Danialves kollégához hasonlóan én is elérkezettnek láttam az időt arra, hogy elkészítsem az top 15-ös listámat a kedvenc filmjeimről, az óévből. Abban én is egyetértek, hogy filmes szempontból nem volt kimagasló év a 2015-ös, nagyon sok tucatfilm került a mozikba, amik jobb esetben az erős közepes színvonalat tudták megütni. Egy listára való azonban így is összegyűlt, lássuk akkor azokat a filmeket, amelyek 2015-ben (a magyar bemutatók időpontjait figyelembe véve) a legjobbnak bizonyultak nálam:
(Kritika)
Kezdésnek máris egy nagyon bátor független filmet tettem a listára. Egyszerre szürreális és földhözragadt alkotás, ami egy párkapcsolat viszontagságait meséli el kissé zavaros módon, idősíkok között ugrálva. Ám mindezt egyszerre vicces, drámai, elgondolkodtató, depresszív, és gyönyörű módon teszi. Nem egy egyszerű, hétköznapi film ez, de ha az ember rá tud hangolódni és ki tudja hámozni a bonyolultnak tűnő cselekményből a lényegi dolgokat, akkor bizony nagy élményt okozhat.
14. Macbeth
(Kritika)
Nagyon szkeptikus voltam a híres királydráma 2015-ös adaptációja kapcsán, ugyanis az előzetesek alapján a Macbeth számomra nem tűnt többnek egy zavaros blöffnél. Azonban szerencsére a szárnyait bontogató Justin Kurzel-nek sikerült rám cáfolnia. A kiváló dialógusok, nagyon jól filmre vitt karakterek, a Fassbender-Cotillard páros lehengerlő alakítása, és a lélegzetelállító fényképezés repítette többek között a Macbeth-et a 14. helyre.
13. Star Wars: Az ébredő Erő
(Kritika)
Sohasem láttam még akkora mozis tömeghisztériát, mint ami Az ébredő Erő körül zajlott/zajlik. De teljes mértékben megértem a hype-ot, hiszen a fanatikus SW fanok már elég régóta ki voltak éhezve egy minőségi Csillagok háborúja-mozira. Abrams ugyan túl nagy kockázatot nem vállalt, de összehozott egy olyan blockbustert, ami egyáltalán nem gyalázza meg a SW univerzumot, sőt, határozottan a kiemelkedőbb blockbusterek közé lehet sorolni.
12. Mad Max - A harag útja
(Kritika)
A Star Wars-on kívül még egy kultikus trilógia került feltámasztásra, az elkövető ezúttal (is) George Miller. Évekre visszamenőleg a leglátványosabb akciófilm A harag útja, olyan mesterien megkomponált zúzásokkal, amiket ki nem nézne az ember egy 70 éves rendezőből. Világteremtésben is parádésan helytállt az alkotói brigád. A történetet ugyan lehetett volna jobban is árnyalni, de a bevállalós kaszkadőrmutatványok, a letisztult, ám mégis bitang látványos akciójelenetek olyan adrenalinlöketet adnak, aminek a hatása alól elég nehezen lehet szabadulni.
11. Bosszúállók: Ultron kora
(Kritika)
A Marvel az utóbbi években nem gyártott általánosságban rossz filmeket, ám a 2012-es Bosszúállók majdhogynem példátlan kiemelkedést mutatott. Azonnali kultfilmmé nőtte ki magát, így jogosan volt a nézőkben aggodalom a második rész kapcsán. Számomra az Ultron kora maximális korrektséggel hozta az első rész színvonalát, amit még az alaposan megvagdosott végeredmény sem tudott tönkretenni. Érezhető volt, hogy lecsíptek a játékidőből, de a karakterek itt is jól működnek, a poénok talán még jobban ülnek, mint korábban, az akciójelenetek önmagukért beszélnek, az idézhető dumák ismét felütötték a fejüket, és ami abszolút váratlanul ért, hogy Ultronon keresztül sikerült árnyalást is adni az egész szuperhőslétnek, ami alaposan megágyazott az Amerika Kapitány harmadik felvonásának.
