Az 5 legfontosabb film 2014-ben
2015. január 09. írta: danialves

Az 5 legfontosabb film 2014-ben

Mindig felvetődik a kérdés, hogy bár az év legjobbjait bőszen kikiáltottuk (én például itt), mégis melyek lesznek azok az alkotások, amelyekre egy vagy akár több évtized múltán is emlékezni fogunk. Kézenfekvő válasz, hogy majd az idő eldönteni, mégis látható már most is, hogy a legjobbak közül melyek azok, amelyek egyszerűen csak kiválóak, és melyek azok, amelyek történelmi jelentőséggel bírnak. Itt nem különböztettem meg azt, hogy egy mű filmművészeti aspektusból, üzenetével, vagy akár pénzügyi teljesítményével érte el ezt, tehát ilyen szempontból elég vegyes a mezőny. De jobban belegondolva, ha ugyanazon szempontok alapján találtam volna 5 darab jelentőségteljes produkciót az idei évből, azok ennek okán valójában nem is lennének fontosak.

Lockefontos.jpg

Az egy helyszínen játszódó filmek mindig is egyfajta mellékes stílusként voltak jelen a filmvilágban, elvégre ritkán adódott olyan, hogy egy alkotó művészeti szempontból is indokolni tudta volna ezt a döntését. Akár a pénz- és erőforráshiány, akár a "mutassuk meg, hogy így is meg lehet csinálni" ambíciója dominált, igazán egy ilyen alkotáson sem lehetett látni, hogy ebben a formában lett volna a leginkább működőképes. Ezt viszont idén Steven Knight művére nyugodtan mondhattuk, amelynek karakterdrámáját ténylegesen is segítette, hogy erre az egy szereplőre voltunk kénytelen fókuszálni. Tom Hardy zseniális alakításának hála pedig egyszer sem érződött túlzásnak, hogy beszélgetőpartnerei helyett mindig csak az ő alakítását látjuk. De nem akarom magamat ismételni, beszéljen helyettem a kritikám.

A galaxis őrzőifontos3.jpg

James Gunn filmjére nem mondanám, hogy kifejezetten új utat jelölt volna ki a blockbusterek között (sőt, ha a kritikámat elolvassátok, kiderül, hogy ennek éppen ellenkezőjét gondolom), ugyanakkor egyetlen dolog miatt mégis megkerülhetetlen: hosszú évek óta az első blockbuster volt, amely jól bejáratott sztárok, nagy nevű rendező és állhatatos munkával felépített franchise nélkül is megállt a lábán, mi több, hatalmasat szakított. Az, hogy ilyen film áll jelenleg az éves USA box office élén (a teljesség kedvéért, a Mockingjay innen azért még letaszíthatja), leginkább annak köszönhető, hogy a Marvel mindenható brandje egyre inkább felülírja színészek, rendezők és franchise-ok marketingerejét. Egy olyan világban, ahol egy népszerű filmsorozatot legalább annyira egyszerű megbuktatni, mint elindítani, azt hiszem, érthető, miért érné meg a stúdióknak inkább egy sokkal időtállóbb reputációt felépíteni. Erről bővebben itt írtam.

Holtodiglanfontos1.jpg

Kritikámban azt írtam, David Fincher műve lehet évtizedünk Amerikai pszichója, és továbbra is kitartok ezen állításom mellett. Gillian Flynn regénye és annak mozgóképes adaptációja elemi erővel szaggatott szét sokszor évtizedes konvenciókat párkapcsolataink, társadalmi berögződéseink és világfelfogásunk kapcsán. (A média szerepe esetében pedig csak azért maradt le erről, mert már korábban megtették helyette mások.) Ugyan Fincher nem mindig volt képes kézben tartani a gyeplőt, és a könyvet olvasva az írónő sem adaptálta tökéletesen saját munkáját, de a Holtodiglan jelentősége már egyszerűen az üzenet átadásával megvalósult. Az általa okozott sokkra pedig valószínűleg még évekkel később is emlékezni fogunk.

