Számomra az idei év egyik legjobban várt alkotása volt a Holnapolisz. Láthattunk már idén pazar filmeket, de a 2015-ös mainstream termését leginkább folytatások, előzményfilmek, spin-off-ok, remake-k és reboot-ok teszik ki. Brad Bird viszont nem az a vásári rendező. A Fantom protokollt leszámítva egyedi, szerzői filmekkel próbál(t) kitörni, ami az esetek nagy részében sikerrel is jár. Ha a személyes ízlést vesszük figyelembe, akkor engem a Holnapolisszal (is) kilóra megvett napjaink egyik legmegbízhatóbb direktora.
A történet egy fiatal, amolyan mindentudó lány (Britt Robertson) történetét mutatja be. Családi okokból kifolyólag elkövet valami olyasmit, ami miatt a fogdába kerül. Miután egy ejnye-bejnyével elengedik őt, a visszakapott cuccai között talál egy olyan kitűzőt, amit még életében nem látott. Amint megérinti a kitűzőt, átkerül a misztikus Holnapoliszba. Azonban mint kiderül, nem véletlen, hogy a kitűző a lánynál kötött ki, mert a maga módján igenis különleges. Annyira legalábbis mindenképp, hogy bejusson ebbe a mesésnek tűnő futurisztikus világba, és megállítsa az elkerülhetetlennek tűnő világvégét. Ebben segítségére lesz az egykor lelkes, de mára már cinikussá váló feltaláló, Frank (George Clooney) és egy száműzött, rejtélyes robot is.
Nyilván az ember azt gondolná elsőre, hogy ez is egy tipikus "kiválasztott-sztori", ám ez az állítás csak félig-meddig helytálló. Ugyan felismerhetőek Bird mozijában a klasszikus, young adult-panelek, de ennél lényegesen másabb a Holnapolisz. A film igazi ereje a kiváló forgatókönyvben rejlik. Az első 20-25 perc meglehetősen unalmasan és lassan telik, és az ember ekkor azt gondolná, hogy kisujjból kirázva tudni fogja, hogy mire megy ki a játék. Utána azonban valami elképesztő lendülettel robog előre a cselekmény. Noha kliséktől azért nem mentes moziról van szó, az út, ahogy eljutunk a különböző, már jól ismert megoldásokhoz, egészen különleges. Sok szituációban nem tudni, hogy főhőseink miként fognak boldogulni, és valljuk be, 2015-ben igen jó érzés ilyennel szembesülni. Bird gyermeki lelkesedése abszolút átjön a képsorokon, egy hihetetlenül kreatív és látványos kalandfilmről beszélhetünk a Holnapolisz esetében.
A színészek közti kémia igazán jól működik. George Clooney általában jól szokott választani, és a legmagasabb színvonalat most is ő produkálja. Egy kisebb, de annál fontosabb mellékszerepben feltűnik még a jó öreg Hugh Laurie is (akinek van egy egészen parádés nagy monológja), Britt Robertson és Raffey Cassidy pedig szerethetővé tudták varázsolni a karaktereiket. Többször feltűnik, hogy milyen autentikus, néha-néha monumentális hangvételű filmzenével van dolgunk. Emellett pedig humorból sincs hiány, a forgatókönyvíró-csapatnak óriási pacsi jár, amiért ezt az oldalát a filmnek nem gyerekes szemszögből közelítették meg, hanem az intelligensebb, kifinomultabb poénokra törekedtek.
Lassan indul be ugyan a film, de összességében egy végletekig szórakoztató darabról van szó. Nagyon fantáziadús, jól tartja egyben a szerteágazó történetszálakat, és a végére összeáll egy masszív, kompakt egésszé. Számomra az év egyik legjobban sikerült alkotása az idei év eddigi legjobb (!) forgatókönyvével. Akármikor újra tudnám nézni.
9/10
A Holnapolisz teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