10. Ex Machina
(Kritika)
A magyar filmforgalmazás egyik legnagyobb baklövése volt, hogy az Ex Machina elkerülte a magyar mozikat. Általában nem olyan jó ómen, a direct to DVD megjelenés, de az Ex Machinát határtalan profizmus jellemzi, elsősorban a forgatókönyvből eredeztethetően. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Alex Garland az év egyik legelgondolkodtatóbb filmjét szállította nekünk. Egyszerre megrázó és izgalmas sci-fi az Ex Machina, ami egy cseppet sem elképzelhetetlen jövőképet vázol fel nekünk.
9. Holnapolisz
(Kritika) 
Valószínűleg nincs ember a Földön, aki annyira rajongana a Holnapoliszért, ahogyan azt én is tettem az első megtekintés után. Az élvezeti értéken ront ugyan a nehézkes kezdet, de utána olyan sokoldalúvá válik Brad Bird mozija, amire ritkán láttam példát. Visszaad egy nagyon bájos, retro-Disney hangulatot a film, de közben az eredeti ötletekben sem szűkölködik, amik a karakterek közti kémiát, a humort és a kreatív elemek használatát rendkívül ügyesen vegyíti.
8. Ifjúság
(Kritika)
Előzetesen voltak fenntartásaim az Ifjúsággal kapcsolatban, ugyanis a trailerek alapján nem igazán volt világos számomra, hogy ez a film tulajdonképpen hova is akar kilyukadni. Nos, Paolo Sorrentino 2015-ös munkássága annyira nem is jár távol az első benyomásaimtól. Konkrétabb történetisége ugyanis nincs az Ifjúságnak, inkább csak egy laza keretbe van foglalva mindaz, amit Sorrentino el akart mesélni nekünk. Több rendező is próbált már "az élet nagy dolgairól" filmet forgatni, de az olasz direktor képes volt olyan szegmenseket megvillantani, amik nagyon érzékien, gyönyörűen, keserűen, és vidáman állítanak szembe minket olyan fontos kérdésekkel, amik nap, mint nap körbevesznek minket, sokszor mégsem fordítunk rájuk kellő figyelmet. A soundtrack a 2015-ös év egyik legjobbja, a színészvezetés remek (Rachel Weisz monológja egyszerűen briliáns), és még megannyi apróság teszi igazi nagybetűs filmélménnyé az Ifjúságot.
7. Saul fia
(Kritika)
Avagy a film, ami ismét felhelyezte Magyarországot a világ filmes térképére. Hosszú évek óta nem volt olyan diadalívre példa a hazai filmgyártásban, mint amilyet fut(ott) a Saul fia. A fanyalgók persze felhánytorgathatják Nemes Jeles László témaválasztását, de az elsőfilmes rendező valamelyest egyedi és személyes módon dirigált le egy Holokauszt történetet. Mindenképpen az év legjobbjai között a helye!
6. Az ajándék
(Kritika)
Az év meglepetése díjat csont nélkül zsebelte be nálam Joel Edgerton rendezői debütálása, aki a mai elcsépelt, egy kaptafára készített thrillerei között rukkolt elő egy klasszikusabb hangvételű, kimértebb, minden beteg eleme ellenére mégis reális filmet, ami rendkívül ügyesen játszik a csavarokkal, a karakterek érzelmi hullámvasútjaival, és ezáltal a néző érzéseivel is. Egy végletekig feszült, kiválóan összerakott darab Az ajándék, ami bőven túlmutat a "korrekt" kategórián.
