A 10 legjobb Brad Pitt-film
2014. október 17. írta: NY124

A 10 legjobb Brad Pitt-film

A Fury érkezése kapcsán úgy gondolom, hogy aktuális kitárgyalni a címben említett témát. Brad Pitt a mai amerikai filmipar egyik meglehetősen érdekes szereplője, máris elmondom miért. Bevallom, hogy sokáig én magam sem kedveltem őt és hosszú ideig próbáltam elkerülni a filmjeit, néhány rossz tapasztalat és az azok által keltett bizalmatlanság miatt. Úgy gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, annak ellenére, hogy több generációnak pedig ő szolgált kigyúrt, macsó férfiideálként. De itt most nem ez a megosztó lét a lényeges, hanem az, hogy az évek során egyre több és több filmet néztem meg, és az addig üresnek és ellenszenvesnek tűnő sztárocskáról szépen lassan kezdett egy sokkal összetettebb kép kirajzolódni. Rá kellett jönnöm, hogy Brad Pitt ügyesen válogat az eljátszandó szerepei között, interjúiban el is mondta, hogy az utóbbi időben különösen igyekszik jó rendezőkkel együtt dolgozni. Emellett már a kilencvenes években elkezdte megmutatni, hogy jó színészi képességekkel is rendelkezik, és szolgált pár nagyon meglepő teljesítménnyel. Bár az tény, hogy ettől függetlenül továbbra is Hollywood elsőszámú celebjei közt tartjuk számon. Igaz, hogy több kiváló filmhez is adta nevét, azonban számos teljesen érdektelen vagy hitvány darab is be-becsúszott, mint például a Mr. és Mrs. Smith című igénytelen blockbuster. Tipikus példa arra, hogy Bread és Angelina kihasználják népszerűségüket és ezzel keresik meg a kenyérrevalót (a szóvicc szándékos).

Én most a már fentebb említett kiváló darabok közül próbálom összeállítani a tíz legjobbat, a lista után pedig felsorolok néhány említésre érdemes darabot. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy a sorrend ilyen szinten már képlékeny, valamint fontos, hogy nem csak az színészi alakítás, hanem a film minősége is nagymértékben figyelembe lett véve a lista kialakításakor.

10. Pénzcsináló / Moneyball (2011)
money.jpg

Billy Beane igaz története alapján készült el ez a hat Oscar-díjra jelölt alkotás, ami egyszerre életrajzi dráma, illetve okos kritikával rendelkező sportfilm, ami talán még a menedzserek és a klubok szemléletén túlmutató tartalommal is rendelkezik, gondolok itt az amerikai álomra, illetve Beane személyes drámájára. Az operatőri munka nagyszerű (Wally Pfister), a történetvezetés és a rendezés pedig egy nagyon precízen összerakott, koherens, sallang nélküli végeredményt ad. Pitt remek alakításán túl Jonah Hill és Philip Seymour Hoffman nevét fontos megemlíteni. A történet szerint Beane, fiatal korában óriási tehetség volt, aki végül játékosként mégis csúnyán megbukott. Később remek csapatfőnök vált belőle, aki szerződve egy közgazdásszal, statisztikai elemzéssel, aprópénzen olyan játékosokból álló csapatot állít össze, akikről már mindenki lemondott. Céljuk pedig megnyerni a bajnokságot.

9. Becstelen brigantyk / Inglourious Basterds (2009)
Inglourious-Basterds-inglourious-basterds-18440744-1280-854_1.jpg

Tarantino újabb filmjei jellemzően életmű szintjén lényegesek és valljuk be, a Ponyvaregény óta inkább fejet hajt a filmtörténet előtt, ahelyett, hogy formálná azt. Ám ez az alkotás talán egy hajszálnyival kilóg ebből a sorból, a következő okok miatt: a túlzásokból egy kicsit visszavéve teret engedett a párbeszédek, az intelligens forgatókönyvi megoldások, a nagy színészi játékok, a feszültségkeltés elemeinek. A rendezőre az utóbbi években oly jellemző véres brutalitás túlburjánzása helyett egy okosan és szépen összerakott, kalandfilmes, akció és thriller elemekkel is operáló háborús drámát kapunk.  Pitt mellett európaiak is bőven hozzájárulnak a hihetetlen színészi gárdához, érdemes fellapoznotok valamelyik oldalt emiatt. Akit mindenképp érdemes kiemelni az Waltz (és Kruger, Fassbender, Roth, Brühl, és…).

