Mostanság még csak különösebben nyitott szemmel sem kell járni ahhoz, hogy állandóan különböző exkluzív vetítésekbe botoljunk, legyen bár az alkalom, a helyszín vagy a levetített film különleges. Láthatóan minden ilyen rendezvény kirobbanó siker: a mozikban iszonyatosan bukó Kojotra a Rooftop Cinema keretében végül elkapkodták az összes jegyet, de sorozatosan tapasztalom azt is, hogy olyan ismerőseim jelzik részvételüket a különböző moziéjszakákon, akik egyébként egész évben nem mennek el ennyi filmre moziba - igaz, saját példámból is tudom, hogy a karszalag pont azoknak éri meg a legkevésbé, akik lelkesen fogyasztják a mozifilmeket, hiszen pont nekik nem marad 4-5 db pótolni való. Azonban mégis úgy gondolom, hogy ez a jelenség éppen ellenkező hatást ér el, mint amit a látszat mutat: a filmművészetet nem hogy nem hozza közelebb, de terjedését, elérhetőségét egyenesen megnehezíti.
Természetesen egyáltalán nincs ellenemre, hogy ilyen formában akár a szélesebb közönséghez is eljuthatnak olyan alkotások, mint a Kojot, a Nyers vagy az Ex Machina. Sőt, számos értékes alkotás sikeréhez vezetett, amikor a forgalmazók felfedezték, hogy hasonló módon óriási felhajtást csinálhatnak filmjeiknek. A Mozinet Filmnapok abszolút ebben a szellemiségben született (noha szerintem számos alapvető probléma miatt soha nem lesz igazán sikeres - igaz, még így is messze eredményesebb, mint a riválisok hasonló próbálkozásai), de a Mozinet legnagyobb eredményeit akkor érte el, amikor a Saul fia kampányát részben premier előtti vetítések sorozatára húzta fel (azóta pedig ezt pl. a Jackie-vel is megismételte). Persze maga a premier előtti vetítés fogalma messze nem új találmány, de az egy egészen zseniális felismerés volt, hogy annak exkluzivitás-érzete akár 4-5-6 alkalommal is megismételhető, ezzel nemcsak tetemes nézőszámmal vezetve fel a premiert, de a szájreklámmal és a teltházak hírével gyakorlatilag ingyen teremtve meg a kampányt a produkció számára. Az Ernelláék Farkaséknál lakásvetítéses-közönségtalálkozós promóciója is lényegében ezt az elvet tette magáévá, ugyanilyen kimagasló eredménnyel.
Van azonban egy óriási különbség az event cinema, valamint az elővetítések vagy akár a Lux-filmnapok között: előbbi egyáltalán nem a filmekről szól. Ezek a programok csak egy alternatívát jelentenek, hogy a péntek (kedd, szerda) esti sörözéshez mit válasszunk háttérzajul, irrelevánssá téve, hogy az film vagy koncert - és ez a közönségen tökéletesen le is mérhető. Amióta a Toldi félig "körúti" kocsmaként szolgál (eredeti nyelvű vetítéseivel a külföldi fiatalokat is megcélozva), gyakorlatilag tele van olyan társaságokkal, akik láthatóan nem a filmért, hanem kocsmatúrájuk aktuális állomásaként ülnek be egy-egy vetítésre. De a jelenség szempontjából sokkal fontosabb az a célcsoport, akiknél igazából csak annyi a lényeg, hogy az adott havi "kulturális esemény" keretét kipipálja, legyen az film, színház, slam poetry vagy Múzeumok Éjszakája. Ezen rendezvények nagy találmánya pedig éppen az, hogy a sznobok és hipszterek szemében a Transformers-rajongó bunkók szórakozásaként felfogott mozit képesek kulturális eseményként tálalni, noha igazából a felszín alatt ugyanarról van szó. A Rooftop Cinema például már a vetítéseket is megszakítja, hogy nézői ehessenek-ihassanak, illetve mert szerintük attól lesz közösségi élmény a mozi, hogy minél gyakrabban leállunk beszélgetni közben. Mondanom sem kell, mennyire távol áll a mozi eredeti koncepciójától, amikor a mozgóképek már annyira háttérbe szorulnak, hogy a hangsúly a közönség interakcióira és a popcorn-újratöltésre kerül - ilyen értelemben ironikus módon a tetőmozi még a közönsége által lenézett "popcornzabáló prolik"-nak is alámegy színvonalban.
De minél jobban elmosódik a határ, annál jobban kikerülnek a középpontból az alkotások minden más rendezvény esetében is. A Mozinetes vagy Lux-filmnapos vetítéseket döbbenettel figyeltem, ahogyan emberek sorra lövik a szelfiket az Uránia filmszínházban - nem azért kaptam fel a fejem, mert nem tartanám Magyarország, de akár egész Európa egyik legkülönlegesebb belső terű vetítőtermének, hanem mert ugyanebbe a helyiségbe a hét bármelyik napján belépőjegyet válthatunk kb. 1500 forintért. (Konkrétan olcsóbban, mint a Westend vagy az Aréna termeibe.) A körülöttem ülők azonban mégis úgy viselkedtek, mintha egy exkluzív luxusrendezvényen lettek volna, amely nem adatik meg számukra minden nap - és végeredményben ez teszi borzasztó kontraproduktívvá ezeket a rendezvényeket. A filmművészet, filmforgalmazás érdeke ugyanis hosszú távon éppen az lenne, hogy a közönség kezdje a mozit a hétköznapjai részeként érzékelni, és akkor is megforduljon a fejében egy Kojot vagy egy Moonlight megtekintése, ha azokat csak egyszerűen műsoron látja és nem hiperkülönleges tálalásban teszik elé. Ezzel viszont az illetékesek ugyanazt művelik a nézők ingerküszöbével, mint a kortárs látványfilmek: a közönség előbb-utóbb hozzá fog szokni ahhoz, hogy csak azokra a filmekre kapja fel a fejét, amelyekhez premier előtti, tető- és lakásvetítések, maratonok és filmfesztiválok járnak.
Saját baráti körömben is azt tapasztalom, hogy a "Titanic filmfesztivál" kulcsszóval sokkal könnyebben be lehet csábítani őket a moziba, mint azzal, hogy "nézzünk meg egy európai filmet a Puskinban" felkiáltással, noha a tényleges program mindkét esetben gyakorlatilag ugyanaz. De láthatóan a legtöbb fesztivál szervezői is küzdenek azzal, hogy a "fesztivál" szót definiálják, és többről legyen szó egy díjak osztogatásával egybekötött mozimaratonnál. Hiszen a filmnézést nehéz összekötni azzal az utcai felvonulással és bulizással, amire az átlagember a "fesztivál" szó hallatán asszociál, a szakmai programok pedig aligha őket célozzák meg - így végeredményben marad a filmnézés, amit megpróbálunk a Volt, Sziget és a különböző alkohol-ünnepek mintájára becsomagolni. Természetesen aggódom én is a magyar nézők kriminálisan alacsony mozilátogatási mutatói miatt és örülök, hogy vannak olyan szakmabeliek, akik igyekeznek ez ellen tenni valamit és felhívni a figyelmet ismeretlen gyöngyszemekre - és teszik mindezt sikerrel. De nagyon oda kell figyelni arra, hogy ezt milyen formában tesszük, hogy ne a sör a kézben, a bulihangulat, a film előtti szelfi a filmközepi szünet maradjon meg az élményből az alkotások helyett.