(A poszt nyomokban gúnyt, sztereotípiákat és modorosságokat tartalmazhat)

Az év ezen szakaszában minden, a filmekhez kicsit is konyító embert az Oscar-díj tart lázban. Osztanak, szoroznak, hogy kinek mekkora esélye van, az idealista típusok (és a jelöltek) pedig arról álmodoznak, hogy milyen lenne, ha egyszer ők is elnyernék ezt a rangos elismerést. Nos, az ember valószínűleg könnyen a tűz közelébe kerülhet, ha jó filmet készít. Azonban természetesen ez nehéz, nem véletlenül kapja évről-évre szinten ugyanaz a néhány kiváltságos a jelöléseket. Azonban egyet se féljetek, ha valaki Oscar-babérokra tör, önsegítő könyves stílusban elárulom, milyen fogásokat lehet alkalmazni a témaválasztás kapcsán, hogy elnyerjük a díjat lehetőleg minél több kategóriában:

- Musical. Nem lehet hibázni vele.

Követendő példák: Chicago, A nyomorultak

- Mivel az Akadémia átlagéletkora 62 év, nagyjából akkora nosztalgiával viszonyulnak a fekete-fehér filmekhez, mint egy huszonéves a Super Mariohoz. És ahogyan utóbbinak is hiába magyarázod a CryEngine legújabb verziójának zseniális grafikai modellezését, úgy előbbit is hidegen fogja hagyni, ha valami ötletes, újszerű, ambiciózus produkcióval állsz elő. Úgyhogy hajrá, tessék némafilmet, vagy valami fekete-fehéret készíteni, vagy szóljon a műved valakiről, aki utoljára 1920-ban volt ismert filmes személyiség (ez esetben viszont legyél Martin Scorsese).

Követendő példák: A némafilmes, A leleményes Hugo

- Mint ahogyan fent is említettem, nem árt, ha az embernek van egy neve, amelynek köszönhetően évről-évre egyre inkább irreleváns, hogy milyen fostalicska produkciókat gyárt öregkorára. Persze ezt egy kicsit nehéz megvalósítani, hiszen senki nem születik Spielbergnek (leszámítva a Spielbergeket), de nyugtasson meg mindenkit ez: csak az első Oscar a nehéz, utána már teljesen mindegy, hogy mit csinálsz.

Követendő példák: Hadak útján, Lincoln, Django elszabadul

- Ha viszont nem vagy híres (valószínűleg inkább ez a helyzet), akkor se bánkódj, keress egy Oscar-szempontból bejáratott filmsztárt (azaz NEM Leonardo DiCapriot), és találj ki neki egy olyan szerepet, amelyre a film megnézése nélkül, kvázi előre is ki lehet osztani a szobrot.

Ajánlott színészek: Tom Hanks, Daniel Day-Lewis, Sandra Bullock, Meryl Streep

- Szóljon elnyomott feketékről: a zsűriben ülő aggastyánok valószínűleg párás szemekkel nézik végig nosztalgikus hangulatban, ahogyan színesbőrű nemzettársaikat korbácsolják, külön ültetik a buszon, pont, ahogyan azt gyerekkorukban megszokták és megszerették. Ehhez az élményhez pedig még szükséges rosszként az elmaradhatatlan polkorrekt happyend-et is bevállalják.

Egy másik logika, hogy az évszázados elnyomatásért most a filmművészet terén próbálnak kompenzálni, ez esetben lehet próbálkozni más kisebbségekkel is. De a legjobb természetesen az, ha mi is kisebbségiek vagyunk, így akár alanyi jogon is lehet pályázni a díjra.

Mindenesetre mindkettő megmagyarázza azt, hogy az amerikai őslakosok kiirtása miért számít annyira hálátlan témának, hogy a Farkasokkal táncolón kívül még gyakorlatilag egyetlen film sem készült róla.

(Megjegyzés: a módszer többé-kevésbé működik melegekkel is, de velük inkább a franciáknál érdemes próbálkozni a teljes siker érdekében. Persze ahhoz az sem árt, ha a franciák is Spielberget teszik meg zsűrinek.)