8. Égető bizonyíték / Burn After Reading (2008) (kritikánk)
burn-after-reading-burn-after-reading-10-12-2008-12-09-2008-31-g.jpg

A Coen testvérek művei is inkább abba a kategóriába esnek, hogy mindegyikben van valami zseniális, remek összetevő, és inkább csak a személyes preferenciák döntenek, hogy melyiket kedveljük leginkább. A néző jellemzően csak a brutálisan kiváló és a kevésbé remek filmek közül válogathat, ami igen hálás feladat. Az Égető bizonyítékis inkább az utóbbiak közé tartozik. Azonban még mindig bőven tartalmaz magában sokrétű társadalomkritikát, mélyen kidolgozott karaktereket, zseniálisan humoros és pontos paródiát, a szereplők történetének teljes kisiklásával pedig egy groteszk és átfogó élményben van részünk. Már az alapfelvetés is rengeteg gúnyt és komikumot ígér, ennek tálalása pedig a rendezőpáros egyedi fekete humorával válik igazán csalogatóvá. A szereplők listáját itt is érdemes átlapozni, egytől egyig jó nevekkel van dolgunk.

7. Blöff / Snatch (2000) (kritikánk)
Snatch_1.jpg

Guy Ritchie kissé öncélú, több szálón futó és A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőrenagyon hasonlító agymenése alapból nem lenne több mint egy szórakoztató marhaság. Amiben nagyon erős, az a kiváló forgatókönyv, ami frappánsan lett megírva. A végtelenségig idézhető párbeszédekkel, a több szálon futó cselekmény remeg szövögetésével és a karakterek, valamint a hozzájuk tartozó párbeszéd kissé sztrereotíp, de kiváló bemutatásával emeli ki a Blöfföt a többi film közül. A megoldások hasonlítanak Tarantino módszereire. Sokszor hangzanak el a cselekmény szempontjából lényegtelen párbeszédek, amelyek inkább a szereplőkről mesélnek sokat, illetve a non-lineáris, egymással ütköző szálak sajátos kezelése is megjelenik. A sok ikonikus karakter közül Pitt is emlékezetessé tette a sajátját.

6. Bábel / Babel (2006) (kritikánk)
babel-movie-stills02.jpg

Alejandro González Inárritu filmjében szintén több szálon fut a cselekmény, de a felszínen úgy látszik, hogy nincs bennük semmi közös. A Bábel valóban a bábeli zűrzavart, a bibliai történet következményét próbálja bemutatni. Azonban sokkal inkább kihangsúlyozza, hogy az emberi kommunikáció elégtelen volta nem csak a fizikai távolságban és a nyelvi korlátokban mutatkozik meg, hanem annál sokkal több mindenben. A közös kommunikáció hiányában, abban, hogy a gondolataink és a cselekedeteink sokszor szöges ellentétben vannak egymással, valamint az ennek következtében kialakuló kaotikus és nyomasztó helyzetben. A szomorú történet végére mégis kapunk egy pozitív tanulságot, mégpedig azt, hogy a kapcsolatra még a saját magunk teremtett káoszban is van lehetőség, bármennyire is hihetetlenül hangzik.

5. Thelma és Louise / Thelma & Louise (1991)
thelma.jpg

Alapvetően egy komoly, lényeges feminista üzenettel rendelkező darab (még abból a feminizmusból, ami nem torz és valóságtól elrugaszkodott), olyannyira nem szájbarágósan tálalva, ez az összetevő akár figyelmen kívül is hagyható. Ezzel együtt, és ezen túl is a film lépten-nyomon a forgatókönyvíró Callie Khouri és a rendező Ridley Scott hozzáértéséről tanúskodik, a kilencvenes évek stíluselemeit erősen magán hordozva. Egyszerre kalandos road movie, a vége felé már inkább dráma, emellett pedig egy krimi-szerű nyomozós szál is végigcsordogál a történetben. A színészi gárda itt is figyelemre méltó, nekem Michael Madsen szereplése volt még kellemes meglepetés a sok sztár mellett. Brad Pitt itt még a tipikus szépfiú szerepét játssza, de az ő karaktere is kap egy meglepő plusz csavart.

4. Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford / The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (2007) (kritikánk)
james.jpg

Azt a leszámolást a western legendájával, amit még Sergio Leone kezdett el, majd olyanok folytattak, mint Clint Eastwood, (Unforgiven) a fent említett, hosszú címmel ellátott alkotás tetőzi be. A lassan csordogáló történet Jesse James és gyilkosa, Robert Ford történetét és a teljesen visszájára forduló személyes kapcsolatát mutatja be, lenyűgöző színészi teljesítményekkel és kiváló zenével megtámogatva. Pitt meglepően jól mutatja be az egyre paranoiásabb és kegyetlenebb bandavezért, Casey Affleck pedig a nagyravágyó, de naiv és kisstílű Fordot. Mindketten hitelesen adják át a történetben rejlő karakterfejlődést (vagy karakterromlást?). Ami pedig a legnagyobb erénye a műnek, az az, hogy a lényegénél képes megragadni a western hangulatát. Az idealizált cowboyok és a legendás pisztolypárbajok helyett egy nyers és brutális világot tár elénk, ami sokkal közelebb ál a valósághoz.

