Az elmúlt hónap folyamán sikeresen végére értem (egy-két kivétellel) a tavalyi alkotások sorának, így elérkezett az idő, hogy publikáljam, melyeket tartottam ezek közül a legjobbnak. Azt kell, hogy mondjam, hogy a 2011-es, pesszimista felhangoktól hemzsegő évértékelésem után ezúttal elmondhatom, hogy egy igazán erős évet zártunk, és örömmel nyugtáztam, hogy az alábbi listáról bármelyik mű magasan veri 2011 legjobbját. Nem is töltöm tovább a sorokat, íme 2012 legjobbjai:
10. The Perks of Being a Wallflower
Steven Chbosky filmje minden számítást keresztül húzott, amikor egy egészen új megközelítést vitt a középiskolák világáról szóló filmekbe. Műve annyira őszinte és hiteles, amennyire csak lehet, nem véletlen, hogy gyakorlatilag minden korosztály tud kötődni a képernyőn látottakhoz. Az összképet ugyan lerontja néhány apróság, de az alkotás hozza azt az eredetiséget, amelyet (bár manapság igen ritka) én mindig igyekszem keresni ezekben a filmekben.
9. Rust And Bone (De rouille et d'os)
A francia filmgyártás felvirágzásának egy újabb kitűnő példája. Jacques Audiard egy kiváló művet írt és rendezett ismét, amely sok szempontból a legjobbak közé tartozik, legyen szó a szereplőkről, az őket alakító színészekről, vagy a karakterdrámák alakulásáról. Egyetlen, de ugyanakkor igen zavaró problémája, hogy a fentiek az atmoszféra hiány miatt nehezen élvezhetők.
Íme a mintapéldája annak, hogyan lehet egy könnyed és komolytalan film mégis tartalmas, ugyanakkor mindvégig szórakoztató. A humor mellé már csak hab a tortán a remek hangulat, amelynek köszönhetően még jóval a játékidőn túl is néztem volna ezt az alkotást. Valószínűleg sokan a szememre fogják vetni, hogy az igazán fajsúlyos tematikát nélkülözi, de tessék mutatni még egy hasonló műfajban és hasonló ambíciókkal készült művet, amely ennyire jó lenne!
Rian Johnsonnak csak hálát adhatunk, amiért új életet lehelt az időutazós sci-fikbe. A valamennyire furcsa, de remekül kibontott forgatókönyv mellett a rendezés is szolgáltat jó néhány emlékezetes pillanatot, hogy az olyan (remélhetőleg) klasszikussá váló momentumokról ne is beszéljek, mint Bruce Willis és az őt alakító Joseph Gordon-Levitt találkozása. Afelett pedig nem győzöm kifejezni örömöm, hogy az idén várható produkciókat elnézve a stúdió egyre nagyobb potenciált látnak a tudományos-fantasztikus műfajban.
6. 2 Coelhos
Ez a brazil alkotás nélkülöz mindenféle bizonytalanságot és amatörizmust, amely néha az USA-n kívül készített filmekre jellemző szokott lenni. Bár kétségtelenül néhány elemmel szándékosan a zsáner nagy klasszikusait próbálja majmolni, azt hiszem végül mégis azt mondhatom, hogy ezektől függetlenül is megállja a helyét.
5. The Raid: Redemption (Serbuan maut)
Valószínűleg úgy fogunk beszélni erről a műről, mint az indonéz akciófilm, amely megreformálta a műfajt. Ugyanis kevés olyan mű létezik ezek között a filmek között, amely ennyire őszintén felvállalná, hogy nem akar sokkal többet bemutatni, mint néhány embert, akik folyamatosan lövik és ütik-vágják egymást. Profi (és a játékidő végre felé már kissé fárasztó) harcművészet, rengeteg izgalom és egy látványos tűzpárbaj, ennél több nem kell (és nem is kéne) egy ilyen alkotásba, de ere Gareth Evans-en kívül sokan nem jöttek rá.
4. Detachment
Tony Kaye hosszú kihagyás után ismét felhívta magára a figyelmet. Drámájában minden megvan, ami egy provokatív és sokkoló műhöz szükséges, mindezt pedig Adrien Brody remek alakítása támogatja. A rengeteg megdöbbentő és emocionális pillanat azonban elfogy a játékidő végére, és a lezárás kapcsán nem is voltam maradéktalanul elégedett, de ez semmit nem vesz el abból a hatásból, amit ez a film addig elért nálam.
3. A lehetetlen
Az igaz történeten alapuló spanyol katasztrófafilm maximálisan a néző érzelmeire alapoz, és többnyire a jó értelemben. Bár minden eszközt bevet, hogy megnyissa a könnyzacskókat (igyekeztem hősiesen állni a sarat), alapvetően mégsem nevezhető giccsesnek. És amennyire jó történetileg, vizuálisan még annál többet nyújt, és aki megnézte, az nehezen fogja elfelejteni a cunami-t és az azt követő képsorokat.
És végül rendhagyó módon kénytelen vagyok két első helyezettet hirdetni. Leginkább azért, mert bár idáig lelkesen állítottam fel teljesen irracionális módon sorrendet a filmek között (mert mitől is lennének objektíven sorba rendezhetőek az ilyen művek), az alábbi két alkotás teljesen összehasonlíthatatlan, sőt, éppenséggel szöges ellentétei egymásnak. Azonban ebben a formában mindkét produkció valami korszakalkotót és megismételhetetlent jelentett a tavalyi év folyamán.
David Ayer filmje azért érdemli meg ezt a címet, mert nincs benne semmi különleges. Természetesen nem ez a pozitív jelző, hanem hogy ennek ellenére az egyik leghangulatosabb és leghatásosabb dráma a tavalyi évből. Kevés film tudja elérni, hogy a néző ennyire együtt nevessen és sírjon a főszereplőkkel, azonban ez itt maximálisan működik, és ebben a formában a kevésbé érdekes történeti elemek is kiváló megoldásként tűnnek fel.
1. Felhőatlasz
A Wachowski-tesók és Tom Tykwer közös filmje pedig pont a fentiek tökéletes ellentéte. Bár megvalósításában is remek (itt sorolhatnék sok mindent a fényképezéstől kezdve a zenéig), kifogásokat lehet találni benne és nem elsősorban ez emeli a többi produkció fölé, hanem a film úttörő jellege. A könyv megfilmesíthetetlensége ellenére zseniálisan összevágott jelenetek, az egymástól függetlenül dolgozó stábok, a színészek össze-vissza maszkírozása mind olyan dolgok, amelyeket nem nagyon jellemzőek egy-egy alkotásra, és azt hiszem még jó sokáig nem is fog hasonló mű készülni.
Ezek lettek volna tehát azok a filmek, amelyek a legjobban elnyerték a tetszésem az év folyamán, és remélhetőleg 2014 januárjában egy hasonlóan színvonalas összeállításról emlékezhetek meg. Véleményt, saját top10-et, fikázást (pl. a lista miért nem követi az általam adott pontszámokat) természetesen örömmel várok kommentek közé.
