Sophia Loren-t szexszimbólumként tartják számon, pedig nagyon jó színésznő is volt. Leglátványosabb sikereit természetesen dekoratív külsejének - na és filmproducer férjének - köszönhette, azonban nem álltak tőle távol a drámai szerepek sem. Történelemmániám miatt az én kedvenc mozim vele az El Cid és a Római Birodalom bukása, de ettől még szívesen megnézem az ő szereplésével készült fajsúlyosabb alkotásokat is, és akkor egyik régi kedvencemről, a Még zöldebb a szomszéd nőjéről nem is beszéltem. Egyetlen kivétel volt, éppen azt a filmet kerültem messzire, amelyért az Oscar-díját kapta. Ennek oka az, hogy túl fiatalon (tizenévesen) olvastam el az alapjául szolgáló Moravia - könyvet, és sokkot kaptam tőle, főként a megerőszakolási jelenet borított ki. Olyannyira maradandó volt ez az élmény, hogy csak most szántam rá magam De Sica mára már klasszikussá lett művének megtekintésére. Sajnálom, hogy eddig kimaradt az életemből, mert nagyon jó film, erős dráma, amelyben Sophia Loren kiváló alakítást nyújt. Az idő vasfoga ugyan már kicsit megrágta, de ettől még érdemes rászánni a játékidőt!
Cesira (Sophia Loren) és 13 éves lánya, Rosetta (Eleonora Brown) a második világháború idején a bombázások miatt elhagyja Rómát, és vidéken, az asszony szülőfalujában telepednek le. Kezdetben viszonylagos békében élnek, az idealista Michele (Jean - Paul Belmondo) beleszeret Cesirába, akit azonban kizárólag a túlélés és a lánya érdekel. A háború a végéhez közeledik, megérkeznek a felmentő szövetségek a faluba, így az asszony és Rosetta elindulnak hazafelé, vesztükre...
Kevés megrázóbb filmet láttam a második világháborúról, pedig itt nincsenek látványos csaták, "csak" egy egyedülálló olasz asszony küzd a saját és lánya életéért a borzalmas világégés közepette. Cesira nagyon szép asszony, minden férfi szívesen töltené vele az idejét. Őt azonban ha nem is hagyják hidegen az erősebb nem képviselői (vérbő olasz nőként úgy tartja, hogy szerelem nélkül nem lehet élni), de az igazi szerelmet nem ismeri. Idős férjét nem szerette, csak azért ment hozzá, hogy megszabaduljon a falujából, akivel pedig el tudná képzelni az életét, annak felesége van, és ugye a hithű katolikus országban a válás nem jöhetett szóba abban az időben. Így magányosan él, pontosabban a lányára pazarolja minden szeretetét, őt szeretné megóvni minden rossztól. Életének legnagyobb tragédiája, hogy mégis megtörténik a gyalázat, neki pedig újra meg kell találnia a hangot Rosettával, aki a történtek hatására eltávolodik tőle.
Cesirát nem rontotta el a város, jó értelemben vett parasztlány maradt, aki meg tud állni a saját lábán, nem törik meg a nehézségek, mindent megtesz, hogy kis családja túlélje a háborút. Elsődleges gondja, hogy legyen fedél a fejük felett, és ne éhezzenek, ezért nem tudja igazán értékelni Michele érzelmeit. Jellemző módon lányának szánja a fiút férjül, saját magával nem sokat gondol, az életének központja Rosetta. A kislánynak nem sok jutott édesanyja bámulatos életerejéből, beteges, álmodozó típus, akinek támaszra van szüksége a mindennapokhoz. Aztán hirtelen fel kell nőnie, természetes módon nem tud mit kezdeni a helyzettel, nagyon nehezen talál vissza a helyes útra, és bocsát meg édesanyjának.
De nem csak kettejükről szól a történet, megismerhetjük a háborús Olaszország mindennapjait, a jóravaló embereket, akik arra koncentrálnak, hogy túléljék az eseményeket, hidegen hagyja őket Michele filozófiai mélységű gondolkodásmódja. Jellemző, hogy nem mernek egyetlen éjszakára fedelet adni az angol katonáknak, mert félnek attól, hogy ezért esetleg később felelniük kell, nem akarják bajba sodorni magukat és családjukat. Természetesen az asszony a kivétel, de elsősorban azért segít, hogy a lánya kedvében járjon. Kőkemény társadalomkritikával telített a film, de csak háttérként szolgál a két főszereplő drámájához. Ez az alkotás még fekete-fehérben forgott, de legyünk büszkék rá, hogy a máig lenyűgöző erejű képeket magyar operatőrnek, nevezetesen Pogány Gábornak köszönhetjük. Armando Trovajoli zenéje kiválóan festi alá a történetet.
Sophia Loren ezzel a filmmel bebizonyította, hogy nem csak a szép, hanem tehetséges színésznő is. Tökéletesen belakta a karaktert, egyszerűen, minden túlzástól mentesen játszotta el Cesirát meglepően fiatalon, hiszen 26 éves volt a forgatás idején, mégis teljesen hiteles tudott lenni az anya szerepében. Eleonora Brown teljesen a háttérbe szorul mellette, az isteni Bébel viszont meglepően jól alakítja az idealista fiatalembert, Raf Vallone sajnos túl kevés játékidőt kapott, de így is karizmatikus alakítást tudott nyújtani.
Érdekes, hogy eredetileg a lány szerepét szánták Sophia-nak, Anna Magnani lett volna az anya, ő azonban Loren-t javasolta maga helyett. De Sica többször is rendezte a színésznőt, sok közös sikert értek meg együtt, de a nemzetközi karrierjét ennek a filmnek köszönhette Sophia. Saját bevallása szerint azért sikerült ilyen élethűre az alakítása, mert ő és édesanyja valóban sokat szenvedtek a háború alatt, így a saját életét vette alapul a szerep megformálásakor. A végeredmény egy szívet-lelket rázó dráma, amelynek minden jelenetében ott sír a háborús Olaszország miden fájdalma.
Szomorúan szép történet egy anyáról és lányáról, Sophia Loren kiváló alakításával, kötelező darab!
9/10