Godzillafontos2.jpg

Az idei blockbusterek közül nehéz lenne kiválogatni nemcsak a legjobbat, de a legfontosabbat is, sok alkotásnál lehet olyan szempontokat találni, amelyek alapján kisebb vagy nagyobb mértékben meghatározók voltak: az Amerika kapitány 2 ambiciózus útkeresése a Marvel-univerzum keretein belül, A holnap határa hangulata, A majmok bolygója látványvilága, a Transformers 4 hihetetlen sikere Kínában vagy a már fentebb említett A galaxis őrzői mind példák erre. Én azonban mégis egy másik darabra hívnám fel a figyelmet, már csak azért is, mert a minősége sokak figyelmét elvonta arról, hogy milyen remek kísérletet vitt véghez Gareth Edwards. Gyakorlatilag a klasszikus látványfilmek világát eresztette össze a mai napig töretlen népszerűségű áldokumentarista műfaj meghatározó elemeivel, de utóbbi idegesítő manírjait elhagyva. A Monsters kapcsán is láttuk már, hogy a hasonló szituációk kis látószögű feldolgozása is tud legalább annyira érdekes lenni, mint a hagyományos út, és ha valami vérfrissítést hozhat az egy kaptafára készülő látványfilmek világába, az pont Edwards stílusa. De ezt igazán csak akkor fog látszani, ha majd 2 év múlva, a Star Wars spin-offjában is végig tudja vinni koncepcióját. Addig is erről bővebben itt olvashattok.

Sráckorfontos4.jpg

És ha már a filmvilág meghatározó folyamatairól volt szó, a legkevésbé sem mehetünk el Linklater alkotása mellett. Sokak számára úgy tűnhet, hogy a Sráckort csak a menő 12 éves forgatás meg díjszezonos esélyei miatt illik felszopni dicsérni, pedig szerintem egy kifejezetten fontos tendencia meghatározó eleme. Ha már fentebb emlegettem a found footage stílust, Linklater művéből végképp kiütközik, a nézők miért honorálják az azokhoz hasonlóan kissé amatőr, a tradicionális értelemben alig filmszerű próbálkozásokat. A rendező sikerének persze elengedhetetlen összetevője volt, hogy az emberközeli és földhözragadt megközelítést nem egy B-horror vagy egy Greengrass-féle fél-dokumentumfilm keretei közé szorította, a Dogma-iskolával ellentétben pedig a mainstreambe is be tudta hozni, de éppen ezért nyithat meg a produkció új utakat azon filmesek számára, akik nem egy mesterkélt mesevilágot szeretnének a vászonra álmodni. Erről pedig itt írtam részletesen.

Persze mindez most még csak spekuláció, úgyhogy majd 2024-ben izgalmas lesz visszaolvasni ezeket a sorokat (legalábbis ha addig FroG kolléga nem törli szégyenében ezt az egész szar blogot), mindenesetre csak a gondolatkísérlet kedvéért szívesen látnám a gondolataitokat és a szerintetek legfontosabb filmeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr77020105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soadroli 2015.01.09. 12:58:15

A Her-t hiányolom :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 13:01:30

@soadroli: Kifejtenéd, mi lenne a Her hosszú távú jelentősége?

Abba a kategóriába egyébként belefért volna, amibe a Gone Girl is, mert hasonlóképpen aktuális és jó üzenetet fogalmaz meg, de szerintem Gillian Flynn egy fokkal jobb volt ebben.

soadroli 2015.01.09. 13:16:33

nem vitatkozok :D amúgy jó a lista, nem is az egyik kárára tettem volna be a hert, hanem pluszba :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.09. 14:23:28

Amikor már éppen törölni akartam a könyvjelzőből a blogot, akkor lep meg danialves... Ott a Galaxis!

Amúgy fasza lista.

Esetleg a Guest jöhetne még ide, ugyanis én pont azt hiányolom manapság, hogy kevés akciófilm tudja megidézni a régi aranykorszakot (akciófilmek terén). A Guestnek sikerült. Tökéletesen használta azokat az elemeket, ZENÉKET, amik csúcsra tudnak járatni egy efféle akciómozit. Ez járható út a későbbiek során is. És a Guestből lehet tanulni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 14:28:03

@REMY: Igaz, amit írsz, csak mivel a fesztiválos körökön kívül a közönség nagy ívben szart rá, nem hiszem, hogy a hatása mérhető lenne. Egy-két filmkészítő max. próbálkozik majd, de nem gondolom, hogy olyan mértékű változásokat hozna a filmiparba, mint a Boyhood vagy a GotG.

