Ronin (1998)
2016. július 07. írta: FilmBaráth

Ronin (1998)

ronin.jpg 

Ronin: gazdátlan szamuráj, akit más árulása tett tönkre. Nekem mégsem egy japán harcos képe ugrik be elsőre, ha meghallom ezt a szót, hanem egy überállat autósüldözési jelenet, amelyet még ennyi év után sem tudtam elfelejteni, pedig nem mostanában láttam a tatabányai moziban. Az akciófilmek aranykora a 80-as években volt, a 90-es évek végére nagyon felhígult a műfaj, nem véletlen, hogy ennyire emlékezetes tudott maradni ez a minőségi darab. Remek kis elegy ez a film, nem szűkölködik akcióban, de nem viszik túlzásba, abszolút hihetőek a jól koreografált jelenetek, a jól megírt karakterek, a kiváló színészek, és az utánozhatatlan hangulat az, ami ki tudta emelni a többi közül John Frankenheimer moziját. Akkoriban ugye még nem volt CGI, a kaszkadőrök kedvükre kiélhették magukat, itt igazi autók törtek, valódi utcákon vittek végbe igazi emberek (akik nyilván nem a sztárok voltak, hanem a szakemberek) nyaktörő mutatványokat, amelyet lélegzetvisszafojtva néztem még most is. Olyan régen láttam már, hogy csak néhány jelenetre emlékeztem belőle, de így jól rá tudtam csodálkozni, hogy milyen jó kis filmről van szó!

Egy táska megszerzésére szerződött egy csapat, amelynek tagjai nem ismerik egymást, nem tudnak egymásról semmit, kevés információt kapnak a célpontról, mégis profin kell megoldaniuk a feladatot. Sam (Robert De Niro) a volt CIA-s messze kiemelkedik a többiek közül, így hamar ő lesz a vezéregyéniség. Az akciót úgy kivitelezik, ahogyan kell, azonban azzal nem számolnak, hogy áruló van közöttük. Gregor (Stellan Skarsgard) megszerzi a táskát, amelyre mind az írek, mind az oroszok pályáznak, akárcsak a pórul járt csapattagok...

Annyira bele lehet feledkezni a filmbe, hogy igazából fel sem tűnik,  valójában nem derül ki, mi van abban az átkozott táskában, mert nem ez a lényeg. Hanem az addig vezető út, amíg kibogozásra kerül, hogy mi is az akció igazi célja, de addig még nagyon sok minden történik, és olyan feszesre sikerült vágni a filmet, hogy mindvégig sikerül fenntartani a feszültséget. Már a kezdőjelenetben megszületik az alaphangulat (egy francia kiskocsmában találkoznak a csapattagok), amely azonnal magával ragadja a nézőt, és mivel a továbbiakban sem következik be stílustörés, mindvégig teljes izgalommal követi az eseményeket.

Meglepően sok csavar van a történetben, bár inkább a jó időzítés miatt érezzük meghökkentőnek, amit látunk, valójában egy jó közepes krimiről van szó, amelyhez profi forgatókönyvet gyártottak, tökéletesen kiszámítottak minden jelenetet, hogy a megfelelő hatást tegyen a nézőre. Az akciójelenetek közül abszolút mértékben kiemelkednek az autós üldözések, egyrészt nagyon látványosak, másrészt pedig olyan kiváló kameraszögekből rögzítették őket, hogy úgy érezzük, mi is ott ülünk az autóban a szereplőkkel együtt. Persze akad lövöldözés is, és halottak is szép számmal, de mégsem ezen van a hangsúly, hanem a hangulaton, amelynek kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendező. Remek húzás volt, hogy francia városokban forgattak, nem pedig egy lélektelen metropoliszban üldözték egymást életre-halálra a szereplők, ettől különösen sikkes lett az összhatás. Az sem volt utolsó ötlet, hogy a filmben megjelent az akkoriban hatalmas sztárnak számító Katarina Witt is, aki természetesen megcsillogatta tánctudását a jégen.

ronin2.jpg

A történet igazából kiszámítható (tudjuk, hogy ez az akció biztosan balul fog elsülni, De Niro pedig nem az a típus, aki nem vág vissza azért, hogy átverték a palánkon), mégsem unalmas egyetlen percre sem a film. Sam és Vincent kettőse megidézi a 80-as évek nagy buddy cup mozijaink kettősét, de már a 90-es évek stílusában. Érdekesen keveredik a kém, a krimi és az akciószál, még egy romantika is akad, de nem követték el azt az óriási hibát az alkotók, hogy egy cukormázas happy enddel elrontsák a hibátlan feelinget. Az igazi klasszis hiányzik a filmből, de profin kivitelezett szórakoztató termékről van szó, amelyen nem fogott az idő. Ez egy macsó mozi, habár elvileg női vezetője van a férfiakból álló csapatnak, de Deirde inkább csak biodíszlet, hiába, akkoriban még nem volt divat erős női karaktereket írni.

Lenyűgöző szereplőgárdája van a filmnek, Robert De Niro ezúttal nem erőltette meg magát túlságosan, ami az ő esetében azt jelentette, hogy tökéletesen hozta a profi CIA ügynököt, bebizonyította, hogy akciófilmben is megállja a helyét, nemcsak drámában. Jean Renoval remek párost alkottak, a franciák sztárja méltó játszótársa tudott lenni a kiváló amerikai színésznek. Jonathan Pryce, Stellan Skarsgard hozták a tőlük elvárható színvonalat, Sean Bean nemcsak azzal lepett meg bennünket, hogy kivételesen életben maradt, hanem egy kiforrott alakítást is prezentált számunkra. Natascha McElhone a szépségén kívül nem sokat tett hozzá a filmhez.

John Frankenheimer nem éppen fiatal fejjel vágott bele egy akciófilm rendezésébe, mégis megdöbbentően erőteljes alkotást adott ki a kezéből. Érdekes, izgalmas, feszes tempójú jó kis mozi lett belőle, amely ugyan nem fér bele a műfaj topligájába, de emlékezetes élményt tud nyújtani a nézőjének még ma is. Nem világmegváltó darab, de tökéletes választás, ha egy agyas akciómozit szeretnénk látni, amelyen gondolkodni is lehet, nem csak beájulni az übercool autós üldözéseken. Kár lenne kihagyni az életünkből!

8/10

A Ronin teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr58866910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2016.07.10. 06:32:06

a film egyre jobb lesz, reszben mert semmi hozza hasonlithato nem keszul

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.13. 23:32:26

Újabb ritka alkalmak egyike, amikor egyetértünk, valahogy bennem sem hagyott rettentően mély nyomot ez a film, de egy kifejezetten jól összerakott krimi-thrillert, amit igazából bármikor szívesen elővennék, részemről is 8/10.
süti beállítások módosítása