Insidious - A gonosz háza / Insidious: Chapter 2 (2013)
2013. október 31. írta: NY124

Insidious - A gonosz háza / Insidious: Chapter 2 (2013)

insidious-chapter-2-watch-now-136494-a-1370457126-470-75-1.jpgCsalódottságot semmiképp sem okoz az Insidious (kritikánk) folytatása, ezt azonnal le kell szögeznünk, mert enyhén, de megüti az előző minőségét. Sőt, tud még új ötleteket is csillogtatni, de igazi meglepetést nem hoz. A mai napon érkezik a magyar mozikba az Insidious: Chapter 2, azaz a 2011-es film második felvonása, ami kis hazánkban az első bemutatott rész (el is tűnt a címből a kettes, nehogy emiatt szégyenkezni kelljen a forgalmazóknak). Az előd erősen folytatásért kiabáló befejezése után megkapjuk a várt adagot, ami pont ott veszi fel a fonalat, ahol az abbamaradt, de ezúttal a befejezés után (amiről még később szó lesz) már nem a következőért követelőzve álltunk fel, mint régebben tehettük, hanem kicsikét nyugtáztuk is magunkban, hogy a folytatásról nincs még hír, és pont ez az ahol most ennek pihenni kellene. Csinálja csak Wan és Whannell a más témájú projektjét, úgyis egyre jobban befutnak.

A történet spoilerezés nélkül a következő: Renai (Rose Byrne) a nyomozóknak magyarázza a lakásban történteket, ám azok nem hiszik el a felvázoltakat, majd a család hazatér, immár Lorraine (Barbara Hershey) lakásába, ahol természetesen tovább folytatódnak az események (mivel a házhoz semmi köze a történteknek, ezt már az első részben is a szájába rágták a nézőnek, kedves fordítók). De az eddig ismerteken túl, most újabb gonoszok is munkálkodnak körülöttük, és egy fehér ruhás nő is feltűnik. Közben Specs és Tucker (Leigh Whannell és Angus Sampson) magyarázatok után kutatva, további titkokra talál a múltból.

insiddio.jpgA gonosz háza lassabban indít, nem dob be egy ijesztést az előző epizódot idézve, a lendület pedig később éri utol a filmet. A jellegzetes régi stílusú főcím maradt. Mint azt már mondtam, a második rész sok új ötlettel operál, és ami számomra kellemes volt, az az, hogy az Insidious eléggé sablonos sztoriját most csavarokkal, történetvezetési újításokkal és meglepetésekkel képes kiegészíteni és kifejteni (majd le is zárni) és ebből a szemszögből nézve az első fejezet igazából csak egy felvezetés volt ehhez, ami nagyon szép. Ráadásul az első rész sztorija önmagában is megállta a helyét. Az látszik visszagondolva az elsőn, hogy ezt egyben, akár egy nagy műként írhatta meg Whannel, mert vannak előreutalások, elejtett mondatok az itt kiderült dolgokra. Ám az időközben felmerülő kérdőjeleket (olykor elég nagyokat) nagy sietséggel próbálja eloszlatni, mert vannak történeti elemek, amelyek hatalmas nagy logikátlan marhaságoknak hatnak. Ezeket próbálja elmagyarázni és elvarrni az alkotás, olykor hangulatos flashback használatával is, de felemás sikerrel, mert a ködös túlvilági indokokat nehéz csak simán letudnia a nézőnek.

Az újítások közé tartozik még a vicces elemek többszöri használata, ezt a két humoros szereplővel csalják elő, és a megfelelő önirónia nem árt. A sort az alkotópáros és főleg Wan ismert erénye folytatja, a szokatlan kamerakezelési módszerek folytonos tesztelése, itt sem fukarkodnak ezzel, ez a filmbéli értéken túl az ijesztgetést szolgálja ki példásan (egy kis kézből való kamerázást is kapunk). Ha már ijesztő részek: a Chapter 2 ugyanúgy hátborzongatóan erős tudott maradni ebben, a stílus ugyanaz a „mi lehet a szekrényben?”, a sejtetés, megspékelve az ijesztő entitások mutogatásával, de soha sem konkrétan, mindig jelenségekkel, gyors egymásutánban érkezve. A felsoroltakra példás bemutató jelenet, amit ki szeretnék emelni az a „babaházas” rész, ahol mindez egyben jelenik meg, és bennem meg is maradt, élmény volt nézni ezeket. Egyes jeleneteknél pedig a rendezői beállítások, a több szereplő együttes mozgatása volt ugyanúgy remekül megoldva.

insidious-chapter-2-03.jpgWhannelnek a történetvezetési ügyeskedésen túl még sikerült a műbe az első részben megszokott atmoszféra és világ mellé becsempészni először is egy nyomozós, krimi-jellegű szálat, másodszor pedig egy thrillerre hajazó, üldözős szegmenst is. Nem lógnak ki egyáltalán, csak azt lehet észrevenni, hogy a temérdek borzasztó lény már egy ideje nem került elő, hanem az emberek szerepelnek, vagy esetleg pont attól kell félni, hogy az egyik illető pont az emberi erkölcsiségét veszíti el (kis Fűrész utóhatás?). A háttérben húzódó indítékokat megismerve pedig a gonoszok is kicsit emberibbé válnak. Annyiban viszont dorgálást érdemel, hogy a párbeszédek most helyenként egyszerűvé és megmosolyogtatóvá váltak, vagy csak kezdjük a visszatérő mondatokat megszokni?

A régi szereplőkkel kapcsolatban csak ismételni tudnám önmagam, az elsőre jó érzékkel összeválogatott csapat továbbra is megfelel. Talány annyi a különbség, hogy Barbara Hershey karakterét most erősebbnek éreztem, de ez talán a visszatekintésekben vérszegény teljesítményt nyújtó Jocelin Donahue miatt van így. Ezek szerint az újak között vannak jobbak (Steve Coulter) és rosszabbak is, de összességében működnek az összeállítások, bár azért a rövidebb szerepeken meglátszik, hogy Wan a kevésbé ismert és elismert színészek közül is merített.

Insidious-Chapter-2-Rose-Byrne-HD-Pictures.jpgA legnagyobb, átfogó negatívum az az, amit már a bevezetőben is írtam, bár csalódást nem okozott, a második felvonás újrázni akarja az első rész minőségét. Az új ötletek és elem miatt önismétlővé még nem válik, de a kielégítő, korrekt továbbvitelen túl nem nyúl máshoz. Hasonlóan cliffhangeres vég, de szerintem most nem fog gondot okozni, hogy így fejezték be. Ott az esély, lehetőség a harmadikra, de szerintem nem kellene kifullasztani ezt, ráadásul én nem látom, hova lehetne még elvinni. A történeti lukakat sem lenne jó mélyíteni. Reméljük, elkerüli a Fűrészhez hasonló meggyalázást. Az anyagi siker itt is sokszorosan megvan (5 milliós büdzsé, majdnem 140 milliós bevétel), az ijesztgetés is megvolt, köszönjük szépen.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr635607683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása