Palackposta / Flaskepost fra P (2016)
2016. július 09. írta: FroG

Palackposta / Flaskepost fra P (2016)

Sokat elmondd egy trilógiához való viszonyomról, ha az adott filmekből az egyiket betettem az aktuális "látnod kellett volna" - listába (ide), a másik pedig még annál is erősebb osztályzatot kapott (itt olvasható a kritika) , ugyanakkor ebből adódóan a Nyomtalanul és a Fácángyilkosok kvázi folytatásaként érkező Palackpostával kapcsolatban óriásiak voltak az elvárásaim. Előzetesen mindenképp biztató volt, hogy az első két epizódot gyengén rendező Mikkel Nørgaard felállt a rendezői székből, és többek között az Eltűnés sorrendjébennel kapcsolatban megismert Hans Petter Moland ült a direktori pozícióba. Ugyanakkor baljóslatú lehetett, hogy a Palackposta látszólag a vallási fanatizmust veszi górcső alá, amely témában rengeteg jó filmet láttunk már, ebből adódóan nehéz új dolgokat mutatni, ráadásul nem tűnt túl biztató keretnek egy krimisztori köré. Szerencsére sikerült megugrani az akadályt, és a trilógia legjobb darabját megalkotni.palack1.png

A Q ügyosztály ezúttal egy olyan ügyben kényszerül részt venni, melyben a bizonyítékot mindössze egy nagyon régen megírt, alig olvasható levél jelenti. Assad (Fares Fares) és Morck (Nikolaj Lie Klaas) a gyér nyomok ellenére kényszerű belevágni az ügybe, annak ellenére hogy utóbbi az eddigi részekhez képest is ramaty állapotban van. Főhőseink egy olyan tekergő, múltat és jelent érintő ügybe keverednek, amely biztosan meghatározza majd a hátralévő életüket.

A Nyomtalanul és a Fácángyilkosok talán legnagyobb gyengesége a tempója volt, akik nem szeretik a lassú, ráérős filmeket, azok gyakorlatilag biztos unták magukat az előző két filmen, még a nagyszerű csavarok ellenére is. Látszólag a készítők eszméltek, és Jussi Adler-Olsen harmadik regényét már jóval keményebb marokkal adaptálták vászonra, és annak ellenére sikerült kihozniuk egy nagyon dinamikus sztorit a Palackpostából, hogy a játékidő most is a 120 perc alját karcolja, ráadásul meg lett volna az alkalmuk az üresjáratok beépítésére.

Viszont talán a két előző film "megalapozásának" köszönhetően már nem kapunk a fő karaktereinkkel kapcsolatos múltba tekintéseket, a fókuszpont sokkal inkább az ügy köré csoportosul, és a bűnesetekből adódó történésekkel építik rá a további rétegeket Assad és Morck kissé marcona, de egyre jobban működő kapcsolatára. Persze Fares Fares és Nikolaj Lie Klaas profizmusa is elősegíti a kémiát, ugyanakkor Nikolaj Arcel forgatókönyve nagyszerűen épít a főhősök egymás közötti, vagy a külvilággal kapcsolatos konfliktusaira, ebből adódóan az olyan jelenetek is "szórakoztatóak", amelyek nem igazán mozgatják előre a történetet (ezekből eléggé kevés van.)palack2.png

A Palackposta legnagyobb erénye a sztorija. Míg a Nyomtalanulban vagy a Fácángyilkosokban kizárólag a múlttal álltak kapcsolatban a bűnesetek, most a jelent is behálózzák, sőt, kifejezetten jelenidejű esetek is vannak, ebből adódóan be tudták emelni az elrabolt gyerekek szüleinek karakterét, ezzel egy erős morális vonalat is adva az amúgy sem rideg sztorinak. Hans Petter Moland láthatóan szépen fogja össze a jeleneteit, főleg a kameramunkával és a non-verbális történetmeséléssel érve el azt, hogy a film végig lekösse a nézőjét, és ne legyen egy pillanatra sem időnk elkalandozni. A film ennek ellenére nem tökéletes. Például erős áthallásokat érzek a rabló/gyilkos karakterével kapcsolattal korábbi filmekből (szándékosan nem írok egy példát sem, a spoilerveszély miatt), valamint a lezáró nagyjából öt perc annak ellenére is túl szirupos, hogy Morck utolsó mondata hátborzongató és igaz is egyben.

Viszont ezektől a hibáktól eltekintve a Palackposta egy nagyon erős krimi, amely akcióban és drámában is megállja a helyét, és végre sikerült egy kissé sablonos, de ettől függetlenül erős antagonistát alkotni, aki méltó ellenfelét alkotja a főhőseinknek, annak ellenére hogy minden mozdulatát láttuk már valahol, a trükkös bűnelkövetéseitől kezdve a már szokásos lezáró nagy monológig. Akiknek tetszett az első két felvonás, azok mindenképp tegyenek ezzel is egy próbát, és azoknak is ajánlatos, akik kissé unták az előző filmeket.

8.5/10

A Palackposta teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (MAFAB) oldalán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr898875358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.07.10. 06:45:18

Imádtam az első kettőt, alig várom, hogy ezt is lássam.
süti beállítások módosítása