Howl (2015)
Oké, ez a brit horror elég egyértelműen a farkasemberes filmek közé pozicionálja magát. Sem a címe (ugye mindenki ismeri a klasszikus 1981-es The Howlingot?), sem az előzetese nem árul zsákbamacskát. Ez egyrészt jó hír nekem, hiszen szeretem ezeket a bundás szörnyeket - másrészt viszont baljós előjelet is jelent, mivel csak szökőévente egyszer találkozni igazán jó alkotással a műfajban. Megsúgom: a Howl sem az a film, amelyet a minőségi vérfarkasos horrorok képzeletbeli panteonjában elhelyezhetnénk.
Pedig a lerobbant éjszakai vonatjáraton ragadt utasok és a szerelvény körül ólálkodó vérfarkasok történetéből egész sokat ki lehetett volna hozni. A film fel is villant néhány ígéretes momentumot, például viszonylag ügyesen eljátszik a más-más társadalmi rétegeket megtestesítő, egy helyre összezárt figurák egymáshoz és a külső veszélyhez való viszonyával. Ennek keretében szép emléket állít a kötelességtudó angol melós kisember alakjának (aki itt a kalauz). Aztán meg egész jól kijátssza az elvárásainkat azzal, hogy a magányos hőseszmény helyett a csoportos összefogás ereje mellett teszi le a voksot.
A karakterek megírtsága és ezzel együtt a színészek játéka nem minősíthető rossznak: a The Descent főhősnőjét, Shauna Macdonaldot öröm volt újra látni - ezúttal kevésbé hangsúlyos szerepben, de emlékezetesen tette a dolgát. A többiek is jól hozták a karaktereiket, talán csak a főszereplő páros (Ed Speleers és Holly Weston) volt kicsit szürkébb az elvártnál.
A horrorisztius oldal is relatíve korrekt, bár itt már azért akadnak gondok. A hullámzó színvonalú farkasmaszkokat kicsit furcsálltam az egyébként maszkmesterként dolgozó Paul Hyett rendezőtől, valamint az ijesztgetések és a véresebb jelenetek sem igazán ütötték meg az ingerküszöbömet. Sajnos a feszültség is megmaradt egy szimpla "vasárnap délutáni" horror szintjén.
A legnagyobb baj ezzel a mozival mégis inkább az, hogy az ígéretes aspektusai ellenére egy idő után teljesen belesüpped a nagy büdös, fantáziátlan középszerbe. Semmi igazán eredetit, meglepőt, vagy esetleg stílusosat nem sikerült az alkotóknak összeizzadniuk a fináléra. Ezzel bizony nem lett gazdagabb a farkasemberes zsáner, csak népesebb.
6/10
A film adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán
Hidrofóbia / The Drownsman (2014)
A Hidrofóbia még nagyobb csalódást jelentett számomra, mint a Howl. Chad Archibald (Bite) nem is oly régi horrorja az egyik legszívfacsaróbban elpazarolt koncepció az utóbbi évek horrorterméséből. Hatalmas potenciál lenne az egyedi módszerrel gyilkoló (vízbe fullasztó), egyedi módon támadó (a vízen, mint közvetítő közegen keresztül megjelenő), viszonylag egyedi fizimiskájú démoni gyilkosban és Madisonban, a víz minden formájától betegesen rettegő főhősnőben. Ha még hozzávesszük mindehhez a mellékszereplőket (friss házas hölgy és barátnői), és hozzákapcsoljuk a víz lehetséges szimbolikus jelentéseit, egy nagyszerű film előképe körvonalazódhat előttünk...
...de abszolút nem ez a helyzet. Minden egyes jó ötletre, ami megjelenik ebben a filmben, minimum kettő sablonos, idegesítő, kiábrándító, vagy éppen dögunalmas megoldás jut. A szereplők személyiségébe nem kapunk igazi betekintést, nem láthatjuk a házasságot, a fiatal férjet, nem tudunk meg semmit a munkájukról, stb., tehát lényegében egyszerű, lemészárolandó statiszták szintjén állnak a karakterek. A főhősnő Madison - Michelle Mylett amatőr lelkesedéssel vergődik a gyengén megírt szerepben - félelmei nehezen átérezhetőek (Pl. az, hogy infúzión adja be magának a rettegett vizet, mitől jobb annál, mintha meginná?), Hanna, a legjobb barátnő szókimondó figurája - Caroline Palmer nem nyújt semmi kiemelkedőt a játékával - szintén nem túl emlékezetes. A víz szimbolikája megy a levesbe, a gyilkos módszere hamar unalmassá válik, a kreatív támadások menetrendszerű, repetitív gyilkosságokban érnek véget. A démoni alak motivációi teljességgel légből kapottnak tűnnek, mint ahogy a mitológiája is erőltetett, amolyan tessék-lássék jellegű. Nem folytatom, nem megyek bele a logikai és narratív hibákba, legyen elég annyi, hogy ahol el lehetett hibázni a filmet, ott elhibázták.
A jó ötletei miatt és egy-egy zsigeri szinten működő villanása okán még a rengeteg negatívum ellenére is nézhető a mozi, de a gyenge közepesnél még a legnagyobb jóindulattal sem lehet jobbnak titulálni. Meg kell állapítanom, hogy Chad Archibald mélyről indult, mire eljutott az idei, már egész jónak minőshető Bite című horrorjához.
5/10
