Egy egész napos pesti továbbképzés után halál fáradtan és nagyon influenzásan kapcsolgattam unottan a tévét, amikor egyszer csak a Hudson Hawk nyitó képével találtam magam szemben. Mindjárt felélénkültem, néhány percen belül már nevettem, majd nem sokkal később már együtt buliztam Bruce-szal a jó kis zenére. Pedig nem jó igazán a film, de eszméletlen benne a szöveg és Willis nem unalmas ezredjére sem a jóravaló zsivány szerepében. Máig nem tudjuk megunni azt a csibészes félmosolyt, amit gyerekkorunkban megszoktunk tőle, hiába van már nagypapakorban, hiába tudjuk, hogy már régen ráunt a filmezésre, a mai napig elzarándokolunk a moziba megnézni a legújabb opuszt, amelyben szerepel. Mert John McClane örök, csak az évek telnek, a sárm marad.

Walter Bruce Willis Németországban született, egészen pontosan egy katonai bázison Idar-Obersteinben. Az amerikai apuka katona volt, a német anyuka bankban dolgozott. Négy gyermekük született, közülük Bruce volt a legidősebb. 1957-ben a család visszatért New Jersey-be, ahol az édesapa hegesztőként, majd gyári munkásként dolgozott. 1972-ben elváltak a szülei, ráadásul komoly problémát jelentett számára a dadogása. Az iskolai drámaszakkörnek köszönheti, hogy úrrá tudott lenni rajta, és közben megtetszett neki a színjátszás.

Nem tanult tovább, biztonsági őrként dolgozott, azonban annyira megrázta, hogy egyik kollégáját megölték munkavégzés közben, hogy kilépett és felcsapott zenésznek. Majd magánnyomozó lett, de végül a színészetet választotta. Elkezdett egy drámaiskolát, de csak egy évig járt oda, utána elköltözött New York-ba. Meghallgatásokra járt, mint mindenki más, először színpadon kapott szerepet, majd lassan megjelent a tévé képernyőjén is. Nem sikerült az áttörés, így Kalifornia felé vette az irányt, és hatalmas szerencséje volt: háromezer kollégája közül éppen őt választották ki A simlis és a szende című sorozat főszerepére. Sikeres volt a sorozat, így lassan megtalálták a filmszerepek is. Az első komolyabb lehetőséget az 1987-es Nem látni és megszeretni című vígjátékban kapta Kim Basinger oldalán. Nem volt rossz film, de annyira nem is volt jó, hogy igazi lendületet adjon a karrierjének. 

Aztán 1988-ban jött egy film, ami mindent megváltoztatott: a Drágán add az életed megasiker, Bruce pedig világsztár lett. John McClane élete szerepe lett, persze ezt akkor még nem tudta a fiatal színész, boldogan fürdött a népszerűségben, és zavarta le egymás után a filmeket. A Nicsak, ki beszél még első része egy fergetegesen jó családi vígjáték volt, ebben Willis szinkronszerepet vállalt (nálunk Mikó István hangján szólalt meg Mikey), a folytatások a közelébe sem értek, de legalább nem felejtettük el véglegesen John Travoltát. Közben a zeneiparban is kipróbálta magát, de nem ért el igazi sikert. Első Golden Globe-jelölését is megkapta Az ellenség földjén című filmben nyújtott alakításáért. 

A Die Hard sorozat második része szintén sikeres lett, azonban sem a Hiúságok máglyája, sem a Hudson Hawk  - Egy mestertolvaj aranyat ér sem volt az igazi (ettől függetlenül nálam az utóbbi máig nagy kedvenc). Az utolsó cserkész a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje volt, máig nem tudom megunni, olyan jól össze lett rakva. A jól áll neki a halál egy jó kis vígjáték Meryl Streep-pel és Goldie Hawn-nal, a Haláli fegyverben pedig zseniálisan cameozott (én személy szerint imádtam ezt a filmet, nagyon jól kifigurázott több kiváló alkotást is, Willis pedig egyetlen jelenetében is emlékezetes volt). Azonban a karrier elkezdett döcögni, az Árral szemben csendes bukta volt, ezért kapóra jött egy bizonyos Quentin Tarantino nevű rendező szerepajánlata.

