Akinek halálhírét keltik, sokáig él. A western műfaját már hosszú évtizedek óta temetik, ehhez képest nagyon is jó egészségnek örvend, még mindig készülnek nagyon is jó darabok belőle, még olyan elsőre meglepő helyen is, mint Ausztria (szégyen, hogy a sógorok ilyen jó filmet hoztak össze, nekünk pedig, akiknek a világ legjobb kaszkadőrei állnak rendelkezésünkre, eddig nem sikerült ütős alkotást produkálnunk ezidáig, de hát ami késik, az soha sincs most). A nem is olyan mesés Vadnyugaton játszódó kalandokról szóló filmek eredetileg elsősorban Amerikában készültek (macsó cowboy jól szétrúgja a rosszfiúk hátsó felét, meghódítja az aktuális lány szívét, majd büszkén ellovagol a napfelkeltébe), John Wayne volt az isten akkoriban (tekintettel arra, hogy apukám kedvenc színészéről van szó, nálunk a mai napig is az), ő lett a műfaj ikonikus alakja. A Herceget soha nem az eszéért szerettük, de mindig tökéletesen hozta saját magát, nem véletlenül ő jut eszébe mindenkinek, ha a műfaj szóba kerül. De az évek elteltek, a hőskor véget ért, Sergio Leoné-nak köszönhetően az olaszok még egyszer csúcsra járatták a spagettiwesternt, azóta azonban csak ritkán sikeredik korszakos alkotás, de ettől a műfaj még él, és véleményem szerint soha nem is fog meghalni, mert igazi férfiakat, lovas vágtákat, igaz barátságot, becsületet, vadnyugati romantikát mindig nézni akarunk.
Lány létemre hatalmas kedvencem a műfaj, westernfilmeken nőttem fel és a mai napig imádom őket. Nagyon nehéz volt kiválasztani a 10 legjobbat, teljesen szubjektív a lista, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket!
10. Az üldözők / The Searchers (1956)
Az üldözők talán az utolsó igazi klasszikus értelemben vett westernfilm, amelyben a Vadnyugat romantikája epikus képekben mutatkozik meg, és alapvetően arról a dilemmáról szól, hogy egy nyughatatlan, a szabadságát mindennél többre tartó ember békét tud-e találni a családi életben, vagy örök bolyongás vár a megfáradt vándorra. Annak ellenére, hogy elég egyszerű a története, mégis sikerül szinte végig fenntartani az érdeklődést, kár, hogy a vége túlságosan sziruposra sikeredett, bár a katartikus erejű zárókép sok mindenért kárpótolja a nézőt.
9. Egy maréknyi dollárért / Per un pugno di dollari (1964)
A történet nem túl bonyolult, elsősorban az atmoszféra és a zseniális kamerabeállítások tették kultikussá ezt az alkotást. Az amerikai westernfilmek akcióorgiájával szemben itt inkább a drámai mélységen, az emberi arcokon van a hangsúly, Azért itt sincs hiány lövöldözésből, de az odáig vezető út bemutatása fontosabb. de természetesen a végső leszámolás most is felejthetetlenre sikerült, Morricone zenéjéről pedig csak áradozni lehet. A forgatókönyv is nagyon jó lett, egyrészt a szöveg sem utolsó, másrészt pedig igen furmányosan került bemutatásra az, hogy az idegen hogyan téveszti meg mindkét felet, és hogyan húz maximális hasznot az általa kialakított helyzetből.
8. Aki lelőtte Liberty Valance-t / The Man Who Shot Liberty Valance (1962)
A történetből nem csak a főszereplők drámáját ismerhetjük meg, hanem csendben elbúcsúzunk a régi Vadnyugattól, a vasparipa elhozta a modern időket a végtelen prérire, ahol a divatjamúlt cowboy-nak már csak a magány és a kaktusz jut a koporsójára.Az utolsó igazi westernfilm, ami fekete-fehérben forgott (ennek legfőbb oka a pénzhiány volt, de ez ma már tényleg mindegy), nem túl szívderítő alkotás, viszont igazi stílusbravúr, amelyen nem fogott az idő, ma sem unalmas, dacára annak, hogy meglepően kevés akciójelenet látható benne.
7. Butch Cassidy és a Sundance kölyök / Butch Cassidy and the Sundance Kid (1969)
Mi lehet jobb egy magas, jóképű, kék szemű, szőke színésznél? Természetesen két magas, jóképű, szőke színész! Ennyi persze még nem lett volna elég a zajos sikerhez, akkor sem, ha Paul Newman-ről és Robert Redford-ról van szó Kellett hozzá egy jó forgatókönyv, kiváló dialógusok, jól felépített atmoszféra, nem kevés kaland, zseniális zene. 4 Oscar-díjat zsebelhettek be az alkotók (forgatókönyv, operatőr, zene, betétdal), a producerek pedig dörzsölhették a kezüket a bevételt látva, a főszereplők mennybe mentek, a nézők jól szórakoztak, tehát mindenki jól járt.
