Power kritikáját itt olvashatjátok

Értem azokat is, akik nagy visszatérésről beszélnek, és értem azokat is, akiket teljesen kiakasztott ez a film. És egyiküknek sincs igaza. A Széttörve áthallásos ellentmondásossága ugyanis éppen az, hogy miközben egy újabb színvonalas Shyamalan-műről beszélhetünk, teljesen mást nyújt, mint ami erről a meghatározásról a fejünkben él. Ehhez az értelmezéshez pedig a kulcs abban rejlik, ha azt feltételezzük, hogy főszereplőjéhez méltóan maga a rendező is kicsit beleőrült ebbe az alkotásba - és ezt el is tudjuk fogadni.

A dubstepre vonagló, lélekben 9 éves Hedwignél, de legkésőbb a legutolsó jelenetnél már le kellene esnie, hogy a rendező nem akart mást, mint egy jót ökörködni - persze éppen annyi józansággal és következetességgel, mint ahogyan a személyiségek funkciója és hierarchiája is felépül Kevin fejében. De itt már sehol nincsenek az ezredforduló művészi ambíciói, részben talán azért, mert a Jeleknél és A falunál közönsége már látványosan érdemtelenné vált rájuk, másrészt azért, mert utána már képtelen volt azokat megközelíteni.

Ha Shyamalan egy újabb kult-klasszikus alkotásának szándékával állt volna ehhez a darabhoz, akkor valószínűleg nem csak 8 (illetve igazán prominensen csak 3-4) személyiséget küld a vászonra, hanem mind a 23-at, és kapcsolataikat is kissé jobban megbonyolítja a látottaknál. És ezt persze fel lehet róni filmjének, mint ahogy azt is, hogy James McAvoy egy pofátlanul öncélú színész-parádéztatást kapott (amit az utolsó cseppéig kiélvez), de ha a rendezőhöz hasonlóan mi is lelazulunk egy kicsit, és nem egy transzcendens dráma vagy a klasszikus shyamalani fordulatok görcsös elvárásával közelítünk a Széttörvéhez, akkor rendkívül élvezetes alkotásnak tud bizonyulni.

Ettől függetlenül a Széttörve messze van a tökéletes guilty pleasure filmtől, a didaktikusságában egyre kínosabb flashback-szál, illetve a kiszámíthatóan használt pszichológus-karakter még így is kilóg a képből. De ha kell, McAvoy megnevettet, rémületet kelt, vagy csak egyszerűen parádézik, Anya Taylor-Joy pedig kiváló ellenpontja ebben visszafogottságával, a rendező pedig egy vegytiszta thrillert épít kettejük dinamikája köré (amiből már csak rutinból is előcsihol valamennyi drámát és felemelő pillanatot).

Shyamalan legújabb műve tehát végeredményben nem más, mint a The Visit stílusának továbbvitele egy rakás tudatmódosítóval megfűszerezve, amivel végül már közelebb jár ugyan az X-Men univerzumhoz, mint a valósághoz, de még mindig ez rettentő jól áll neki. És ezért nem is lehet visszatérésről beszélni: a rendező már borzasztó messzire merészkedett a karrierje kezdetét meghatározó sikerektől, és valószínűleg soha nem is fogja kényszeres nosztalgiázással keresni azokat, de az új Shyamalan végeredményben nem kevésbé izgalmas, mint a régi.

8/10

A Széttörve teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán