Aki lelőtte Liberty Valance-t / The Man Who Shot Liberty Valance (1962)
2014. december 17. írta: FilmBaráth

Aki lelőtte Liberty Valance-t / The Man Who Shot Liberty Valance (1962)

aki_lelotte_liberty_valance-t.jpgÖreg westernsztár nem vén westernsztár! James Stewart és John Wayne is túl voltak már az első fiatalságukon, amikor ezt a filmet forgatták John Forddal, mégis hitelesek tudtak lenni az ifjú jogász és a nem túl idős helyi pisztolyhős szerepében. Nem, nem botox volt a dologban, inkább jó sminkes, kiváló operatőr és egy zseniális rendező, na és az sem volt hátrány, hogy fekete-fehérben lőtték le Libety Valance-t. Hogy melyikük? Ezt nem árulom el, tessék megnézni ezt a klasszikus westernt, amelyen nem fogott az idő, máig kiváló szórakozást nyújt a nézőnek, ritka tartalmas vadnyugati dráma, amelyből természetesen az akció sem hiányzik.

Egy idős szenátor, Ransom Stoddard (James Stewart) és felesége, Hallie (Vera Miles) egy temetésre érkeznek, ifjúkoruk helyszínére. Az elhunyt Tom Doniphone (John Wayne) koporsója mellett elkezdi mesélni a legenda mögötti valóságot arról, hogyan érkezett az ifjú jogász a településre, és mi az igazság abból, hogy ő lőtte le Liberty Valance-t (Lee Marvin), amely tettével megalapozta fényes politikai karrierjét....

John Ford minden idők egyik legstílusosabb rendezője a western műfaján belül. Minimál díszlettel, maximális odafigyeléssel utánozhatatlan atmoszférát tud teremteni. A film első fél órájában igazából semmi érdemleges sem történik, egy idősebb pár egy temetésre tér vissza a településre, még el sem kezdte mesélni a történetet a szenátor, a néző máris tudja, hogy egy olyan embert veszítettünk el, akinek a nevét ugyan nem őrizte meg a történelem, mégis súlyos egyéniség volt, aki meghatározó szerepet játszott a házaspár életében. Aztán megelevenedik a múlt, a fiatal jogász merészen szembeszáll a helyi rosszfiúval, az ő hatására a lakók rájönnek, hogy a törvény erősebb, mint a pisztoly és az ököljog. A régi világ végén és egy új kor hajnalán játszódik a történet, amelyből nem hiányzik a klasszikus Vadnyugat által preferált hős (naná, hogy John Wayne ábrázolásában), de végül az ész győz az erő felett, legalábbis látszólag, a történet végén megtudjuk, hogy valójában a szív győzött a hideg logika felett. A nyugaton csak olyan hőst ismernek el az emberek, aki bebizonyította nekik, hogy bátor és erős férfi. Az utolsó percig azt hisszük, tudjuk, ki az igazi hős, de aztán a katartikus erejű záróképben kiderül, hogy az erkölcsi győzelem mégsem azé, akiről az egész világ hiszi. Az igazi fény arra vetül, aki árnyékban maradt, míg a dicsfényben sütkérező alaknak egyszer szembe kell néznie az igazsággal, és azzal, hogy valójában  egy (kegyes) hazugságon alapszik a sikere, és még a felesége szíve sem érte dobogott valójában. Jól felépített dráma, kiváló dramaturgiai érzékkel végigvezetett történet, John Ford a legjobb formáját hozta.

A karakterek nem voltak egysíkúak, még a John Wayne-féle tipikus westernhős alakját is sikerült színesebbé tenni, a Hercegnek vannak szép pillanatai még magához képest is (az a jelenet, amikor rájön, hogy elvesztette a szeretett nőt, és felgyújtja a házat elkeseredésében, felejthetetlen!). Mindegyik főalak jelentős jellemfejlődésen megy át, a legnagyobbon Ransom, aki ügyefogyott, naiv ügyvédből a nép hőse, igazi szellemi vezér lesz. Tom nem hisz a jog erejében, az ő ereje az öklében és a pisztolyában rejtőzik, azonban lassan, de biztosan ráébred, hogy az ifjú jogászban sokkal több van, mint amennyit kinézett belőle, sőt, értékesebb ember, mint ő maga. Az ő segítsége nélkül Stoddard nem lehetett volna az, aki, mégsem várt köszönetet, és nehezen bár, de tudott veszíteni. Hallie sem csak egy szép lány, akiért a két főszereplő verseng, erős karakter, temperamentumos, tudásra éhes teremtés, nem egy butuska libuska ,dacára annak, hogy kezdetben nem tud írni és olvasni.sem. És természetesen ne feledkezzünk el Liberty Valance-ról sem, aki egy rosszarcú bandita, nem több, aljas dolgokat művel, nincs tekintettel senkire, és jobb minél távolabb kerülni az ostorától. A történetből nem csak a főszereplők drámáját ismerhetjük meg, hanem csendben elbúcsúzunk a régi Vadnyugattól, a vasparipa elhozta a modern időket a végtelen prérire, ahol a divatjamúlt cowboy-nak már csak a magány és a kaktusz jut a koporsójára. Az utolsó igazi westernfilm, ami fekete-fehérben forgott (ennek legfőbb oka a pénzhiány volt, de ez ma már tényleg mindegy), nem túl szívderítő alkotás, viszont igazi stílusbravúr, amelyen nem fogott az idő, ma sem unalmas, dacára annak, hogy meglepően kevés akciójelenet látható benne.

photo-l-homme-qui-tua-liberty-valance-the-man-who-shot-liberty-valance-1961-1_1_.jpgJohn Wayne szokása szerint tökéletesen hozta saját magát, James Stewart kiváló alakítással örvendeztette meg a nézőket, Vera Miles mint mindig, most is élettel töltötte meg a figuráját, Lee Marvin gátlástalanul túljátszotta a szerepét, de nagyon jól állt neki. John Ford utolsó klasszikus westernfilmje méltó volt a mesterhez, talán a legjobb alkotása a rendezőnek, akinek John Wayne-t és a Vadnyugat filmes legendáját köszönhetjük. Nem kevés társadalomkritikát is tartalmaz a film, amely a sikerét a jó forgatókönyvnek, a jól megírt karaktereknek, a kiváló színészi játéknak, és John Ford rendezői rutinjának köszönheti. Az egyetlen hiba, amit fel tudok róni az alkotásnak az az, hogy Liberty Valance alakja nem kicsit sikeredett felszínesre, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen.

Tartalmas, kiváló westernfilm, amelyet elsősorban a színészi alakítások miatt érdemes megnézni!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr336985589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása