Gareth Edwards nevét manapság leginkább a közelgő Godzilla reboot kapcsán lehet hallani, azonban nem véletlenül őt választották az óriásszörny legújabb pusztításának levezénylésére. 3 éve alkotta meg a címben szereplő művét, klasszikus low-budget módszerekkel: forgatási engedély nélkül filmezett a különböző helyszíneken, ő maga írta-rendezte-fényképezte az alkotást, sőt, még a vizuális effekteket is saját maga készítette el. Mindeközben pedig létrehozott egy teljesen más stílusú művet, mint amire mindenki számított.
6 évvel ezelőtt a NASA egy szondát küldött ki az űrbe, amellyel életet próbáltak keresni. A szonda visszatéréskor Mexikó északi részén becsapódott, és azóta hatalmas szörnyek lepték el ezt a területet. Az amerikai és a mexikói hadsereg folyamatosan igyekszik visszaszorítani a lényeket, azonban csak odáig jutottak el, hogy kialakítottak egy fallal körülvett fertőző zónát. Samantha Wynden (Whitney Able) ettől a zónától délre sérül meg, ezért apja (aki többek között újságokkal foglalkozik) elküldi egyik fotósát, Andrew Kaulder-t (Scott McNairy), hogy hozza vissza a lányt az USA-ba. Hamarosan viszont azon veszik észre magukat, hogy az egyetlen lehetőségük az maradt az átjutásra, ha nekivágnak a tiltott zónának.
A felállás egy kellemes posztapokaliptikus horrort sejtet, de legalábbis egy akció-thrillert, ehhez képest egyáltalán nem történik semmi ilyen a képernyőn. Eleinte azt hittem, csak az expozíció nyúlik nagyon hosszúra, de tévedtem. Nehéz lenne műfajilag besorolnom a látottakat, de tulajdonképpen egy fiktív környezetbe ágyazott romantikus road-movieról van szó, ahol sokkal nagyobb hangsúly van a bemutatott környezeten és a karakterek kapcsolatán, mint magukon a szörnyeken. Ez azonban nekem abszolút pozitív csalódást okozott: gyakorlatilag egyszerre fedeztem fel a szereplőket és velük együtt ezt a különleges világot, csodálkoztam rá (még ha földrajzilag helyenként ezt hatalmas marhaságokkal érték is el), és ez feledtette azt, hogy alig voltak hátborzongató pillanatok, vagy adrenalinnal telített akciók és menekülések. Legalábbis valamilyen szinten feledtette.
Azért mondom ezt, mert bár a fókuszpontok megváltoztatása önmagában jól sült el, az ezt kiszolgáló történet már kevésbé. Ahhoz képest, hogy a teljes játékidő szinte teljesen a két főszereplő kibontakozásának van alárendelve, karaktereik, és a köztük kialakuló vonzalom mélységében alig több, mint egy blockbuster sablonos szerelmi szála. A látottak lényege pedig valahogy elfolyik a képek sűrűjében, és csak valami halvány USA bevándorláspolitika kritika marad belőle (pedig bevallottan nem ez a cél).
De nem tudom nem értékelni a remek fényképezést, a hangulatot, mindazt, ami ezen hiányosságok ellenére mégis élménnyé teszi ezt a filmet. Nem mondom, hogy ez mindenkinek tetszeni fog, de talán érdemes egy próbát tenni vele, azt pedig ezek után kifejezetten várom, hogy Edwards hogyan tud új életet lehelni Gozdillába.
8/10