
Forró csoki, chilivel. Az első korty az ismerkedésé, az alapízeket érezzük a szájpadlásunkon. A második után már mélyülnek a zamatok, a harmadik után már ...

Forró csoki, chilivel. Az első korty az ismerkedésé, az alapízeket érezzük a szájpadlásunkon. A második után már mélyülnek a zamatok, a harmadik után már ...

A gyerekirodalom mindig mostohagyerekként van kezelve, nem igazán veszik komolyan sem az olvasók, sem a szakma, pedig nagyon fontos műfajról van szó, hiszen a ...
Sokat elmondd egy trilógiához való viszonyomról, ha az adott filmekből az egyiket betettem az aktuális "látnod kellett volna" - listába ( ide ), a másik pedig még ...

Leóról már levan a gond, ideje azokra a színészekre fordítani a figyelmünket, akik már régen megérdemelték volna az Oscart, de eddig még nem vihették haza a ...

Kevés az ifjúsági fantasy, pedig ugyebár a népet rá kell nevelni a műfajra, mert belőle lesz a potenciális olvasó sok-sok éven át, ha még fogékony korban ...
Ronin: gazdátlan szamuráj, akit más árulása tett tönkre. Nekem mégsem egy japán harcos képe ugrik be elsőre, ha meghallom ezt a szót, hanem egy überállat ...
"Czető Bernát László műve fikció. De a mai magyar valóság tükröződik benne."
A könyv sommás ajánlószövege remekül megfogalmazza, mi hiányzott a ...
Ahhoz képest, hogy a western elvileg halott műfaj lenne, az utóbbi időben úgy tűnik, még pislákol benne valami élet, csak éppen azt a mainstreamen kívül kell keresni. ...

Howl (2015)
Oké, ez a brit horror elég egyértelműen a farkasemberes filmek közé pozicionálja magát. Sem a címe (ugye mindenki ismeri a klasszikus 1981-es The ...

Legendáról életrajzi könyvet írni hatalmas rizikó, pláne, ha egy családtag vállalja magára a nem túl hálás feladatot, hiszen könnyen mondhatnánk rá, hogy ...

A filmművészet azon alkotók által megy előre, akik nem félnek bátran kísérletezni, akiket nem érdekelnek a sablonok, folyamatosan újszerű dolgok megvalósításán ...

Monty Pythonék nem ismertek se Istent, se embert, ha humorról volt szó. Attól sem riadtak vissza, hogy a vallásból csináljanak viccet, bár azért még tőlük is elég ...

A kortárs irodalomi élet egyre inkább az online médiában talál otthonra, melynek legfőbb oka, hogy az offline média csendes elhalásával az alkotóknak ott kell ...
A 2013-as Blue Ruin ( kritika itt ) már egyértelműen jelezte, hogy érdemes lesz odafigyelni a jövőben Jeremy Saulnier rendezőre, aki legújabb filmjével nem is okozott ...