Villámkritikák - Időbűnök (2007); Találmány (2004)
2012. augusztus 02. írta: danialves

Villámkritikák - Időbűnök (2007); Találmány (2004)

Az elmúlt napokban részben szándékosan, részben véletlenül sikerült két időutazással foglalkozó művet megnéznem. És ha már sikerült ilyen tematikusan összeválogatnom őket, szentelek is nekik egy posztot.

Időbűnök (Los Cronocrímenes)


Egy kis költségvetésű spanyol filmről van szó, amely ennek köszönhetően erőteljesen küzd azzal, hogy a téma által adott hatalmas lehetőségekből minél többet megragadjon, ugyanakkor megvalósítható is maradjon egyben. A történet és a felvetett kérdések is érdekesek, a karakterek viszont már annál kevésbé, szinte semmilyen karakterdráma nincs benne és számomra a főszereplő döntései is megmagyarázatlanok. A legnagyobb problémám azonban az, hogy alig van nyoma benne az európai filmkészítés merészségének, a készítőknek hiányzott a bátorság ahhoz, hogy egy-két dolgot leszámítva gondolati, történeti vagy éppen a karakterek szintjén bármi meglepőt húzzanak. Ezzel együtt azonban még mindig érdekes és különleges filmről van szó, de sajnos nem elég érdekesről és nem elég különlegesről.

Találmány (Primer)


Az elsőfilmes rendező, Shane Carruth (aki egyben forgatókönyvíró és főszereplő is ebben az alkotásban) rendelkezésére még kevesebb eszköz állt, mindössze 7000 dollárból kellett valami újat mondani az időutazásos filmek között. Az egész film megvalósítását átlengi az a kellemes debütáló hangulat, ami mondjuk a Pi-ból vagy a Followingból áradt. És azt kell, hogy mondjam, Carruth munkája nem maradt el különösebben a fenti művektől. Nyilvánvalóan nem a dinoszauruszok közé fognak visszarepülni főszereplőink, de a néhány helyszínes kisvárosi környezetbe is sikerült belezsúfolni az összes kérdést és problémát, amit a téma felvet. Ez ugyanakkor azt okozza, hogy a rövid játékidő hihetetlenül zanzásított, a történet pedig szinte érthetetlen, néha úgy tűnik, szándékosan. Mindenesetre ez sokat elvesz a filmélményből, első látásra inkább csak egy tudományos vitaindító gondolathalmazról van szó, mint filmről, de addig nem merek végleges véleményt mondani, amíg nem láttam legalább 2-3-szor újra.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr914692121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása