Ezt is megértük! Lassan véget ér a 2014-es év, és végre számot vethetünk az esztendő horrortermésével. Egy ilyen top 10/év lista összeállítása sohasem egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy rengeteg idei film csak jövőre válik megtekinthetővé, illetve jövőre kerül a figyelem központjába. Én azon az állásponton vagyok, hogy egy év filmes termését csak két év távlatából lehet viszonylag objektíven megítélni... tekintettel azonban arra, hogy 2016-ban nem lenne túl aktuális egy '14-ről szóló lista, ezért kénytelen vagyok megelégedni a jelenlegi állapottal, és az általam idén megismert anyagok felett ítéletet mondani.

A listában lesz egy-két alkotás, ami a mindentudó imdb szerint 2013-as kiadású. Ezekről annyit, hogy általában csak egy-két fesztiválon voltak láthatóak a tavalyi évben, és túl jók ahhoz, hogy csak úgy feledésbe merüljenek azért, mert csupán az idén váltak megismerhetővé a nagyközönség számára. E mellett előrebocsátom a szokásos sallangokat is: ez a néhány cím természetesen az én ízlésemet tükrözi, és szívesen veszem bárki véleményét a kommentek között arról, hogy mit felejtettem ki, illetve miért menjek vissza szenet lapátolni a bányába, billentyűzet-püfölés helyett. Na vágjunk bele!

10. Housebound (kritika)

Bár nem lelkesedtem annyira filmért, mint a kritikát jegyző danialves kolléga, azért el kell ismernem, hogy ez az egyedi ízű új-zélandi horrorvígjáték - minden hibája ellenére - az év termésének java közé tartozik. Éppen befért nálam a top 10-be, de benne van!

9. The Sacrament (villámkritika)

Csak egy villámkritikára futotta tőlem ezen a film kapcsán, de mindenképpen érdemes így év végén felidézni ezt a valóban megtörtént eseményeken alapuló alkotást, két okból is. Egyrészt ilyen erős atmoszférájú és feszült horrort (drámát/thrillert) ritkán láthatunk, másrészt ez a mű azt bizonyítja, hogy ha komolyan veszik az alkotók a kézikamerás formátumot, akkor abból igen jó dolgok is kisülhetnek. A rendező Ti West pedig még mindig a jelenkori horror nagy reménysége.

8. Starry Eyes (kritika)

Az ősrégi fausti alkut Hollywood világába átültető Starry Eyes végül nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeimet, ám az idei év jelentős szereplője volt, elsősorban a főszereplő Alexandra Essoe felejthetetlen alakítása miatt. Nem kiváló, de erős film, bérelt helye van a listán.

7. Afflicted (kritika)

Érdekes műfaji hibrid volt ez a kanadai alkotás, amely kézikamerás vámpírhorror-szuperhősfilm keverékként definiálható legtömörebben. Azt nem mondom, hogy forradalmi változásokat eszközölt a found footage filmek világában, de mindenképpen egy ügyes próbálkozásnak minősíthető, amelynek sikerült működő eleggyé gyúrni a látszólag nehezen összeegyeztethető alkotóelemeket. 

6. The ABCs of Death 2 (villámkritika)

Az angol ABC betűire rímelő mini horrortörténetek füzére a második nekifutásra végre kimutathatta, mi is rejlik a koncepciójában. Persze a nagy számok törvénye alapján nem mindegyik kisfilm volt igazán erős, de számtalan emlékezetes pillanattal lehetett gazdagabb az, aki végigülte az összes történetet.

5. Náci zombik 2 (kritika)

A hatodik helyezetthez hasonlóan ez az alkotás is egy olyan folytatás, amely minden szempontból felülmúlja elődjét. A náci zombik újabb eljövetelével egy igen véres, igen undorító, és igen vicces filmet kap az erre fogékony néző. Természetesen én is szerettem a norvégok újabb agymenését, nem is kicsit.

4. Oculus (kritika)

Habár mocsariszorny kolléga kissé keményen pontozta ezt a filmet, nálam - így visszatekintve - egyértelműen az év meghatározó mozgóképes élményei közé tartozott. Logikai hibáit én is látom, hülyeségeit én is érzem, ám egyedi hangja és elvitathatatlan érdemei miatt megérdemeltnek tartom a tükrös-trükkös horror negyedik helyét a listámon.

