Másodvélemény: A galaxis őrzői / Guardians of The Galaxy (2014)
2014. augusztus 21. írta: danialves

Másodvélemény: A galaxis őrzői / Guardians of The Galaxy (2014)

guardians-of-the-galaxy_stills-62.jpg(FilmBaráth kritikáját erre találjátok.)

A galaxis őrzői igazából soha nem tartozott nálam a várós filmek közé (erről itt is meggyőződhettek), mindenesetre egy James Gunn kezéből egy érdekes, ámde nem túl szórakoztató filmre számítottam. Ezek után pedig megkaptam ennek szöges ellentétét: a mű ugyan szórakoztató lett, azonban annyira érdektelen, hogy már ezen sorok papírra képernyőre vetésekor is meg kell erőltetnem magam a felidézéséhez.

Megfutom én is a kötelező tiszteletköröket: a Marvel legújabb filmje vicces, szórakoztató és látványos. A probléma inkább azzal van, hogy nem viccesebb, szórakoztatóbb és látványosabb, mint az átlag, vagyis pontosabban pont ugyanúgy vicces, szórakoztató és látványos, mint az átlag. Az emlékezetes momentumai egy-két jó szövegben, a látvány a szakajtónyi effekten kívül néhány jó kompozícióban, a szórakozás pedig abban merül ki, hogy képes a néző végigülni a 2 órát unatkozás nélkül. De valójában nem ad olyan élményt, hogy a moziból kisétálva ne lehetne különösebb megbánás nélkül elfelejteni - nem mintha egyébként nagyon megmaradna az emberben.

guardiansofthegalaxy530439f7bb98f.jpgAz a James Gunn, aki a Holtak hajnalában vagy Superben elképesztő cinikussággal figurázott ki mindenféle hősiességet, most pont azt idézte meg, amin évekig röhögött. Rendezőnk feltétlenül szívfacsaró és drámai momentumokat igyekszik préselni két poén közé, miközben főszereplőink kiszámítható módon egyik napról a másikra önző tolvajokból önfeláldozó mártírokká válnak. Emiatt aztán hangulatilag nem is igazán működik a film, és inkább a komolytalan ökörködés és a melodramatikus könnyfakasztás végpontjai között vergődik ide-oda. De az igazi baj nem is ezzel van (hiszen valljuk be, egy évben egyszer is alig sikerül valamelyik filmkészítőnek megvalósítania komédia és tragédia tökéletes keverékét), hanem hogy mindeközben A galaxis őrzői egy generikus látványmozi jegyeit viseli magán.

Persze van benne beszélő mosómedve meg élő fa, néhány klisét sikerül kikerülni a paródia határát súróló humoros húzásokkal, de ezek az apróságok alig tudják elfedni azt, hogy valójában Gunn a whedoni csoportdinamikát hasznosítja újra, az alkotást ugyanazok a felszínes és kiszámítható karakterfejlődések jellemzik, mint bármelyik blockbustert, valamint egy sablonos MacGuffin rángatja hőseinket körbe egy meglehetősen élettelen világban. És ahogyan lövöldözés vált verekedést, egyenesen idegesítővé válik már, hogy a Star Warsra hajazó követhetetlen űrhajós üldözések vagy a pofozkodások igazából ezerszer látott panelekből épülnek fel, és képtelen bármi egyedit is mutatni.

Így az a bizarr helyzet áll elő, hogy hiába mantrázzuk el ezredszerre is, hogy "beszélő mosómedve", az idei nyár blockbusterei közül talán A galaxis őrzői a legkevésbé különleges. (Igen, még a sík idióta Transformersbe is több kreativitás szorult ennél.) Csak momentumokra tud igazán eredeti lenni, amit pedig nyújtani képes, az a Marvelnél most már inkább standard, mintsem megsüvegelendő eredmény. Remélem, hogy a stúdió inkább az Amerika Kapitány folytatásával megkezdett utat folytatja, mint ezt, amin A galaxis őrzőivel elindult.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr166621033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.21. 12:22:59

"Igen, még a sík idióta Transformersbe is több kreativitás szorult ennél."

Végem, bocsi. :DDDD

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.21. 12:40:58

"A galaxis őrzői a legkevésbé különleges."

SPOILER!!!

Mondj nekem még egy olyan filmet, ami megmeri húzni, hogy a végén, a végső csapás előtt kifigurázza a főgonoszt. Ez elképesztően egyedi lépés volt, ráadásul jött is egyből egy csavar Quill életével kapcsolatban, amit csak a képregényrajongók tudhattak előre.