A Ponyvaregény kultfilm lett, bár nem Willis-é volt az abszolút főszerep, azért ő is kivette a részét a sikerből. Az éj színe egy erotikus thriller volt, amely merész jelenetekben gazdag, történetben viszont szegény volt, így elég csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál. A Senki bolondja Paul Newman jutalomjátéka volt, a világsztár szépen le lett mosva a vászonról. 1995-ben újra az egekbe szállt az elismertsége, a John McClane saga harmadik felvonása mindent vitt, korom okán én ezt a részt láttam először, és abban kedveltem meg igazán Willis-t. 

A zajos siker után az akcióhős meglepő módon egy olyan szerepet vállalt, ami erősen próbára tette színészi képességeit: Terry Gilliam kihozta belőle a maximumot a 12 majomban (egyébként Brad Pitt-ből is), az eredmény pedig egy kiváló film volt, amelyben véleményem szerint máig a legjobb alakítását nyújtotta. Az utolsó emberig egy felejthető mozi, aztán 1997-ben jött az übercool Az ötödik elem című Besson-remek. Nem mondom, hogy ez a filmművészet csúcsa, de a látványvilága kivételes (Gaultier divatbemutató volt a köbön, de nagyon jól sült el), a forgatókönyv jó volt, tele nagyon jó beszólásokkal ("Ön emberként  van nyilvántartva? Nem, húsos fagyi vagyok"), jól adagolták az akciót és az érzelmeket, egy percig sem lehetett unatkozni.  A szereplők itt is nagyot lendítettek a filmen: Gary Oldman rá teljesen jellemző módon mindenkit lemosott a vászonról, Ian Holm lubickolt a szerepében, na és persze Chris Tucker (akihez Geszti Péter hangja zseniálisan passzolt) szövegelése is maradandó.

A sakál egy elhibázott remake volt, kár érte, A kód neve:Merkúr sem lett filmtörténeti mérföldkő, viszont Bay egomán, kliséhalmaz, mégis máig székhez szegező Armageddon-ja kasszát robbantott, így a sztárgázsi maradt, és szerepajánlatokban sem volt hiány. A szükségállapot-ban kicsi, de meghatározó szerepet játszott, a Hatodik érzék hatalmasat szólt. Akkor Shyamalan még tudott rendezni, és döbbentem bámultam a filmvásznat, mert a végső fordulat lehengerlő volt. Bruce egy teljesen másik oldalát mutatta meg, ami önmagában érdekessé tette a filmet, azonban az a rendkívüli helyzet állt elő, hogy egy kisfiú lemosta a vászonról a filmsztárt. Bevallom őszintén, nekem a legjobban Haley Joel Osment maradt a fimből (sajnálom, hogy felnőve nem tudta megismételni a gyerekszínészként aratott sikereit - pedig az A.I. Mesterséges értelem után ezt nem gondoltam volna).

A Bérgyilkos a szomszédom egy kedvesen felejthető kis film, viszont három részben ingyen kellett fellépnie a Jóbarátok című sorozatban, ugyanis forgatás közben elvesztett egy fogadást, amit Matthew Perry-vel kötött. De legalább nyert érte egy Emmy-díjat. A 2000-es évek már nem róla szóltak, sorra érkeztek a közepes filmek, A sebezhetetlen sem ért fel a Hatodik érzék sikeréhez, a Hart háborúja, a Nap könnyei közel sem mondhatóak klasszikus alkotásoknak.  Még a Die Hard negyedik része sem szólt igazán nagyot. Egy nem túl sikerdús évtized után 2010-ben bedübörögtek a moziba A feláldozhatók, a korosodó akciósztárok mellett Willis is beugrott egy rövid szerepre, így a dicsfényből is részesedett.