3. 12 majom / Twelve Monkeys (1995) (kritikánk)
twelve_monkeys_65031-1280x800.jpg

Itt érkeztünk el a lista azon részéhez, ahol a sorrendiséget tenni már-már lehetetlen. A rendező a zseniális Terry Gilliam, a főszerepben pedig Bruce Willis. Willis kimondottan jól lavírozik a szerepében, Brad Pitt pedig látszólag rengeteget dolgozott azon, hogy jól adhassa át őrült karakterét, plusz szerintem Gilliam is sokat utasítgathatta. Mindenesetre a végeredmény parádés. A 12 majom tartalmilag lehengerlő mélységekig hatol az emberi psziché, a normalitás és abnormalitás kérdéseiben, a tudományok terén, az érzékelés, észlelés, percepció témájában, az apokaliptikus vízió és az antiutópia pedig a tudomány veszélyeire hív fel. Emellett pedig hangsúlyosan kap említést a történelem, az időutazás, a fogyasztói társadalom, a misztikus és mitologikus elemek Willis Kasszandra-szerű szerepében. Mindezt egy rejtélyes sci-fi thriller elemekkel operáló történetben, amely már nagyon hajlik a tökéletesség felé (egy szerencsére nem tolakodó szerelmi szál is belefért).

2. Harcosok klubja / Fight Club (1999) (kritikánk)
fightc.jpg

David Fincher rendezésében, Pitt és Norton főszereplésével készült el az eleinte még a kritikusokat is megosztó, azóta kultuszfilmmé vált Harcosok klubja. A könnyen félreérthető, erőszakos film esetében fontos észrevenni, hogy több annál, mint ami a felszínen látható: a mára már a közhelyek szintjén emlegetett, a fogyasztói társadalmat és a materialista hozzáállást kritizáló mondatoknál és a férfiasságot kiemelő verekedős klubnál. Tyler és a narrátor karaktere komoly változáson megy keresztül, összpontosítani kell a fejlődés dinamikájára, és észre kell venni azt, hogy a két személyiség kapcsolata mennyire szoros, és mennyire képlékeny. Roger Ebert azt mondta, hogy hiába a Nietzsche nyomdokain haladó filozófia és bármit is gondol a mondanivalójának Fincher, a nézők nagy része nem fogja megérteni. Én úgy gondolom, hogy érdemes aláásni. A filmtechnikai kérdésekben Finchernél jellemzően nem szoktak nagy félresiklások lenni, így ezt nem érinteném a rövid leírásban.

1. Hetedik / Seven (1995) (kritikánk)
seven.jpg

A történet egy kiöregedő, megfáradt detektív (Morgan Freeman) és a fiatal, forrófejű újonc (Brad Pitt) közös ügyéről szól. Az egyiknek ez az utolsó, a másiknak pedig az első ügye a városban, ahol szinte folyamatosan esik az eső, és folyamatosan szürkeség és sötétség honol. Egy gyilkos után nyomoznak, aki a hét főbűnt végigjárva szedi áldozatait, eközben Somerset talán megpróbál egy kicsit átadni a tapasztalataiból Mills nyomozónak. Bár Fincher inkább szimbólumokkal és a magába szippantó hangulatteremtéssel próbálja átadni a vízióját a számunkra, de a kulturális utalások, a közönyről, erkölcsről és a romlott világról való elmélkedések - amelyeket jellemzően Somerset nyomozó bölcs lényén keresztül kapunk - bőven kielégítőek. A Hetedik egy pokoljárás, amelynek az értelmét végén a gyilkos által elénk tárt dilemma jóról és rosszról valamint az óriási csavar adja meg igazán. Egy olyan nyomozós pszichothriller ez, amely nagyon törékeny, és a legkisebb hiba is tönkretehette volna. Akár egy rossz színészi játék, főleg akkor, amikor a gyilkos személye igazán középpontba kerül, egy gyengébb fordulat, értelmetlen párbeszédek, kidolgozatlan hátterű szereplők, miegymás. Szerencsére ezek közül egyik sem következett be, és megkaptuk az egyik legjobb hollywoodi mainstream filmet és az egyik legjobb zárójelenetet.