Gringo 2015.01.09. 14:31:52

Hát, ezek közül egyik sem maradandó alkotás. Talán csak a Holtodiglan meg a Sráckor.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2015.01.09. 14:47:26

Ámen! Bár attól tartok, hogy a Locke-t túl kevesen ismerik. Amúgy a Birdman is beférhetett volna akár, de így is király a lista.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 14:54:12

@Swarm: Birdman melyik részére gondolsz itt?

Szatíraként szerintem annyira elképesztően újszerű nem volt (ráadásul 1 hónap múlva jön Malick rátromfolni), vágatlan filmet meg csináltak már korábban is, szóval...

Egyébként az tény, hogy a Locke ismeretlensége okán nem feltétlenül fog bármilyen változást is elindítani, az inkább ilyen "meg lehet ezt is csinálni" jelleggel tartom fontosnak.
Ha már úgy is említettem a vágatlan filmeket, mint pl. a Rope azok esetében. Attól sem lett évi 600 ilyen produkció, de ha a Birdmanre kerül a szó, akkor mindenkinek az ugrik be párhuzamként.

Maksa · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.09. 15:04:07

A The Babadook - nak például helye lenne ezen a listán. Üdvözölendő lenne, szeretnék még ilyen zsigeri, elgondolkodtató horrorokat nézni a jövőben. De legalább a Locke benne van! :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 15:15:24

@Maksa: Erre is azt tudom mondani, mint a The Guest esetében, tök jó, hogy van, valószínűleg emlékezetes is lesz, csak a kritikusokon kívül senkit sem érdekelt, ugyanúgy az Annabelle-féle lóbüdzsé tucathorrorok fognak jönni továbbra is.

AldoWinnfield 2015.01.09. 17:55:26

@danialves: Nekem elég, ha még két-három rendező csinál egy olyan filmet, mint a Babadook. És ezt úgy mondom, hogy bár tetszett a film, olyan nagyra nem tartom. Viszont az éves horrortermésből kiemelkedik még így is. Plusz ha belegondolok, mekkora horror fan voltam és hol tartok most a témában, elég szégyenletes a maiak termése... (egyébként tetszett a még nem kirakott írásod a témában :D)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 18:10:11

@AldoWinnfield: Szerintem elbeszélünk egy kicsit egymás mellett, nyilván király, csak ettől még nem mondanám különösebben meghatározó filmnek a Babadookot.

AldoWinnfield 2015.01.09. 18:13:04

@danialves: Nem beszélünk el egymás mellett, mert nem az. De egy jó folyamat beindításához tökéletes!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 18:13:57

@AldoWinnfield: Hát őszintén remélem akkor, hogy tényleg egy jó folyamat indul be ennek köszönhetően :)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.09. 19:55:47

A Godzillát én kigyomlálnám innen a francba, áldokumentum fronton a Cloverfield és mondjuk a Világok harca is tudta kb. ugyanezt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 20:06:26

@Werewolfrulez: Na jó, de a Cloverfield áldokumentarista film is volt, a Godzilla meg egy mainstream blockbuster.
A Világok harcára meg őszintén szólva nem emlékszem ilyen pontosan, de emlékeim szerint ott inkább a forgatókönyv fókusza volt hasonlóképpen, mint itt a rendezésé. Tehát ott tudatosan úgy alakították az eseményeket, hogy egy ilyen nézőpontot kapjunk, a Godzillánál ez viszont sokkal finomabban jelenik meg, egy-egy beállításban vagy jelenetben. De erre külön kitértem a vonatkozó posztban is.
Tehát számomra ez azért más, mert itt nem egy speciális történetről, speciális technikáról volt szó (mint az említett kettő esetében), hanem olyan megoldásokról, amelyek gyakorlatilag bármelyik modern látványfilmre ráhúzhatók lennének.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.09. 21:24:50

@danialves: ez mind szép és jó, de nem érzem forradalmi változásnak, csak egy folyamat következő lépésének, amely szerintem nem fog újabb követőkre találni. Na de majd a jövő megmutatja, mi lesz az új trend.

