A 20 legjobb film 2014-ben - danialves szerint (11-20.)
2014. december 28. írta: danialves

A 20 legjobb film 2014-ben - danialves szerint (11-20.)

Már tavaly is nehezen küzdöttem meg azzal, hogy 10 szereplőre szorítsam le az év legjobbjait (ennek eredménye lett ez a kissé faramuci összeállítás),  idén pedig ez még ennél is nagyobb feladat lett volna. Ebből arra következtetek, hogy 2014 filmes szempontból egy borzasztó erős év volt, de természetesen az is közrejátszhat, hogy tavalyhoz képest én is alaposan túlteljesítettem magam (az akkori 88 aktuális filmhez képest idén 173-at sikerült megnéznem). Akárhogy is, egy 10-es lista már hónapok óta irracionálisnak tűnt, és úgy gondoltam, ha 173-ból inkább 20-at emelek ki, attól még nem fog úgy tűnni, hogy válogatás nélkül ömlesztettem ide a címeket. A filmek a megkezdett szokásomhoz ragaszkodva ismét azok közül az aktuális produkciók közül kerültek ki, amelyek a tavalyi lista óta jutottak el hozzám, bármilyen formában (mozi, dvd, torrent, CineFest, sajtóvetítés). Szóval íme a húsz legjobb film 2014-ben, legalábbis az első felük.

20. X-Men: Az eljövendő múlt napjai

(Kritika)top20.jpg

Azért, hogy lássátok, nem egy hipszter sznob vagyok, a lista végére ráerőszakoltam egy blockbustert, horribile dictu, egy képregényfilmet. De végső soron Bryan Singer és csapata tette idén a legtöbbet azért, hogy a fenti két kifejezés egyre kevésbé legyen szitokszó. A legújabb X-Men képes volt egyszerre egy izgalmas történetet, kiváló vizuális élményt, valódi érzelmi töltetet és briliáns színészi alakításokat belezsúfolni egy látványfilm keretei közé, és bár külön-külön ezek közül egyik sem állna meg a lábán, együtt egy remek összképet adtak ki.

19. Éjjeli féreg

(Kritika)top19.jpg

Dan Gilroynak beletelt néhány évtizedbe, mire forgatókönyvíróként eljutott első rendezői debütálásáig, de akkor beleadott mindent. Ugyan nem az Éjjeli féreg fogalmazta meg 2014 legmegdöbbentőbb gondolatait, viszont pazar formába öntötte azokat, kezdve a feszes rendezésével, sziporkázó szövegeivel és a hátborzongatóan jó Jake Gyllenhaallal a főszerepben. 

18. Fák jú, Tanár úr!

(Kritika)top18.jpg

Idén jó pár meglepetésben volt részem filmes téren, az egyik ilyen az volt, hogy Németországból (és ilyen borzalmas magyar címmel) is érkezhet egy remek komédia. Hatalmas megdöbbenésemre 2014 egyik legnagyobb humorbombája ez az első látásra B-kategóriás színvonalat sejtető alkotás lett. De ez a produkció nem csak a rekeszizmokat mozgatja meg, ugyanis egyben az év legszívhezszólóbb, legaranyosabb hangulatfilmje is volt. Ennél már csak egy jobb dolog van: 2015 szeptemberében érkezik a folytatás.

17. John Wick

(Kritika)top17.jpg

Kicsit sajnálom, hogy az év akciófilmjének ennyire hátul találtam csak helyet (azt még inkább, hogy az eredetileg erre a címre szánt Lone Survivor már be sem fért), de ez nagyjából jól reprezentálja azt, hogy amíg Keanu Reeves visszatérésének filmként még lett volna hova fejlődnie, addig akciómoziként egészen zseniális. Nem véletlen, hogy két kaszkadőrt találunk a rendezői székben, az élmény pedig pont annyira egyedülálló, mint amennyire ritkán ez előfordul.