Említésre méltóak:

Bár egy teljes életművet lefedni nem vagyunk képesek egy ilyen cikkben, listázásra meg vannak egyéb oldalak, egy nagyobb perspektíva érdekében még célszerűnek tűnik megemlíteni néhány arra érdemes darabot. Egyéni teljesítményben és magában a film minőségében is van mit felmutatnia a Folyó szeli ketté és a Kalifornia - A halál nem utazik egyedül című alkotásoknak. Az előbbiben két fiatal testvér történetén keresztül kapunk egy érdekes és elgondolkodtató művet többek között életről, elmúlásról, ebben Pitt a testvérpár aktívabb, zabolátlanabb felét játssza. Az utóbbi pedig a pszichopata jellem bemutatásában erős. Az átlagnál jobban sikerült film noir az Ölni kíméletesen, drámában pedig ugyanez igaz a Sleepers – Pokoli lecke című filmre. A blockbusterek közül megtörik a gyenge színvonalat, de nem kiváló vagy maradandó a Trója, a Z világháború és az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi. Nagy nevekhez kötődnek a következők: A jogász és Az élet fája. A Cormac McCarthy által íródott és Ridley Scottáltal rendezett filmnek se füle se farka, de legalább érdekes gondolatokat sikerült elszórni benne. Terrence Malick megosztó alkotása pedig egyszerre inkoherens és lebilincselő. Ott van még a Hét év Tibetben, egy fejbevágóan tanulságos sztori, megtörtént események alapján, de sajnos a vásznakra került verzió egy picit többet foglalkozik magával a felfedezővel (Heinrich Harrer), mint azzal, amit felfedez, így lecsúszott a listáról. Végezetül marad az Interjú a vámpírral, ami hiánypótlónak számít, hiszen nagyon ritka a jó vámpíros film, ez pedig a stíluson belül jobbnak számít (az Alkonyat még mindig nem az).

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr226778579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.17. 12:10:06

A Bábel hogy a francba előzheti meg a Blöfföt?

Még jó, hogy eleve nem olvasom ezt a szar blogot, mert ezek után tuti nem olvasnám.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.10.17. 12:12:57

Szokásos szar "színvonal", szar "lista". El se olvastam, elég "volt" végigpörgetnem. Dilettánsok firkálnak ide, "ez" most már egész "biztos"!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.17. 13:48:08

Nem említésre méltő a Kalifornia - A halál nem utazik egyedül hanem konkrétan hiányzik a listáról, Pitt nagyon jó benne.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 15:11:11

@doggfather: Igazad van, miatta nagyon sokat törtem a fejem a lista kialakításakor, ez az egyik film azok közül, amelyek éppen lemaradtak. :)

osvathzoltan 2014.10.17. 15:16:20

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma

b.wayne 2014.10.17. 20:35:17

Meet Joe Black valamint a Benjamin Button szerintem legalabb az emlitesre meltoak kategoriaba bele illenek

b.wayne 2014.10.17. 20:37:37

ja es a masik Pitt-Hopkins film: Legends of the Fall

fabit 2014.10.17. 20:45:42

Mi a helyzet a Trojával?

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 20:52:48

@fabit: A Trója az említésre méltóak között van felsorolva.

@b.wayne: Örülök, hogy megemlítetted őket, számítottam rá, hogy sokaknak hiányozni fognak. Szerintem egyik film sem több a "kategóriájában jó, de amúgy nem kiemelkedő" típusnál. A Joe Black nagyon giccses és terjengős, semmiképp nem tudnám elképzelni itt, sajnálom.

Boyzndahood 2014.10.17. 20:59:32

"A Joe Black nagyon giccses és terjengős"

Inkább ez az érvelés az... :D Shots fired.. :D

Simán befért volna, viszont egy ilyen lista nem lehet igazán objektív, meg tízbe belesűríteni se lehet az összes jó filmjét.

Végre egy értelmes kritika is megjelent a blogon btw...

Kertiretek (törölt) 2014.10.17. 21:00:12

@NY124 (Darvas Tamás): A Joe Black giccses? Veled sem ülnék be egy moziba. Persze ízlések és pofonok.

springer 2014.10.17. 21:01:06

Nakéremszépen!
Megmondom a tutit.

Természetesen a No.1. Brad Pitt film a Folyó szeli ketté! Gondolom nem kell elmagyaráznom, miért.
Viszont, ha Interjú a vámpírral, akkor Lestat forever. (bár TomKrúzt útálom ám)
Trója nem egy nagy cucc, de a hangulata mocskosul el van találva.