Engem mellékesen rohadtul zavart a filmben, hogy kb. annyira elhúzták Godzilla teljes alakos akcióját, mint a Transformers 4-ben a Dinobotok szerepeltetését. Nekem ne mondja senki, hogy ez dramaturgai húzás, és hogy ez jó. Ez kérem szépen átverés, szívatás, trollkodás. Legalábbis én annak éreztem. Szóval ezért is volt számomra csalódás, és kifejezetten jelentéktelen film az új Godzilla.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 21:39:39

@Werewolfrulez: Én sem gondolom ezt másként, ezért is írtam, hogy a Godzilla majd akkor lesz nagy szám, ha Edwards rendez még 2-3 ilyen filmet. De szerintem ettől nem kevésbé fontos.

A másik felére meg most mit mondjak? Fel kell ezeket a dolgokat építeni, ha az első 30 percben ellövik, akkor az lenne a baj. A horrorokból aztán mindennél jobban tudnod kéne, hogy a nagy attrakciót (pl. a Babadookot) pont a végére kell hagyni és nem szabad az elején azzal kezdeni, hogy bemászik a démon a szobába.
Arról meg nem a filmesek tehetnek, hogy az egységsugarú néző azért ül be egy filmre, mert "fú Godzilla, fú Dinobotok", aztán meg meg van sértődve, hogy itt emberek próbáltak filmet csinálni. (Még ha ebben a két esetben nem túl nagy sikerrel is.)
Mindenesetre (most nem rád, hanem a jellemző kritikákra értve) nekem eléggé álszent, hogy valaki egyszerre fikáz eltartott kisujjal egy filmet, ezzel párhuzamosan meg azon panaszkodik, hogy miért nem az agyatlan darálásról szól az egész. Csak itt most nyilván telibe talál az a gondolat, hogy amilyen színvonalon Borenstein meg Krueger megírták a filmeket, éppenséggel lehetett volna egy nagy fight is az egész. De amikor a Pacific Rim ezt megadta tavaly, akkor szintén ment a sírás...

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.09. 22:35:16

@danialves: Nekem tetszett a Pacific Rim :D Mondjuk bűnös élvezet volt.

Ahhoz a lassú építkezéshez, amit a Godzilla produkált, minimum fél óráig nagytotálban kellett volna püfölniük egymást a monsztáknak, úgy, hogy a végére az egyik a zsigereivel fojtja meg a másikat. :) Nálam aránytalan volt a dolog.

A Dinobotok kapcsán meg az volt a legnagyobb baj, hogy gyakorlatilag a mechanikus "díszlet" szerepet töltöttek be Optimus segge alatt. 5 percig. Egy 165 perces filmben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.09. 22:41:19

@Werewolfrulez: Azért a végén elég sokat püfölték egymást, oké, nem 30 percig, de tényleg csak akkor lehetett hiányérzeted, ha a Pacific Rimből indultál ki.

Most remélem nem figyelnek ide a Paramount fejesei, de majd egy Dinobot spin-offban kapnak több szerepet, nem értem, egy TF filmnek miért kéne szükségszerűen róluk szólnia. Azért inkább a marketinget lehet anyázni, hogy ennek ellenére erről szólt kb. minden trailer meg promóanyag, de ha a 3 filmig megvoltunk nélkülük, akkor a negyedikben sem kötelező főszereplőnek lenniük.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.09. 22:44:12

@danialves: vagy akkor is hiányérzetem lehetett, ha az eredeti Godzilla-filmekből indultam ki. Amik speciel pont a püfölésből éltek :)

Valóban, a TF4-nél a marketingesek voltak a legnagyobb rohadékok.

cukkmukk 2015.01.10. 08:54:28

Nem tudom, nekem a Galaxis nem jött be. Lehet, mert a kritikák, vélemények alapján többet vártam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.10. 09:53:42

A locke egy nagyon jó film, sőt az idei év talán legjobbja, de hogy ilyen messze menő jelentősége lenne azt nem hiszem.

miért is? Hogy Hardy egymaga elvisz egy filmet a hátán, és hogy zseniálisan ábrázolja egy figura tragédiáját már tudjuk a bronson óta.