5. Sicario - A bérgyilkos
(Kritika)
Denis Villeneuve nem tartozik a legtermékenyebb filmkészítők közé, ám a kanadai rendező 2015-ben ismét jött, látott, és (majdnem) győzött. Túlságosan eredetinek már nem nevezhető a drogkartellekkel foglalkozó filmek története, de a Sicario olyan mélységi tartalmakat, és őszinte pillanatokat tudott mutatni, amik nagyon sok hasonló filmből hiányoztak. Óriási szerepet kap a korrupció, a háttérben folyamatosan kibontakoznak a különböző összeesküvés-elméletek, és Emily Blunt karakterén keresztül azt is megtapasztaljuk, hogy az ilyen mocskos ügyeknél senkiben sem szabad igazán megbízni. Lassú, de nagyon hatásos és hangulatos film, Benicio del Toro játéka pedig csak hab a tortán.
4. Kingsman - A titkos szolgálat
(Kritika)
Ha nem az lenne a listám első helyén, ami, akkor kijelenteném, hogy a Kingsman a 2015-ös legkreatívabb filmje volt számomra. Első osztályú paródiafilm, de közben önálló filmként és sztoriként is remekül funkcionál. Pár évente készül csak ilyen vakmerő, vagány, humoros és véres mozi, úgyhogy áldhatjuk Matthew Vaughn nevét, amiért egy ilyen szenzációs alkotást hozott össze nekünk.
3. Cowboyok
(Kritika)
Az Ex Machina esetében még bosszankodtam, ám a Cowboyok esetében méltatni szeretném a magyar filmforgalmazók munkásságát, ugyanis nélkülük (no meg a sajtóvetítés nélkül) a büdös életben nem figyeltem volna fel erre a fájdalmasan ismeretlen és alulértékelt francia mesterműre. A film első fele egy rideg skandináv krimit juttat eszünkbe, a második felére meg egy olyan sztori bontakozik ki, ami évtizedeken és kontinenseken ível át, miközben mégis megmarad egy személyes drámának. A témája miatt nagyon nehéz darab, de vétek lenne kihagyni, mert bizonyos időnként kap a néző egy olyan erős gyomrost, aminek a hatása alól nagyon nehezen lehet szabadulni. A fordulatok teljesen adják magukat, tetézve ezt egy olyan mellbevágó lezárással, amilyet tehetségtelen rendezők nem képesek prezentálni. Thomas Bidegain pedig minden, csak nem tehetségtelen. Ja, és a cím ne tévesszen meg senkit: nem egy lassú, művészieskedő western-ről van szó, a kalapok, és a cowboy stílus szimbolikus jelentőséggel bír a film berkein belül.
2. A tenger szívében
(Kritika)
Ugyan A tenger szívében nem jelentett akkora meglepetést, mint az Ajándék vagy a Cowboyok, de az előítéleteim alapján nem hittem volna, hogy egy Moby Dick-film, lesz az év legjobb élőszereplős mozija. Márpedig ez a helyzet, a biztos kezű Ron Howard egy rendkívül sokoldalú, változatos és izgalmas gigamozit varázsolt a vászonra, ami sajnálatos módon nagyot bukott a pénztáraknál. De én bízom abban, hogy akadnak még emberek, akiket annyira elvarázsolt a tenger félelmetes és izgalmas világa, mint engem. Minden további a kritikámban...
1. Agymanók
(Kritika)
Az Agymanók nem csupán az év legjobb filmje. Nem csak arra volt jó, hogy végérvényesen bebizonyítsa az animációs filmek potenciális komolyságát és érettségét. Az Agymanók (és nem utolsó sorban a Pixar) valami sokkal többet tud ennél. Nagyon ritka az ennyire precízen összerakott film, amiben minden elemnek és gondolatnak megvan az értelme, a funkciója, a létjogosultsága, márpedig a pubertás korba való belépés érzelmi oldalát bemutató mese mesterien képes a saját paneleit kombinálni. Ez egy olyan alkotás, ami érezhetően ad valamit az embernek és a filmművészetnek. Nem csak szimplán jó, szórakoztató, vicces, és megható, de olyan betonbiztos mérföldkövet jelentett 2015-ben, a.mit még nagyon sokáig emlegetni fogunk.
Természetesen várom a Ti listáitokat is, addig is írjátok meg, hogy miért nem értek a blogoláshoz. :)