6. A vad banda / The Wild Bunch (1969)
Falhoz vágósan erős élmény a film, annak ellenére, hogy a tényleges brutalitás kimerül a kezdő és záró akció képsoraival, a maradék két órában igazából nem történik semmi különös, de olyan atmoszférát tudott teremteni a rendező, hogy egyetlen pillanatra sem csökken a néző figyelme, és nagyon tud fájni a katartikus erejű végkifejlet. Az elmúlásról szól ez a film elsősorban, a Vadnyugat hőskorának alkonyáról, egy új világ kezdetéről, amelyben már nem sok helye van a Pike vezette régivágású csapatnak, akikről egyáltalán nem mondható el, hogy jó emberek lennének, de mégis magasabb erkölcsi értékeket mondhatnak magukénak, mint az utánunk küldött fejvadászok, akiket csak a pénz érdekel, vagy Mapache, akit a hatalom éltet. Ők még tudják, mit jelent a barátság, a (zsivány) becsület, és főleg azt, hogy mikor kell azt mondani, elég, ebben a lélektelen új világban nincs értelme a vegetálásnak, inkább férfiasan szembenéznek a végzetükkel
5. Délidő / High Noon (1952)
90 perc alatt zajlanak az események, a film játékideje is pontosan ennyi. Már ezzel az egyszerű, de nagyszerű dramaturgiai húzással sikerül megteremti azt a feszültséget, ami alapvonása az alkotásnak, tényleg számolja a néző a perceket (ami azért sem nehéz, mert folyamatosan mutatják az órát), és pislogni sem mer, nehogy lemaradjon valamiről. Pedig tényleg nem történik semmi különös, nincsenek látványos akciók, a szöveggel, a zseniális vágással (Oscar-t ért, tökéletesen megérdemelten!) és az atmoszférateremtéssel érik el az alkotók a kívánt hatást. Ne feledkezzünk el a Dimitri Tiomkin zenéjéről (talán mondanom sem kell, hogy a 4 Oscar-ból egy neki is jutott), amely kiválóan festi alá a történetet.
4. Pár dollárral többért / Per qualche dollaro i piú (1965)
"Ha véget ér a zene, próbálj meg megölni". Westernromantika Sergio Leone módra, és ha már meg kell halni, legalább Morricone zseniális muzsikáját hallgassuk meg utoljára, nem igaz? Meg kell hagyni, van stílusa ennek a filmnek, amely azon kevés folytatások közé tartozik, amelyik jobb lett, mint az első rész , nagyon gyorsan elszáll a két órás játékidő, unalom kizárt, nincs hiány akcióban, érzelemben és kiváló színészi alakításokban sem!
3. Nincs bocsánat / Unforgiven (1992)
A Nincs bocsánat Clint Eastwood rendezésében nem csak a westernnel számolt le, de temeti az egykori vadnyugati anekdotákat is, mindezt pontosan olyan eszközökkel, amelyeket ez a világ kiharcolt magának: az öreg Clint egy véres, mocskos, esővel és sárral átitatott bosszú sztorit mesél el nézőinek. A film legnagyobb erénye pontosan az, amit első ránézésre is várnánk, hisz maga Clint Eastwood személyének köszönheti azt a minőséget, amelyet nyújtani tud rendezőként és színészként egyaránt.
2. A jó, a rossz és a csúf / Il buono, il brutto, il cattivo (1966)
Kétféle ember van a Földön: az egyik, aki már látta Sergio Leone mesterművét, a másik, aki meg fogja nézni. Sergio Leone a spagettiwestern királya, ez a film pedig a legendás Dollár-trilógia befejező része. Az első kettő sem rossz, de ez a mestermű. Csúcsra járatta benne a rendező a rá jellemző stílust. Két és fél óra nem kevés idő, nekem mégis egy pillanatnak tűnt, megbabonázva néztem a filmet, egyetlen percet sem akartam elmulasztani ezekből a képsorokból. A kamerabeállítások is meghökkentően frissnek tűnnek ennyi év távlatából is, a hosszú snittek, a plánok hatásos váltogatása, és főként a premier plánok rendkívüli hatást tudnak tenni a nézőre.
1. Volt egyszer egy Vadnyugat / C'era una volta il West (1968)
Sergio Leone filmje nagyon hosszú, mégsem tűnik fel az idő múlása, annyira jól meg lettek írva a karakterek, hogy a néző nagyon könnyen azonosulni tud a szereplőkkel, izgul értük, magával ragadja a történet. A rendező felrúg minden filmes szabályt, irgalmatlan hosszú snitteket láthatunk, bátran váltogatja a plánokat, szereplői keveset beszélnek, de rendkívül hatásos szavakat ejtenek ki a szájukon (maga Bertolucci volt Leone segítségére a forgatókönyv megírásában, ennek is köszönhető a különlegesen erős drámai erejű párbeszédek sora), gyönyörűen fényképezett tájképekben gyönyörködhetünk, és akkor a legendás zenéről még nem is beszéltem. Minden idők legjobb westernje, a műfaj legnagyobb klasszikusa!