16. Anchorman 2: The Legend Continues

(Kritika)top16.jpg

Ron Burgundy visszatérése kiütéssel felülmúlta 9 évvel ezelőtti önmagát. Az Anchorman folytatása több poénnal, szellemesebb médiakritikával és rengeteg cameoval (valamint egy kissé feleslegesen hosszabb játékidővel) érkezett, hogy méltó utódja legyen a 2004-es kultfilmnek. Adam McKay pedig újra bizonyította, hogy az Apatow-istállóból nem csak túlnyújtott és fárasztó komédiák kerülhetnek ki.

15. Sráckor

(Kritika)top15.jpg

Richard Linklater művére bőven ráillik a filmtörténeti mérföldkő szó, ugyanis nála a 12 évig tartó forgatás nem valami béna marketingfogás volt, hanem a koncepció szerves része (erről bővebben itt), ezzel pedig alkotása egy eddig szokatlan útra lépett. Ennek része az, hogy a film mentes az igazán szenzációs pillanatoktól, és akármennyire is jó élmény volt, nem buzog bennem a kedv, hogy újranézzem, de ettől függetlenül az év egyik legfontosabb darabjáról van szó, amely emellett egy kiváló produkció is.

14. The Guest

(Kritika)top14.jpg

"A The Guest minden, ami a Drive lenni akart" - fogalmazta meg remekül kollégám, és én nem csak azért tudok vele egyetérteni, mert Winding Refnt borzasztó túlértékelt rendezőnek tartom. Ugyanis Adam Wingard filmje egy bámulatos stílusbravúr, amely részben csúcsra járatott B-filmes kliséhalmaz, részben szégyentelen, viszont pofátlanul szórakoztató 80-as évek utánérzés, együtt pedig egy már ezerszer látott és mégis utánozhatatlan a végeredmény. Dan Stevens pedig az idei Oscar egyik legfájóbb mellőzöttje lesz.

13. Csillagainkban a hiba

(Kritika)top13.jpg

2014 sok szempontból a meglepetések éve volt, az egyik ilyen pozitív csalódást pedig Josh Boone műve okozta azzal, hogy tinirománcként nem fulladt bele a giccsbe és a nyálba. Természetesen ezt könnyű megvalósítani, ha már adott egy szakításnál komolyabb tragikum az alapanyagba, azonban ettől függetlenül dicséret illeti a színészektől kezdve a rendezővel bezárólag az egész alkotógárdát, hogy az év egyik legmeghatóbb produkcióját hozták össze, erőszakos könnyfakasztás nélkül. A legjobb betétdalról már nem is beszélve.

12. Frequencies

(Kritika)top12.jpg

Nem túlzott, aki ezt a filmet "az Egy makulátlan elme örök ragyogása, az 500 nap nyár és a Találmány kombinációjaként" írta le, ugyanis a Frequencies mindhárom mű legjobb tulajdonságait magában foglalja. Egyszerre stílusos sci-fi, bájos romantikus történet és egy fontos és jó eséllyel mindörökre megválaszolatlan kérdéseket feszegető gondolatkísérlet. Ugyan a finálé nem a legprofibban van megkomponálva, de egy ilyen bátor produkciónak még ezt is meg lehet bocsátani.

11. Holtodiglan

(Kritika)top11.jpg

David Fincher alkotása lehet, hogy nem szerepel előkelő helyen a top10-ben, ugyanakkor az elvitathatatlan, hogy idén ez a film volt a legfontosabb alkotás. Gillian Flynn botrányos műve élvezettel szaggatja darabjaira a mindennapi kapcsolatainkat, és azt a képmutatást, ami körülvesz minket a házasságtól indulva egészen a társadalom egészével bezárólag. Hiába nem tökéletes a végeredmény, ilyen bátor és forradalmi alkotást ritkán látni a filmvásznon.

