A 10 legjobb Colin Firth - film
2014. július 25. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb Colin Firth - film

Világ életemben az angol színészek voltak a gyengéim, Colin Firth azonban soha nem tudta igazán megdobogtatni a szívem. Olyannyira nem, hogy ikonikus szerepére - Mr. Darcy a Büszkeség és balítéletben - is csak tavaly lettem igazán kíváncsi és néztem meg. Persze tudom, hogy jó színész, soha nem kellett csalódnom benne, de annyira nem vágott igazán földhöz az alakítása egyetlen filmben, még az amúgy kiváló A király beszédében sem. Aztán megnéztem az Egy egyedülálló férfit, és abban a jelenetben, amikor megtudja, hogy szereleme - aki egyébként férfi volt, hiszen homoszexuális tanárt alakított a filmben - meghalt, végre sikerült meggyőznie kivételes drámai tehetségéről. Jobb később, mint soha, nem igaz?

Legmélyebb bánatomra az Oscar díj óta igazán kiváló és nagy sikerű filmben nem szerepelt, de mivel folyamatosan forgat, csak idő kérdése, mikor kerül a moziba a következő nagy dobás tőle. Érdekes, hogy annak ellenére számít nagyon régen szexszimbólumnak, hogy teljesen átlagos a külseje, de Mr. Darcy varázsa még ennyi év után is kitart. Bár jól tartja magát, már nem igazán meggyőző a hősszerelmes szerepében, ezért okosan az életkorának megfelelő szerepeket vállal. Sok műfajban kipróbálta magát az évek során (számomra Az utolsó légióban okozta a legnagyobb meglepetést akcióhősként, de nagyon jól ment neki ez is, kár, hogy a film nem sikerült igazán jól), mint mindenkinek, neki is vannak nagyon jó, közepes és gyenge filmjei. A legjobbak listája teljesen szubjektív, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket!

 10. Mamma Mia! (2008)

mamma mia_1.jpg

Igen, tudom, ez csak egy jól összerakott musical, nem a filmművészet csúcsa, de én egyszerűen imádom! Tökéletesen magával tud ragadni a film, Meryl Streep zseniális, Colin Firth is nagyon jó, Stellan Skarsgard szintén, Pierce Brosnan - on viszont mindig elsírom magam, ha meghallom, kedvenc James Bondom-nak ugyanis az égvilágon semmi hangja sincs, és nagyon illúzióromboló őt így látni és hallani. De ennél több negatívumot nem nagyon felsorolni, ez egy szórakoztató, bájos alkotás, amit annak ellenére nem tudok eleget megnézni, hogy egyáltalán nem vagyok ABBA-fan.

9. Nanny McPhee - A varázsdada / Nanny McPhee (2005)

nanny mcphee.jpg

Ez volt az a film, amit elsőre gyűlöltem, másodjára elviseltem, harmadjára pedig rájöttem, hogy nagyon jó, csak annyira egyedi a látványvilága, hogy szokni kell az atmoszférát. Elsősorban Emma Thompson jutalomjátéka az alkotás, Colin magához képest eléggé elborult szerepet játszik, de nagyon jól áll neki. Nem csak hozzám hasonló anglománoknak nyújt kiváló szórakozást, érdemes adni neki egy esélyt!

 

8. Bridget Jones naplója / Bridget Jones's Diary (2001)

bridget jones naplója_1.jpg

A 2000-es évek elejének egyik legnagyobb sikerű filmje volt, amely elsősorban a színészi alakításoknak köszönhetően lett felejtetetlen. Jól sikerült filmre adaptálni a nagysikerű könyvet, Renée Zellweger akkor még nem tudta, de élete szerepét játszhatta el benne, Hugh Grant szokás szerint teljesen közepes és felejthető volt, Firth ellenben kiváló alakítást nyújtott. Kár, hogy a folytatás nem sikerült olyan jól, mára pedig könyörtelenül eljárt az idő a leghíresebb szingli felett...

