Harmadik alkalommal visszatérvén azt hiszem, már mondhatom, hogy hagyománnyá vált ez a lista, úgyhogy idén is összeszedtük azokat a filmeket, amelyek itthon nem kaptak mozis bemutatót, vagy ha ez meg is történt, a közönséget teljesen hidegen hagyták. (Azért, hogy idén Hanula Zsoltnak se okozzunk komoly dilemmát, ez utóbbiak számát minimálisra limitáltuk.) A lista túlburjánzásának elkerülése érdekében ezúttal is csak azokat a darabokat válogattuk be FroG kollégával, amelyek nem fértek fel egyikünk toplistájára sem (az övét itt, az enyémet pedig itt és itt nézhetitek meg), éppen ezért akár azokban a posztokban is rengeteg ide illő alkotást találhattok. Szóval jöjjön az a 15 mű, amelyet minden filmszeretőnek illet volna látnia 2014-ben:

+1. Igaz szívvel

(Kritika)

Azért csak kakukktojásként szerepeltetem a listán, mert ezt az alkotást eleve nem mozifilmnek szánták, így aztán nehezen kérhető számon bárkin is, hogy csak az HBO műsorán láthattuk. Viszont ettől függetlenül úgy érzem, messze nem kapta meg a megérdemelt figyelmet, úgyhogy aki szeretne egy minőségi tévéfilmet látni, kiváló alakításokkal (köztük, nem viccelek, Taylor Kitschével), annak bátran tudom ajánlani.

Bad Words

(Kritika)

Jason Bateman vígjátékai ritkán kerülik el a hazai mozikat, azonban a kicsit drámaibb irányba elvitt és a legkevésbé sem polkorrekt humort alkalmazó Bad Words némiképpen érthető módon nem talált itthon forgalmazóra, hogy végül dvd-n azért beszivárogjon hozzánk. Ugyanakkor pont ezek miatt jobb kategóriákkal, mint például a Förtelmes főnökök 2, úgyhogy nemcsak mint egy kiváló, hanem mint egy szokatlan vígjátékot (dramedyt) is merem bátran ajánlani.

Cheap Thrills

(Kritika)

A "Meddig mennél el a pénzért?" tematikából nem biztos, hogy sokat ki lehet hozni, azonban ilyen remek, fekete humorral átszőtt filmek ettől még születhetnek belőle. A Cheap Thrills pazarul építi fel a mondanivalóját, amellyel pont olyan mértékben képes sokkolni a nézőt, hogy az már ne váljon öncélúvá. Mindezek mellé pedig az év egyik legjobb befejezését is itt láthatjuk.

The Raid 2

(Kritika)

Gareth Evans 2012 legjobb akciófilmjének megalkotása után közel állt ahhoz, hogy 2014-ben is elvigye ezt a címet, de a túlbonyolított és sablonos gengsztertörténettel felduzzasztott cselekmény inkább elvett az élményből, mint hozzátett. Ettől függetlenül a verekedésekkel és kaszkadőrmutatványokkal sikerült felülmúlni az elődöt, így az összkép messze nem tragikus, úgyhogy ha az év legjobbjai között nem is, ezen a listán méltó helye van a The Raid 2-nak, amely elődjével ellentétben a mozik helyett csak dvd-n látott napvilágot itthon.

Tom a farmon

(Kritika)

Xavier Dolan 2014-ben már egy újabb filmet (Mommy) is megjelentetett, pedig még az előző sem igazán jutott el hozzánk: a tavaszi Titanic filmfesztiválos szereplés után mostanában kezdte el játszani a Cinemax (ami finoman szólva sem egy minden háztartásban elérhető adó itthon.) Pedig a Tom a farmon képkockái a film minden hibája ellenére is hihetetlen tehetségről árulkodnak, úgyhogy az igencsak fiatal kanadai rendező munkásságát érdemes nyomon követni. Kezdve például ezzel a produkcióval.

