"Ha véget ér a zene, próbálj meg megölni". Westernromantika Sergio Leone módra, és ha már meg kell halni, legalább Morricone zseniális muzsikáját hallgassuk meg utoljára, nem igaz? Meg kell hagyni, van stílusa ennek a filmnek, amely azon kevés folytatások közé tartozik, amelyik jobb lett, mint az első rész (de a Dollár-trilógia legjobbja mégsem ez, hanem A jó, a rossz és a csúf), nagyon gyorsan elszáll a két órás játékidő, unalom kizárt, nincs hiány akcióban, érzelemben és kiváló színészi alakításokban sem!
Mortimer ezredes (Lee Van Cleef) megtudja, hogy El Indio (Gian Maria Volonté) megszökött a börtönből, és mivel személyes elintéznivalója van vele, valamint fejvadászként az érte járó pénz sem hagyja hidegen, ezért a nyomába ered. Azonban belebotlik egy másik kollégába, Monco-ba (Clint Eastwood), aki szintén El Indióra pályázik. Némi vita után belátják, hogy jelen helyzetben az a legjobb megoldás, ha összefognak, azonban a nehézsúlyú banditát nem olyan könnyű kivonni a forgalomból...
Hatalmas siker lett Leone és Eastwood első közös filmje, egyértelmű volt a folytatás. Azonban egyrészt olyan történetet találtak ki az alkotók, amely az előzőtől függetlenül működik, másrészt pedig nem estek az önismétlés hibájába, ezúttal egy teljesen más világot ismerhetünk meg, a fejvadászok különleges és magányos életébe nyerhetünk bepillantást. Ismét új sztárt avatott a film, Lee Van Cleef nem volt már kezdő a western műfajában, de a jól megírt és eljátszott szerepnek köszönhetően ekkor fedezte fel magának a közönség. Gian Maria Volonté is visszatért a folytatásban (egyébként az előző részben látványosan elhalálozott, de ez nem lehetett akadálya annak, hogy most is ugyanerre a sorsra jusson), és persze Eastwood sem maradhatott ki a buliból.
Leone sokat tanult az első filmből, az is látszik, hogy több pénz állt rendelkezésére a megvalósításhoz (elég csak a színekre, a fényekre gondolni), az operatőri munka is javult, de az alapok maradtak: premier plánok, akció és dráma a köbön, kevés, de velős beszéd. Habár kevés ennél macsóbb filmet láttam, de azért a nő sem hiányozhatott a történetből, akit sem El Indio, sem Mortimer ezredes nem tudott elfelejteni. Miközben a bandita ábrándozva nézi a lány képét, mi hallgatjuk a rendkívül kifejező zenét, amelynek a vége azt jelenti, hogy valaki meg fog halni. Zseniális dramaturgiai húzás, amelyből szerencsére akad még jó néhány a történetben, amely sokkal feszesebb, jobban szerkesztett, mint az előző rész, Nem vagyunk híján emlékezetes jeleneteknek, a zárókép katartikus, a végső leszámolás bravúros, és mindeközben még jól is szórakozunk, sikerült humorral oldani a drámai hangulatot.
Már a kezdő képsoroknál nyugodtan hátradőlhetünk, ritka az ilyen übercool kezdés westernfilmben, Lee Van Cleef megkapta a hatásos belépőt, Eastwood sem marad el mögötte, az sem mindennapi, ahogyan "megbeszélik" a problémáikat, nem kell ahhoz CGI, hogy egy életre emlékezetes képeket kapjunk. Gian Maria Volonté is igen hangsúlyosan tud lenni a filmvásznon, a három főszereplő együtt kivételes élmény, talán ahhoz tudnám hasonlítani, mintha Cumberbatch, Hardy és Fassbender együtt jelenne meg a színen egy filmben. Habár westernfilmről van szó, mégsem az akció az elsődleges (de azért abból sincs hiány), hanem a dráma és a karakterek, ezek együtt adják azt a különleges atmoszférát, amelyet sokan próbáltak másolni, de értékelhető eredmény nélkül. Morricone zenéje gyönyörűen festi alá a történetet, amelyből most sem hiányoznak a meglepő csavarok, és bár sokszor pihen meg békésen a kamera a szereplők arcán, egyáltalán nem tűnik lassúnak az események menete.
Lee Van Cleef, Clint Eastwood és Gian Maria Volonté egyaránt kiváló alakítást nyújt, mellettük még a fiatal Klaus Kinski sem tudja igazán felhívni magára a figyelmet. Sergio Leone jobb, érettebb filmet tett le az asztalra, a Dollár-trilógia középső része szinte már tökéletes, nem véletlenül számít a műfaj egyik nagy klasszikusának.
Jobb, mint az Egy maréknyi dollárért, egy hajszálnyival gyengébb, mint A jó, a rossz és a csúf, kiváló filmről van szó, kötelező darab!
9/10