7. Az angol beteg / The English Patient (1996)

az angol beteg.jpg

Többek között e miatt a film miatt tekinthető Ralph Fiennes tiszteletbeli magyarnak, hiszen Almássy gróf élettörténete képezte a történet alapját, amelyből Anthony Minghella kiváló filmet rendezett, nem hiányzott belőle a romantika, a dráma, és a kivételes színészi alakítások sora sem. Colin Firth csak mellékszerepet játszott, nem volt olyan átütő a filmvásznon, mint Fiennes, de azért neki is akadt néhány emlékezetes jelenete. Ha esetleg valakinek kimaradt volna a film, sürgősen pótolja, megéri ráfordítani az időt!

6.Szerelmes Shakespeare / Shakespeare in Love (1998)

szerelmes shakespeare.jpg

A kritika itt olvasható.

Tom Stoppard zseniálisan jó forgatókönyvének köszönhetően a film azonnal magával ragad. Shakespeare korában találjuk magunkat, a korabeli Anglia mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, a csepűrágók és a nemesek szemszögéből egyaránt. Ben Affleck megdöbbentően jó az egyik mellékszerepben, Geoffrey Rush kiváló, Judi Dench pedig egyszerűen zseniális (neki méltán járt a szobrocska). Colin Firth nagyon jó volt, de tud ő jobbat is.

5. Suszter, szabó, baka, kém / Thinker, taylor, soldier, spy (2011)

suszter, szabó, baka, kém.jpg

A kritika itt olvasható.

A film jól tükrözi a regény hangulatát: hideg, rideg, érzelemmentes. Nagyon jól sikerült bemutatni a 70-es évek atmoszféráját, a kamerakezelés brilliáns: a színészek egy-egy tekintetéből kiolvasható egy egész emberi sors. Ami miatt nem lett mestermű: a rendező elkövette az a hibát, hogy túlságosan visszafogta a színészeit, hagyni kellett volna őket játszani, a másik probléma pedig a vágás: időnként nem elég feszes a film, nem tudja fenntartani az intenzitást, kizökkenünk, és néhány jelenetet fel kellett volna cserélni időben. Gary Oldman élete szerepét játszhatta el Smiley szerepében, az angol színjátszás színe-virága előfordul ebben a filmben, Colin Firth is természetesen, aki hozza a tőle elvárható szintet (eredetiben érdemes megnézni az alkotást, többek között azért, mert hallhatjuk Colint nem kevés akcentussal magyarul beszélni!).

4. Igazából szerelem / Love Actually (2003)

igazából szerelem.jpg

Minden idők egyik legjobb romantikus filmjében hemzsegtek a kiváló színészek, nem volt könnyű kitűnni ebben a közegben (többek között Martin Freeman-nek sem sikerült), igazán kettejüknek sikerült véghez vinni ezt a bravúrt: Billy Nighy-nak és természetesen Colin Firth-nek. Zseniálisan jól játssza az írót, aki beleszeret a házvezetőnőjébe, imádni való az a jelenet, amikor megkéri a kezét, de sokáig lehetne sorolni a jobbnál jobb pillanatokat a filmből, amelyeket a nézőknek szerzett. Nem csak karácsonykor kötelező klasszikus!

3. Büszkeség és balítélet / Pride and Prejudice ( 1995)

büszkeség és balítélet_1.jpg

A kritika itt olvasható.

A tévésorozatok sorsa a feledés. Nagyon jól kell sikerülniük ahhoz, hogy sok év múlva is megőrizze őket az emlékezet. A Jane Austen regényéből készült minisorozat klasszikussá tudott érni, ami egy újabb bizonyítéka annak, hogy a BBC garancia a minőségre. Habár olvastam a regényt, és tudtam, mi lesz a vége, mégis halálra izgultam magam a minisorozaton, annyira beleéltem magam a történetbe. A szórakoztatáson, a romantikán túl a társadalomkritikai él is erős, ijesztően jól megismerhetjük a kort, amelyben Jane Austen élt és alkotott. A színészi játék elsőrangú, nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy az angol színjátszásnak nincs párja, minden szereplő hozza a klasszikus műtől elvárt szintet. Két alakítás emelkedik ki: Mr. Darcy szerepében Colin Firth hibátlan, és Alison Steadman Mrs. Bennet szerepében zseniális.

