Azt hiszem számíthattunk arra, hogy miután a Wachowski-tesók megalkották a Mátrix trilógiát, következő alkalommal nem fogják beérni valami közönséges gagyival. Éppen ezért kellett nagyot csalódnunk a Speed Racer láttán, azonban most visszatértek, hogy jóvá tegyék ezt a hibájukat, és Tom Tykwer segítségével ismét egy önmagukhoz méltó kultfilmet tettek le az asztalra, amely kétségkívül jó eséllyel pályázik a "minden idők legambiciózusabb filmje" címre.
A történetről sok szót nem szándékozok ejteni (pedig lehetne, mert ha értelmesen el akarnám magyarázni az alapfelállást, már az is oldalakat venne igénybe), elégedjünk meg annyival, hogy adva van 6 idősík (1849, 1936, 1973, 2012, 2144, 2321), abban pedig 6 különböző történet, amelyek talán nem is különböznek annyira. És mindegyiket ugyanazok a színészek adják elő.
Az tagadhatatlan, hogy a film igazi mindfuck élményt ad. Ez azonban nem áll meg a történetszálak kibogozásában, hanem jóval tovább megy. Tom Hanks-et komikus gengszterként, Hugo Weavinget nőként vagy Hugh Grantet kannibál törzsfőnökként látni sokkal inkább hozzátesz ehhez az élményhez. (És ezzel kapcsolatban a legnagyobb meglepetés garantáltan a stáblista alatt fog érni minket.) Valószínűleg sokak számára furcsa lesz, hogy nőket férfinak, európaiakat ázsiainak maszkíroznak (és fordítva), de az tagadhatatlan, hogy a maszkmesterek kiválóan értették a dolgukat. A színészek pedig még annál is jobban, a 3 kiemelt személyt minden gondolkodás nélkül jelölném az Oscar-ra, a többiekről pedig velük együtt elmondható, hogy embert próbáló feladatot oldottak meg remekül.
Már csak gyakorlati szempontból is forradalminak számít a mű: egyrészről európai finanszírozás mellett, európai helyszíneken még nem forgott is nagy költségvetésű produkció, másrészről két teljesen különböző stáb dolgozott rajta (természetesen a színészeket leszámítva) Wachowskiék, illetve Tykwer részéről, akik 3-3 szálat forgattak egyenként. Ennek ellenére egyáltalán nem érezhető a különbség, bár az kétségkívül látszik, hogy a nagyszabású vizuális elemeket tartalmazó részek előbbieknek jutottak. Az biztos, nagyon sokat akartak, egyszerre humoros, sokkoló, szívszorító és ámulatba ejtő filmjük, de talán egy kicsit túl sokat is akartak. Ez természetesen alapvetően a könyv kritikája, de az egyes szálak (önmagukban) nem különösebben bonyolultak, sőt, kiszámíthatóak történeti szempontból (ami nem csoda, hiszen a rájuk jutó nettó játékidő gyakorlatilag rövidebb, mint egy sorozatepizód), az egyiket pedig nyugodt szívvel ki is dobtam volna. (Természetesen lehet vitázni azon, hogy a szándékoltan vígjátéki elemeket tartalmazó sztorinak mennyi létjogosultsága volt, én személy szerint talán jobban élveztem volna egy egységes hangulatú drámát.) Azt is meg lehet még említeni, hogy a színészek átalakulása talán túlságosan is elvonja a figyelmet más, fontosabb dolgoktól, én például a játékidő végéig dolgoztam azon, hogy rájöjjek, Jim Sturgess és James D'Arcy ázsiai változata tényleg nem ugyanaz a személy, ahelyett, hogy eközben a filmre fókuszáltam volna.
Érdemes leszögezni, hogy mű alapvetően nem valami déja vu hangulatú reinkarnáció-elméletet dolgoz ki, amelynél, ha (3 Inception-szerű folyamatábra segítségével) összeraktuk az eseményeket, elégedetten dőlhetünk hátra a székünkben. Az előzetes bármennyire is igyekezett ezt sugallni, meglepően konstatálhatjuk, hogy a film tematikailag nem is akart egyszerre mindenről szólni, és a végeredmény talán egy kicsit földhözragadtabb . Pont annyira, mint amennyire, ha belegondolunk, tulajdonképpen A forrás vagy a Mr. Nobody témája is földhözragadt, ugyanakkor talán pont ennek a két párhuzamnak a kapcsán érthető meg ennek az alkotásnak az igazi nagysága, és hogy mégsem közönséges filmről van szó.
Azt tehát nehéz lenne elvitatni, hogy ez a mű nem köt kompromisszumokat, és mindenben a legjobb akar lenni. Az, hogy ez mennyire sikerült, mindenki valószínűleg másképpen fogja látni, és emiatt óvakodom is attól, hogy nagy jelzőkkel bárminek is kikiáltsam. Viszont pont a fentiek miatt, minden hibája ellenére sem tudok rosszat mondani rá. Ha valaki idejönne hozzám, és megkérdezné, hogy mit kell egy jó filmnek tartalmaznia, egyszerűen csak levetíteném neki a Felhőatlaszt.
10/10