"Emiatt aztán hangulatilag nem is igazán működik a film"

Hangulatilag nem működik? Ilyen laza, tökös hangulatot régen láthattunk blockbusternél. Egy felszabadult, retro zenékkel feltöltött filmet kaptunk, amiben 5 kiváló karakter kapott szerepet, akik bár sablonosan voltak bemutatva, de nem vált izzadtságszagúvá a felvezetés. A Bosszúállókban például voltak olyan pillanatok, amikor akadozott a gépezet, nem volt meg a kémia a karakterek között. Itt az első másodperctől kezdve megvolt ez.

SPOILER VÉGE!!!

Amerika kapitány hangulata, tálalása tökéletes. Az maradjon is meg a Földön lévő hősöknél, de a Galaxisban kalandozó egyéneknek ez a fajta humor, lazaság áll jól, és emitt lett igazán jó a film, mert újított és betalált.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.21. 12:58:48

@REMY: Szerintem az ökörködést, a tökösséget, a kifigurázást, a lazaságot ne nevezzük újítónak, vagy egyedinek. Meglepő? Igen. Progresszív és/vagy egyedi? Egyáltalán nem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 13:06:45

@REMY: SPOILER
"Mondj nekem még egy olyan filmet, ami megmeri húzni, hogy a végén, a végső csapás előtt kifigurázza a főgonoszt."
Bármelyik paródia bármikor?
De mondok jobbat, ahogy Shane Black kifigurázta a főgonoszt a Vasember 3-ban, az zseniális volt. Gunn humora nem jutott túl azon, hogy amikor valami nagyon drámai közeledett, akkor a szereplők nekiálltak ökörködni.

A hanglathoz meg mindent írtál, csak a hangulatról nem. :D De amikor a rendező azt szeretné, hogy az egyik pillanatban röhögj az idióta karaktereken, a következőben meg hatódj meg, hogy mennek a halálba, az egyszerűen nem működik. Nem tudja ezeket az érzelmeket folytatólagosan felépíteni, hanem csak hangulati ellenpontok között ugrál, és azt várja el, hogy ezek a momentumok kvázi maguktól működjenek. Ha meg is hatódsz, nem azon hatódsz meg, hogy megszeretted ezt a szereplőt, átélted a drámáját, hanem ilyen instant felhasználható paneleket dobál egymásra, mint "haldokló anya" meg "önfeláldozás". Ez meg egyszerűen gyenge.
Ugyanez megvolt az Avengersben is, de ott Whedon szerencsére még nem ennyire végletesen akarta ezt csinálni, így aztán jobban is működött.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.21. 13:09:46

@danialves: Ne röhögtess már Vasember 3? Abban az összes humor mellé ment. Próbáltak komolykodni, majd beletenni egy ótvar szar poént, és elvárták, hogy röhögjünk. Visszagondolva a 7 pont is sok volt arra a filmre. Back egyik leggyengébb munkája.

Hangulatban a Galaxis az Indiana Jones, Star Wars filmeket idézte, ha ez nem elég, akkor nem tudom mit kellett volna csinálnia Gunnak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 13:20:24

@REMY: A Vasember 3 egy percig nem próbált komolykodni, gyakorlatilag egy vígjáték, de lehet, hogy inkább már szatíra. Nem az a bajod neked is, hogy nem úgy van, mint a képregényben? ;) Mert nekem eléggé betalált, hogy gyakorlatilag az addigi Marvel-munkásságot röhögték ki benne nem is egyszer.

A galaxis őrzőinek más baja nincs, mint hogy egyáltalán nem azokat a filmeket idézte. Luke nem állt le neki poénkodni az Alderaan felrobbantása után, hanem abban a filmben megvoltak erre a comic relief karakterek (robotok, Han Solo). Az Indiana Jones meg ezzel szemben egy végig könnyed és laza kalandfilm volt, ahol a szereplők nem akartak kézen fogva, könnyes szemekkel a halálukba sétálni.
Mint ahogy írtam, Gunn pl. bőven magával hozhatta volna a cinikus felfogását a korábbi filmjeiből. És nem kellett volna az önző piti tolvajnak önfeláldozó hőssé válnia két nap alatt, vagy éppen bőven elfért volna egy olyan pszichopata karakter, mint a Superben. Mert így gyakorlatilag csak fogta A bosszúállókat, és kissé feltekert benne mindent.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.21. 13:31:17

Már írtam asszem a másik kritikához, hogy nekem az különösen tetszett, hogy végre idén a marvel 2 tök más filmet hozott ki (amkap 2 meg ez) nem ugyan olyanok, csak a főszereplők máshogy néznek ki, mint eddig. Szóval egymáshoz képest is másmilyenek, meg az eddigi marvel filmekhez is (nah jó ez utóbbinál csak kicsit másmilyenek nah).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 13:34:44

@doggfather: Ezzel egyébként önmagában nincs is semmi baj, én asszem az AmKap 2-nél írtam már, hogy tök jó, hogy más, mint a Thor2, és főleg, hogy máshogy jó. Nekem igazán az a része hibádzik, hogy az eddigi Marvel-filmekhez (de inkább az eddigi látványfilmekhez) képest legyen más.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.21. 14:47:16

@danialves: ahhoz sose lesz más. a marvel talált egy sikerreceptet, amíg nem buknak vele addig használni fogja.