Gringo 2014.10.17. 21:01:30

Hol van a Szenvedélyek viharában?

nitroerdely (törölt) 2014.10.17. 21:07:59

Nagyon örülnék, ha legközelebb odaírnák minden filmcím mellé az eredeti címet is, mert fingom nincs, hogy melyik az a Folyó szeli ketté vagy az Ölni kíméletesen.

springer 2014.10.17. 21:11:11

@Gringo: Nincsen. :( b.wayne-nek is hiányzik... Nekem is.

springer 2014.10.17. 21:12:53

@nitroerdely: River Runs Through It, Killing Them Softly

fuszujka 2014.10.17. 21:14:16

@danialves: Inkább az a kérdés, hogy egy ilyen listán hogy lehet első a Hetedik!

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 21:18:25

@Kertiretek: Igen, az "ízlések és pofonok" mindig áll egy szubjektív téma esetében. A kritikák, vélemények, listák mindig azok.

@springer: Engem azért érdekelne, ha leírnád miért gondolod így, puszta kíváncsiságból.

springer 2014.10.17. 21:26:06

@NY124 (Darvas Tamás): Mit miért gondolok így? Kérlek pontosíts kicsit.

shwarcz bácsi 2014.10.17. 21:30:59

Egyszer majd valaki írja már le, hogy mi a fene szükség van ezekre az "írásokra" ?

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 21:35:08

@shwarcz bácsi: Olyan sekélyes életünk van, hogy csak a fent leírt sorok adnak neki értelmet. Bocsájtsd meg ezt nekünk.

T.Levente 2014.10.17. 21:35:32

A top 3-ból kimaradt a Szenvedélyek viharában! De hogy meg sem említik....!!!

Mészáros Laci 2014.10.17. 21:39:05

@b.wayne:

De hát annyi filmben szerepelt, ötvenes listát is készíthetnénk.

A Joe Black-ban egyébként tényleg jót alakított. Brad Pitt igazi színész, és most szembeállítom a karakterszínészekkel, akik minden szerepükben ugyanazt az egy karaktert játsszák el (Jack Nicholson pl. mesterien).

arisztokrata 40+ 2014.10.17. 21:41:00

Kedves " Smoking Barrels"
Nem mindig értek egyet a véleményetekkel, de azért nagyon tetszik ahogyan írtok.
Sok esetben olyan filmekről van szó amit már láttam, de véleményetek egy új megvilágításba helyezi az illető filmet.
Ilyenkor újranézem őket, és sok esetben igazat adok nektek.
Azért írom mindezt , mert felfordult a gyomrom az egymondatos hozzászólások olvasásakor amelyekben a " fikázás" az alapvető üzenet és vélemény .
Ne adjátok fel, csak így tovább.
Üdv

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 21:46:46

@arisztokrata 40+: Nagyon szépen köszönöm, köszönjük a támogatást. :) Igazából ez is lenne a lényege szerintem a blognak, az érvek és aspektusok összehasonlítása, megvitatása. Öröm az ilyet olvasni.

@shwarcz bácsi: Arra gondolsz, hogy a listás formátum értelmét írjam le? Azért kérdezek vissza, mert ez a hozzászólás ilyen megfogalmazásban inkább offenzív, mint konstruktív.

Janeakkoris 2014.10.17. 21:58:37

@b.wayne: Pontosan ezt akartam mondani :)

heimdall 2014.10.17. 23:02:18

A Szenvedélyek viharában nálam is ráfér, szerintem egy erős 4-es dráma, kiváló alakításokkal.

Editor Bob 2014.10.17. 23:06:09

Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de az említésre méltóak közé betettem volna Az Ördög maga c. filmjét is, szerintem a film is jó volt, és Pitt is jót alakított.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 00:17:03

@shwarcz bácsi: Abból "kiindulva", hogy másodszor kérdezed "már" meg, most már "elhiszem", hogy tényleg érdekel "és" nem "csak" trollkodni akarsz.
Szóval, "hogy" kapj egy "értelmes" választ "is": amíg "a" kérdést úgy "teszed" fel, hogy mi "szükség" van rájuk, addig esélyed "sem" lesz megérteni, "mert" eleve fordítva ülsz a "lovon".

b.wayne 2014.10.18. 00:58:23

@NY124 (Darvas Tamás): Akkora színészről beszélünk, hogy a hatvan valahány filmjéből hálistennek elég nehéz olyan top10-es vagy akár 20-as listát létrehozni amiben mindenki egyetért, sőt, ez nyilván teljes mértékben lehetetlen, mivel egyrészt ízlésekről beszélünk, másrészt az is kérdés, ki mi szerint osztályoz: a színészi alakítás vagy maga a film? (Joe Blacknél pl főként az előbbi az ami miatt említésre méltóbb szerintem mint pl egy Trója)

