" A harc szenvedélye halálos függőséghez vezethet, elvégre a háború drog."
A háborús filmek sok mindenre jók, egyszerre lehet kifejezni velük a háború borzalmát, értelmetlenségét, őrületét. Sok háborús film azonban csak politikai gondolatokat akar terjeszteni, gyakran megrendelésre. Ezek a propagandafilmek. Természetesen nem csak háborús film lehet ilyesfajta, elég gondolni Michael Moore (ál)dokumentumfilmjeire. De meglehet különböztetni "jó", illetve "rossz" propagandafilmet. Példaként Michael Moore filmjei a "jóba" tartoznak, mivel alkotásai rendkívül informatívak és alapvetően nem rossz szándékúak. A "rossz" propagandafilm viszont egy förtelmes dolgot akar ránk erőszakolni, ilyenek például a II. világháború idején oly népszerű náci propagandafilmek.
A felvezetés nem véletlen, szerintem a Bombák földjén alapvetően propagandafilm, bár nem feltétlenül a veszélyesebbik fajtából.
A történet fókuszában egy bombaszakértő, William James főtörzsőrmester (Jeremy Renner) és két katonatársa áll. A leváltásukig hátralevő utolsó 38 napba tekinthetünk bele, így megismerve az Irakban szolgáló amerikai katonák mindennapjait.
Tehát a sztori egyáltalán nem bonyolult, ami ennél a filmnél nem is baj, hiszen a film rendezőnője, Kathryn Bigelow nem mesélni akar, hanem bemutatni valamit. Filmje nem kíván állást foglalni a politikában, csupán minél élethűbben rekonstruálni néhány iraki eseményt, és egy karakterdrámát. Míg az utóbbi sikerül neki, addig az előbbi dologban csúnyán kudarcot vall.
A készítők minden téren igyekeztek dokumentarista módon dolgozni, ami többnyire sikerült is nekik. A forgatókönyv Mark Boal újságíró beszámolói alapján készült. 2004-ben az iraki háborúban egy amerikai bombaszakértő osztaghoz csatlakozott tudósítóként. Szóval alighanem valós bevetéseket rögzít a film.
Az alkotás legnagyobb hibája azonban mégis ide köthető. Akkora hülyeségek vannak benne, olyan klisék és 
propagandisztikus elemek! Tehát amikor a főhős egy arab kisgyerek halála miatt városi portyára indul Bagdadban az már elképesztően hiteltelen. Meg ha mindenképp egy élethű iraki háborús filmet akartak csinálni, akkor az miért nincs benne, amikor az amerikai katonák céltalanul ölik és bombázzák a civileket?!
További negatívum, hogy állítólag a filmben bemutatott néhány akció, bomba hatástalanítás teljesen hiteltelen, és ezért nem támogatta a filmet az amerikai hadsereg. Bevallom, hogy számomra ez nem von le a film értékéből (mert vannak), csak ha a maximális realitásra törekedtek azért ez picit cinkes.
A fentieket leszámítva viszont kétségtelenül sikerült az alkotóknak megteremteni az iraki háború atmoszféráját. A precíz rendezésnek hála a film végig teli van feszültséggel, amelyet legfőképp a hanghatásokkal érnek el. Az operatőr pedig csúcsra járatja a kézi kamera előnyeit. Néhol már-már úgy éreztem, mintha egy európai dogma filmet néznék.
Iraki háborús filmként a mű bár kudarcot vall, de egy másik, véleményem szerint érdekesebb aspektusban Bigelow filmje igencsak jól működik. Az az állítás, miszerint a háború egy drog, valamelyest újszerűnek hatott rám. A mozgóképtörténetben már jó néhányszor láttunk olyan figurákat, akiket a háború intézménye függővé tett, ezáltal képtelenek voltak visszailleszkedni a társadalomba. A Taxisofőr és a Rambo első része erről szólt. Ez a film pedig ennek a jelenségnek az eredetét egészen kiváló módon ragadja meg.
A számos velencei díjat nem hiába kapta, valóban egy igényes alkotásnak vélhető film a Bombák földjén. Szerzőibb hangvétele ellenére Oscar-dömpinget kapott, ami talán furcsának mondható, hiszen mostanság már csak a teljesen közérthető fércműveket díjazza az Akadémia. Bigelow mondandója elgondolkoztatott és hatott is rám, maga a produktum azonban sajnos nem igazán emlékezetes. Tucatnyi olyan jelenet van, amelyet már a megtekintés után rögvest elfelejtettem, de akadnak olyanok is, amik beleégtek az emlékezetembe. Dokumentarista igényét sok helyen megtörik a rendezőnő bárgyú gondolatai, de összességében érdekes felvetéseket tartalmaz tökéletes technikai megvalósításai mögött.
7/10
