Klasszikusok újragondolva. Nem, nem írt át senki semmit, arról van szó csupán, hogy 19. századi klasszikusaink kerülnek új megközelítésbe. Ráadásul időnként elég megdöbbentőbe, mert ki gondolná például, hogy Arany Jánosnak imposztor-szindrómája volt, vagy azt, hogy Arany János fia, Arany László (Laci) Hübele Balázsa bizony megpróbált megerőszakolni egy hölgyet, és akkor csak két dolgot emeltem ki az előttünk sorjázó történetekből. Irodalmi bulvár? Szerintem nem az, hanem nagyon is érdekes sztorik tárháza ez a kötet, amelyben új oldalukról ismerhetjük meg klasszikusainkat, és egyáltalán nem mellesleg újraolvashatjuk írásaikat, költeményeiket is. Számomra például meglepő információ volt, hogy Petőfinek novellája is volt, ráadásul nem is rossz, de ennél is érdekesebb magánéleti szál az, hogy miközben Szendrey Júliának udvarolt, megkérte egy színésznő, Prielle Kornélia kezét is. Vagy például eddig úgy tudtuk, hogy Madách Imre válása után remeteéletet élt, nos, kiderült, hogy ez egyáltalán nem így volt, nagyon is élt, beleszeretett egy tót parasztasszonyba, sőt még verset is írt hozzá. Vagy például belegondoltunk abba, hogy mit élt át Mauks Ilona, mielőtt kimondta volna a második boldogító igent Mikszáth Kálmánnak (és nem, nem első szóra történt ez meg, először nemet mondott, hogy aztán szépen lassan beadja a derekát). Miközben a szemünk előtt bontakoznak ki nagyjaink kisebb-nagyobb életrajzi sajátosságai, a műveikbe is bepillantást nyerhetünk, melynek eredményeként újra eszünkbe juthatnak az iskolában tanult versek, én például teljesen belemerültem a költeményekbe, óriási élmény volt. Rohanó világunkban ritkán olvasunk verset, főleg nem klasszikusat, ezért különleges állapotba kerülhetünk ennek a kötetnek köszönhetően, visszajönnek a gyerekkori emlékek, azonban már teljesen másként látjuk a régen ismert sorokat, felnőtt fejjel teljesen más újraolvasni a régi nagy kedvenceket, vagy ritkaságokat felfedezni. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, egyetlen hibát tudok felróni neki, ami elsősorban szerkesztési probléma: időről időre megtörik az oldalakat az idézetek, össze-vissza kell lapozgatni, hogy ne zökkenjünk ki a gondolatmenetből, ami egy kicsit zavaró, de ennél több problémám nem volt vele, ez egy jó könyv.

Miért vádolta magát Széchenyi (különleges élmény az őrültek házából írt levelét olvasni), miért volt csalódott Katona József, miért optimista Kölcsey Hymnusa, mennyire volt apakomplexusa Arany Lászlónak, milyen volt Petőfi Zoltán élete, miért volt haragban Gyulai Pál és Jókai Mór? Csak néhány kérdés, amelyekre megkapjuk a választ ebből a különleges könyvből.