Mivel ebben az országban is elég ritka a kultúrált véleménycsere, szerintem jobb lenne a "10 kedvenc Brad Pitt-es filmünk" címet adni legközelebb, rangsor nélkül, ezáltal mentesülnétek (vagy legalábbis jóval kevesebb lenne) a tök felesleges felháborodásoktól, de ugyanakkor további javaslatokat nyilván mindenki megosztana másokkal. Csak egy ötlet...

b.wayne 2014.10.18. 01:02:12

...már persze akkor, ha nem pont a sok klikk és komment a fontos:)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 01:43:24

@b.wayne: Nem is céluom egy olyan lista létrehozása, amellyel mindenki egyetért, mivel maga a blogolás, a cikkírás, sőt (szerintem) maga az újságírás is egy szubjektív dolog. Minden toplista címe után oda lehetne írni, hogy "szerintem". Ennek felismerése valójában nem egy nagy feladat. Ennek ellenére sokaknál elmarad. A kultúrált véleménycserének is ennek tudatában kellene lezajlani.

Az, hogy egy teljesen objektív lista létrehozása lehetetlen nem amiatt van, hogy sok filmje van Brad Pitt úrnak, - még a közül a hatvan közül is 10-15 olyan van amit az ember valóban jónak tart, ezek közül már nem olyan nem nehéz feladat szelektálni - hanem amiatt, hogy már műfaji szinten nem lehetséges. És bár valóban korrektebb lenne ilyen szempontból a rangsorolás elhagyása és a cím élének enyhítése, én a kényszeres objektív látszat fenntartása helyett másra törekszem (tehát ez az aspektus nálam nem játszik). Mégpedig arra, hogy (a toplistás formátum esetén) őszintén megosztom az általam kiválónak tartott filmeket, amelyekben egy adott színésznek szerepe volt, mindezt pedig úgy teszem, hogy kihangsúlyozom azt, hogy ezeket én a legjobbnak tartom. Talán ezzel is erősebb hatást keltek azokban, akik komolyan veszik ezt a kis bejegyzést, így sarkallva őket eszmecserére, filmezésre.

ComLo 2014.10.18. 05:54:08

Az ilyen listák szerintem is csak egy vitaindítónak jók, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Így teszek én is :-) .

A blöfföt és a ravaszt nem (csak) a történet és a karakterek emelik ki a tucatból. Zseniális rendezői\operatóri\vágói munka egyvelege. Ezt nem megemlíteni ... legalábbis aláása a lista hitelességét.

A 7. szerintem is egy jó film, de messze nincs a helye a top 3-ban. Tucat triller, átlagnál jobb szinészekkel, és brutális befejezéssel. De a lista szinte bármelyik eleme, és rengeteg kimaradt alkotás, jobb FILM nála összeségében.

Tony Alemida 2014.10.18. 08:11:46

Orommel latom,hogy tobbeknek - nemcsak nekem-hianyzott a Joe Black..viszont szerintem legalabb emlisere melto a "Mexikoi" Julia Robertsel,James Gandolfinivel..lehet nem egy Oscar varomanyos filmnek keszult de frenetikus alakitast produkalnak benne mindanyjian..szerintem..

2014.10.18. 09:07:37

Fantasztikus, hogy a poszt írója mennyire hadilábon áll a fogalmazással, a magyar nyelvvel. Vagy görcsösen akart cizelláltan fogalmazni, és nagyon precízen írni, vagy ez egy rosszul fordított külföldi cikk. Magyartalannak biztos magyartalan, ráadásul a stílus egy ügyesebb nyolcadik osztályos gimnazistát idéz, valószínű inkább fordítás lesz ez. Ha saját, akkor viszont csiszolni kéne még a dolgokon, akkor is, ha ez csak egy blog.

2014.10.18. 09:09:44

Ez pedig siralmas: "Tipikus példa arra, hogy Bread és Angelina kihasználják népszerűségüket és ezzel keresik meg a kenyérrevalót (a szóvicc szándékos)."

látens liberális 2014.10.18. 10:38:33

Egyetértek a blog írójával a Joe Black kérdésben.Jó film, de azért annyira nem.Legalább is nekem annyira nem tetszett.Viszont a Benjámin Butt nagyon jó.Sokáig nem volt kedvem megnézni, mert a tartalom alapján marhaságnak tartottam, de nagyon kellemesen csalódtam benne.Nálam az élen a Harcosok klubja, a 12 majom , a Blöff és a Bábel van.

nagylord 2014.10.18. 10:50:38

Szubjektivitás következik!
Említésre méltónak legalább befér (pár korábban már említett mellett) a Spy Game (Kémjátszma) is szerintem.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 11:06:41

@shitgun: "...valószínű inkább fordítás lesz ez." Na azt hiszem újabb történelmi fejezet kerül be a "Gáz trollkodások gyűjteménybe". Köszönjük az élményt.