3. What We Do in the Shadows (kritika)

Az idei év legjobb horrorvígjátéka, amely akár az Üvegtigris vámpíros verziójaként is felfogható.

2. Honeymoon (kritika)

Idén volt a nászutam, és ezt a kiválóan sikerült horror-dráma hibridet közvetlenül a hazatérésünk után sikerült megtekintenünk a feleségemmel. Meg kell mondanom, hatalmas élmény volt mindkettőnknek. Ez a film a szintén idei Holtodiglan mellé illeszthető, mivel mindkét alkotás a lehető legkeresetlenebb és legkíméletlenebb módon szól a házasság árnyoldaláról és a társunkul szegődő másik ember idegensége és kiismerhetetlensége kapcsán érzett félelmünkről. Míg David Fincher filmje jórészt a krimi eszközeivel dolgozik, addig Leigh Janiak a testhorror és az inváziós horror elemeit építi be a történetébe. Mindkettő kötelező mű.

1. The Babadook (kritika)

A lista összeállításakor próbáltam kissé magamba szállni, és ellenérveket találni, de egyszerűen nem tudtam szembeúszni az árral, és megcáfolni azt, amit a honi és a nemzetközi sajtó egyöntetűen állít, nevezetesen, hogy a The Babadook az év horrorfilmje. Vitán felül ez az év legerősebb horrorja. Pont.

Konklúzió: a 2014-es év horror szempontjából közepes évnek minősíthető. Született egy-két kiváló, maradandó alkotás is, de a lista nagy részét a "közepesnél erősebb" illetve "majdnem igazán jó" kategóriájú filmek teszik ki. Reméljük a '15-ös évben legalább tucatnyi olyan színvonalú film fog érkezni, mint ami a lista első három helyén található. Természetesen abban nem reménykedek, hogy horror műfajra jellemző "fosdömping" megszűnik... de azért nem lenne baj, ha az elém kerülő filmek legalább felére 6 pontnál többet tudnék adni - idén ez nem volt jellemző.

Érdekes tendencia volt ebben az évben, hogy a hirtelen jött második részek rendre erősebbnek bizonyultak az elődeiknél, lsd. Purge 2: Anarchy, Náci Zombik 2, The ABCs of Death 2. Ezek szerint van - illetve lehet - értelme a folytatásoknak, ha egy jó alapötletet a készítőknek esetleg nem sikerül elsőre megfelelően kibontaniuk. Természetesen erre ellenpéldákat is találhatunk (főként a harmadik-negyedik-ötödik folytatások háza táján), így pl. a REC, a V/H/S, és a Paranormal Activity legutóbbi részei teljesen feleslegesen készültek el.

Földrajzi szempontból idén megfigyelhető volt a déli végek, tehát Ausztrália (The Babadook) és Új-Zéland (What We Do in the Shadows, Housebound) horrorpiaci erősödése. Ez nem gyökértelen folyamat, mindkét állam komoly hagyományokkal rendelkezik a horror terén, elég, ha csak az ausztrál ozploitation-filmekre, vagy az új-zélandi klasszikus Hullajóra utalok.

A műfaj jövője kapcsán örvendetes, hogy a magyar horror is éledezik (Bodom), és hogy az igazán jó alkotásokhoz láthatóan továbbra sem kell sok pénz, csak megfelelő kreativitás (The Babadook, Honeymoon). Én változatlanul látok lehetőségeket a kézikamerás horrorfilmekben (Afflicted, The Sacrament), és a vérbő komédiák előretörését is helyeslem (Náci Zombik 2, What We Do in the Shadows). A slasher viszont nem igazán van jelen a listán, szóval nagyon hiányzik már a '80-as évek legnépszerűbb zsánerének egy Jason Voorhees-féle kultikon, vagy egy Sikoly-szerű vérfrissítés.

És vajon mit hoz a jövő? Reméljük, hogy vért, sikolyokat és nagyszerű horrorfilmeket!