Coherence

(Kritika)

Egy-egy low budget sci-fi mindig betalál, 2014-ben pedig a Frequencies mellett a Coherence volt az a darab, amely a lehető legkevesebb pénzből hozta ki a legtöbbet. Ez nem maradt nyomtalanul, az alkotás sok eleme hordoz magán amatőr vonásokat, de a játékidő második felének csavarjai, a Shane Carruth-hoz méltó utánozhatatlan mindfuck érzés és a forgatókönyv gondolatkísérlete által felvetett dilemma bőven kárpótol minket minden egyes gyengeségért. 

Zárt rendszer

(Kritika)

Ezt a lengyel drámát a nyitóhétvégén 185-en nézték meg a magyar mozikban (a továbbiakról nincs adat, de sejthető), pedig jóval több hazánkfiának illett volna látnia. Testvérnemzetünk filmje ugyanis tökéletes képet fest az itthoni állapotokról is, és éppen emiatt működik elképesztően hatásosan. Nem minden aspektusában kiemelkedő, de ettől nem kevésbé fontos alkotás.

The Battery

(Kritika)

Ha következetes vagyok, ez a film nem is szerepelhetne itt, ugyanis már tavaly nyáron felkerült az internetre, ergo nálam tavalyinak kéne, hogy számítson, de a posztapokaliptika-mániám ellenére csak a Titanic filmfesztivál hívta fel rá a figyelmemet. Ilyen apróság miatt viszont vétek lenne lehagyni a listáról az elmúlt idők egy legjobb és leghangulatosabb zombifilmjét, amely egy egészen szokatlan megközelítéssel vizsgálja a katasztrófát. Egyben pedig egy remek példa arra, hogyan válhat egy látszólag érdektelen és unalmas történet is izgalmassá.

Son of a Gun

(Kritika)

Éppen karácsony napján érkezett volna a mozikba ez az ausztrál heist movie, mielőtt magyar forgalmazója határozatlan időre eltolta a premiert. (Értsd: "Inkább mégsem mutatjuk be.") A sors iróniája, hogy pontosan ezen a napon látott napvilágot az interneten, úgyhogy nagy veszteség nem ért minket. Pedig érhetett volna, ugyanis a Ewan McGregor és a young adult-üdvöske Brenton Thwaites kiváló alakításaival megtámogatott darab egy bámulatos munka, még ha nem is tesz mást a tipikus zsánerelemek egymás mellé pakolásán kívül. Az ausztrálokra pedig érdemes egyébként is odafigyelni, mert a The Babadook és The Rover után egy újabb remek filmmel örvendeztettek meg minket.

Coldwater

(Kritika)

 Vincent Grashaw első filmjében a Das Experiment és a Száll a kakukk fészkére majdnem tökéletes ötvözetét alkotta meg. A Coldwater megfekszi nézője gyomrát, de éppen kérlelhetetlen kompromisszummentessége miatt hatásos. Ha egy kicsit magabiztosabb kezek között formálódik ez az alkotás, valószínűleg nem nekem kellene felhívnom rá a figyelmet, de minden elsőfilmes ügyetlensége ellenére is egy figyelemreméltó darabról beszélhetünk.

Joe

(Kritika)

 Azon filmek egyike a listáról, amelyek a magyar mozikat is megjárták, de a Joe itthoni sikeréről nagyjából mindent elmond, hogy még az első hétvége eredményeit sem közölték. Pedig érdemes lenne rá odafigyelni, ugyanis a mostanában egyre inkább csak trashfilmekben feltűnő Nic Cage óriási alakítást hoz, mindezt pedig egy olyan direktor kezei alatt, aki 3 éve még Danny McBride-ot rendezte. Velem pedig csak a white trash filmeket szerettette meg végre ez az alkotás, úgyhogy aki legalább ennyi meglepetésre és egy kifejezetten atmoszferikus drámára vágyik, az mindenképpen tegyen vele egy próbát.

Borgman

(Kritika és kritika)

Ha csak egy darab úgynevezett művészfilmet nézel meg a 2014-es mezőnyből, az ez legyen! A Borgman bizarr hangulata ugyanis akkor is kifejezetten élvezetesek, ha az ember nem akar feltétlenül intellektuális maszturbációt végezni a segítségével, de ha történetesen megpróbálunk valami értelmet keresni a cselekmény mögött, akkor még lehet fokozni az élményt. Természetesen gyanítom, hogy ezt az élményt nem mindenki fogja benne megtalálni (mint ahogy a magyar mozikban sem keresték sokan), de egy esélyt szerintem megérdemel a produkció.