Magam is nehezen hiszem el, de ez még csak a lista első fele volt, és az igazi nagyágyúk még csak most jönnek. Úgyhogy a reklám idejére senki ne menjen sehová, ugyanis holnapután folytatom a listázást a legjobb 10-zel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr507009503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Razzul 2014.12.28. 13:15:01

Eddig nagyon jó a lista, várom a következő tízest. :)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2014.12.28. 14:12:22

Lehet, hogy figyelmetlen vagyok és csak nem vettem észre, de a hazai bemutató alapján épül fel a lista (meg persze pár be nem mutatott film a'lá Guest) vagy csak 2014-es film van rajta?
Szóval lesz rajta Her vagy sem :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.28. 14:15:12

@Swarm: Jaj, bakker, jó hogy mondod, ez kimaradt a disclaimerből, mindjárt pótolom.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.28. 14:18:48

@Swarm: Na, így most már jó. És szerintem választ is ad a kérdésedre.
"A filmek a megkezdett szokásomhoz ragaszkodva ismét azok közül az aktuális produkciók közül kerültek ki, amelyek a tavalyi lista óta jutottak el hozzám, bármilyen formában (mozi, dvd, torrent, CineFest, sajtóvetítés)."

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.28. 16:40:29

Ez a lista eddig engem igazol vagyis hogy mozisikereket tartalmaz. Sehol egy ritkább finomság. ;)

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2014.12.28. 16:44:45

Egyetértek, mert ez szerintem is egy remek év volt (amit láttam a listáról, megérdemlik, hogy rajta legyenek), de irigyellek is mert én összesen nem láttam annyi filmet, mint ahány ideit te. :/ Viszont amit tudok még mindenképpen bepótolóm.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.28. 16:45:16

@doggfather: Hát ja, csupa olyan mozisiker van rajta, mint az Anchorman 2, a The Guest vagy a Frequencies. :D
De a Sráckorra vagy a Csillagainkban a hibára is csak úgy özönlöttek az emberek itthon, a két filmet jó, ha megnézték vagy 20 ezren összesen...

De akkor most már tudom, hogy nemcsak a blogot olvasod _igencsak_ szelektíven, hanem a posztjaimat is. :D
Amúgy azt megkérdezhetem, hogy ezek közül az egytől-egyik hatalmas mozisikerek közül te hányat láttál? ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.28. 16:53:53

@The Man Who Laughs: Annyira ne irigyelj, mert ezek közül nem mindegyik volt jó film, sőt... Pont azért jött össze ekkora szám, mert rengeteg középszerűbe / szarba belehúztam.
Bár mondjuk neked a blogod szempontjából ez utóbbi nem akkora hátrány. :D Akár adhatok is néhány tippet. :D

ifjú padavan 2014.12.29. 10:41:24

Az X-Man első részét sokadik nekifutásra sikerült végig néznem. Utána még 1-2-be belenéztem, de nem voltam hajlandó végigszenvedni őket. Sosem értettem mi ez a nagy hype körülötte.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 15:03:42

A Nightcrawler az elso 5-ben szereplene nálam vagy inkább az első háromban.... Hundred Feet journey?Azt hiszem ezeket mar beirtam valahova... annyi poszt szuletik ezekkel a filmes listakkal igy ev vegen hehe

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.29. 15:19:39

@Chaoyang: Hangsúlyozom, szerintem a Nightcrawler egy kicsit túl van értékelve, olyan istenigazából eredeti gondolatokat sem a médiáról, sem erről az individualista-kapitalista önsegítő könyves látásmódról nem fogalmazott meg. Jó film ettől függetlenül, de engem nem ért tőle olyan elemi erejű katarzis.

A másikat, töredelmesen bevallom, nem láttam, de a kolléganő kritikája ( smokingbarrels.blog.hu/2014/08/17/az_elet_izei_the_hundred-foot_journey_782 ) alapján nem érzem úgy, hogy valami nagy dologról maradtam volna le.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 15:40:38

@danialves: a kritikádból kiderült, hogy csak "pantominozni" láttad Gyllenhall-t a Nightcrawlerben, mivel szinkronizálva nézted, eképpen érthető, hogy kevésbé értékeled Csőre Gábor munkáját mint azt a filmet amit ÉN láttam :)))

Nem az eredetiség volt a cél, ahogy említetted a Network vagy Truman Show, 15 min. stb hasonló témájú filmek voltak, hanem ahogy összerakták az egészet! Az akciók, a színészi játék (amiről lemaradtál :) a folyamatos feszültség de még a zene is a lehető legjobb volt amit elvárhatnánk... Figyeld csak az Oscart....