és közben mi örülhetünk ha van 1-2 kakukktojás, mint az amkap 2, vagy (SZERINTEM) ez a galaxisos volt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 14:52:09

@doggfather: Szerintem azért ők is látják, hogy sokáig nem lehet ugyanazt lenyomni az emberek torkán, főleg, ha évi 4-5 képregényfilmmel kell versenyezniük már nekik is. És én idáig pont azt láttam (és szerettem) bennük, hogy ahelyett, hogy egy stabil középszerrel akarnák lehúzni a népet, folyamatosan igyekeznek egyre jobb és jobb filmeket készíteni.

Edgecrusher 2014.08.21. 15:36:26

OFF: Valaki volt esetleg a szerkesztőségből tegnap a VOX-os premier előtti Sin City 2 vetítésen?

A nép fia 2014.08.21. 15:43:04

@REMY: Pl. Bautista helyett egy rendesen játszó figurát betenni, mert Drax minden volt, csak nem jó. A mondatai bénák, a játéka erőltetett.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 15:46:29

@Edgecrusher: Nem, viszont ha jól tudom, FroG holnap megy rá moziba és belátható időn belül ír is róla.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.21. 17:07:16

@A nép fia: A mondatokat nem ő találja ki. Bautista teljesen korrekt volt.

Edgecrusher 2014.08.21. 17:26:47

@danialves: Köszi a választ. Én láttam, és nagyon kíváncsi vagyok a kritikátokra...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.21. 17:34:24

@Edgecrusher: Ha minden jól megy, holnap estére meg tudom írni majd a kritikát. Várom a kommentedet alá :D

Edgecrusher 2014.08.21. 17:51:08

@FroG: Menni fog alá, efelől nincs kétségem :)

A nép fia 2014.08.21. 18:03:37

@REMY: Nyilván nem ő találja ki, a játéka akkor is üres és hiteltelen volt.

Nyílméregbéka 2014.08.21. 20:02:39

Ezért a másodvéleményért kár volt, tiszta időpazarlás. Nem azért mert nem értek vele egyet, ritkán értek egyet a posztíróval, ettől még akár jó is lehetne, de ez az írás egyszerűen szar. Nem fejtem ki mennyi hülyeség van benne, mert részben Remy rámutatott pár dologra, részben mert danialvessel vitatkozni olyan mint sajtreszelevővel reiszolni, nincs semmi értelme és kicsit sem szórakoztató.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.21. 20:14:39

Szerintem egy tökös, humoros és szórakoztató film volt, amelyet bár nem mondanék hosszútávúan maradandónak, de erős a hajlam arra, hogy a közelmúltban újranézzem. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.21. 20:16:48

@A nép fia: drax a képregényben sem (finoman szólva se) egy zseni...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.21. 23:40:41

@Nyílméregbéka: Nem mintha az utóbbi időben gyakran fenyegetett volna minket az a veszély, hogy te kifejtesz valamit és megpróbálsz értelmesen vitatkozni, de azért megtisztel, hogy ezúttal legalább egy egyszerű "baromság" helyett két egész mondatot is szántál rám.

@FroG: Hajlandóságot érzel, hogy újranézd a KÖZELMÚLTBAN? :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.21. 23:57:04

@danialves: Na basszus, sikerült lebuktatnom önmagam az időutazó képességemmel kapcsolatban.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.22. 08:56:56

@Nyílméregbéka: @danialves: Nana, gyerekek, ne vegyük ennyire magunkra a dolgokat, engem jellemzően érdekelni szoktak Nyílméregbéka hozzászólásai, szóval van értelme az érvekkel történő eszmecserének. Törekedjünk erre.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 10:32:08

@NY124 (Darvas Tamás): Engem is jellemzően érdekeltek, amíg még akart valamit írni, és nem vette át az index-trolloktól ezt a semmitmondó stílust. De örülök, hogy akkor eszerint te még fogsz energiát fordítani arra, hogy jobb belátásra térítsd. ;)