Lauro 2014.10.18. 11:29:00

Szerintem jó ez a lista.
Bár szerintem is fölösleges sokszor ilyen rangsorokat fölállítani. Mondjuk ha belegondolunk, egyetlen dolgot jelez mindenképpen egy ilyen lista: hogy az alkotója szeret filmeken töprengeni, ebben meg aztán semmi rossz nincs.
Bár néha "bicskanyitogató" egy két ilyen írás. Ez azért tetszik, mert szépen lefekteti az alapjait annak a szempontrendszernek, ami alapján értékel.

Személyes véleményemet csak annyi zavarja kicsit, hogy én Az élet fáját föltenném a listára. Függetlenül attól, hogy egy zseniális film, Pitt alakítása hatalmas, szerintem a legérettebb munkái közé tartozik. Kevés szerepe van, de azokban a rövid jelenetekben az apró gesztusaival, a mozdulataival, az arcjátékával olyan erős karaktert épít fel (szinte szavak nélkül), hogy az párját ritkítja. (Ha egyszer készülne egy lista minden idők top10 apa-figuráiról, hát nálam dobogós lenne...)

Hatalmas színész, és a posztból is kiderül: mindent képes eljátszani.

K.Leslee 2014.10.18. 11:57:09

Nyugodjatok mar le! Nem fer bele 18 film egy 10-es listaba.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 12:08:56

@Lauro: Köszönöm szépen a hozzászólást, eszembe jutott a publikálás idején, hogy vajon mit szólnál ehhez a listához. :) Az élet fájával kapcsolatosan figyelmedbe ajánlom az arról írt véleményemet. Én azt a filmet egyszerre tartom zseniálisnak és egy eltúlzott művészi próbálkozásnak. Nekem is maradtak meg belőle olyan jelenetek, amelyek egész egyszerűen beleégtek az agyamba. Kár, hogy nem tudtam a végén teljesen elégedetten felállni.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 12:33:54

@Lauro: Az Élet fájánál volt az először, hogy kb. tartottam Pittől. Az ugyan igaz, hogy a legtöbb szerepe pozitív, sőt, azt sem jelenteném ki, hogy az Élet fájában negatív karaktert játszik, mégis olyan hatalmas jelenléte volt a vásznon és olyan tiszteletet parancsoló karaktert kapott, amely párját ritkítja a filmtörténelemben. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 12:42:33

@FroG: Pitt karrierje egyébként szerintem egy negatív karakterrel lenne igazán teljes, csak nem hiszem, hogy ilyet valaha is fogunk látni tőle azok után, hogy a 12 év rabszolgaságban is visszautasította ezt.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 12:48:41

@danialves: A Harcosok klubjában sem volt feltétlen pozitív, a Kaliforni - a halál nem utazik egyedülben pedig ő volt a "főellenség". Úgyhogy szerintem megvannak a negatív karakterei neki is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 13:10:38

@FroG: Ha tudnád, mennyien látták pozitívnak a Harcosok klubjában...
A másikat nem láttam, de talán pontatlanul fogalmaztam, egy igazán emblematikus negatív karaktert kéne megformálnia, hogy teljes legyen a pályafutása.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 13:26:08

@danialves: Hát, az nem Pitt hibája. :P Mellesleg az emblematikus-dologban igazat kell adnom neked, de attól tartok hogy ezt már sosem fogjuk megkapni tőle.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 13:27:57

@FroG: Egyáltalán nem, csak azt akartam jelezni vele, hogy korántsem olyan egyértelmű a dolog.

Lauro 2014.10.18. 15:15:31

@NY124 (Darvas Tamás): Hát ez nagyon jól esik!
Olvastam anno azt az írást is. Engem meghatározó élethelyzetben ért el a film, amiért hálás vagyok, mert sokat adott, és valahogy nagyon elkapott a ritmusa. (Malickot én zseninek tarom. Morcos is voltam, amikor bekerült az általatok a "legtúlértékeltebbeknek" tartottak listájába. És örültem, amikor volt olyan köztetek, aki elhatárolódott ettől a véleménytől. :-) )

Lauro 2014.10.18. 15:29:04

@FroG: Pont az a hatalmas benne, hogy mennyi minden benne van a karakterben: a félrement élet, mert nem zenélhet, a családcentrikus férfi, aki jót akar, mégis rossz apává válik; a fiát gyászoló apa, aki a lelkiismeretével küzd; annyira árnyalt figura, döbbenetes, hogy végső soron "csak" mellékszereplő. Szóval maximálisan egyetértek.