Követendő példák: Django elszabadul, A segítség, Lincoln

- Tuti nyertes, ha sikerül egy győztes USA-hadjáratot is belekeverni a filmbe. 250 éves "történelmük" legnagyobb hadi eseménye egy polgárháború volt (amit érthető módon ők nyertek),  de szegényeknek 1945 óta inkább a pofáraesések jutottak ki ilyen téren. Úgyhogy valami kis történelemheroizálás úgy kell nekik, mint egy falat kenyér, tehát érdemes rögtön a második világháborúig visszamenni, ráadásul ezzel lehet egyből bazírozni a zsűri fiatalkori élményeire. Arról nem is beszélve, hogy Németországban nem tiltják be a filmünket, nem úgy, mint mondjuk Iránban. (Megjegyzés: lehetünk bátrak, mint Guillermo del Toro, és kicserélhetjük a nácikat spanyol fasisztákra, az eredmény nagyjából ugyanaz.) Természetesen (bár nem ajánlott) le lehet térni a Hitler által épített autobahn-ról, és lehet forgatni mondjuk a CIA iráni akcióiról, vagy az iraki háborúról. Utóbbi esetben viszont vigyázni kell, hogy feltétlenül pozitív színben tüntessük fel a konfliktust és az Amerikai Egyesült Államokat, nehogy úgy járjunk, mint Kathryn Bigelow, aki a díjeső után 4 évvel a megosztottan elnyert hangvágás mellé valószínűleg csak egy reptéri testüregmotozást kapott, miután elkészítette a kínzásokról például meglehetősen őszintén beszámoló Zero Dark Thirty-t.

 De ha már itt tartunk, szerintetek véletlen, hogy 20 év magyar filmterméséből pont a második világháborús A nagy füzet jutott be "A legjobb idegennyelvű film" kategóriájába? (Miközben mi is csak kínunkban indítottuk, mert idén nem készült magyar film, amit nevezhettünk volna.)

Követendő példák: Ld. fent, illetve Ryan közlegény megmentése.

Természetesen látható, hogy nem árt, ha ezek közül több is fedésben van, például a Ryan közlegény megmentése amellett, hogy jótékonyan simogatja az amerikai öntudatot, egyben Spielberg műve és Tom Hanks a főszereplője. (Meg mondjuk egy rohadt jó film is, de ez ilyenkor a legkevésbé sem érdekel senkit.)

Ennek fényében egy minimális jóstevékenységet is vállaltam, úgyhogy alább következzenek azok a filmek, amelyek hamarosan rengeteg jelölést fognak begyűjteni (természetesen majd frissítem a listát a konkrét jelölésekkel):

Phillips kapitány (patrióta háborús film + Tom Hanks): 12 évvel azután, hogy a sólyom végveszélyben (2 technikai kategóriában nyert Oscar) bemutatta, hogyan kúrták el az amcsik a szomáliai helyzetet véglegesen, itt az idő, hogy megmutassák, hogy ők bizony nem ijednek meg a nyomor és a hadurak által kitermelt kalózoktól, és ha már képtelenek voltak bármi értelmeset tenni azért, hogy normalizálódjon a helyzet Afrika szarvánál, legalább jól lenyomják a köcsögöket. Avagy jöhet a díjeső. Érdekes, amikor Paul Greengrass a Zöld zónában kimondta, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek kamuja csak casus bellinek kellett, valahogy elsiklott alkotása fölött a zsűri figyelme. (Micsoda meglepetés, 6 jelölés lett most a végeredmény, Tom Hanks mondjuk elég csúnyán kimaradt.)

A Lone Survivor is jó esélyekkel indulhatott volna a "patrióta háborús film" kategóriában, de sajnos Peter Bergék alapvető hibát vétettek ott, hogy filmjük saját katonai vezetésük balfaszságáról szól. (2 jelölés, legjobb hang és hangvágás. Nem fogjátok kitalálni, milyen kategóriákban nyert a Sólyom végveszélyben és a Zero Dark Thirty...)

Amerikai botrány (Oscar "rutinból"): A Napos oldal tavaly predesztinálta, hogy David O. Russell bármit is készítsen, azt jelölni fogják. Valahol a sors iróniája, hogy minden bizonnyal megint csak a színészei kapnak majd díjat, de tulajdonképpen igazságos is azt nézve, hogy a filmnek ez volt a fő célja. (Holtversenyben a legtöbb, 10 jelölés. Mind a 4 színészt nominálták.)

Banks úr megmentése (film a filmgyártás hőskoráról + Tom Hanks): A világ legszarrágóbb stúdiója saját alapítójáról ömleng. Nincs is annál jobb, amikor az ember az önreklámért még díjat is kap. (Ez egy nagy mellélövés volt részemről, úgy néz ki az ilyen szintű önfényezés még az Oscar-zsűrinek is undorító volt, csak a filmzene kapott jelölést. Lehet, hogy át kéne gondolnom a Tom Hanks-es kijelentéseimet.)

A Wall Street farkasa (Oscar "rutinból"): Mint azt már fent is kifejtettem, Scorsese szívesen látott vendég az Oscar-gálákon, azonban nagy hibát követett el azzal, hogy a zsűri által kipécézett DiCaprioval játszatta el a főszerepet. Pedig igazán tanulhatott volna abból, hogy a DiCaprio-mentes Hugo minden korábbinál nagyobb jelölés- és díjesőt hozott neki. (5 jelölés, köztük DiCaprioé is, tehát maximum 4 Oscar várható.)