Nyílméregbéka 2014.08.22. 10:47:18

@danialves: A "baromság" egyszavas érvelését csak Deepblue Noir sznob agymenéseinél szoktam a
alkalmazni, de mióta nemrég RW halála kapcsán olyan bunkó gyökér módon nyilvánult meg, már minden kommentjét ignorálom, így nem láthatod többet azt sem. :)
A posztról meg: Olvasva a cikket, mintha nem is egy filmet láttunk volna, annyira értetlenül olvastam a filmmel kapcsolatos meglátásaidat, de mikor elértem ahhoz a mondathoz, hogy "az idei nyár blockbusterei közül talán A galaxis őrzői a legkevésbé különleges. (Igen, még a sík idióta Transformersbe is több kreativitás szorult ennél.)" már nehéz volt komolyan vennem az egészet, nemhogy vitatkozni vele. Ebből a mondatból már süt a mindenáron különvéleményt akarok írni görcsössége. Ilyen mondatokat kommentekben lehet olvasni hasonló sikerfilmek topikjában, ahol pár hipszter majom azzal próbálja identitását és individualitását kifejezni, hogy nemtetszését fejezi ki egy "mindenki" által kedvelt és dicsért filmmel szemben, lehetőleg minnél túlzóbban és irreális hasonlatokkal, jelzőkkel tarkítva. Ennél azért többet vártam, mert bár sokszor nem értek egyet az írásaiddal, mert én mondjuk másképp látom az adott filmet, de azért az érveiden elgondolkodom, most ez nem sikerült...

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.22. 11:32:51

@Nyílméregbéka: Én is kaptam a napokban tőled egy "baromságot". :) Kértem is, hogy fejtsd ki.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 11:36:31

@Nyílméregbéka: "A "baromság" egyszavas érvelését csak Deepblue Noir sznob agymenéseinél szoktam alkalmazni"
smokingbarrels.blog.hu/2014/08/19/masodvelemeny_jo_reggelt_vietnam_good_morning_vietnam/full_commentlist/1#c24210935
smokingbarrels.blog.hu/2014/07/09/a_majmok_bolygoja_lazadas_rise_of_the_planet_of_the_apes_295/full_commentlist/1#c23781359
Keressek még? (Deepblue Noirt egyébként már egy ideje nem találsz a blogon, mert én egy kicsit előbb untam meg a nagy pofáját, szóval rá ne hivatkozz. ;))
Maradjunk annyiban, hogy én nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben elmentél egy ilyen irányba, mert tudsz te értelmesen vitatkozni, ha akarsz. Ezt én tényleg abszolút jóindulatúan írom, mert nem szeretném, ha az egyik törzskommentelőnk hozzászólásai már csak annyiból állnának, hogy "baromság", rövidebben vagy hosszabban kifejtve.

Pedig az a helyzet, hogy a Transformers hiába nem volt egy nagy durranás, abban azért voltak olyan momentumok, amelyek meg tudtak fogni. Itt meg csak Bosszúállók- meg Star Wars-újrahasznosítások mentek ezerrel. Most komolyan, mondj egy akciójelenetet a filmből, ami úgy istenigazából jól nézett ki! Én nem tudnék, viszont a Transformersből, EoT-ból, X-Menből, még a Majmokból is simán. Ez sem annyira felfoghatatlan, ha nem úgy állsz hozzá eleve, hogy "pár hipszter majom ezzel próbálja identitását és individualitását kifejezni"

Egyébként, ha már itt tartunk, az "eddig a mondatig olvastam, innentől kezdve komolyan vehetetlen az egész" szerintem benne van a top 10 legnagyobb kommentklisében, és számomra pont azt implikálja, hogy a kiemelt mondaton kívül az illető nem tud semmivel vitatkozni. Győzz meg, hogy ez nem így van. ;)

Nyílméregbéka 2014.08.22. 13:39:57

@NY124 (Darvas Tamás): Biztos bőkezű hangulatban voltam. Szórom szét frutti helyett. : D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.08.26. 13:18:12

És az a metahumor, amikor hőseink beleegyeznek, hogy segítik Quillt és sorban felállnak heroikus zene mellett, és az ilyenkor szokásos jelenetvég és lekeverés HELYETT Rocket megjegyzi, hogy most nagyon idiótán néznek ki, az mi, ha nem vicces és újszerű?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.26. 13:44:47

@Yooha: Amikor Whedon csinálta az Avengersben, akkor még újszerű volt. Most már nagyon nem az.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.08.26. 15:05:59

@danialves: Nem tudom, melyik karakter az a Whedon, de bevallom, nem emlékszem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.26. 15:43:09

@Yooha: Whedon az a karakter, aki film forgatókönyvét teleírta ilyenekkel meg aztán meg is rendezte még az egészet. ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.12.16. 19:42:07

jézus mária.... el se hiszem amit le fogok most írni...

e-ee-e-eeeee--eeeegyet értek Danialvessel... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.12.16. 22:00:25

@scal: Holnap vlsz. olcsóbb lesz a kenyér. Vagy ezek után nem tudom mi jöhet még. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.17. 23:47:06

@FroG: Pont te lepődsz meg? Te is így indultál, aztán idén már szinte minden filmnél nekem adtál igazat. :P
süti beállítások módosítása