Született gyilkosok / Natural Born Killers (1994)
2013. december 04. írta: danialves

Született gyilkosok / Natural Born Killers (1994)

Natural_Born_Killers.jpg(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)

Nem tudom miben van nagyobb kettősség: abban, hogy ez a produkció egyszerre tragikusan rossz és egészen jó, vagy hogy a világ egyik legjobb háborús filmjének rendezője egy ilyen borzalmat volt képes összehozni nem is olyan sokkal később. Mindenesetre Oliver Stone, aki napjainkban összeesküvés-elméletes dokusorozattal szórakoztatja magát (és azt, aki még kíváncsi rá), már szűk 20 évvel ezelőtt is inkább csak magát szórakoztatta. 

Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) hányattatott sorsú szerelmesek, akik azzal töltik a napjaikat, hogy embereket ölnek, csak a szórakozás kedvéért. "Hőseinket" hamarosan a média is felfedezi, ezzel csak még jobban adva alájuk a lovat. 

A film két teljesen ellentétes képet mutató részből áll. Az első egy óra a szürreális pillanatokkal, rajzfilmes bevágásokkal, átszínezett képekkel és az össze-vissza forgatott kamerával arról tanúskodik, hogy Stone azt gondolta, ha valami kellően egyedi, az egyből művészi és kiemelkedő is lesz. (Avagy "ha már arról nem fognak emlékezni rá, hogy jó, legalább emlékezzenek rá".) Sajnos azonban, mint sok esetben, itt sem jelentett ez mást a végeredmény szempontjából, mint hogy egyedi lett, de élvezetesnek vagy látnokinak semmiképpen nem mondanám.

Natural-Born-Killers1.jpgA második óra viszont már egy sokkal egészségesebb és értelmesebb képet mutat, ami nem kis részben köszönhető Tommy Lee Jones és Robert Downey Jr. szenzációs alakításainak. Ezzel együtt arról is meg vagyok győződve, hogy Tarantino eredeti elképzelései itt kaptak nagyobb teret, egyértelműen látszik a keze nyoma ezeken a jeleneteken, így válik szépen lassan egy hozzá méltó módon szórakoztató filmmé ez a darab. Sajnos azonban sokkal alapvetőbb problémák is vannak itt, mint hogy Tarantino néhány ötlete meg tudja menteni.

Elsősorban az, hogy két ennyire elviselhetetlen főhőssel még egy Disney-mesét is kínszenvedés végignézni, hát még az öncélúan művészkedő Oliver Stone drogos tripjét. Akármennyire is bírom Woody Harrelsont, nagyjából 20 perc után mielőbbi halálát kívántam neki és csajának. De legfőbb baj az, hogy ez az egész mű egy olyan üzenetnek van alárendelve, amely minden szatíra klasszikus hibájába beleesik: annyira a szánkba akarja rágni a mondanivalót, hogy közben elfelejt szórakoztatni. A néző pedig kétségbeesetten próbálja hajtogatni, hogy "oké, megértettem, csak ne kelljen még egy órát végignéznem ebből a hulladékból".

Még szerencse, hogy pont ezen a ponton talál magára a film, de összességében jobb lett volna, ha egy betépett filmstáb mindennapjai helyett az első felében is mondjuk az azóta jól bevált tarantinoi hangulatot kapjuk. Mert így a mű legnagyobb üzenete az, hogy a kábítószerek veszélyesek, főleg, ha valaki rendezőként dolgozik.

5,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr115674870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.04. 12:36:40

Sztem a Rodney Dangerfieldes, Rém rendes családos rész nagyon jó.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.12.04. 13:40:07

Rég láttam már. Nagyon rég. De asszem nekem tetszett :) Fura volt, az megmaradt, de egyébként más nem nagyon. Sajnos. Ez kicsit talán ki is lóg a klasszikus hét koncepciójából szerintem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.04. 14:02:40

mióta ezt láttam woody azóta nagy kedvenc!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.04. 14:35:22

@lisztes: Akkor eszerint, működött, hogy "ha már arról nem fognak emlékezni rá, hogy jó, legalább emlékezzenek rá". :D
@MolnarErik: Önmagában igen, de a film kontextusában nézve nem is tudom, mintha el akarta volna bagatellizálni az egész backstoryt. Poén az a rész, de nem igazán tudom, hova tegyem.

Creative destruction · http://t7.hu/0v1l-1984 2013.12.05. 08:49:33

Szar film, de a médiageci kifejezéssel mégis maradandót alkotott.