12 év rabszolgaság (feketék + Brad Pitt): A hasonló alkotások üzenetének sikerét mutatja, hogy Brad Pitt és Michael Fassbender mellett a színesbőrű főszereplőt mindenhol leszarják, az olasz forgalmazó még odáig is elment, hogy a két említett színészt tette a film plakátjára helyette. Magyarul szép dolog az egyenlőség, kivéve, ha a fehér ember jobb reklám. A hasonló témájú A komornyik pedig minden bizonnyal már annyira rossz volt, hogy még a zsűri sem meri felvállalni, úgyhogy Steve McQueen alkotása egyedül tarolhat.(9 jelölés, A komornyik sehol.)

Mielőtt meghaltam (mondom, hogy néha azért melegekkel is érdemes próbálkozni): Matthew McConaughey nagyon lefogyott, és ugye Christian Bale 2010-es Oscarja óta tudjuk, hogy a zsűri szemében fogyás = színészi alakítás. (Nem tudom, esetleg sok túlsúlyos van közöttük?) Mindezt a transzvesztitának sminkelt és öltöztetett Jared Letoval megtámogatva már lehet is osztani a díjakat a színészeknek. (6 jelölés, természetesen élen a két színésszel.)

A könyvtolvaj (II. világháború + holokauszt): A menő fantasy részektől megfosztott A faun labirintusa-koppintás igazából a világon senkit nem érdekel, de a hálás téma 1-2 Oscart még mindig hozhat neki. Általában ilyenkor szokták valamelyik gyerekszínészt jelölni, akinek persze esélye sincs megnyerni a díjat, de a lehető legkevesebb energiabefektetéssel egy kis kegyelem-reklámot így is tudnak juttatni a filmnek. (Tévedtem, a filmzenét jelölték. Vagyis inkább John Williamset, rutinból.)

Gravitáció (George Clooney + Sandra Bullock): Nagy anomália lesz, ha ez a mű végül bármit is kap az Oscaron, de azért a tavalyi év legjobb filmje mellett már tényleg egy kicsit égő lenne szó nélkül elmennie a zsűrinek. (10 jelölés, nagyrészt technikai kategóriákban. Így aztán egy-két vizuális effekt, hangkeverés jellegű Oscarral jóvá lehet majd tenni, hogy a 12 év rabszolgaságnak adják a legjobb film díját.)

Illetve minden sztereotípia ellenére azért legalább egy jó produkció szokott lenni a jelöltek között.  Mint például 2009-ben a District 9. Persze azért nem árt, ha az is megfelel néhány kritériumnak:

Most tehát nagyjából mindent tudunk ahhoz, hogy a következő díjátadón 8-10 szobrot is megkaparinthassunk, nincs más hátra, mint megalkotni a filmet. És hogy lássátok, nem a levegőbe beszélve okoskodom, íme az én tuti Oscar-díjas filmötletem:

Az amerikai csillagos sávos lobogó és a szabadság

rendezte: Martin Scorsese és Steven Spielberg

írta: én Quentin Tarantino

Enrique Julio Marcos Cohen ben Yehuda, a színesbőrű olasz-indiai bevándorló wannabe gengszter (Brad Pitt) az 1920-as években érkezik meg Hollywoodba, hogy ott napi 25 órát dolgozzon rabszolgaként egy forgatáson, és még ő fizessen érte gonosz náci főnökének (Christoph Waltz). Egyik nap, miközben fogkefével sikálja a Lumiére-fivérek (George Clooney) WC-jét, felfedez egy szovjet-iráni-náci összeesküvést, amely el akarja pusztítani az egész világot, már amennyiben az egész világ alatt az USA-t értjük (ha ez esetleg nem lett volna valakinek evidens). Mint kiderül, az összeesküvés élén álló fő szovjet-perzsa-náci gonosz ember (a 35 kilósra fogyott Jack Nicholson) maga a Sátán, és titokban főhősünk szíve hölgyére (Kate Winslet) fáj a foga, ebből kifolyólag különösen is szükségszerű, hogy Enrique egy klasszikus olasz vendettát vezessen ellene, mely egy véres leszámolásba torkollik. Majd a vérfoltos és megtépázott amerikai zászlót kezébe fogva elénekel egy duettet Daniel Day-Lewis-szal, és jön is a stáblista. (Igaz történet alapján.)

Emlékezzetek ezekre a sorokra, amikor 2-3 év múlva ott állok a színpadon, és éppen a köszönőbeszédemet mondom!