Idén az olasz filmesek megleptek már minket néhány kiváló alkotással, ez a film pedig igyekszik folytatni ezt a tradíciót. Ráadásul tulajdonképpen egészen internacionális produkcióról van szó: nagyrészt a délszláv háború idején játszódik, eredeti helyszíneken forgatták, főszeplőként pedig egy spanyol és egy amerikai világsztárt tudhat magáénak.
Gemma (Penelope Cruz), az olasz egyetemista és Diego (Emile Hirsch), az amerikai fotós 1984-ben ismerik meg egymást Jugoszláviában, viharos gyorsasággal szerelembe is esnek. Szűk 30 évvel később pedig a nő úgy dönt, hogy visszatér Szarajevóba közös gyermekükkel, hogy a délszláv háborúban elhunyt Diegora emlékezzenek. Azonban a múltidézés súlyos sebeket tép fel mindkettejükben, főleg, ahogy megismerjük a valódi eseményeket.
Sok hasonló jellegű történet esik abba a hibába, hogy a napjainkban játszódó részek kétségbeesetten próbálják elvonni a figyelmet a flashback-ekről, legyen szó szájbarágós mesélésről vagy éppen a fő narratíva ide helyezéséről. Itt azonban mindkettőt sikerült elkerülni, még csak azt sem lehet mondani, hogy valamilyen cselekmény jutna erre a történetszálra, egyszerűen csak a múlt megidézéséhez szükséges pillanatokat szolgáltatja minden erőlködéstől mentesen. Ez egyben azt is jelenti, hogy sok esetben nagyon felületes a film, megalapozatlan, túlzó érzelmi kitörésekkel tarkítva és ezekre építve a sztorit (a szokásos első látásra szerelembe esés itt sem maradhat el), azonban meglepő módon ez szinte fel sem fog tűnni.
Ugyanis félelmetesen jó rendezői munkának lehetünk szemtanúi. Nem is tudom láttam-e már olyat, hogy valaki egy házasság kihűlését nagyjából fél percben, kizárólag tekintetek segítségével be tudja mutatni, de Sergio Castellitto rendezőnek ez is sikerül. Természetesen munkája nem csak a hiányosságok elfedésére alkalmas, rengeteg emlékezetes pillanattal is tud szolgálni, főleg, ahogyan az újabb és újabb fordulatok egyre jobban kibontják a történetet. Így aztán néhány jó momentum mellett még egy egészen mellbevágó és katartikus hatást is el tudott érni nálam. (Érdekesség egyébként, hogy a szóban forgó úriember saját feleségének könyvét adaptálta, így nézve tehát könnyű dolga volt.) Ráadásul még csak azt sem mondhatom, hogy a mű öncélúan akarna sokkolni a háború borzalmaival, ugyanis ezt a szerepet egy egészen elképesztő történettel támogatja meg.
Mindez azonban nem lenne teljes néhány remek alakítás nélkül, gondolva itt elsősorban Emile Hirsch-re. (Egyszerűen nem értem, hogy az Alpha Dog és az Into The Wild után hogy nem futott be, mindenesetre a tehetségéhez képest nagyon ritkán látni a filmvásznon.) A színészek mellett viszont a sminkeseket is érdemes kiemelni, ugyanis nekik köszönhetően vált lehetővé, hogy a 30 évnyi időtávot egyetlen színészgárdával tudják le, és a 39 esztendős Cruzt pont ugyanolyan remekül alakították huszon- és ötvenévessé, mint a nála 10 évvel fiatalabb Adnan Haskovic-ot.
Úgyhogy az apróbb történetbeli hiányosságok ellenére is azt tudom mondani, kevés jobb filmet láttam idén ennél a darabnál. Bár a hasonló témájú alkotások mostanában szinte futószalagon jönnek (Angelina Jolie nálunk forgatott produkciója után idén a szerb és a horvát Oscar-jelölt is ugyanilyen koncepcióból indul ki), azok ismeretének hiányában is ki merem jelenteni, hogy a témában kötelező darab, és minden tekintetben is egy remek filmről van szó.
9/10