Hogy Hardy frenetikus azt idén inkább a peaky blinders 2. évadából derült ki ismét ahol egy zsidó gengsztert játszik, de olyan jól, hogy egy egy részben jó ha 5 percet szerepel de akkor simán lopja a sót mindenki elől.

Lauro 2015.01.10. 11:37:29

Én tartok attól, hogy az Interstellar bekerül az idők folyamán ebbe az ötösbe a rendező kultusza, a széles rajongótábor és a professzionális kivitelezése miatt.
A Godzillát én is nagyon bírtam. A Holtidiglant, attól tartok, beárnyékolják majd Fincher jobb művei.
Ami egészen "unikum", az a Sráckor; ez tényleg korszakos film.

(Még annyi:
"Akár a pénz- és erőforráshiány, akár a "mutassuk meg, hogy így is meg lehet csinálni" ambíciója dominált, igazán egy ilyen alkotáson sem lehetett látni, hogy ebben a formában lett volna a leginkább működőképes."
Azért a 12 dühös ember, A kötél, de talán még a Fülke is cáfolja ezt szerintem. Indokolt a zárt és egy tér, és igazán jól működtek ezek a filmek.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.10. 13:29:16

@Werewolfrulez: Azért én nem feltétlenül tartanám korrektnek egy modern blockbuster elvárásaival találkozó filmet szembeállítani az 50-60 évvel ezelőtti, sokszor azért eléggé trash-jellegű alkotásokkal, ha valamihez hasonlítod a Godzillát, hasonlítsd az Emmerich-féléhez, mindjárt jobb színben fog feltűnni. :D

@doggfather: Nem azért, mert Hardy egyedül elvisz egy filmet a hátán, hanem mert "Az egy helyszínen játszódó filmek mindig is egyfajta mellékes stílusként voltak jelen a filmvilágban, elvégre ritkán adódott olyan, hogy egy alkotó művészeti szempontból is indokolni tudta volna ezt a döntését." Itt viszont igen. De ugyanez bővebben a kritikában.

@Lauro: Most, hogy mondod, az Interstellar is itt lehetne, nálam nem feltétlenül a kultusz miatt, hanem mert az elmúlt 5 évben az Inceptionön és a Gravityn kívül ez volt az egyetlen blockbuster, ami önálló ötletből készült és siker volt.

A Locke-nál meg pongyola fogalmazás volt az "egy helyszínes film", "egy helyszínes és egy szereplős" lenne a tökéletes, éppen ezért különválasztanám mondjuk a 12 dühös embertől és a hasonló többszereplős drámáktól. A színdarabok beszivárgása nyomán egyébként is rengeteg ilyen van a filmművészetben.
A Fülke abból a szempontból megállja a helyét, hogy indokolt a zárt tér (mint ahogy pl. a szerintem egy fokkal jobb Buried esetében is), de igazából ezekben a filmekben csak klasszikus thriller elemként van felhasználva. Úgy értem, ezek a produkciók készülhettek úgy, hogy "milyen izgi lenne, ha egy telefonfülkében ragadt emberről szólna" és aztán nekiálltak írni belőle valamit, a Lockenál viszont szerintem sokkal szervesebb egészet képzett a megoldás, a karakterdráma és a mondanivalója a filmnek. De lehet, hogy csak én látok itt különbséget, mint ahogy a Godzilla jelentősége mellett sem kardoskodnak rajtam kívül sokak. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.10. 18:00:56

@danialves: értelek, de a film szerintem nem lett akkora siker, hogy a stílus ne mellékes legyen továbbra is. Bár ahogy írtam simán megérdemelné.
A tavalyi évben hardytól mindenkinek a piszkos pénz fog beugrani 5 év múlva és nem ez.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.10. 18:13:35

@doggfather: Fentebb már írtam:
"Egyébként az tény, hogy a Locke ismeretlensége okán nem feltétlenül fog bármilyen változást is elindítani, az inkább ilyen "meg lehet ezt is csinálni" jelleggel tartom fontosnak.
Ha már úgy is említettem a vágatlan filmeket, mint pl. a Rope azok esetében. Attól sem lett évi 600 ilyen produkció, de ha a Birdmanre kerül a szó, akkor mindenkinek az ugrik be párhuzamként."

