Sherlock Holmes (2009)
2013. december 28. írta: danialves

Sherlock Holmes (2009)

Arról a filmről beszélünk, amelynek semmi értelmét nem láttam megnézni. Alapvetően semmi fantáziát nem láttam abban a koncepcióban, amely Sherlock Holmes karakterét kizárólag marketingcélra használta fel, hogy aztán gyakorlatilag egy generikus viktoriánus akciőhőssé…

A 10 legtúlértékeltebb film 2013-ban
2013. december 27. írta: danialves

A 10 legtúlértékeltebb film 2013-ban

A tavalyi nagy sikerű poszt láttán, illetve az egész évben felgyülemlett frusztrációink kiélésének okán idén is elhatároztuk, hogy megszentségtelenítjük az elmúlt év rajongásának jó néhány alanyát. Ugyanis megmondóember énünket felettébb zavarja, hogy jó, közepes, vagy…

Searching For Sugar Man (2012)
2013. december 26. írta: danialves

Searching For Sugar Man (2012)

2013 Oscar-nyertes dokumentumfilmjét lehet, hogy nem is ebben a kategóriában kellett volna indítani. Ugyanis minden pozitívum és negatívum, amit elmondhatok róla, annak köszönhető, hogy ez a mű sokkal jobb játékfilm, mint dokumentumfilm. A Searching For Sugar Man egy Rodriguez nevű…

The Spectacular Now (2013)
2013. december 23. írta: danialves

The Spectacular Now (2013)

Szinte napra pontosan egy éve emlékeztem meg a The Perks of Being a Wallflower-ről, úgyhogy stílszerűen sikerült most kezembe kaparintanom az idei év coming-of-age sztárját. A Sundance fesztiválon bemutatkozott, és azóta mérsékelt közönségsikert arató film azonban nem csak…

ComingSoon - Trailerdömping #2
2013. december 22. írta: danialves

ComingSoon - Trailerdömping #2

A múlt heti poszt után nem gondoltam, hogy még egy adag ígéretes előzetes is be fog futni, de szerencsére tévednem kellett. Ráadásul a kreativitás kihalásával kapcsolatos közhelyek korában két nagyon ígéretes folytatást is köszönthetünk közöttük. Az eredeti darabokról már…

Twice Born / Venuto al mondo (2012)
2013. december 19. írta: danialves

Twice Born / Venuto al mondo (2012)

Idén az olasz filmesek megleptek már minket néhány kiváló alkotással, ez a film pedig igyekszik folytatni ezt a tradíciót. Ráadásul tulajdonképpen egészen internacionális produkcióról van szó: nagyrészt a délszláv háború idején játszódik, eredeti helyszíneken forgatták,…

ComingSoon - Trailerdömping
2013. december 13. írta: danialves

ComingSoon - Trailerdömping

Úgy néz ki, a marketingesek valamiért nagyon szeretik az év ezen időszakát, legalábbis erről tanúskodik, hogy szinte az összes jövőre érkező szuperprodukció előzetesét mostanában jelentették meg. (És még várunk a jövő héten érkező Dawn of the Planet of the Apes, illetve A…

Open Grave (2013)
2013. december 12. írta: danialves

Open Grave (2013)

Az elmúlt napok egyik legfontosabb (magyar) filmes híre az volt, hogy a Coming Out nem fulladt teljes érdektelenségbe, és ez a relatíve kimagasló eredmény még a "homofób- nem homofób" vitát is el tudta nyomni egy pillanatig. (Bár lehet, hogy pont ennek a médiacirkusznak köszönhető…

Ink (2009)
2013. december 10. írta: danialves

Ink (2009)

Egy külön értekezést megérne, miért nem tud a fantasy műfaj (néhány kivételt leszámítva) érvényesülni a filmvásznon, mindenesetre a népszerű könyves franchise-ok adaptációin kívül nem sok önálló produkció tűnt fel ebben a stílusban. Azonban ha fel is tűnne egy, biztosan…

Dom Hemingway (2013)
2013. december 08. írta: danialves

Dom Hemingway (2013)

Az angoloknál gyakorlatilag hagyománya van a gengszter-vígjátékok műfajának, náluk jobban senki nem ért ehhez a stílushoz, elég csak a Blöffre vagy a rettenetesen szar magyar címmel rendelkező Erőszakik-ra az In Bruges-re gondolni. Richard Shepard is valószínűleg ezt a rutint…

Született gyilkosok / Natural Born Killers (1994)
2013. december 04. írta: danialves

Született gyilkosok / Natural Born Killers (1994)

(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.) Nem tudom miben van nagyobb kettősség: abban, hogy ez a produkció egyszerre tragikusan rossz és egészen jó, vagy hogy a világ egyik legjobb háborús filmjének rendezője egy ilyen borzalmat volt képes összehozni…

süti beállítások módosítása