SarahConnor 2013.12.05. 08:51:00

Sosem gondoltam róla, hogy rossz film, csak hogy nehezen nézhető. Sok helyen annyira zavaró, amit látsz, vagy hallasz, hogy rendesen kikészít. Maga az is roppant nyugtalanító egy nézőnek, hogy konkrétan egy szál szereplő nincs, akivel picit szimpatizálni lehetne. Stone korbáccsal csapkodja végig a nézőt a filmjén, egy pillanatra sem állhatsz meg, ahogy ők sem állnak meg. Egy feszített tempójú, minden szempontból kiborító alkotás, az egyszer biztos. A magam örömére még sose néztem meg, ami sokat elárul róla.

szúnyog?? mert nem buddha 2013.12.05. 09:12:59

Ez tipikusan olyan film, hogy vagy szereti az ember vagy utálja. Szerencsére nem vagyunk egyformák.
Szerintem minden idők legjobb filmje.

Nazareus 2013.12.05. 09:27:56

Szerintem is határozottan jó film. Az 5.5-ös pontozást alulértékeltnek érzem, föleg az IMDB 7.2-es értékeléséhez képest.

A szürreális pillanatokat csak azért érzi szürreálisnak a kedves kritikus, mert lusta volt ilyen helyeken megállitani a filmet és megnézni egy-egy képkockát. Van köztük jópár olyan ugyanis, amit nem lehet látni, olyan gyorsan elmegy, de mégis határozott információval bir a film szempontjából.

A föszereplök meg nagyon jól játszanak. És én nem éreztem, hogy egy mondanivalót rágna a szánkba, söt, szerintem több mondanivalója is van a filmnek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.05. 09:33:01

@Nazareus: Akkor gondolom az is lusta volt, aki moziban nézte annak idején... Azért ne én legyek már a lusta, hogy nem néztem végig képkockánként a filmet.
Egyébként Michael Bay filmjeiben is van rengeteg képkocka, ami határozott információval bír és nagyon gyorsan elmegy, ezt hívom én elbaszott vágásnak :D

(Egyébként félreértés ne essék, a főszereplők tényleg nagyon jól játszanak, csak irritáló karaktereket.)

Nazareus 2013.12.05. 09:48:13

@danialves: Sok olyan (müvész)film van, amelyik elsöre és/vagy moziban élvezhetetlen. De még az olyan egyszerü(bb) filmeket, mint pl. a Mátrix sem elég egyszer megnézni (adott esetben filmmegállitással), ha az ember észre akar venni finomságokat.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.05. 09:55:21

@Nazareus: Azért én nem gondolom, hogy annyira szűk lenne ez a 2 óra, hogy ne férne bele még mondjuk 23 képkocka arról, amit meg akarnak mutatni. Ha egy film élvezhetetlen moziban/elsőre, azon nincs mit magyarázni, ez az álszentség netovábbja, hogy ettől művésznek gondolja magát egy rendező. A Fight Club meg kikockázva egy pornófilm, de gondolom Fincher nem azt akart forgatni ettől még.

szúnyog?? mert nem buddha 2013.12.05. 10:10:34

@danialves: A művészet arról szól, hogy ha megnézed a művet akkor gondolatokat ébreszt benned. Vagy nem.
Egy ilyen nem lezárt, nem magyarázott film mint ez számtalan üzenetet közvetíthet, amit vagy értesz, vagy úgy gondolod, hogy érted, vagy egyáltalán nem.
Neked ez e film az írásod alapján nem mond semmit. Nincs ezzel semmi baj, nem kell bizonygatnod, hogy neked van igazad.

Nazareus 2013.12.05. 10:38:19

@danialves: Pedig bizony legtöbb "menö" filmet (na jó, most nem a Batman-ra gondolok) nem elég egyszer megnézni, hogy a részleteket megértse az ember. Mint ahogy gyakran egy könyvet sem elég egyszer elolvasni.

De zenében is találkoztam már olyannal, hogy elsöre nem tetszett, de aztán határozottan megszerettem (és nem a megszokás miatt:)).

Szóval szerintem egy megtekintés után max. egy Bud Spencer filmet szabad határozott véleménnyel kritizálni, de annál komolyabb müvet nem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.05. 13:44:24

@Nazareus: Nyilván van olyan, hogy második nézésre az embernek más a véleménye, én is tapasztaltam, de az azért túlzás, hogy nekem ki kéne kockáznom a filmet és attól lesz jó.