(Vannak negatív szerepei bőven Pittnek: Az interjú a vámpírral, szerintem a Harcosok klubja is, Az ördög maga egyértelműen. Való igaz, hogy egysíkú negatív szerepe talán egy sincsen, de sokszor gyilkos, vagy válik azzá. Érdekes, hogy mindig jófiúnak tűnik, de bőven hazudik (Az ördög maga), öl (Jesse James...), elszereti a saját testvére menyasszonyát, akit aztán öngyilkosságba is kerget (Szenvedélyek viharában), a Brigantikban is inkább egyfajta igazságérzet legitimálja a tetteit stb. stb. --- És hát egyszer magát a Halált is eljátszotta, de ezt - én is - inkább viccnek csak szánom.)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 15:50:30

@Lauro: Nekem a karakterének az az éle tetszik, amelyik az egyik leghétköznapibb, mégis a legérdekesebb: hogy a saját "kudarcát" a fiaival próbálja kompenzálni, aztán ugye a párhuzamos szálban láthatjuk azt is, hogy (többek között)ez a "trauma" mivé alakul a fiú felnőttkorában.

rozsomák 2014.10.18. 18:09:28

@danialves: igen, teljesen igazad van,mert a Kalifornia - A halál nem utazik egyedül-ben is annyira pozitív karakter volt, hogy még na.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 18:27:38

@rozsomák: Olvass még egy kicsit tovább, ha már idáig eljutottál a kommentek között ;)

rozsomák 2014.10.18. 18:48:13

@danialves: Elolvastam.. azok is csak az erősítik, hogy jobb lett volna, ha meg se szólalsz.:-))

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 19:02:55

@rozsomák: Ezek után ez a te szádból kicsit viccesen hangzik. :D

rozsomák 2014.10.18. 22:03:57

kicsit vicces vagy::)))

dani alves írta: (ez te vagy, te műmájer)

"Pitt karrierje egyébként szerintem egy negatív karakterrel lenne igazán teljes"

Erre mások szépen szerényen kioktattak, hogy Pitt karrierjében jócskán előfordult már negatív karakter, hozták a példákat is - köztük szerény személyem :-)-

ezek után belendül az egód..elvégre te vagy eme blog egyik műmájere

(Szerintem meg ahelyett, hogy hozzászólnál,megnézhetnél egykét filmet, ha már írkáltok róluk..:))

Hogyan van ez ??:-))
Vagy megnézted, de nem értetted ??:)))

És te vagy ennek a blognak az egyik műmájere..
nagyszerű..

Bár már ott vicces volt az egész, amikor az egyiktek Alan Rickmant egy Harry Potter-filmből ismerte csak..

És még ezek indítanak filmkritikai blogot......

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.18. 22:36:12

@rozsomák:

"danialves · www.smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 13:10:38

@FroG: Ha tudnád, mennyien látták pozitívnak a Harcosok klubjában...
A másikat nem láttam, de talán pontatlanul fogalmaztam, egy igazán emblematikus negatív karaktert kéne megformálnia, hogy teljes legyen a pályafutása. "

Lassan már funkcionális analfabéta gyógyítást is vállalhatnánk, annyi hozzád hasonló véglénnyel találkozunk. Ja és :):):):):) (ez jelezte hogy mennyire cinikus voltam).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.18. 22:38:15

@rozsomák: Te most vagy olvasni nem tudsz, vagy a felfogóképességed nagyon nehéz, akármelyik is a helyzet, még mindig áll az, hogy jobb lett volna meg sem szólalnod. ;)

CHRISporn 2014.11.05. 08:18:18

#1.Harcosok Klubja
#2.BLÖFF
#3.He7edik
#4.12 Majom
#5.Becstelen Brigantik
#6.Égető bizonyíték
#7.Mr és Mrs.SMITH
#8.Interjú a Vámpírral
#9.Bábel
#10.Kalifornia-A halál nem utazik egyedül

(TOP10 nálam)

dali300 2015.12.19. 15:09:16

Harcosok-Blöff-He7edik az abszolút,míg a 12 Majom-ban a legjobb formáját hozza,az Égető bizonyíték-ban ripacskodik,de itt ettől jó benne.A Bábel tipikus művész ásítás,a Becstelen-t meg képtelen voltam végig nézni.

Gordiusz 2017.07.27. 08:37:50

Lehetne egy lista a legalulértékeltebb filmeknek. Azt hiszem a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford ott előkelő helyen szerepelhetne.
süti beállítások módosítása