2. A király beszéde / The King's Speech (2010)

 a király beszéde_5.jpg

A királynő hatalmas sikere újra feltette a térképre az angol királyi családot a filmtémák tekintetében, ebben az alkotásban VI. György király történetét ismerhetjük meg, aki beszédhibás volt, amelyet sikerült leküzdenie egy tanár segítségével, akivel időközben barátok lettek. Szívet melengető, kiválóan megrendezett kamaradráma, zseniális színészi alakításokkal (méltán járt az Oscar Colin-nak!), kötelező darab!

1. Egy egyedülálló férfi / A Single Man (2009)

a single man.jpeg

Ezért az alakításért Oscar - díjra jelölték Colin Firth-t, nem véletlenül, lenyűgöző alakítást nyújtott egy olyan szerepben, ami eléggé távol állt a tőle megszokottól: egy homoszexuális tanárt alakított, aki beleszeret egy fiúba, azonban a kapcsolat tragikus véget ér. Nagyon erős dráma, nehéz szabadulni a hatása alól, nem könnyen emészthető darab, tele elképesztő erejű jelenetekkel, mégis Julianne Moore és Colin Firth kiváló játéka a legnagyobb erénye ennek a filmnek, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr856228260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.25. 12:21:22

pedig a cím olvasásakor annyira reméltem, hogy a bridget jones naplója nem lesz benne.

Az annyira szörnyű (ÉS SZOMORÚ IS), hogy a saját korábbi (testhezálló, és jó) szerepének a paródiáját kell eljátszania. :S

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.07.25. 12:23:27

Szegény Colinnak azért bőven kijutott a fos romkomokból, ráférne azért egy-két jó film, hogy legalább ezt a gagyi Mamma Miát ki lehessen kukázni a top10-ből.

Nyílméregbéka 2014.07.25. 23:50:07

1. Suszter, szabó, baka kém
2. Mamma mia
3. Igazából szerelem
4. Egy egyedülálló férfi
5. Király beszéde
.... Ennél többet nem tudok összeszedni, mert a többi értélkehetetlen, nemhogy top10.

billy reed 2014.07.26. 00:14:49

@danialves:
Akkor itt egy: a 2001-es, HBO által készített Az összeesküvés /Conspiracy/.
Az 1942-es wannsee-i konferenciáról szól, és Colin Firth egy nácit, Dr. Wilhelm Stuckart-ot, az 1935-ös nürnbergi faji törvények magalkotóját alakítja benne.
Igazi dráma. Az egyik legjobb háborús film.

2014.07.26. 00:38:32

Hat en ezek kozul nem nagyon emlekszem sokra pedig allitolag volt amelyik tetszett, vagyis lattam ezekbol legalabb reszleteket azt hiszem (a Tinker Tailorrol es a Bridget Jonesrol remlik valami legalabbis :D), csak csodalkozom, hogy Lany gyongy fulbevaloval, az hol van? Azt en barmikor meg tudom nezni, bar igaz, hogy a sztori nem annyira erdekel, azt meg plane k*rvara leszarom, hogy ki a foszereplo :D (Marelnezest a szohasznalatert. :D De sokaig nem is esett le, hogy az is ez a hires Colin :D) De az egy naaaaaagyon szep film, annyira jol van fenykepezve, a fenyek meg a szinek, az ablaknal bejovo feny az olyan jellegzetes, meg az egesz varos, meg az a piacos jelenet amikor ki van rakva az sok gazdag gyumolcs meg hus, az osszes szin olyan elenk es gazdag es tenyleg olyan mint a festmenyek, huh azt en imadom. :D Szoval, hol van az a film errol a listarol? :D