Besorolhatatlan a műfaj, valahol az irodalmi bulvár mezsgyéjén táncol a szerző, de mégsem megy le bulvár szintre, habár sokat foglalkozik nagyjaink magánéletével. Megtudhatjuk, miért dobta el az özvegyi fátyolt a gyászév letelte előtt Szendrey Júlia, milyen pokoli volt a második házassága, és miért ítélte el korának közvéleménye. Tragikus sors jutott Petőfi Sándor fiának, Petőfi Zoltánnak, szomorú látni, milyen fiatalon és boldogtalanul távozott az élők sorából. Petőfiékről sok érdekességet tudunk meg, talán a legmegdöbbentőbb az, hogy a koltói mézeshetek egyáltalán nem olyan idillien teltek, ahogyan gondolnánk, a fiatal szerelmeseknek bizony meggyűlt a bajuk a hirtelen rájuk szakadt folyamatos együttélés nehézségeivel. Jókairól úgy tudtuk, hogy boldogan élt Laborfalvi Rózával, erre kiderül, hogy a nagyasszony igazi fúria lett, miután visszavonult a színpadtól és minden energiáját a háziasszonyi létre fordította, arról nem is beszélve, hogy úgy néz ki, ura bizony megcsalta egy fiatal lánnyal (akiről Noémit mintázta Az aranyemberben), és emiatt majdnem el is váltak, de aztán persze nem tették meg ezt a végzetes lépést. Ha már Jókai: ki gondolta volna, hogy Mikszáth Jókai-komplexusban szenvedett, örök második volt a híres író árnyékában. Ha már Mikszáth: nem gondoltam volna, hogy az erkölcsös szerzőnek bizony voltak nem éppen viktoriánus korba illő mondatai is. És így tovább lehetne folytatni a végtelenségig, maradjunk annyiban, hogy egyetlen percre sem unatkozunk, sztori követ sztorit, miközben olvashatjuk nagyjaink műveit, hát kell ennél több egy míves szórakozáshoz?

Szánom-bánom bűnömet, de eddig még nem olvastam Milbacher Róberttől semmit, azonban már nagyon sokat hallottam róla, és kíváncsiságom vezetett odáig, hogy belevágtam ebbe a könyvbe. És nem bántam meg, remek könyvet kaptam, amelyből sok érdekességet tudtam meg klasszikus szerzőinkről, és egyáltalán nem mellesleg fülig merülhettem a műveikbe, teljesen más dimenzióba tudják emelni az olvasót ezek az alkotások, fényt hoztak a mindennapok szürkeségébe. Furcsa dolog szembesülni a versek erejével, hiszen jómagam ritkán olvasok ebben a műfajban, dacára annak, hogy mindig is szerettem az irodalmat, de valahogy a versek kimaradtak az életemből. Azonban most bepótolhattam jó néhány 19. századi klasszikust (pontosabban újraolvastam őket, hiszen mindről tanultam az iskolában, nem egy verset kívülről kellett tudni, döbbentem tapasztaltam, hogy egyáltalán nem felejtettem el a régi sorokat), nagyon szép napom volt, amíg ezt a könyvet olvastam, sajnos gyorsan végeztem vele, kár, tarthatott volna tovább a varázs. Nehéz visszatérni a hétköznapokhoz egy ilyen emelkedett költeményekről szóló alkotás után, nekem inkább ez az élmény maradt meg, nem is annyira a költők, írók magánéleti történései.

Kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek, aki szereti az irodalmat, a verseket, szeret barangolni a régmúltban, és nem vet meg egy kis intimpistáskodást, ha nem is bulvár szinten. Megrázó pillanatokat is köszönhetek ennek a kötetnek, nagyon fájdalmas volt Arany János sorait olvasni a lánya halála után, ahogyan másként ugyan, de Széchenyi mondatai is szívet tépőek az elmegyógyintézetből. Jó volt újra találkozni régi nagyjainkkal, érdekes dolgokat megtudni róluk, feleleveníteni örökbecsű soraikat, megmerítkezni egy kicsit a magas irodalomban, mai világunkban tényleg különleges élményt tud nyújtani ez a remek kötet. Egy klasszikus nem véletlenül válik azzá, ma is tudnak érvényes mondanivalót mutatni nekünk ezek az régen íródott sorok, hiába régies a nyelvezet - bevallom őszintén, kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam, hiába, ritkán olvasok a 19. században íródott szöveget - , mégis megérint és magával ragad, szívet zúz, lelket ráz, vagyis hatni tud ránk még felnőtt fejjel is. Különleges utazás volt ez a múltba, jó volt egy ideig ott tartózkodni, sokat megtudtam a korszakról és klasszikusainkról, de az igazi élmény a versek olvasása volt. Jó kis könyv ez, kár lenne kihagyni az életünkből.

9/10

A könyvet a Magvető kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.