De én egyébként a kritikákban az élményeimet írom le a produkció kapcsán, szóval emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom. Volt már olyan, hogy valamiről írtam egy 10/10es kritikát, aztán második nézésre már a 8/10 is alig volt meg, de most nem fogom azt mondani, hogy az első hülyeség volt. Akkor annyira tetszett és kész. Elsőre ez is ilyen élmény volt, másodikra lehet, hogy más lett volna (ezt már nem fogjuk megtudni, mert semmi kedvem megnézni újra).

Egyébként ilyen szempontból egy korrekt mű van, a Primer, azt akárhányszor nézed meg, mindig pont ugyanannyira nem érted. :D

mojoking77 2013.12.05. 15:37:00

@danialves: Bocs a stilusert elore is...
Nem, ez nem egy szar film volt, hanem egy szar, lesajnalo kritika..
Mit nem ertettel rajta?
Melyik resz, utalas nem volt tiszta? Vagy annyira fiatal vagy, hogy nem emlekszel meg a 90'es evek mediahiszteriaira?
Ennel azert elnyegesen kompetensebbnek gondoltalak az eddigi hozzaszolasok alapjan. Ez van, tevedtem...

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2013.12.05. 17:31:48

Sose értettem, hogy lett ebből kultuszfilm.

És ha már korábban szóba jött Linda Hamilton: Juliette Lewis 6x kenterbe veri "irritáció" tekintetében. Alkonyattól pirkadatigban is megvan a karakter? :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.05. 20:17:40

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Ja, csak mondjuk itt legalább nem pozitívként próbálják meg beállítani. A Terminátorban ez volt az idegesítő, hogy ott még hősnek szánták a karaktert, nem antihősnek.
Amúgy a Rodriguez/Tarantino életművet egy darabon feladtam, úgyhogy az a film még várat magára.

@mojoking77: Legalább a kritikát olvasd el, mielőtt nekiállsz trollkodni...(gondolom ahhoz volt köze, mert sok kapcsolódási pontot az idézett kommenttel nem találtam)

mojoking77 2013.12.06. 09:11:01

@danialves: Jol gondolod, a "kritikahoz" volt koze.
Ez azert szep. Irsz egy kifejezetten lesajnalo kritikat egy filmrol, amit lathatoan nem ertettel meg, majd, ha valaki hasonlo stilusban valaszol, akkor az rogton troll... Vegul is. bar, ha ezt az analogiat folytatjuk, maga az iras is csak egy trollkodas volt... :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.06. 15:10:33

@mojoking77: Magyarul nem olvastad el. Köszöntem a részvételt.

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2013.12.07. 19:54:26

@danialves: @danialves: Elolvastam ,es fel is idegesitettem magam rajta, ezert szoltam hozza. Sajnalom, biztos nem kellemes erzes, ha az ember munkajat negativan ertekelik, de te pont ugyanezte tetted Oliver Stone munkajaval. Hatas-ellenhatas..
Az meg, hogy kitiltottal inkabb mosolyogtato. Kicsit ovodas megoldas ugyan, es lathatoan sok mindent elertel vele...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.12.07. 20:16:51

@fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout: Ha elolvastad volna (bocsánat, ha elolvastad és meg is értetted volna), akkor nem az lett volna az első kérdésed, hogy "mit nem értettem". Ajánlom a figyelmedbe az utolsó előtti bekezdést mindenesetre, hátha negyedszerre sikerül összerakni.
Számomra inkább tűnik óvodás megoldásnak, hogy megsértődtél, és ilyen faszságokat is leírsz, csak hogy legyen mivel fikázódni (és számodra sajnálatos módon nem ez volt erre az első példa). Mindenesetre ezzel pont az egyetlen típust testesíted meg, akikre nem vagyok kíváncsi a kommenteknél. Meglátjuk, fontos-e ez neked annyira, hogy egy harmadik nick-et is készíts.

albertamagyar 2016.09.16. 05:06:30

Jottem megvedeni a filmet (5.5 ????) - de latom mar nem kell. Egyebkent igaz, hogy ezt a filmet vagy utalja valaki, vagy szereti. Kb. 15x lattam anno moziban; azota meg minimum 2x annyi alkalommal haverokkal, stb. Szoval gondolom en az utobbi csoporthoz tartozom :)
süti beállítások módosítása