FilmBaráth 2014.07.26. 06:51:56

@billy reed: Jó film, de nálam nem fért be a top 10-be:-)

vuvuvu2 2014.07.26. 07:16:23

ahhoz képest hogy nem kedveled darcybácsit elég fos listát raktál össze a filmjeiről. a mamma mia? menj fel az imdb-re és légy kedves áttanulmányozni filmográfiáját, abban találsz több jó filmet. ja, hogy nem olvastál utána és mégcsak nem is hallottál pl. a railway man-ről vagy más filmjeiről? esetleg a neten nézed a fimeket szinkronnal és abból a felhozatalból válogtsz? akkor igazítsd a posztod címét: "a 10 szerintem legjobb CF film amit a netről le lehet tölteni szinkronosan" címre.

FilmBaráth 2014.07.26. 07:37:09

@vuvuvu2: Nem mondtam, hogy nem kedvelem Colint, nagyon jó színésznek tartom. Nemcsak a filmográfiát tanulmányoztam át, hanem a filmeket is megnéztem, és a saját szubjektív véleményem alapján állítottam össze a listát. Nézd körül a blogon, akad néhány általam elkövetett Firth - kritika, sőt pályakép is :-)
Igen, hallottam a The Railway man-ről:-)
smokingbarrels.blog.hu/2014/05/30/a_haboru_demonjai_the_railway_man

porch monkey 4 life! 2014.07.26. 07:51:51

Kiváló színész, de szinte minden filmjében ti
utyimutyi szerencsétlent játszik (saját magát?). Össze kéne szedni a tökeit és villantani valami sötétebb tónusú filmben.

Az angol beteget képtelen vagyok elviselni bármilyen top 10-es listán, kivéve a világ legunalmasabb filmjeinek listáját. Az a film bűnrossz, és tömény giccs, mint a megboldogult A. Minghella teljes életműve :)

portugéza 2014.07.26. 08:41:36

Nem a leglényegesebb, de Almásy és Tinker ... .

micsoda? 2014.07.26. 08:47:25

Kedvencem, tetszik férfiként is:)

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.26. 09:34:25

teljesen olyan, mint Johnny Depp: férfiként nulla, színészként csapnivaló, egy-két arckifejezést és ugyanazt a karaktert mutatja minden filmben, a női rajongók meg megvesznek érte, de ha ilyen hajléktalan kinézetű férfit látnak a a való életben, akkor borzongva elfordítják a fejüket

Colin Firth a töketlenkedő, tutyimutyi, bizonytalan, szerencsétlenkedő, kövérkés fejű középkorút játssza, a női rajongók megőrülnek érte
ha ugyanezek a nők egy ilyen férfit látnak a való életben, akkor fintorogva arrébb állnak

ennyike

blood 2014.07.26. 09:45:46

Nézzétek meg a The Railway Man című filmjét.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.07.26. 10:11:04

Nekem nagyon, nagyon tetszett a "Te Importance Of Being Earnest" című Oscar Wilde-darab feldolgozása is, ahol ráadásul baromi jó társakkal játszik együtt (Judi Dench, Rupert Everett, stb.)

misinator 2014.07.26. 22:12:05

A Valmont hol marad!?

FilmBaráth 2014.07.27. 05:05:17

@misinator: Nem rossz film (jobb, mint amilyen a róla kialakult általános vélemény), de nekem nem tetszett igazán, és Colin alakítása sem volt átütő szerintem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.07.27. 10:54:43

@doggfather: A St. Triniansben még szomorúbb volt ugyanez.

blacker24 2014.07.27. 23:25:46

@billy reed: csak egyetérteni tudok, Colin Firth legjobb alakítása szerintem és egyáltalán nem tutyi-mutyi szerepben.
süti beállítások módosítása