Álmosan indult az új év, aztán hirtelen annyira felgyorsultak az események, hogy alig győztük kapkodni a fejünket, annyi minden történt a filmvilágban. Még fel sem dolgoztuk, hogy 2016-ot írunk, az ünnepek idején kicsit elkényelmesedtünk, próbáltunk regenerálódni a munkahelyünkön, miközben filmőrülti minőségünkben listáztuk az előző évi kedvenceket, véstük fel minden lehetséges helyre, hogy mi maradt ki, amit természetesen viharsebesen pótolni fogunk, miközben fél szemünket már az idei kínálaton tartottuk. 

Vagyis békésen néztünk ki a fejünkből (ilyen is kell, nem kell mindig megváltani a világot!), mígnem vasárnap több liter kávé (büszkén jelentem, hogy én már leszoktam, tehát nálam tea)  és az online hírportálok többszöri átolvasása után jutott el az agyunkig, hogy nyakunkon a Golden Globe díjkiosztó, és minden egyéb, nem létfontosságú dolgunkat feledve teljes gőzzel szurkolnunk kell a Saul fiának. Én már nem fogadtam meg, hogy élőben nézem végig az eseményeket (pár éve még megtettem), miután megbeszéltem jobb híján magammal, hogy milyen eredményt várok a kategóriákban, lelki gátlás nélkül álomra hajtottam a fejem. Aztán, amikor reggel ébresztett az okosteló, félkómában már néztem is az eredményeket. Hatalmas volt az öröm, mert Nemes Jeles Lászlóék filmtörténelmet írtak, első magyarként elhozták a díjat. A pezsgőzés sajnos elmaradt (valakinek dolgoznia is kell, ugye), maradt a facebookon történő megosztogatás, majd napközben a többi győztesről és a műsorról szóló hírek olvasgatása. Jókat mosolyogtunk Ricky Gervais beszólásain, istenien szórakoztunk azon, hogy rácuppant a net népe Leonardo DiCaprio arckifejezésére, amit Lady Gaga váltott ki belőle. Amúgy díjat is kapott A visszatérőért, de ez valahogy elsiklott a mémgyártás közepette. Meghatódtunk Sly győzelmén (én abban a percben döntöttem el, hogy előzetes terveimmel ellentétben megnézem a Creed- Apolló fiát), poénra vettük, hogy vígjáték kategóriában nyert Matt Damon a Mentőexpedícióért,  Padlót fogtunk attól, hogy a dögunalmas Spectre tökéletesen felejthető zenéjét díjazták, Morricone-nak teljes szívből örültünk, Tarantino (kicsit pontatlan) ömlengésének szintén (én még mindig nem jutottam el moziba megnézni Az aljas nyolcast, szerencsére Aldo már látta, és le is írta a véleményét a filmről).A többi díj is elkelt, de nekünk igazán a Saul fia volt fontos, valóban a magyar filmművészet óriási elismerése a szobrocska.

Még csak pár napja zajlott le a Golden Globe díjátadó, és eredetileg, gondolom mindenki úgy tervezte, hogy elmerengünk még rajta, amíg nem derül ki az Oscar-jelöltek listája. Azonban nem így alakult, ugyanis két szomorú halálhír is porig sújtotta a filmek szerelmeseit. A semmiből jött David Bowie halála, a döbbenet lett úrrá mindenkin, hiszen csak pár nappal előtte jelent meg az új lemeze, senki nem tudta, hogy a rák utolsó stádiumában szenved. Nehezen ocsúdtunk a sokkból, hallgattuk a számait, sirattuk a sokoldalú előadóművészt, aki a film műfajában is több kirándulást tett. Nekem ő most már örökre a manókirály marad a Fantasztikus labirintusban,

A gyászhírek ezzel sajnos nem értek véget, Alan Rickman is itt hagyott bennünket. Én nem az a generáció vagyok, akinek Piton professzor jut eszébe először, inkább a Die Hard-ban nyújtott emlékezetes alakítása, majd a Robin Hood, a Raszputyin, az Értelem és érzelem,, és Star Trek fanként természetesen a Galaxy Quest - et sem hagyhatom ki a felsorolásból. Lehetne még hosszan sorolni azokat a szép pillanatokat, amelyeket a kiváló színész szerzett nekünk, de ehelyett inkább mindenkinek azt tanácsolom, nézze meg a kedvencét közülük az ő emlékére. Fájó a hiánya, mert nem celeb volt, hanem igazi művész, akiből egyre kevesebb van sajnos. 

A borúra derű következett, megtörtént, amire mindenki várt, Oscar-díjra jelölték a Saul fiát. Nagy nemzetközi sikert értek el az alkotók, természetesen teljes szívünkből szurkolunk, hogy valóra váljon egy újabb álom, és a Mephisto után újra egy magyar film kapja meg az Akadémia díját. A jelöltek listájában nagy meglepetés nincs, nekem a legnagyobb problémám jelen pillanatban az, hogy Sly-nak vagy Tom Hardy-nak drukkoljak inkább (az életmű miatt nyilván inkább Stallone, Hardynak még rengeteg lehetősége lesz nyerni véleményem szerint). 

A végére hagytam a kedvenc kis színest, szűkült a Han Solo szerepére pályázó színészek száma, én nagyon szorítok, hogy az ifjú Eastwood fiúra essen az ítészek választása, mert véleményem szerint megvan benne az a bizonyos plusz, valamint pimaszság, ami az Ezeréves Sólyom kapitányának védjegye. A nemzet csótánya sem hagyható ki, bármilyen hihetetlen, Nagy Feró már 70 éves lett, akinek köszönhetően még mindig megvan valahol a babos kendőm, pedig sohasem voltam nagy Beatrice-rajongó (Edda forever!). A filmművészetbe egy zseniális szinkronnal vonult be a rocker, amelytől még ma is eszünk, f..antáziánk megáll.

Nagy érzelmi amplitudókkal bíró hetünk volt, akadt öröm és gyász egyaránt, legendák távoztak, van egy Golden Globe-unk, és egy Oscar-jelölésünk. Beindult az év a filmvilágban is.

Heti filmpremierek

A fiú és a szörnyeteg

A kritika itt olvasható.

A kórus

Dustin Hoffman a húzónév ebben a produkcióban, amely elsősorban ínyenceknek ajánlott, akik el tudnak merülni egy kórusról szóló történetben, amelyből a trailer alapján erősen hiányzik a zsenialitás, de egyszeri megtekintésre mindenképpen érdemes az ilyen típusú filmekre nyitott nézők számára.

Steve Jobs

Fassbendert Oscar-ra jelölték a főszerepért (esélytelen, hogy megkapja, de a jelöléssel kifejezte az Akadémia, hogy mennyire magasra értékeli a színészi teljesítményét), de nem csak ezért nem érdemes kihagyni az életünkből ezt az alkotást. Steve Jobs érdekes személyiség volt, Danny Boyle nem kispályás rendező, Kate Winslet szintén begyűjtött egy jelölést, vagyis a színészgárda teljesen rendben van. Mivel Oscar-ra szánták, nem lesznek benne bravúrok, de egy magas minőségű életrajzi filmet minden bizonnyal várhatunk az alkotóktól.

 A visszatérő

 A kritika itt olvasható.

 Az ötödik hullám

Minden hétre kell egy olyan premier, ami csak azért van, hogy legyen. Ezúttal ez az alkotás tölti be ezt a szerepet. A sokadik próbálkozás a látványos, de teljesen értelmetlen katasztrófafilmek sorában, amelynek talán csak a színészek miatt érdemes adni egy esélyt.