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.29. 15:55:59

@Chaoyang: Hát az ÉN kritikáMból ez biztosan nem derült ki, mivel hogy nem sok kritikát írtam róla, és ezzel már csak azért is mellélőttél, mert egyébként feliratosan láttam a filmet.
Úgyhogy ha ez volt a legjobb érved arra, hogy miért értékelem kevesebbre, szerintem inkább ne erőlködj. ;)

Amúgy magasról teszek rá, hogy mi volt a célja, leírom még egyszer, amennyire pazarul volt összerakva, nekem egyszerűen a fentiek miatt nem tudott annyit adni, mint a 18 előtte szereplő film.
Oscar kapcsán meg el kell, hogy keserítselek, Gyllenhaalon kívül labdába sem fog rúgni ott ez a film.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 16:26:32

@danialves: nos, a linkre kattintottam. Nem latom at a blog szovevenyes szerzoi halozatat egy blikkre ;) Oscar viszonylatban en is a legjobb szereplore utaltam, de azert meg lehet, hogy okoz majd nemi meglepetest szamunkra ;) Igy , hogy most total elkeseredtem, azert varjuk ki a veget ;)) Az akademia sokszor okoz meglepetest negativ iranyban, total kiszamithatatlan . Hat tavaly az a siralmas disney rajzfilm mennyi kenopenzbe kerulhetetett a studionak abba bele sem merek gondolni ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.29. 18:34:40

@Chaoyang: Hát pedig érdemes lett volna, mielőtt ennyire magabiztos megpróbálod kitalálni, hogy nekem miért nem top3as. ;)

Totál kiszámíthatatlan? Ne viccelj, a díjszezon többi jelöltje és nyertese alapján a díjazottak 80%-át meg tudja mondani, aki ebbe egy kicsit jobban beleássa magát. De ahogy visszanéztem, tavaly én is olyan 60%os biztonsággal találtam el a főbb kategóriák győzteseit.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 22:09:38

@danialves: En mar nem is tippelek :) van itt egy olyan dvd kollekciom ami az osszes "legjobb film" kategoria gyozteset tartalmazza a Wings-tol kezdve. Probaltam valami analogiat meglatni bennuk, de csak annyi volt biztos, hogy nincs koztuk vigjatek a tobbi a politika ill. favorizalt szineszek-rendezok kenye-kedve szerint alakult...

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2014.12.30. 15:19:13

@danialves: be tudod vágni ide mi volt az idei 173 film és mi volt a tavalyi 88 amire hivatkozol? köszi

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 15:40:31

@Interstellar Overdrive: Bocs, az előző rossz volt, azt ne figyeld, szóval ez a tavalyi:
A Royal Affair
The Last Stand
Gangster Squad
The Sessions
Zero Dark Thirty
The Master
Robot & Frank
A Good Day to Die Hard
Dans la Maison
Jagten
Oblivion
What Richard Did
Upstream Color
Smashed
Iron Man 3
Side Effects
A.C.A.B.
Warm Bodies
Snitch
Star Trek: Into Darkness
The Place Beyond The Pines
Fast & Furious 6
V tumane
Stoker
Trance
Now You See Me
Man of Steel
Monsters University
Europa Report
La migliore offerta
Despicable Me 2
Pacific Rim
Metro
Only God Forgives
Broken
Elysium
Kick-Ass 2
Mud
Educazione Siberiana
World War Z
A Single Shot
Bekas
The East
The Kings of Summer
Prince Avalanche
Scenic Route
Prisoners
This Is The End
Gravity
The Heat
Filth
Disconnect
Much Ado About Nothing
Jeune et Jolie
The World's End
The Way Way Back
Rush
Before Midnight
About Time
Carrie (2013)
Mama
We're The Millers
The Last Days On Mars
Frances Ha
Ender's Game
Thor: The Dark World
The Wolverine
What Maisie Knew
The Counselor
How I Live Now
The Trials of Cate McCall
Enough Said
The Broken Circle Breakdown
Stuck In Love
The Hunger Games: Catching Fire
Open Grave
Twice Born
Dom Hemingway
Thanks For Sharing
12 Years A Slave
The Spectacular Now
Don Jon
Hours
The Great Gatsby
The Secret Life of Walter Mitty
The Wolf of Wall Street
Krugovi
Searching For Sugar Man

