Kiváló unortodox tündérmese. Az első részt imádtam, nem volt kérdés, hogy a másodikra is minél előbb sort kerítek. A helyzet változatlan, Emily és Wendell kettőse verhetetlen, a tudós hölgy még mindig emésztgeti a tündérkirály házassági ajánlatát, azonban romantikára nincs idő, mert a tét egyre nő, a sármos uralkodót megmérgezik, és minél előbb meg kell találni az ajtót a birodalmához. A cselekmény nem túl bonyolult, azonban a tündérmese mágiája hat, képtelenség letenni a könyvet, alig várjuk, hogy Emilyvel együtt végre Tündérhonban járjunk, és persze nagy élmény megismerni Wendell királyságát is. A nemes tündék egyáltalán nem olyan jóságosak, mint a mesékben, sőt, nagyon is alattomosak és gonoszak, és akkor még az egyéb veszélyes szerzetekről még szó sem esett. De Emily tántoríthatatlan, ő vérbeli tudós, aki mindig teljesíti a küldetést, csak akkor kerül zavarba, ha szívügyekről van szó. Pedig elsőre nem látszik túl bonyolultnak a képlet: adva van egy veszélyesen jóképű, bár kicsit elkényeztetett és lusta tündérkirály, aki el akarja venni feleségül tudósunkat. Ő azonban kizárólag az eszére hallgat, vagy esetleg lehetséges, hogy ezúttal kivételt tesz? Kicsit hiányoltam Em és Wendell szócsatáit, de lássuk be, nem megy könnyen a szájkarate, ha közben éppen meg van mérgezve az egyik fél. Azonban nem csak a két fiatal kapcsolatának alakulását követhetjük figyelemmel, hanem mélyebb benyomásokat szerezhetünk a szerzetekről is, és megismerhetünk egy tündérkirályságot is. Az események fokozódnak, azonban ez még mindig nem a végkifejlet, az csak a következő részben érkezik, ezúttal meg kell elégednünk egy ritka jól sikerült folytatással, ami kiválóan megágyaz a trilógia befejező kötetének. Jó volt újra elmerülni ebben az unortodox tündérmesében, a jussunk egy remek cosy fantasy, amely könnyed hangvételű ugyan, azonban mégsem nélkülözi a mélységet. Úgy jó, ahogy van.

Em és Wendell nem sokáig élvezheti a mindennapokat a tanszéken, ugyanis gyilkosságot kísérel meg a tündérkirály ellen a mostohaanyja, ami nem jár ugyan sikerrel, de egy mérgezés miatt sürgetővé válik az ajtó megtalálása a birodalomhoz. A kis csapat kiegészül Ariadnéval, Em unokahúgával és Rose professzorral, és már kezdődnek is a kalandok...

A tét egyre magasabb lesz, Wendell élete veszélybe kerül, Emnek nincs választása, el kell jutnia a vőlegényjelöltje birodalmába és magával kell hoznia a macskáját annak érdekében, hogy meggyógyuljon. Nem kérdés, hogy  a kiváló tudós megtalálja az ajtót és eljut a célterületre, ahol azonban nem kisebb személyiséggel kerül szembe, mint a királynővel, Wendell mostohaanyjával. Emily nem kispályázik, természetesen szembeszáll ellenfelével, úgy, ahogyan csak ő tud, okosan és minden mesterségbéli tudással felfegyverkezve. Hogy mi lesz a kimenetel, azt nem árulom el, tessék elolvasni a könyvet, érdemes, mert nagyon jó. A történet jól vezetett, a karakterek érdekesek és egyre sokrétegűbbek, a szerző fantáziája végtelen, csavar követ csavart, talán csak az róható fel hibául, hogy egy-kettő közülük tökéletesen kiszámítható. De ennél nagyobb bajunk ne legyen, az érdeklődésünk mindvégig fenn van tartva, egy kiváló könyvet kapunk, amely tökéletes választás egy hideg hétvégi bekuckózáshoz, garantáltan meg fogja melengetni a kis lelkünket. Pedig nem sok romantika szorult a lapok közé, a hangsúly a kalandokon és a szerzeteken van, de Emily és Wendell kettőse mindent visz, miközben az egyéb karakterek is érdekesek. 

 A borító szokás szerint gyönyörű, a kies Alpok sem maradhattak le róla, bár még mindig olyan mesés hangulatot áraszt, ami a történetből hiányzik, ez tényleg egy nem szokványos tündérmese, azonban kiváló szórakozást nyújt, mert érdekes történetet mesél el. Pedig nem könnyű második részt írni, hiszen ez a híd a trilógia befejezéséhez, itt még nem zárul le semmi, csak úton vagyunk a végkifejlet felé, a nagy összecsapás Wendell és mostohaanyja között még nem zajlott le, a harc a koronáért még csak most kezdődik. Egy nagyon jól megírt könyvhöz van szerencsénk, amelyet nagy örömmel forgathatunk, hiszen nyomokban tündérmesét tartalmaz, azonban egyrészt egy love story, másrészt pedig egy kalandokban bővelkedő leírás, amelynek során a szerző univerzuma tágul, egyre jobban megismerjük Tündérhont, ami minden, csak nem álmaink birodalma. Csalódunk a tündérekben, a nemesek közülük egyáltalán nem fennkölt lelkületűek, sőt, nagyon is gyarlók, az egyéb szerzetek pedig kifejezetten veszélyesek, még jó, hogy egy pokolkutya is része a társaságnak, időnként nagyon is jól jönnek a fenevad képességei. Aztán persze az is kiderül, hogy egy tündérmacska is nagyon hasznos tud lenni, Wendell nem véletlenül ragaszkodik hozzá annyira. 

Mit lehet még elmondani egy nem átlagos tündérmeséről? Miért árulnék el mindent, inkább olvassátok el ezt a nem hétköznapi történetet, nem fogjátok megbánni. Talán még jobb is, mint az első rész, pedig az bizony magasra tette a lécet, azonban a szerző könnyűszerrel megugrotta és meg is haladta a saját maga állította színvonalat, biztos vagyok benne, hogy a befejező rész is legalább ilyen jó lesz, remélem, minél előbb érkezik, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a történet vége. Nagyon remélem, hogy Em végül a szívére hallgat és nem az eszére, és hozzámegy végre Wendellhez, holott jól tudjuk, hogy a szerzetekhez közel kerülni veszélyes dolog. A szerelem azonban szép dolog, még akkor is, ha egy szerzet és egy ember között lobban lángra, és lássuk be, nem utolsó dolog egy tündérkirály feleségének lenni, azonban addig még meg kell hódítani a birodalmat is, hogy legyen min uralkodni. Vagyis maradt még éppen elegendő muníció a következő részre is, ez pedig fergetegesre sikeredett, a perceket számolom a folytatásig.

9/10

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.