Arról a filmről beszélünk, amelynek semmi értelmét nem láttam megnézni. Alapvetően semmi fantáziát nem láttam abban a koncepcióban, amely Sherlock Holmes karakterét kizárólag marketingcélra használta fel, hogy aztán gyakorlatilag egy generikus viktoriánus akciőhőssé silányítsa nyomozónkat. Mindez pedig a Blöff óta csak önmaga árnyékaként vegetáló Guy Ritchie kezében valósult meg. Azonban annyi helyről hallottam, hogy pótoljam be, hogy végül beadtam a derekam. De azt tanácsolom, ne kövessétek a példámat.

Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) és Dr. Watson (Jude Law) sikeresen akasztófára juttatták a fekete mágiával kacérkodó Lord Blackwoodot (Mark Strong). Azonban ahelyett, hogy kényelmesen hátradőlhetnének, azzal kell szembesülniük, hogy a varázsló feltámadt halottaiból és újra gyilkolásba kezd. Ráadásul idővel egy sokkal komolyabb terv is kezd körvonalazódni Blackwood tettei mögött.

A forgatókönyv igazából két pilléren áll: a Holmes-Watson páros közötti kémiából, ami egy minőséginek szánt filmhez teljesen méltatlan módon abból áll, hogy van Vasember, meg egy sidekick-je, akit halálra idegesít. Semmi dinamikát nem tudott szolgáltatni, annak ellenére, hogy nagyjából ez tölti ki a 2 órás játékidő felét. Persze a Downey Jr.-rajongó tinilányoknak bőven elég, ha imádottjuk lenyomja ugyanazt, mint a következő két képregény-adaptációban, valószínűleg hozzájuk lőtték be a szintet.

De az alkotás másik fele sem járt sokkal jobban. Hiába van az egész történet mágiával és titkos társaságokkal megtöltve, szépen mondva is egy baromság volt, ezt még a szebb napokat látott Mark Strong sem tudta jóvá tenni. Elrettentő példaként kellene tanítani, hogyan lehet ilyen rosszul misztikumot kreálni: az összes rejtély vagy irrelevánssá vált, amint megtörtént (pl. az akasztás), vagy Sherlock már a számba rágta a megoldását, mielőtt egyáltalán fel tudtam volna fogni, hogy itt valami titokzatos dologról lenne szó.

Az egyetlen pozitívum, hogy néhány tisztességes akciójelenet is megszakította ezt a hihetetlenül unalmas produkciót, és még egy-két elegáns virtuális fényképezést is láthattam. Azt a közhelyet viszont már kegyetlenségnek érezném elővenni, mennyi köze volt ennek pontosan Conan Doyle hőséhez, mert anélkül is a modern filmgyártás (és Guy Ritchie) egyik legnagyobb szégyene az, hogy ilyen igénytelen valamit kiadtak a kezükből. Őszintén szólva egy kicsit sajnálom azt az alapelvem, hogy 5/10 alá nem pontozok olyan filmet, amit önszántamból végig tudtam nézni, de hű maradok önmagamhoz:

5/10