azonban egy Hitchcock-kurzus visszatérítette a műfaji filmek felé. Ennek ellenére karrierjét Baumbach producereként kezdte meg, azonban a nagykutyák hamar kigolyózták a produkcióból. Az ingatlanügynökként dolgozó Blumot egy másik barátja segítette ki: az akkor 21 éves Ethan Hawke kérte meg, hogy vállalja el színháza igazgatói feladatait, ő pedig egy életképes vállalkozássá tette a non-profit létesítményt.
Produceri tehetsége tehát már akkor megmutatkozott, így történhetett az is, hogy az elvesztett Baumbach-film egyik érdeklődője végül a forgatókönyv-beszerző részleg alelnökévé tette, nemsokára pedig Harvey és Bob Weinstein oldalán dolgozott a Miramaxnál hasonló pozícióban. Ez volt az az időszak, amikor a testvérek ontották magukból az olyan filmeket, mint Az angol beteg, a Szerelmes Shakespeare vagy a Good Will Hunting, és noha Blumnak ezekhez a konkrét produkciókhoz nem volt köze, az ő "felfedezettjei" közé tartozik például Amenábartól Más világ. És ő volt az, aki az 1999-es Sundance-en nemet mondott egy Blair Witch Project című horrorra.
Nem sokkal később végül megelégelte Weinsteinék diktatórikus stílusát és Los Angelesbe költözött, hogy beindítsa saját vállalkozását, a Blumhouse-t. A független filmek helyett a mainstreambe akart betörni, azonban éveken keresztül senki nem volt kíváncsi a projektjeire. Ez akkor sem változott, amikor megtalálta a saját Blair Witch-ét: Oren Peli már megegyezett egy forgalmazóval a 15 ezer dollárból forgatott Paranormal Activityről, amikor Blum közbelépett, elhatározva, hogy világsikert csinál a filmből, azonban két évig hiába próbálkozott. Közben ugyan sikerült tető alá hozni egy nagyobb költségvetésű alkotást (a Dwayne Johnson-féle Fogtündért), de a küzdelmet soha nem adta fel a PA kapcsán. És végül a Paramount személyében jelentkezett egy vevő, a többi pedig már történelem: a fillérekből forgatott film majdnem 200 millió dollárt kaszált, minden idők egyik legjövedelmezőbb produkciójává válva.
Blum pedig egyből látta, hogy ez a jövő. Tapasztalta, hogy ha egy film elképesztő adósságokba veri magát a színészek, rendező és producerek fizetéseivel, ha siker kényszere miatt évekig szenvednek, hogy minden célcsoport számára kielégítő alkotás szülessen, a kudarc szinte előre borítékolható. Míg a Hasbro 105 milliót szánt volna az Ouija-filmre, Blum 5 millióból kihozta, a 102 milliós box office pedig így bukás helyett 20-szoros profitot eredményezett. Blum úgy döntött, nála mindenki minimálbért kaphat csak, viszont a szerződés szerint a profitból jár majd nekik a részesedés. Jennifer Lopez például 11 ezer dollárért forgatta egy hónapon keresztül A szomszéd fiút, ráadásul lakókocsiját is saját pénzén bérelte (kb. 750 dollárért egy nap), ugyanis az sem járt neki. De figyelembe véve, hogy például Patrick Wilson és Rose Byrne is egyenként 7 millió dollárt kapott kézhez az Insidious 2 sikere után, ez az áldozat bőven megérte. Ezzel pedig a színészek is érdekeltek maradnak a film sikerében, ahelyett, hogy csak unottan felvennék a fizetést.
A rendezőket ezen kívül pedig azzal is csábítja, hogy teljes kreatív kontrollt ad számukra. Blum rossz írónak tartja magát, így megfogadta, hogy a forgatókönyvekbe sem fog belenyúlni (tanácsokat azonban nagyon szívesen ad), sőt, sokszor a végső vágás joga is a rendezőnél marad. Ezt pedig egy nagyon egyszerű okból teheti meg: nem kell a bukástól rettegnie. A Blumhouse filmjei nem feltétlenül sikeresek, azonban ha ötből négy pármilliós horror megbukik (mint például Oren Peli második alkotása, az Area 51), az ötödik pedig 40-50 milliót hoz, még mindig elképesztő profitra tud szert tenni. Első 22 filmje (amelyek egyenként átlagosan 4,5 millió dollárba kerültek) összesen 2 milliárdos bevételt termelt. A titok pedig csak annyi, hogy igyekszik minden költséget lefaragni: ha a statiszták nem kapnak szöveget, máris ötödannyi fizetés jár nekik, de a Blumhouse filmjeire jellemző, hogy többnyire egy helyszínen, a négy fal között játszódnak. Blum az effekteket sem szereti, a gore-tól egyenesen viszolyog - egy újabb elem, amin filmjei rengeteget spórolnak. Ahogy ő mondja: számára egy 20 milliós produkció már olyan, mint egy Star Wars.
És bár rengeteg filmjében az olcsóság valóban az igénytelenséggel egyenlő, a producer nem az ijesztgetéseket, hanem a történetet keresi egy könyvben. Számára a horror csak egy körítés, amelyekkel az Insidous családi drámáját vagy a The Purge társadalomkritikáját adhatja el. Erre jó példa, hogy rendre nyit más műfajok felé: olyan kis költségvetésű darabokból is kivette a részét, mint Az ajándék és a Whiplash, de a The Normal Heart révén egyenesen Emmy-díjas producernek mondhatja magát.
Blum ambíciója tehát jócskán túlmutat egy tehetségesen kiaknázott piaci résen, ő valóban hiszi, hogy alkotásaival megtörheti Hollywood paradigmáit. Nemcsak a gyártásban, hanem a forgalmazásban is: nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a mozik számára fenntartott exkluzív forgalmazási időszak már a végét járja, idővel tarthatatlan lesz, hogy az egyre növekvő számú filmet egy meghatározott úton és meghatározott létszámban juttassák el a nézőkhöz. Jó példával járván elöl tavaly egyből a Netflixnek adta el egyik legötletesebb filmjét, a Mike Flanagan rendezte Hush-t. Kissé öngyilkos vállalkozásnak tűnik ez annak fényében, hogy még a rendkívül bőkezű streamszolgáltatótól sem várhat akkora összegeket, mint az éppen a Blumhouse legsikeresebb filmjévé váló Széttörve 250 millió dollárja. (Az már más kérdés, hogy a Netflix sokszor nagy mennyiségben vásárol, azaz nekik éppen ugyanúgy eladható 1 sikeres és 4 sikertelen produkció, méghozzá kiszámítható áron.)
De ahogy portfólióját menedzseli, Jason Blumot nem az egyes produkciók sikere érdekli, hanem az, hogy hogyan törhet magának utat a filmvilágban.