És akkor jön mindjárt az idei.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 15:49:24

@Interstellar Overdrive: És ez az idei (173 helyett 176 van, mert a lista óta néztem 3-at):
Lone Survivor
Short Term 12
American Hustle
Closed Circuit
Saving Mr. Banks
August: Osage County
Her
Dallas Buyers Club
Out of the Furnace
The Congress
Inside Llewyn Davis
Jackass Presents: Bad Grandpa
Breathe In
RoboCop
What Ever Happened to Timi
Vanishing Waves
Knights of Badassdom
Nebraska
The Lego Movie
Stream of Love
Oldboy
That Awkward Moment
Couch Surf
The Ambassador to Bern
Big Bad Wolves
3 Days to Kill
Better Living Through Chemistry
Anchorman 2: The Legend Continues
Tangerines
Ride Along
Snowpiercer
Noah
Joe
Captain America: The Winter Soldier
Sparks
Only Lovers Left Alive
The Machine
The Long Way Home
Calvary
Goodbye World
Enemy
Heart of a Lion
Transcendence
Labor Day
Aura
Cuban Fury
The Amazing Spider-Man 2
Blue Ruin
The Double
The Grand Budapest Hotel
Stalingrad
Neighbors
Borgman
Bad Words
Cheap Thrills
In Order of Disappearance
The Fault in Our Stars
Non-Stop
Edge of Tomorrow
X-Men: Days of Future Past
White God
Anna
Maleficent
A Million Ways to Die in the West
A Touch of Sin
The Rocket
How to Train Your Dragon 2
The Raid 2
Transformers: Age of Extinction
Under the Skin
Frequencies
Sabotage
Dawn of the Planet of the Apes
A Long Way Down
Need for Speed
Brick Mansions
Frank
Divergent
Hercules
I'll Follow You Down
Age of Uprising: The Legend of Michael Kohlhaas
The Normal Heart
Locke
Starred Up
Mall
Monty Python Live (Mostly)
Lucy
The Rover
22 Jump Street
Guardians of the Galaxy
Coherence
Godzilla
Night Moves
A Most Wanted Man
Heli
The Golden Dream
Coldwater
The Inevitable Defeat of Mister & Pete
If I Stay
The Signal
Afterlife
Cold in July
Third Person
Boyhood
The Equalizer
Whiplash
I Origins
Class Enemy
The Scribbler
Chef
Gone Girl
Free Fall
Blind
To Kill a Man
The Maze Runner
Force Majeure
Chrysalis
The Homesman
Stretch
Begin Again
Drága Elza!
Senki szigete
For Some Inexplicable Reason
The One I Love
Draft Day
The Drop
Fury
The Giver
The Purge: Anarchy
Let's Be Cops
Camp X-Ray
Ida
St. Vincent
The Salvation
Horns
Interstellar
John Wick
Before I Go to Sleep
Leviathan
Young Ones
A rajzoló
Suck Me Shakespeer
Nightcrawler
The Hunger Games: Mockingjay - Part 1
White Bird in a Blizzard
Bad Turn Worse
Tom at the Farm
Starry Eyes
The Guest
Exodus: Gods and Kings
The Skeleton Twins
Obvious Child
Stonehearst Asylum
Comet
A Walk Among the Tombstones
Pride
Dumb and Dumber To
Two Days, One Night
These Final Hours
The Hobbit: The Battle of the Five Armies
Housebound
Wild Tales
Birdman
Horrible Bosses 2
Paddington
What We Do in the Shadows
Tracks
Son of a Gun
The Frame
The Babadook
The Keeper of Lost Causes
Honeymoon
The Wind Rises
The Book of Life
The Brass Teapot
Redirected

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2014.12.30. 15:56:58

@danialves: köszi.

Régit nem is nézel? Vagy az újabb lista?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 15:59:21

@Interstellar Overdrive: Nézek, tavaly volt 110 körüli db, idén meg 89.
Plusz újranézések, de abban van minden vegyesen, aktuális darabok és régi klasszikusok is.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2014.12.30. 16:10:02

@danialves: :) 200 film / év? Gyerek mellett tudtam 110 körül.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 16:16:03

@Interstellar Overdrive: Nincs gyerekem, talán ez magyaráz valamit. :D Mondjuk a sorozatok sok időt elvesznek így is.

