Forgatókönyv nélkül nehéz filmet készíteni, ezt mindenki tudja, és éppen ezért önmagában nem is csoda, hogy a Spectre félkész szkriptjéből és eleve költségvetési problémákkal küzdő producerei keze alatt végül meglehetősen gyenge végeredmény született. Ez azonban sajnálatos módon elvonja a figyelmet sokkal mélyebben meghúzódó gondokról, nevezetesen, hogy a franchise központi karaktere mellett borzasztóan elment a világ, és ezen a Casino Royale és a Skyfall is csak ideig-óráig tudott szépíteni. (És mindkét esetben pont az utódaik jelezték, hogy a Bond-széria útjának egyengetői nem igazán tudják, hogy mihez kéne kezdeni.) Őszintén szólva nem tudom, mivel lehetne a 007-es ügynököt úgy átalakítani, hogy ne egy, a 60-as évekből ittragadt dinoszaurusz, hanem egy modern karakter legyen, de az alábbiak összeszedtem, miben van lemaradva borzasztóan kortársaihoz képest:

Egzotikum és exkluzivitás

Bond maga a megtestesült magas élet: ő az a kém, aki nem vérben és sárban, hanem makulátlan öltönyökben, luxusautókban, punciban és egzotikus helyszínekben gázol. Ez utóbbira pedig a Bond-filmek mindig is különösen ügyeltek: hol egy elegáns nagyváros, hol egy kellemes trópusi nyaralóhely tűnt fel, és szinte kivétel nélkül egy utazási iroda katalógusából állt össze az akciók háttere. Ez a 60-as években, amikor fél Európa csak fejvesztés terhe mellett mehetett külföldre, és az átlag britnek sem adatott meg még egy franciaországi nyaralás sem, értelemszerűen nagyon egzotikus és különleges vonásnak tűnt. De mi a helyzet 2015-ben? A fapados repülőjáratoknak köszönhetően mindenki Bond nyomában járhat, egy római autózás vagy az osztrák Alpok már mindennapjaink részei, és nem a mozivászon csodájáé. De éppenséggel egy ötszámjegyű összegért már akármilyen luxusautót vezethetünk pár órára, azaz alapvetően semmilyen olyan eleme nem maradt a Bond-létnek, amelyet egyedül a filmvásznon élhetnénk csak át - leszámítva az elképesztően sznob eleganciát. Arról nem is beszélve, hogy legalább 2-3 franchise dolgozik ugyanezzel a formulával, megint csak csökkentve Bond egyediségét: ebben tehát nem fejlődni kéne, hanem megérteni, hogy ettől már alapvetően a széria nem lesz egyedi és lenyűgöző.

Értékek

Bond talán az egyetlen karakter a filmvilágban, aki 50 év alatt semmit nem változott - miközben a világ nagyon is sokat. Eredetileg tulajdonképpen a titkosszolgálatok poszterfiúja volt, aki szépen mosolygott, miközben a többiek elvégezték helyette a piszkos munkát - érdemes megfigyelni, hogy a Goldfingerben az egyetlen érdemi hozzájárulása az akció sikeréhez az volt, hogy a megfelelő embert dugta meg. Azaz jó státuszú és jóképű férfi, aki igazából semmilyen gesztust nem tesz a maguktól a lábai elé omló nők felé: természetesen ez a férfikép sem olyan, amelyet ma már bárki (12 éves kor felett) komolyan tud venni, főleg nem egy olyan világban, ahol már a Jurrassic World tűsarkúi is komoly felháborodást keltenek, az Entourage meg egyenesen ördögtől való dolog sok újságíró szemében. Maga Daniel Craig mondta ki, hogy Bond tulajdonképpen nőgyűlölő - az pedig elég hangsúlyos, ha már maga a karaktert alakító színész is így gondolkodik egy egykori férfiideálról.