A retro vonalat folytatva a nyugdíjas kémekről szóló Red-ben is eljátszotta a főszerepet, de nem volt egy fajsúlyban John Malkovich-csal és Helen Mirren-nel, Morgan Freeman-ről nem is szólva, a filmet én nagyon szerettem, köszönhetően a színészi alakításoknak és a jó szövegnek. 2012-ig kellett várni a következő kiemelkedő sikerre, a Holdfény királyság - ban mert eltérni a tőle megszokott szerepkörtől, és ezt értékelték a kritikusok és a nézők is. Tartsanak nyugodtan szentimentálisnak, én bizony megkönnyeztem, amikor A feláldozhatók második részében gyermekkorom istenei, Stallone, Schwarzenegger és Willis együtt szálltak szembe az ellennel, Szintén 2012 egyik nagy meglepetéssikere volt a Looper - A jövő gyilkosa, amelyben ismét kihívást jelentő színészi feladatot kapott. 

2012 nyarán minden Bruce Willis-ről szólt nálunk: Budapesten forgatták a Die Hard ötödik részét, izgatottan olvastuk a híreket, néztük a lesifotókat, és rohantuk megnézni a filmet, amikor végre bemutatták. Komoly csalódást okozott sajnos a "mi" John McClane-kalandunk, de azért büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen szuperprodukciónak adhattunk otthont. A G.I. Joe: Megtorlás finoman szólva sem sikerült jól, csak azért marad emlékezetes számomra, mert az erről a filmről írt kritikám került először index címoldalra és ekkor  hangzott el az a nálunk mára már ikonikussá vált komment, hogy "ha lány ír akciófilmről, akkor én nem hiszem el egyetlen szavát sem". A Red 2 is csak egy közepes folytatás lett, még a kiváló színészgárda sem tudta megmenteni a csendes unalomtól. Idén a Sin City: Ölni tudnál érté - ben láthattuk Willis, amely azonban finoman szólva sem ért fel a kultikus első részhez. A The Prince el sem jutott a hazai mozikba, így ez az év nem alakult túl jól a nyugdíjkorhatár felé közeledő sztár életében, de folyamatosan forgat, így a jövőben sem kell hiányolnunk a filmvászonról.

A Zsarulesen című film premierjén találkozott Demi Moore-ral, aki akkor még Emilio Estevezzel járt, de Bruce bedobta a legendás félmosolyt, melynek eredményeként 1987-ben összeházasodtak, és három lányuk született. 2000-ben váltak el, és amíg Demi a nála jóval fiatalabb Aston Kutcher-t vette férjül, Bruce sokáig keresgélt, amíg megtalálta második feleségét, egy modellt, aki időközben két gyermeket szült neki. A Willis-lányok és Demi viselt dolgairól sokat cikkez a bulvársajtó, Bruce azonban kiegyensúlyozott életet él új családjával. Régen tovatűnt már a szupersztárság, a nézők szeretete azonban máig kitart, ezért amíg moziképes az idősödő filmsztár, biztosan forgatni fog, holott már nagyon sokszor elmondta, hogy régen beleunt már a filmiparba.

Jó, de nem kiemelkedő színész, hatalmas szerencséje volt John McClane szerepével, de ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy évtizedekig a nézők kedvence legyen. Az egyénisége az, ami még ma is átüt a filmeken, az emberléptékű akcióhőst testesíti meg, egy olyan átlagos fickót, aki nem sokban különbözik tőlünk. Habár sok értékes filmben is szerepelt, a közönség igazából mindig John McClane-t akarta látni, ő pedig érthető módon a népszerűséget választotta, így végül alapvetően maradt annál a karakternél, amelyik híressé tette őt. Amit mi egyáltalán nem bánunk, hiszen ezek nélkül a filmek máig gyermek és ifjúkorunk kedvencei, kell ennél több?