Forró csoki, chilivel. Az első korty az ismerkedésé, az alapízeket érezzük a szájpadlásunkon. A második után már mélyülnek a zamatok, a harmadik után már minden mindegy, mert teljesen elmerülünk az ízorgiában. Lasse Hallström filmjének megtekintése során pontosan ezt a folyamatot éljük át, igazi afrodiziákumról van szó, elsősorban ínyencekre hangolva, de mindenkit garantáltan magával ragad a hangulata. Igazi gourmet mozi, balzsam szemnek és léleknek, a hozzám hasonló csokoholisták alapműve, hedonistán szexi, gátlástalanul buja, megunhatatlan filmélmény. Gasztromán szívem csücske ez az alkotás, rengetegszer láttam, és még mindig imádom minden képkockáját. Kritikusi vénám persze látja, hogy messze nem tökéletes alkotásról van szó, de ez egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy a legutolsó jelenetig kiélvezzem az általa nyújtott kulináris és művészeti örömöket. Kihagyhatatlan!
Egy békésen unalmas kis francia falucska életét alaposan felbolygatja, amikor megérkezik hozzájuk Vianne (Juliette Binoche) kislányával, Anouk-kal (Victoire Thivisol). Az asszony csokoládéboltot nyit, amelyet a település szigorú erkölcsi elveket valló vezetője, Reynaud gróf (Alfred Molina) nem néz jó szemmel, mert Vianne lassan, de biztosan megváltoztatja a lakosokat, és ez veszélyezteti a hatalmát. Az a célja, hogy elüldözze az asszonyt a faluból, azonban nem igazán jár sikerrel, de addig még sok minden történik és rengeteg csoki elfolyik a vásznon...
Nem olvastam Joanne Harris könyvét, egyrészt mert annyira szeretem a filmet, hogy biztosan csalódtam volna az eredetiben, másrészt pedig finoman szólva sem varázsolt el Szederbor című alkotása, ezért elment a kedvem a kísérletezéstől (kíváncsian várom azoknak a véleményét kommentben, akik olvasták a film alapjául szolgáló könyvet). A forgatókönyv viszont remek lett, nem véletlenül jelölték érte Oscar-ra Robert Nelson Jacobs-ot (ha már itt tartunk, fogalmam sincs, hová tette az Akadémia a szemét, öt nominációból egyet sem sikerült szoborra váltania az alkotóknak). A karakterek úgy hétköznapiak, hogy mégis érdekesek tudnak lenni, természetesen mindenki szerelmes lesz mindenkibe, a jellemek fejlődnek, a kajapornó pedig dübörög. Rachel Portman zenéje rendkívül kifejező, amikor kell drámai, amikor kell könnyed, tökéletesen festi alá a jól megírt történetet. A végkifejlet természetesen nem lehet kétséges, hiszen romantikus filmről van szó, de szerencsére nem szirupozzák túl a kötelező köröket, ha nem is lehet meglepődni a fordulatokon, de nem is tudjuk levenni a szemünket az előttünk zajló eseményekről, annyira érdekfeszítően meséli el nekünk Hallström, hogyan színesedik ki a szürke falucska élete Vianne hatására.
Az álszenten erkölcsös életmód és a hedonista életszemlélet csap össze a polgármester és Vianne személyében, az igazi harc azonban arról szól, hogy ki gyakoroljon döntő hatást a falucska lakosaira. Reynaud grófot mindenki tiszteli, az asszonyt azonban szeretik, mert csokoládéboltjával az evilági örömöket szállítja, amelyek nélkül lássuk be, nem sok értelme van az életnek. A kis boltban nagyon fontos dolgok történnek, egy nagymama visszakapja az unokáját, egy elnyomott, bántalmazott asszony megtanul a saját lábára állni, két idős szív egymásra talál, és még hosszan lehetne sorolni a szebbnél szebb történeteket. Vianne szíve is megdobban a jóképű, szabad szellemű életművész iránt (és mivel Johnny Depp szállítja a figurát a legjobb formájában ezt nőként teljesen meg tudom érteni). Azonban nem csak a szerelmről szól a történet, akad itt dráma is szép számmal, facsarodik a néző szíve, hogy aztán annál jobban megkönnyebbüljön, profin van vezetve a történet.
Sikerült élettel megtölteni a karaktereket, hétköznapi sorsokat láthatunk, amelyeket kellően ellenpontoz Vianne vibráló személyisége. Az asszonynak azonban eléggé zabolátlan a lelke, a furfangos északi szél mindig tovább űzi új kalandok felé, hiába tudja, hogy a kislányának ez a szabad, de gyökértelen életmód nem való. Valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy annyi helyszín után éppen ebben a poros ki faluban fogja megtalálni lelki békéjét, hosszú vándorlás után rálel az otthonra, amelyet mindenhol keresett. Szívhez szólóan lenyűgöző film, elandalít és torkosságra csábít. Maga a nagybetűs kísértés minden finomság, amelyet Vianne alkot, nekünk pedig eszünk ágában sincs ellenállni neki. Egyáltalán nem veszi magát komolyan a film, nem akarták megváltani a világot az alkotók, "csak" egy hangulatos, mégis felejthetetlen mozit hoztak össze nekünk.
Juliette Binoche tökéletes választás volt a főszerepre, franciás sikkel gyártotta szakmányban a csokis sütiket (és tökéletesen szakszerű mozdulatokkal temperálta a csokoládét, gondolom, rengeteget gyakorolta - nézzétek el nekem ezt a gasztromán megjegyzést). Johnny Depp nagyon dögös és kellően laza volt, pont annyit tett bele a szerepbe, amennyi ehhez a filmhez kellett. Judi Dench zseniális volt, mint mindig, de minden szereplő hozzátette a magáét a sikerhez.
Nem hiányozhat ez az alkotás a legjobb gasztrofilmek listájáról, kulináris élménynek is kiváló, de a lelket is felemeli, ritka az ilyen a műfajban. Szeretinvaló mozi, amelyet biztosan nem felejt el az, aki egyszer is látott, máig nem kopott meg a varázsa. Nincs benne semmi különös, de annyira emberi, hogy tökéletesen azonosulni tudunk a szereplőkkel. És kilókat hízunk csak attól, hogy nézzük, milyen finomságokkal kényezteti Vianne a szereplőket. Tuti biztos, hogy megjön tőle az étvágy nemcsak az édességre, hanem a szerelemre vonatkozóan is!
8/10
A Csokoládé teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