Hőskép

Nemcsak a férfi-, hanem a hősideál is megváltozott, most már nem elég öltöny-nyakkendőben a főgonosz oldalán martinizgetve megváltani a világot, Bruce Willis véres-piszkos atlétatrikójával véglegesen átalakult, ahogyan a hollywoodi figurákról gondolkozunk: már a legnagyobb szuperhősök sem ússzák meg pokoljárás és néhány vércsepp elhullatása nélkül. Persze a Bond-széria is igyekezett erre reagálni a Casino Royale-lal és a Skyfall-lal, de egyrészt, ez a két film csak arra mutatott rá, hogy mennyire kétségbeesetten próbálja a franchise utolérni a filmvilág trendjeit, másrészt, a Quantum csendje és a Spectre kudarca azt jelzi, hogy az alkotók sem érzik magukénak ezt a hozzáállást: legújabb feltűnésekor Bond ismét makulátlan öltönyökben, itallal a kezében, egy karcolás nélkül teljesíti feladatait. A 007-es egy papírmasé videojáték-karakter lett, akiből az állandóan előrángatott sötét múlt ellenére éppen az emberi esendőség hiányzik.

Hozzáállás a titkosszolgálatokhoz

Gyakran szeretem leírni, hogy Jason Bourne ölte meg James Bondot, de konkrétan ez az aspektus az, amelyben ez maximálisan tetten érhető. A hidegháborúban nem volt kérdés a NATO-országok számára, hogy a hírszerzés melletti kiállás egy hazafias cselekedet, amellyel a harcban álló országunkat támogatjuk, a 2000-es években viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy ezeknek a szervezeteknek a fő célpontjai saját állampolgáraik lettek. A PRISM-botrány, a Wikileaks-ügyek után egyre kevésbé CIA- és MI6-imázsfilmekre van igény, hanem az olyan alkotásokra, amelyek képesek reagálni a világban végbe menő változásokra, és akár mindezt a kémszervezetek kritikájaként megtenni. A Spectre nem is hagyja szó nélkül a trendet, csak hogy kényelmes megoldásként a az MI6 megfigyelési mániáját a háttérhatalomra keni - a titkosszolgálat ismét makulátlan, és a világmegmentő szerepében tetszeleghet, még ha azon az áron is, hogy egy csapat idióta óvodásként vannak feltüntetve.

Cinizmus és önreflexió

A modern blockbuster 2016 elejére eljutott arra a szintre, hogy két választása van: vagy nevet magán, vagy rajta nevetnek. A Marvel-filmektől kezdve a Genisys-szel bezárólag szinte csak azok a blockbusterek válhattak közönségsikerré, amelyek képesek voltak cinikusan közelíteni saját magukhoz. Ridley Scott 3 év alatt az internet teljes frusztrációjának céltáblájából egy ünnepelt hőssé vált (többek között) humorizáló főszereplőjének köszönhetően, és sokatmondó az is, hogy 2015 (Bondot erősen utánzó) kémfilmjei is többé-kevésbé ezt az utat választották. Mint ahogy Bondtól sem volt már a kezdetektől sem idegen az önirónia, de a GoldenEyenál jobb példa nem is kell arra, hogy az alkotók egy ilyen hangulatú műben is hajlamosak valami hihetetlen aránytévesztéssel pont a legkínosabb kliséket a leginkább komolyan venni, ennek pedig a legújabb Bond-mozi humora is tökéletes példája. A Spectre legcsúfosabb kudarca azonban nem is az, hogy egy olyan Kingsman mellé érkezett, amely a Bond-filmek legborzasztóbb sablonjaira mutat rá, hanem, hogy egytől-egyig tartalmazza ezeket a hatásvadász motívumokat.

Persze ettől még a bevételek alig csökkentek, fel sem merült, hogy ne érkezne a 25. Bond, bár egyelőre semmi konkrétum nincs a következő rész kapcsán. Remélhetőleg az időt pedig arra használják az illetékesek, hogy végiggondolják ezeket a dolgokat, így ha történetesen megint egy színvonalasabb darabbal állnak elő, bízhatunk abban, hogy nem megint egy gyengébb fogja követni.