Ezzel véget is értek az én jelöltjeim, következzenek FroG nevezettjei:

Snowpiercer

(Kritika)

A Snowpiercer több szempontból is rendkívüli élmény. Először is, egy abszolút egyedi poszt-apokaliptikus világot teremt, amely nézése közben egyszerre hat ránk a vonat kocsijainak szűk mivolta miatt a klausztrofóbia, valamint a mikrotársadalom berendezkedése miatt a társadalomkritika. Másfelől pedig, a film nem csupán magvas gondolatokat tartogat számunkra, hanem a színészi játékai, a látványvilága valamint az akciójelenetek dinamikája is vastapsra adnak okot. Aki egy egyedi ízű, tanulságos és szórakoztató akció-drámát szeretne, az a Snowpiercerrel tegyen egy próbát!

Out of the Furnace

(Kritika)

Scott Cooper egyedi megváltástörténete bántóan kevés évösszegző listán szerepelt, pedig kiérdemelte volna az elismeréseket. Bár a történet lassan indul be, a kissé lapos bevezetésben is fenntartja a figyelmet a Christian Bale - Casey Affleck páros, akik bár külsőre nem hasonlítanak egymásra, a karakterük között működik a testvérkémia. A film története a két férfi viszonyán túl foglalkozik a veteránok poszttraumás stressz szindrómájával, egy igazán érdekes aspektusból megközelített bosszútörténettel, valamint a büntetett előéletű ember társadalomhoz való viszonyával is. A stáblistán a Bale - Affleck duón túl olyan neveket olvashatunk, mint Zoe Saldana, Forest Whitaker, Woody Harrelson és Willem Dafoe.

Nyomtalanul

(Kritika)

Kis túlzással mondhatnánk azt is, hogy skandináv krimi-thrillerekkel szinte tele a padlás, hisz mind könyvekben, mind a filmvásznon a reneszánszukat élik ezek a produkciók, nem véletlenül. A Nyomtalanul is ezek sorát erősíti, ugyanakkor Mikkel Norgaard rendező nem a "megszokott" sorozatgyilkossági ügyre épít, hőse egy több éves eltűnés döglött aktáját próbálja feltárni. Bár a Nyomtalanul nem a legkiemelkedőbb film ebben a műfajban, sőt, az idei év legjobbjai között sem kell feltétlenül emlegetni, azonban a stílus rajongóinak mindenképp megér egy próbát, hisz bár a karakterek néhol felületesek, a történet ettől függetlenül dinamikus, szórakoztató és végig érdekfeszítő tud maradni.

Horns

(Kritika)

Alexandre Aja igazi horrorfenegyerek, hisz neki köszönhetjük a csontig hatoló Magasfeszültséget, az alap sablonokból építkező, ám mégis bűnös szórakozást tartogató Sziklák szeme remaket, valamint a kissé félrecsúszott, de egyébként bőven nézhető Tükröket. Aja legutóbbi műve az a Horns, amely Joe Hill azonos című könyvéből készült, és bár a film a végéhez közeledve egyre inkább elveszti a stílusok közötti egyensúlyát, az ettől függetlenül elmondható, hogy egy rendkívül stílusos és szórakoztató művel volt dolga annak, aki vette a bátorságot hogy belenézzen az alkotásba.

Őszintén szólva még oldalakon keresztül folytatódhatna ez a lista, a Leviatán, a Starred Up, a Stretch, a Cold in July vagy a What We Do In The Shadows is fájó hiányzók (igaz, utóbbi legalább Werewolfrulez kolléga horrorlistáján szerepelt), de valahol meg kellett húzni a határt. Éppen ezért ha tetszett a lista, érdemes olvasni  és követni blogunkat, vagy ha még ennél is naprakészebbek szeretnétek lenni, ajánlom a Filmalternatíva facebook oldalát, amelyet (részben) szintén mi szerkesztünk.