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.10. 20:29:33

@danialves: akkor se hardy miatt se a stílus megmentés/megismertetés jogán nem hoz "maradandót" változást akkor miért is emlékeznek majd rá x év múlva?

Mert te, meg én fogunk, nekünk a burried is megvan így x év után is, de, nem hiszem, hogy az átlag néző egyáltalán emlékszik tá.

Sőt én aki igencsak hardy fan vagyok (ez már párszor kiderült) én se ezt fogom idénről megjegyezni tőle hanem a peaky blinderst ahogy fenntebb írtam. Söt ha egyszer sikerül megnézni még lehet a piszkos pénz is beelőzi, de az csak tony miatt. :-) nem akkor az mégsem. :-)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2015.01.10. 22:30:03

@danialves: Igen a Rope is zseniális, de nem is az évi 600 ilyen produkcióra gondolok, mert akkor ennyi erővel se a Locke, se a Holtodiglan, se a Sráckor nem fért volna be (bár ezek más szempontból is fontos filmek). Egyébként igen, a Birdmannél a kivitelezésre gondoltam. Szerintem viszonyítási alap lesz a modern filmeknél Rope ide vagy oda.

sage5 2015.01.11. 00:23:07

a holtodiglannak annyira gyenge eroltetett fantaziatlan a befejezese h lebuzza az egesz filmet a picsaba.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.11. 01:07:37

@doggfather: Nem az a lényeg, hogy ki mennyire emlékszik rá és végképp továbbra sem az, hogy melyik Hardy-alakítás lesz a kedvenced 2014-ből, hanem, hogy valaki megcsinálta ezt a filmet és van. Ezt nem tudom, hogyan magyarázzam tovább.
Egyébként listán szereplő filmek általam hangsúlyozott jelentőségét a Holtodiglan kivételével tulajdonképpen alig ismeri elvalaki. (Igen, még a Boyhoodét is, annak ellenére, hogy baromira meg fogják szórni az Oscaron.) Ilyen alapon könnyen lehet, hogy pont a Locke-ra fogunk inkább emlékezni, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az ilyen beszélgetésekben pont úgy fog előkerülni, mint most a Rope vagy a Power kolléga által simán csak a világ egyik legunalmasabb filmjének választott Orosz bárka a vágatlanok tekintetében. És erre talán jobb példa nem is kell annál, hogy egyiket sem láttam, és mégis emlegetem őket.

@Swarm: Egyáltalán nem zárom ki, mondjuk ebben sok múlik azon, hogy Lubezki mit alkot a továbbiakban. Mert már ott van a neve mellett a két Cuarón-film, amelyek közül mindkettő elsősorban erről a technikai zsenialitásról híresült el, és ha forgat még egy pár ilyet, a Birdman egyáltalán nem fog annyira kitűnni a munkásságából.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.11. 07:47:10

@danialves: pont az a lényeg, hogy ki mennyire emlékszik majd rá, hiszen különben példaként se tudja megemlíteni. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.11. 11:02:33

@doggfather: És most ahhoz, hogy én példaként emlegessem, miért is kell az átlagnézőnek emlékeznie rá meg a te kedvenc Tom Hardy-alakításodnak lennie? ;)

Dr. KOTász (Cobretti hadnagy) 2015.01.12. 14:36:15

Nyilván velem van a baj, és érzéketlen vagyok, de a Locke egy feleslegen elnyújtott, vontatott film, még akkor is, ha ettől különválasztom Tom Hardy alakítását, ami viszont tetszett. Maga a film ellenben nem. Nálam a Kálvária veri ezeket, persze láttam, a szerző is bepakolta a tavalyi kedvencei közé (a húszas listába).

Popcorn M 2015.01.14. 16:35:03

Nem hipszterkedésből, de nekem a Galaxis őrzői nem nagyon tetszett, de lehet, hogy ez annak tudható be, hogy telítődtem a Marveles, szuperhősös hülyeségekkel... Annak nagyon örülök, hogy a Sráckor benne van az 5-ben. Talán az a film a 2014-es legjobb :) És nem mellesleg a bemutatód is nagyon jó ;)
süti beállítások módosítása