Franciaország számomra sokáig az idióta vígjátékok, szánalmasan művészieskedő filmek, illetve Luc Besson agyszüleményeinek hazája volt, azonban az elmúlt években elindult egy olyan folyamat, amely visszaadta a hitemet a francia filmgyártás értékteremtő képességében. Kezdődött ez Jacques Audiard Prófétájával, majd folytatódott a méltán világhírű Életrevalókkal, és idén ismét Audiard jelentkezett egy remek alkotással.

Alain (Matthias Schoenaerts) a nyitó képsorokon 5 éves kisfiával egy vonaton kukázik, hogy legyen mit ennie. Ebből a kilátástalan helyzetből indul a nincstelen férfi, hogy nővére családjánál találjon szállást, illetve keressen munkát. Így biztonsági őr lesz egy szórakozóhelyen, ahol egy este összefut Stephanie-val (Marion Cotillard). A találkozásnak nincs hosszabb távú folyománya, egészen addig, amíg a lány egy szörnyű balesetet nem szenved, a lábadozás után pedig Alain-t hívja elsőnek. Innentől kezdve pedig egyre több időt töltenek együtt, mivel mindkettejük életében komoly változásokat eszközöl a másik jelenléte.

Kezdeném azzal, hogy kevés hibát lehet találni ebben a műben. A rendezésben a legutolsó apróságokkal bezárólag mindennek tökéletes helye van, kezdve a minimalistán megkomponált, szinte dokumentumfilmszerű pillanatoktól a legérzelmesebb momentumokig. A történet is jó, ugyan valamennyire kiszámítható, de kiválóan szolgálja a két főszereplő karakterdrámáját. És amellett, hogy a karakterek is remekül vannak ábrázolva, az őket alakító színészek sem maradnak le semennyivel, elsősorban Cotillard teljesítménye az igazán emlékezetes.

Azonban a fent említett kevés hibát is fel kell sorolnom: először is, óriási butaság volt egy Katy Perry számot beleilleszteni a filmzenébe. Tudom, hogy ez így most nevetségesen és szőrszálhasogatóan hangzik, de képzeljük el azt a zenei szerkesztőt, aki egy ilyen komoly és eredeti drámához Katy Perry üvöltözésbe hajló közhelyeit képzeli el tökéletes hangulati adalékként, a Firework c. szám formájában. Ez zenei ízléstől függetlenül borzalmas nagy mellélövés, és csak azért nem tudok elmenni mellette, mert számomra az egyik legjobb jelenetet tette tönkre. A másik ilyen problémám az volt, hogy bármennyire is remek rendező Audiard, hangulatot nem tud teremteni. Amennyiben nem a képernyőn látottakon agyalunk, az alkotás elég nehezen köt le, és igazából semmilyen atmoszférája nincs, hogy ezt áthidalja.

De összességében ez egy kiváló mű, amely manapság ritkán látható karakterdrámákat idéz meg, egy igen jó koncepcióval. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne elszakadni a cukormázas hollywoodi valóságtól, vagy csak szimplán egy jó filmet szeretne látni. Afelett pedig ismét csak sajnálkozni tudok, hogy ilyen filmek nem kapnak bemutatást a magyar mozikban.

8,5/10