Amúgy gyerek mellett meg a 110 szerintem baromi jó.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2014.12.30. 16:40:40

@danialves: Köszi. Meg a sorozatok :))) A filmekben én már nagyon priorizálok, egy FAst & Furious már nem fér bele, de nem is érdekel.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 16:44:52

@Interstellar Overdrive: Én is azt fogok most már, fentebb is írtam, hogy elég sok gyenge filmet szenvedtem végig teljesen feleslegesen.
Meg a sorozatokat is már bátrabban kaszálom.
Ja, szóval F&F nálam is maximum akkor játszik, ha senki más nem tud elmenni a sajtóra. :D

Sieg 2014.12.30. 18:10:56

A The Guest esetében addig egyetértek, hogy B-filmes kliséhalmaz, de számomra túl kis foltokban szórakoztató ahhoz, hogy ezt ellensúlyozza. Ezért ha csak stílusgyakorlat, akkor öncélú.

És nem, a Drive nagyon nem ez akart lenni és szerencsére nem is lett. Még akkor is, ha Refn filmjei között az túlértékelt.

K.Leslee 2014.12.30. 21:24:38

En sem ertem hogy mi koze van a Drive-nak a The Guest-hez. Egyertelmu a stilus- es minosegbeli kulonbseg. Nem ertem hogy mit esznek ezen a filmen. A foszereplo tuljatsza a szerepet a sztori meg irrealis. Vagy azt kene ertekelnem hogy szandekosan olyan lett a film mintha a 80-as evekben forgattak volna es pontosan annyira kiszamithato es valoszerutlen is?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 21:35:01

@K.Leslee: "Egyertelmu a stilus- es minosegbeli kulonbseg"
De ugye a The Guest javára? ;)

K.Leslee 2014.12.30. 22:14:34

@danialves: dehogyis. A Drive-ot csak a vege miatt nem neveznem kiemelkedo filmnek. Viszont tok kiszamithatatlan es tetszett a stilusa(bar tul brutalisnak talaltam). Raadasul Ryan Gosling egyetlen nezesevel jobb szinesz mint Dan Stevens az egesz Guest alatt.
Az volt a bajom hogy a The Guest-ben senki sem szimpatikus es egyben mindenki ostoba. Raadasul egy rendkivul buta film es ezen a nosztalgiafaktor sem segit.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.30. 22:24:37

@K.Leslee: "Raadasul Ryan Gosling egyetlen nezesevel jobb szinesz mint Dan Stevens az egesz Guest alatt"
Na jó, menj inkább Transformerst, akarom mondani, The Signalt nézni, az való neked. :D

De amúgy tényleg nincs értelme nosztalgiafaktorról beszélni, én speciel gyűlölöm ezt a 80-as évek hangulatot, a Terminátort is ezért nem bírom elviselni, mégis baromira bejött ez a film.

K.Leslee 2014.12.31. 00:20:00

@danialves: akkor vegkepp nem ertem, mert a nosztalgia mukodott egyedul ebben a filmben. Transformersbol egyet sem lattam. Terminator meg cool. Mi van veled???:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.31. 00:29:44

@K.Leslee: Dehogy csak az működött, zseniális stílusbravúr ez a film. De akkor meg végképp menj Transformerst nézni. :P

K.Leslee 2014.12.31. 12:30:05

Mar irtam h inkabb az indie filmeket szeretem es nem azert mert hipszter vagyok, hanem mert a blockbusterektol nem kapom meg amit akarok. Van ra kivetel, peldaul nagyon meglepett iden az Edge of Tomorrow. A The Signal-ban az a meglepo hogy nekem szorakoztato volt, megha nem is volt meglepo a csavar es thriller es sci-fi-kent is rendben volt. Ha ragyurtak volna a sztorira, akkor egy nagyon jo film lett volna. Nem azt mondom hogy fel kell karolni minden low-budget filmet, csak azt hogy elgondolkodtato hogy lehet ilyet alkotni huszad annyi penzbol is.
süti beállítások módosítása