Habár lány létemre előbb tudtam fejből idézni John Wayne-t mint Vörösmartyt (ennek legfőbb oka egy westernfüggő apuka), Sam Peckinpah híresen erőszakos filmje eddig mégis kimaradt az életemből. Mindig is imádtam a Vadnyugaton kalandozni, a hallgatag cowboy-ok, a vad lovas vágták és a pisztolypárbajok máig nagy kedvenceim, nem igazán érdekelt egy vérgőzös látomás a műfajban, de egyszer minden filmnek eljön az ideje, most gondoltam úgy, talán már elég nagy kislány vagyok ahhoz, hogy szembe tudjak nézni minden idők legbrutálisabb westernfilmjével. Nos, először is teljesen ledöbbentem azon, hogy "csak" két iszonyatosan kegyetlen jelenet van a filmben, az elején és a végén, másodszor pedig nem értem, hogy miért mondják, hogy ezt a filmet csak a férfiak tudják értékelni, mert nekem is nagyon tetszett! 

Az 1900-as évek elején már a Vadnyugat sem a régi. Adva van egy törvényen kívüli banda, akiknek nem igazán sikerül a legutóbbi pénzszerző akciója, ezért kénytelenek Mexikó felé venni az irányt egy csapat fejvadásszal a nyomukban, akiket Deke Thornton (Robert Ryan) irányít. Pike-nak, a banda vezérének (William Holden) nem sok választása van, el kell fogadnia Mapache (Emilio Fernandez) ajánlatát, melynek alapján jelentős bevételhez jutnak, ha kirabolnak egy fegyverszállító vonatot. De becsület is van a világon, nem csak pénz, így a dolgok nagyon elfajulnak...

Falhoz vágósan erős élmény a film, annak ellenére, hogy a tényleges brutalitás kimerül a kezdő és záró akció képsoraival, a maradék két órában igazából nem történik semmi különös, de olyan atmoszférát tudott teremteni a rendező, hogy egyetlen pillanatra sem csökken a néző figyelme, és nagyon tud fájni a katartikus erejű végkifejlet. Az elmúlásról szól ez a film elsősorban, a Vadnyugat hőskorának alkonyáról, egy új világ kezdetéről, amelyben már nem sok helye van a Pike vezette régivágású csapatnak, akikről egyáltalán nem mondható el, hogy jó emberek lennének, de mégis magasabb erkölcsi értékeket mondhatnak magukénak, mint az utánunk küldött fejvadászok, akiket csak a pénz érdekel, vagy Mapache, akit a hatalom éltet. Ők még tudják, mit jelent a barátság, a (zsivány) becsület, és főleg azt, hogy mikor kell azt mondani, elég, ebben a lélektelen új világban nincs értelme a vegetálásnak, inkább férfiasan szembenéznek a végzetükkel (abszolút a kedvenc jelenetem az, amikor Pike azt mondja: Csináljuk!, amire a válasz csak lehet:"Miért ne?" Ez a két mondat többet mond mindennél a banda tagjainak lelkében végbemenő folyamatokról). 

Peckinpah tényleg nem kímél senkit és semmit (lovakkal tapostat halálra nőket, prostikat használnak fedezékül a banda tagjai stb.), még a gyerekek is kegyetlenek, ami nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve, a klasszikus westernek íratlan szabályait sikerült tökéletesen felrúgni (nem nagyon szoktak nőket fejbe lőni, és még tudnám sorolni a példákat), és ezért brutális a film igazán. A Vadnyugat romantikáját sikerült vérbe fojtani, az érzelmeknek itt nincs helye, ez egy kegyetlen világ, amelyet tényleg jobb itt hagyni, mert borzalmas benne élni. Habár a feminizmusomat mindig félre szoktam tenni a westernfilmek idejére, azért azt meg kell jegyeznem, hogy a rendezőnek valami nagyon komoly problémája lehetett a nőkkel. Nem létezik, hogy minden asszony prosti, akik csak arra valók, hogy a férfiakat szórakoztassák, csak a pénz érdekli őket, nincsenek érzelmeik, tárgyként kezelik őket csupán, akiknek nincs érdemleges szerepük ebben a macsó világában. És akkor arról nem is beszéltem, hogy a lovakat sem kímélik, hihetetlen, hogy hány derék hátast küldött Peckinpah a másvilágra ebben a filmben. És mégis, így kerek a történet, csak ilyen sokkoló képekkel tudja elérni a rendező a kívánt hatást, vagyis azt, hogy a néző átélje a Vadnyugat végnapjainak reménytelen hangulatát.

Azért nem marad el a lovas vágta, akcióban sincs hiány - a vonat kirablása nem hétköznapian sikeredett jól - , nagy kedvencem a híd felrobbantása, ahogyan a lovak és a lovasok epikusan hullanak a mélybe, azt nem lehet elfelejteni. De mindettől függetlenül az elmúlás hangulata hatja át a filmet, a banda tagjai egyre jobban érzik, hogy a felszínen nagyon cool törvényen kívüli életmódjuk valójában nagyon is üres és értelmetlen. Egyre inkább megcsömörlenek saját maguktól és az őket körülvevő világtól, érzik, hogy az ő útjuk lassan véget ér (azok a képsorok, amikor a falusiak sorfala között lovagolnak, mindent elmondanak erről), de az az ő választásuk, hogy az utolsó felvonást hogyan játsszák végig. Nekem egy-két jelenet kicsit túlságosan erőltetett volt, amely a csapat belső vitáit mutatta be, de ettől eltekintve kiváló filmről van szó, amelynek méltán van helye minden idők legjobb westernjei között.

William Holden telitalálat volt Pike szerepére, tökéletesen érzékeltetni tudta a kiöregedett (anti)westernhős lelkében dúló viharokat, Ernest Borgnine kiváló karakterszínész, nem okozott gondot neki eljátszani a banda vezérének jobbkezét. Robert Ryan szokásához híven kihozott mindent a szerepéből, de a show-t mégis Edmond O' Brian vitte el.

Sam Peckinpah filmje letaglózó, még mai, Tarantinón edződött szemünk is elkerekedik a végső leszámolásnál (amelynek nincsenek győztesei, csak vesztesei), annyira véres, kegyetlen és brutális a tömegmészárlás. Ugyanakkor a vérmentes jelentek sem kevésbé szívbemarkolóak, a történet jól vezetett, a karakterek kidolgozottak. Nem veszített a drámai erejéből az alkotás az azóta eltelt idő során, ma is erős mozi!

Minden idők legbrutálisabb westernfilmje kiváló alkotás, kötelező darab!

9/10